Budapesti Hírlap, 1884. december (4. évfolyam, 331-359. szám)
1884-12-01 / 331. szám
9. morult sorsra juttatja őket. Ez a nagy bűne Szapárynak. Kegyetlenül fog érte ő excellenciája fápadozni, ha majdan egy szebb világban találkoznia kell — Széchenyi Istvánnal. A székelyek kivándorlása ugyane fejezetbe tartozik. Tömeges telepítés és kivándorlások megszüntetése kizárólag állami, országos feladat. Ahol mégis a társadalom hozzányúl, ott kettő van bizonyítva: első, hogy az állam nem teszi kötelességét; másodszor hogy a társadalomban oly mély és kiirthatatlan az állami érdekek legyökerezése, hogy ilyenre is vállalkozik, ami nem csak kötelességén van túl, hanem túl van erején is. Csak hazaszeretete, lelkes nemzeti érzülete, ragaszkodása fajához, véréhez, az oly nagy, hogy ellenállhatatlanul vonzza őt kötelességeinek tág körén túl is, túl erejének mértékén is. Hogy Horvátországot mai alakjában a politikusoknak részben tudatlansága, részben idealizmusa, részben indolenciája teremtette meg, s a magyar társadalom csak a politika által teremtett törhetetlen helyzet miatt húzza ki onnan a lábát, azt könnyű volna bizonyítani, ha még helyem volna rá. De elég erről ennyi. A tanulság az, hogy a kormányt Beksics több buzgalommal és elmésséggel mint igazsággal dicsőítette a magyar társadalom rovására. Bizalmi szavazat a rendőrségnek. A fővárosi rendőrség! Nincs ember a fővárosban, ki ne volna megbotránkozva felette, nincs, kinek baja ne lett volna vele, nincs, ki a legmegrögzöttebb skepticizmussal ne viseltetnék iránta. Botrányos dolgait most tussolja el a miniszteri biztos, Jekelfalussy, aki szintén csak rendőr s hogy feladata eltussolni a bűnös visszaéléseket és azok elkövetőit megmenteni a büntetéstől, senki abban nem kételkedik. Mert mit cselekedett? Kit állított biró elé? Mely ügyet vezetett úgy, hogy kiderüljön az igazság? Thaiszt kiküldte külföldre, hogy tőle magszabaduljon s minden hatalmat magához ragadhasson, azután össze-vissza cserélte a hivatalnokokat és biztosokat, hogy a megszokott visszaélések köréből uj hatáskörbe tétessenek át: sújtani nem sújtott senkit, megkegyelmezett valamennyinek s a rendszer maradt a régi , az emberek is a régiek. Más országokban, ha ekkora botrányok és visszaélések nyomára jönne a kormány, a legszigorúbb fegyelmi és bírói eljárást indítana s kíméletlenül felderítene minden bűnt vagy hibát, azért hogy gyökerestől kiirtsa. Nálun épp ellenkezője történik ennek. S midőn ezt hirdeti az egész közvélemény Budapesten a fővárosi rendőrségről, akkor előáll Jekelfalussy miniszteri tanácsosnak kollegája Ribáry József miniszteri tanácsos és szervilizmusának feneketlen lojalitásában bizalmi szavazatot indítványoz a városnál a belügyminiszterhez a rendőrség körül tett intézkedései miatt! Ennyire még a szabadelvű klubban sem mertek volna menni az együgyüségben. öt év óta állami a rendőrség, a kormány átvette, hogy majd csinál a rosszból jobbat s azóta óriás költséggel csinált belőle sokkal rosszabbat. Mert az önkénynek zárt kaput nyitott s minden ellenőrzést megszüntetett. Azelőtt a nyilvánosság a közgyűlésen zsenirozta a rendőrséget, s a tanács felelős volt érte a népnek; ma a belügyminisztérium gyakorolná a felügyeletet s ez nem ér semmit, a miniszteri felelősség pedig az országgyűlésen nem ér a semminél többet. Innen a roppant elfajulás. És ezért mi bizalmat szavazzunk a kormánynak? Kinevet bennünket az egész világ. Különben is a fővárosban lakik ellenzék, lakik kormánypárt, a városi közgyűlés semleges terület, hol politikai pártok nem léteztek s mindenki a közjólét kérdéseiben szabadon követhette meggyőződését. Az volt a praxis, hogy a közgyűlés nem igen avatkozik politikába, a