Budapesti Hírlap, 1884. december (4. évfolyam, 331-359. szám)

1884-12-01 / 331. szám

9. BUDAPESTI HÍRLAP (331. sz.) 1884. december 1 morult sorsra juttatja őket. Ez a nagy bűne Szápárynak. Kegyetlenül fog érte ő excellen- ciája sápadozni, ha majdan egy szebb világban találkoznia kell — Széchenyi Istvánnal. A székelyek kivándorlása ugyané fejezetbe tar­tozik. Tömeges telepítés és kivándorlások meg­szüntetése kizárólag állami, országos feladat. A hol mégis a társadalom hozzányúl, ott kettő van bizonyítva: első, hogy az állam nem teszi kötelességét; másodszor hogy a társa­dalomban oly mély és kiirthatatlan az állami érdekek b gyökerezése, hogy ilyenre is vállal­kozik, ami nem csak kötelességén van túl, hanem túl van erején is. Csak hazaszeretete, lelkes nemzeti érzülete, ragaszkodása fajához, véréhez: az oly nagy, hogy ellenállhatatlanul vonzza őt kötelességeinek tág körén túl is, túl erejének mértékén is. Hogy Horvátországot mai alakjában a politikusoknak részben tudat­lansága, részben ideálizmusa, részben indolen ciája teremtette meg, s a magyar társadalom csak a politika által teremtett törhetetlen nelyzet miatt huzza ki onnan a lábát, azt könnyű volna bizonyítani, ha még helyem volna rá. De elég erről ennyi. A tanulság az, hogy a kormányt Beksics több buzgalommal és el- mésséggel mint igazsággal dicsőítette a ma­gyar társadalom rovására. Bizalmi szavazat a rendőrségnek. A fővárosi rendőrség! Nincs ember a fő­városban, ki ne volna megbotránkozva felette, nincs, kinek baja ne lett volna vele, nincs, ki a legmegrögzöttebb skepticizmussal ne vi­seltetnék iránta. Botrányos dolgait most tus­solja el a miniszteri biztos, Jekelfalussy, aki szintén csak rendőr s hogy feladata eltussolni a bűnös visszaéléseket és azok elkövetőit meg­menteni a büntetéstől, senki abban nem kétel­kedik. Mert mit cselekedett? Kit állított biró elé? Mely ügyet vezetett úgy, hogy kiderül­jön az igazság? Thaiszt kiküldte külföldre, hogy tőle magszabaduljon s minden hatalmat magához ragadhasson, azután össze-vissza cse­rélte a hivatalnokokat és biztosokat, hogy a megszokott visszaélések köréből uj hatáskörbe tétessenek át: sújtani nem sújtott senkit, A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. Az októberi diploma után. Német ármány — magyar vereség. (A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája.) Apponyi György gróf és Ghyczy Kálmán jun. 25-én Bécsbe érkeztek a magyar országgyűlés feliratával és a „Római császárhoz“ cimü foga­dóba szálltak. Ugyanitt lakott Y a y br. és K e- mény Ferenc br. is. Megérkeztük után rögtön ta­nácskoztak a kancellárral , ki is haladéktalanul távirt Laxenburgba a császárnak az audiencia iránt. De válasz Laxenburgból nem érkezett, ahe­lyett azonban Yay b. fogadtatott jun. 27-kén, s ő felsége kijelenté, hogy nehézségek gördültek a fel­irat elfogadása elé. E nehézségek szálai a centralista klubbtól Schmerling kuliszszáin át egész a fejedelem leg­bensőbb környezetéig értek. Már a felirati viták alatt nem egyszer merült fel bécsi kormánykörök­ben a kérdés, nem lehetne-e módját ejteni annak, hogy a magyar országgyűlésnek az udvar és a kormány által nagyon kínosan fogadott őszinte, nyílt tanácskozásai elnémittassanak ? Schmer­ling azonban váltig abban a hitben ringatván magát, hogy bármiként duzzognak is a magyarok, végre mégis csak bemennek a rájkszráthba, hagyta a dolgok menetét. Ezalatt azonban nem késett az ármányok egész hálózatát teríteni a magyar kor­mányférfiak útjába. Az udvarnál Vayés Schmerling között heteken át a legelkeseredettebb küzdelem folyt s mig Y a y n a k az igaz ügyön és a magyar közvéleményen kivül egyéb támasza nem volt, Schmerling politikája szives fülekre talált a főhercegeknél is, de főleg a rajxrát centralistái­megkegyelmezett