Budapesti Hírlap, 1884. október (4. évfolyam, 271-301. szám)

1884-10-10 / 280. szám

IV. évfolyam. 280. szám. Budapest, 1884. Péntek, október 10. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn ég ünnep után való napon ig. Felelős szerkesztő: Jakáni Jódét Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalap-utcza 16. se. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr.5 Belwa A. Lockwood. (bp.) Ki lehet ez ? — fogják önök kér­dezni. S előveszik a Konverzacions Lexikont, felütvén ennek B és L köteteit. Miután pedig ott nem találták meg se a versirók, se a ze­neszerzők, se a híres szakácsok közt, — utána néznek a divatlapok hirdetési rovataiban, hátha valamely uj cég, kelmegyár vagy éppen uj ta­lálmányu­ szövet nevét jelenti e rejtélyes két szó s a köztük levő megpontozott betű. Hogy e fáradságtól mindet olvasót meg­kíméljünk s bizonyos „zöld szalon“-okban minden kérdezősködésnek elejét vegyük, — sietünk „Belwa A. Lockwood“ k i­s a sz­ezon­­­t bemutatni. E hölgy — ügyvéd, persze Amerikában. Juris utriusque doktor, mindazonáltal pápasze­met nem visel. Szvádája a szónokszéken el­lenállhatatlan; szebben senki se tud pert ve­szíteni, mint ő. Különösen a nők jogait sze­reti képviselni, s ez alatt nemcsak a váló­pe­rek matériája értendő : neki elve a nő­emancipáció. Felolvasásokat tart, klub­­bokat alakít, propagandát csinál ez értelem­ben fáradhatlanul, á­lr a hírlapokba, eljár a meetingekre. Legújabban pedig fellépett az Egyesül­t­ Á­llamok e­l­n­ö­k-k­a­n­­didátusának. Igen, a republikánus Blain, a demokrata Cleveland, a szocialista Battler uraknak ellen­­jelöltjük akadt e merész hajadon személyében, ki az új világ hö­l­gyei számára az észak-ame­rikai lobogó fehér csillagaitól polgári jogokat követel. S van pártja is, mely rá fog sza­vazni. Tehát az Unió erősebb neméből sora­koznak köréje : nő-párt férfiakból, kiknek az a mentségük sincs, hogy mindannyian egy-egy Xantippét bírnak feleségül. Legalább szava­zatukat aligha a mistressek papucsának tal­pára írják fel. Világeseményt a föllépés maga nem je­lent. Mert az kétségtelen, hogy a fiskális­ kis­asszony ezt a perét is el fogja veszíteni. Az Uniónak ez idő szerint nincs oka attól tartani, hogy lobogóját egy élő doktorina kötényül használja. De maga a kandidáció, hogy Észak- Amerikában az állami szuverenitás képvisele­tét egy rajongó csoport a kisasszonynak szánta s az elszakadt újvilági gyarmat a jó Old­ En­­glandot még a Viktóriák e válfajában is felülmúlni igyekszik: érdekes tünemény s méltó a megfontolásra. Mi itt az a világ szivében, közel a regé­nyes kelethez, hol a nők csak az élet örömét vannak hivatva képviselni, — a távol nyugat e tüneményén elámulunk. Nálunk a hölgyek­nek nincs alkalmuk politikai ambíciók kielégí­tésére, — de hozzá tehetjük, nincs is kedvük, se idejük reá. A nőiesség, az aszszonyi báj és kedves­ség helye: az otthon. Minden köztisztes­ség, társadalmi gyakorlat, pláne politikai in­trika, a kuliszszák közt, vagy szereplési kör a nyílt színen a családi élet rovására megy. S a legzseniálisabb asszony a közpályán bár­mennyit használjon is,­­ azzal, hogy ma­­gasb ambíciói az otthont károsíták meg, bi­zonynyal többet ártott, mint szolgált hivatá­sának. Ez a felfogás az uralkodó nálunk. Tán a huszadik század el fogja nyitani, de mi, a XIX. század levegőjének szívei már csak megmaradunk e pontnál ósdi felfogásunk mellett. Mint szimptómával nem is foglalkozunk az észak-amerikai dáma elnök-jelöltséggel to­vább. Ismerve az emberfaj ezer bolondságra, szüntelen uj effektusokra törő természetét, — hamar belenyugszunk ez uj farsangi jelenetbe is. Ha létezhettek hajdan amazon-törzsek, ki­tűnő asszony-katonákkal, — ha krónikák em­legethetnek bandita-truppokat, melyek kapi­tánya asszony vola, szólhat a történelem a trónok öröklésének leányágra kiterjesz­téséről, s uralkodhattak dicső emlékű ki­rálynék, császárnék nagy birodalmak fölött: miért ne léphetne fel Belwa A. Lockwood kisasszony is, hogy Washington székéhez — közeledjék! S a nő-emancipáció? Ez a társadalmi szükség kérdése. Amely arányban rá vannak a nők szo­rulva arra, hogy életük s­öveik fenntartásá­ban részük legyen, — amely arányban k­é­­p­e­s­e­k elméjükkel komoly életcéloknak szol­gálni a családi körön k­í­v­ü­l is: ha a férj bele­egyezni hajlandó vagy férj nem létében a körülmények ezt nem ellenzik, l ám le­gyen, tegyék. Mi nem vagyunk oly szűkkeb­­lűek, hogy az exisztálás útját előítéletek ked­véért elzárjuk. De állítjuk, hogy a természet s a ter­mészetes alapon szervezett társadalom csak kivételesen utalja a nőt ez alkatával és hivatásával nem egyező útra. Balsors, sze­rencsétlenség kiüldözhet egyeseket az otthon­ból, s ezek hadd küzdhessenek a világ ver- raír&o&* n­fc ................ I „BUDAPESTI HÍRLAP11 tárcája. Felső-Mayar országos vásár, Teleki Sándortól. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Felekezeti — felekezet? Az ördögnek jut eszébe bántani az ő felekezetüket. Tőlem ber­­bitélhetnek zsinagógájukban a maguk szokott mód­juk szerént, ugordhatnak magokat, mint a kecske, ordíthatnak mint a bőgő dervisek, megköthetik ke­­zöket mint a spiritista medium, sza­golhatnak citromot, vagy akár majoránát, homlo­kukra köthetik akár a pálinka főző üstöt, akkora pálma ágat tarthatnak közökben, mint egy liba­­noni cédrus, állhatnak fél lábon, mint a liba a jégen, ehetnek azt, a­mit szemök-szájuk kiván, ha kóser, egye, ha t­r­e f­i, ne bántsa, én ugyan nem erőltetem, sem egyikre, sem másikra, de ne csaljanak, ne uzsoráskodjanak, ne szívják ki álnok módon a nyomorult, szegény népnek véres verej­­tékű munkával szerzett keserves fillérjeit, ne le­gyenek paraziták az embereken, s fillokszérák a hazában, s különösen ne szemtelenkedjenek. Ki ki higyje és vallja az 5 hite szerint az uj vagy a testamentum után, dicsérje, és magasz­talja­­az urat, a­hogyan legjobbnak találja, böjtöljön, ha tetszik, egyék, mikor akar, korlát­lanul, egész teljes szabadsággal mindaddig, míg az állam törvényeivel nem ellenkezik. Nem gyűlölök semmit jobban a türel­metlenségnél, a meggyőződést, legyen az , bár­milyen, eltűröm, vitatkozni lehet, vallást ül­dözni bűn. A szent inquizicio, a santa fe, ép­pen olyan utálatos, mint VIII. Henrik kivégezteté­sei, s akár zsidó, akár keresztény égett azon a máglyán, egyaránt mártírja volt szent meggyőző­désének. De a vallás szine, és köpönyege alatt nem szabad államot szervezni az állam­ban, haszonlesésből, hiúságból, dicsvágyból, ön­érdekből, gazdagodási vágyból, azért a j­e­z­sa­vít­i­z­m­u­s­t éppen úgy utálom, mint a ju­daizmust; minden vallásnak van kinövése, fattyú hajtása, a­hol a vallás át­megyen a babo­nába, az asceták a közép­korban, a foj­toga­tó­k Indiában, a bőgő és táncoló dervisek, a ma­gokat kínzó sakk­ok Egyiptomba és a sakterek Tisza-Eszlártt.* Nem üldözöm őket, a mózeshitü irrealitával megférek, ha megmarad embernek és nem talmud zsidó, ki gyűlöl engem, a g­o­­­t, hite tartja, hogy megcsaljon, vallása bármilyen módon kizsákmá­nyolni gazdagot épen úgy, mint a koldust. Szö­vetkezni, összeesküdni egymás közt a keresztény társadalom ellen; elszigetelni magukat s nem osz­tani meg velünk sem sót, sem kenyeret, s nem enni velünk egy tálból. Német-, Anglia-, Francia- és Olaszországban ez nincsen igy. Hosszasan szolgáltam egy hadtest­nél Garibaldi alatt F e­n­z­i ezredes pajtásommal, együtt vacsoráltunk s egy estilapból olvasom: „Üdvözöljük Verona városát, hogy Fenzi ezredest képviselőnek választotta, ő az első izraelita az olasz parlamentben“. — Hát te zsidó vagy? kérdem. — Az. — Lásd, én azt nem tudtam. — Én még most sem tudom, mi hiten vagy. * A plutokrácia uralma a legveszedel­mesebb az államban, „a pénzuralom a leg­­szennyesebb eszközökkel erkölcstelenit, s csakis vesztegetés és ijesztés által tarthatja fenn magát s terjesztheti hatalmát, s ha egyszer kezébe ra­gadta a hatalmat, piócája az országnak, önző, ki­zsákmányoló, kicsinyes és nemtelen. Ha az uzsorás hálójába kerítette adósát, korlátlan úr felette. Ma nálunk Ugocsába, Beregbe, Mármarosba, szó­val a felső vidéken a zsidó az úr, a paraszt fehér rabszolgája, a polgárság hűbérese, sa gentry, — mely már alig létezik, — alattvalója. Így van ez alant, de így van ez fent is. A pajeszes zsidó nyúz bennünket a Rothschild-csoport nyúzza az országot, él, uralkodik, övé az ország és hata­lom, reformálja a felsőházat, s korlátolni fogja a sajtószabadságot Sic voleo, sicjubeo, s ha nem , felmondja a tőkét, s elvonja az ablakot. * És az a hallatlan, az a határtalan szemér­metlenség, mely apraját-nagyját jellemzi, bá­mulatos. Egy kis históriát csevegek el olvasóimnak, mely minálunk történt s mely kellő világításba helyezi a szemita szerénységet. Ma, október 6-án egy hete volt a nagy zsidó ünnep, jóm kipur, a kiengesztelődés napja, a hosszu nap. Pár nappal azelőtt Both Sa­lamon, a felsőbányai vásár­vám haszonbérlője fel­megy a városházára s kéri a városi főkapitányt, Puskás urat, tenné át az országos vásárt szép- Hai­­simnunk 12 oldalt tartalmas.

Next