kormánynyal mint felsőbb hatósággal igyekszik barátságot tartani, de se bizalmi se bizalmatlansági szavazatokkal nem ostromolja a minisztériumot. Mert ez a politikai pártoskodást átültetné a közgyűlésbe s lenne jobboldal, baloldal, többség és kisebbség, állandó kormánypárt és állandó oppozíció. Erre a városi közgyűlésnek semmi szüksége, miután annak feladata a fővárosi adminisztráció és vagyonkezelés, nál, kik úgy állították fel az alternatívát, hogy vagy ők, vagy a magyarok, de egyiknek buknia kell. S midőn a centralisták kijelentették, hogy arra az esetre, ha a magyar országgyűlés felirata elfogadtatik, ők kilépnek a birodalmi gyűlésből, Schmerling annál könnyebb szerrel adhatott mattot a magyaroknak, mivel az összes európai diplomácia is beleavatkozott a birodalom ez egészen belügyi dolgába. S habár a kormány lapjai e tényt igyekeztek is tagadni, tény az, hogy a francia és angol kormány szintúgy mint a porosz, bajor és a többi német fejedelemségek követei mind odaműködtek, hogy a császár a magyar feliratot visszautasítsa ! A külhatalmaknak érdekükben állhatott a Habsburg dinasztia és Magyarország közötti konfliktus folytatása, sőt mind jobban való elmérgesedése. Főleg Poroszország dolgozott ez irányban a bajor, würtembergi, baadeni követek által. De ugyanakkor R ica s soi sem aludt. Tanácskozásokat folytatott Turinban Kossuthtal és Klapkával, emellett pedig nyíltan kijelenté, hogy a legelső alkalommal elfoglalja Velencét. A felirat el nem fogadása azonban Sehmer-ng politikájában egy fontos kalkulus is volt. Arra számított, hogy a visszautasítás rendkívüli visszahatást fog kelteni az egész országban és az eddig passzív küzdelem, tettleges kitöréssé, lázadássá fog nőni s akkor rámutat Európa előtt a lántongó magyarra, megfosztja azt a nyugati nemzetek rokonszenvétől s fegyveres erővel fogja újból leigázni. Mig az intrikák szálai a bécsi burg termeiben s az osztrák miniszterelnökség kuliszszái mögött oly élénken folytak, az idő is folyt és a magyar országgyűlés küldöttei Apponyi és Ghyczy ott unatkoztak a „Római császár“ szóló szobáiban, várva a cs. kir. udvari meghívót, melyre hát Ribáry miniszteri tanácsos azt hiszi, hogy ha nincs oppozíció, teremteni kell - e végre felvetni és szavazás alá bocsátani kívánja a kérdést: ki bízik a kormányban, ki nem? Mégpedig ennek rendőri érdemeiért.Risum tenentis. És a fővárosi rendőri bizottság, melynek semmi dolga, és mely még soha semmi okosat nem miveit, hagyta szó nélkül Thaiszt gazdálkodni évekig, s a polgárság panaszaira nem hederített: ezen „Mihaszna“-bizottság most sem tud egyebet, előáll egy bizalmi inditványnyal, melynek se füle, se farka, s mely az egész főváros közvéleményével homlokegyenest ellenkezik. Ribáry miniszteri tanácsos és Schwarzer az elmebetegek orvosa babérkoszorút nyújtanak Jekelfalussynak. Ám tegyék, de a maguk sne Budapest nevében. Reméljük a tanács ez indítványt el fogja temetni csöndesen, mint az idétlen szülötteket szokás, nehogy botrány legyen belől© a közgyűlésen. Felső bírósági kinevezések. A kúria másodelnökévé Szabó Miklós kir. táblai elnököt, ez utóbbi helyére királyi táblai elnökké Mihalovics Miklós kúriai alelnököt kinevező királyi kéziratokat a hivatalos lap mai (nov. 80 iki) száma közölte. A királyi Ítélőtáblák decentralizációjának kérdése újból felvettetett a kormány egy legközelebbi megállapodása következtében. A budapesti Királyi Ítélőtáblánál alkalmazott pótbírák fizetésének arányosítása ügyében az igazságügyminisztérium és a pénzügyminisztérium közt folytatott s néhány nap előtt általunk is jelentett tárgyalások ugyanis azzal az indokolással függesztettek fel, hogy a királyi ítélőtáblák szétosztása s újjászervezése iránt legkésőbb a jövő évben javaslat lévén szerkesztendő, a pótbírói intézmény rendezése a szóban levő decentralizációig, mely egy, legfelebb két év alatt ténynyé válhat, elhalasztható. Úgy értesül az „EUs“, hogy e megállapodás következtében a decentralizáció ügyében már évek előtt megindított előzetes tárgyalások fonalát az igazságügyminisztérium ismét felveszi. A görög kereskedelmi szerződés ügyében a magyar-osztrák vámkonferencia dec. 2-án fog összeülni Bécsben. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. Az októberi diploma után. Német ármány — magyar vereség. (A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája.) Apponyi György gróf és Ghyczy Kálmán jun. 25-én Bécsbe érkeztek a magyar országgyűlés feliratával és a „Római császárhoz“ című fogadóba szálltak. Ugyanitt lakott Yay br. és Kemény Ferenc br. is. Megérkeztük után rögtön tanácskoztak a kancellárral , ki is haladéktalanul távirt Laxenburgba a császárnak az audiencia iránt. De válasz Laxenburgból nem érkezett, ahelyett azonban Yay b.fogadtatott jun. 27-kén, s ő felsége kijelenté, hogy nehézségek gördültek a felirat elfogadása elé. E nehézségek szálai a centralista klubbtól Schmerling kulisszáin át egész a fejedelem legbensőbb környezetéig értek. Már a felirati viták alatt nem egyszer merült fel bécsi kormánykörökben a kérdés, nem lehetne-e módját ejteni annak, hogy a magyar országgyűlésnek az udvar és a kormány által nagyon kínosan fogadott őszinte, nyílt tanácskozásai elnémuttassanak ? Schmerling azonban váltig abban a hitben ringatván magát, hogy bármiként duzzognak is a magyarok, végre mégis csak bemennek a rájksztábba, hagyta a dolgok menetét. Ezalatt azonban nem késett az ármányok egész hálózatát teríteni a magyar kormányférfiak útjába. Az udvarnál Vay és Schmerling között heteken át a legelkeseredettebb küzdelem folyt s mig Y a y nak az igaz ügyön és a magyar közvéleményen kivül egyéb támasza nem volt, Schmerling politikája szives fülekre talált a főhercegeknél is, de főleg a rajxrát centralistáielőttük a császári termek ajtait megnyissa! A cs. kir. meghívó azonban sehogy akart megérkezni. Apponyi kétszer is volt ugyan audiencián, de Ghyczyvel szóba sem álltak. Hanem ehelyett meghitták b. Sennyeyt, Majláthot és gr. Zichy Ferencet konferenciára, így múlt el öt nap. A győztes fél ismét Schmerling és a februáriéi pátens lett. A felirat visszautasítása bevégzett ténynyé vált. Mielőtt azonban erről a magyar küldötteket forma szerint értesítették volna, alkudozásokba bocsátkoztak Coronini Cronberg tábornagygyal a katonai főparancsnokság elfogadása iránt. Coronini feladata lett volna, a netalán kitörendő magyar lázadást elfojtani. Benedek is Bécsbe hivatott, azonban azt a kombinációt, hogy Benedek jöjjön újra Magyarországba, az udvar elejtette. Jún. 30-án végre megérkezett a „Római császárhoz“ a várva várt cs. kir. tudósítás. Egy németül fogalmazott átiratvolt az Apponyi grófhoz címezve, az átirathoz mellékelve volt a magyar országgyűléshez intézett legfelsőbb leirat. Az Apponyihoz címzett csász. kir. okmány igy hangzott: Kedves Apponyi gróf! Midőn önnek egy a magyar országgyűlés feliratára vonatkozó, mai napon kelt leiratot átteszek, megbízom önt, hogy azt az alsóház elnökének Ghyczy Kálmánnak a képviselőházban saját személyes felelőssége alatt haladéktalanul leendő kihirdetés végett azonnal kézbesítse és a főrendiházban is haladéktalanul kihirdesse." Apponyi megkapván a legfelsőbb utasítást, rögtön értesité arról Ghyczyt és a két magyar küldött rögtön pakolt és jött Budapestre. Mig amagyarok a gőzparipán búslakodtak utjok eredménytelensége s a szegény haza bánatos sorsa BUDAPESTI HÍRLAP (331. sz.) 1884. december 1