valamennyinek s a rendszer maradt a régi & az emberek is a régiek. Más országokban, ha ekkora botrányok és vissza­élések nyomára jönne a kormány, a legszigo­rúbb fegyelmi és bírói eljárást indítaná s kí­méletlenül felderítene minden bűnt vagy hibát, azért hogy gyökerestől kiirtsa. Nálun épp el­lenkezője történik ennek. S midőn ezt hirdeti az egész közvéle­mény Budapesten a fővárosi rendőrségről, akkor előáll Jekelfalussy miniszteri tanácsos­nak kollegája Ribáry József miniszteri taná­csos és szervilizmusának feneketlen lojalitásá­ban bizalmi szavazatot indítványoz a városnál a belügyminiszterhez a rendőrség körül tett intézkedései miatt! Ennyire még a szabad­elvű klubban sem mertek volna menni — az együgyüségben. öt év óta állami a rendőrség, a kor­mány átvette, hogy majd csinál a rosszból jobbat s azóta óriás költséggel csinált belőle sokkal rosszabbat. Mert az önkénynek tárt ka­put nyitott s minden ellenőrzést megszünte­tett. Azelőtt a nyilvánosság a közgyűlésen zsenirozta a rendőrséget, s a tanács felelős volt érte a népnek; ma a belügyminisztérium gyakorolná a felügyeletet s ez nem ér sem­mit, a miniszteri felelősség pedig az ország- gyűlésen nem ér a semminél többet. Innen a roppant elfajulás. És ezért mi bizalmat sza­vazzunk a kormánynak? Kinevet bennünket az egész világ. Különben is a fővárosban lakik ellenzék, lakik kormánypárt: a városi közgyűlés semle­ges terület, hol politikai pártok nem léteztek s mindenki a közjóiét kérdéseiben szabadon követhette meggyőződését. Az volt a praxis, hogy a közgyűlés nem igen avatkozik politi­kába, a kormánynyal mint felsőbb hatósággal igyekszik barátságot tartani, de se bizalmi se bizalmatlansági szavazatokkal nem ostromolja a minisztériumot. Mert ez a politikai pártos­kodást átültetné a közgyűlésbe s lenne jobb­oldal, baloldal, többség és kisebbség, állandó kormánypárt és állandó oppozició. Erre a vá­rosi közgyűlésnek semmi szüksége, miután an­nak feladata a fővárosi adminisztráció és va­gyonkezelés. nál, kik úgy állították fel az alternatívát, hogy vagy ők, vagy a magyarok, de egyiknek buknia kell. S midőn a centralisták kijelentették, hogy arra az esetre, ha a magyar országgyűlés felirata elfogadtatik, ók kilépnek a bírod: Imi gyűlésből, Schmerling annál könnyebb szerrel adhatott mat­tot a magyaroknak, mivel az összes európai di­plomácia is beleavatkozott a birodalom ez egé­szen belügyi dolgába. S habár a kormány lapjai e tényt igyekeztek is tagadni, tény az, hogy a fran­cia és angol kormány szintúgy mint a porosz, ba­jor és a többi német fejedelemségek követei mind odamüködtek, hogy a császár a magyar feliratot visszautasítsa ! A külhatalmaknak érdekükben áll­hatott a Habsburg dinasztia és Magyarország kö­zötti konfliktus folytatása, sőt mind jobban való elmérgesedése. Főleg Poroszország dolgozott ez irányban a bajor, würtembergi, baadeni követek által.| De ugyanakkor R i c a s s o 1 i sem aludt. Tanácskozásokat folytatott Turinban Kos­suthtal és Klapkával, emellett pedig nyíltan kijelenté, hogy a legelső alkalommal e 1- foglaljaVelencét. A felirat el nem fogadása azonban S ehm e r- 1 i n g politikájában egy fontos kalkulus is volt. Arra számított, hogy a visszautasítás rendkívüli visszahatást fog kelteni az egész országban és az eddig passzív küzdelem, tettleges kitöréssé, láza­dássá fog nőni s akkor rámutat Európa előtt a lán- zongó magyarra, megfosztja azt a nyugati nemze­tek rokonszenvétől s fegyveres erővel íogja újból leigázni. Mig az intrikák szálai a bécsi burg ter­meiben s az osztrák miniszterelnökség kuliszszái mögött oly élénken folytak, az idő is folyt és a magyar országgyűlés küldöttei Apponyi és Ghyczy ott unatkoztak a „Római császár“ száló szobáiban, várva a cs. kir. udvari meghívót, mely De hát Ribáry miniszteri tanácsos azt hiszi, hogy ha nincs oppozició, teremteni kell s e végre felvetni és szavazás alá bocsátani kívánja a kérdést: ki bizik a kormányban, ki nem? Még pedig ennek rendőri érdemeiért.- Risum teneatis. És a fővárosi rendőri bizottság, mely­nek semmi dolga, és mely még soha semmi okosat nem miveit, hagyta szó nélkül Thaiszt gazdálkodni évekig, s a polgárság pana­szaira nem hederitett: ezen „Mihaszna“-bi­zottság most sem tud egyebet, előáll egy bi­zalmi inditványnyal, melynek se füle, se farka, s mely az egész főváros közvéleményével hom­lokegyenest ellenkezik. Ribáry miniszteri tanácsos és Schwarzer az elmebetegek orvosa babérkoszorút nyújtanak Jekelfalussynak. Ám tegyék, de a maguk sne Budapest nevében. Reméljük a tanács ez indítványt el fogja temetni csöndesen, mint az idétlen szü­lötteket szokás, nehogy botrány legyen belől©' a közgyűlésen. Felső bírósági kinevezések. A kúria másod­elnökévé Szabó Miklós kir. táblai elnököt, ez utóbbi helyére királyi táblai elnökké M i h a i 1 o- v i c s Miklós kúriai alelnököt kinevező királyi kéz­iratokat a hivatalos lap mai (nov. 80 iki) száma közölte. A királyi Ítélőtáblák decentralizációjá­nak kérdése újból felvettetett a kormány egy leg­közelebbi megállapodása következtében. A budapesti királyi Ítélőtáblánál alkalmazott pótbirák fizetésének arányosítása ügyében az igazságügyminisztérium és a pénzügyminisztérium közt folytatott s nehány nap előtt általunk is jelentett tárgyalások ugyanis azzal az indokolással függesztettek fel, hogy a királyi Íté­lőtáblák szétosztása s újjászervezése iránt legkésőbb a jövő évben javaslat levőn szerkesztendő, a pótbirói intézmény rendezése a szóban levő decentralizációig, mely egy, legfólebb két év alatt tónynyé válhat, el­halasztható. Úgy értesül az „E — s“, hogy e megálla­podás következtében a decentralizáció ügyében már évek előtt megindított előzetes tárgyalások fonalát az igazságügyminisztérium ismét felveszi. A görög kereskedelmi szerződés ügyében a magyar-osztrák vámkonferencia dec. 2-án fog össze­ülni Bécsben. előttük a császári termek ajtait megnyissa! A cs. kir. meghívó azonban sehogy akart megérkezni. Apponyi kétszer is volt ugyan audiencián, de Ghyczyvel szóba sem álltak. Hanem ehelyett meghitták b. Sennyeyt, Majláthot és gr. Zichy Ferencet konferenciára. így múlt el öt nap. A győztes fél is­mét Schmerling és a februáriéi pátens lett. A felirat visszautasitásabe- végzett ténynyévált. Mielőtt azonban erről a magyar küldötteket forma szerint értesí­tették volna, alkudozásokba bocsátkoztak Coro- nini Crouberg tábornagygyal a katonai fő­parancsnokság elfogadása iránt. Coronini fel­adata lett volna, a netalánkitö­rendő magyar lázadást elfojtani. Benedek is Bécsbe hivatott, azonban azt a kombinációt, hogy Benedek jöjjön újra Ma­gyarországba, az udvar elejtette. Jun. 30-án végre megérkezett a „Romai császárhoz“ a várva várt cs. kir. tudósítás. Egy németül fogalmazott átirat- volt az Apponyi grófhoz címezve: az átirathoz mellékelve volt a magyar országgyűléshez intézett legfelsőbb leirat. Az Apponyihoz címzett csász. kir. okmány igy hangzott: Kedves Apponyi gróf! Midőn önnek egy a magyar országgyűlés feliratára vonatkozó, mai na­pon kelt leiratot átteszek, megbízom önt, hogy azt az alsóház elnökének Ghyczy Kálmán­nak a képviselőházban saját személyes felelőssége alatt haladéktalanul leendő kihirdetés végett azon­nal kézbesítse és a főrendiházban is haladéktalanul kihirdesse." Apponyi megkapván a legfelsőbb utasí­tást, rögtön értesité arról Ghyczyt és a két magyar küldött rögtön pakolt és jött Budapestre. Mig a- magyarok a gőzparipán búslakodtak utjok ered­ménytelensége s a szegény haza bánatos sorsa

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék