Budapesti Hírlap, 1884. december (4. évfolyam, 331-359. szám)

1884-12-03 / 333. szám

1884. december 3. BUDAPESTI HÍRLAP. (333. sz.) SZÍNHÁZ és MŰVÉSZET. * (M. kir. operaház.) Az „Ördög Róbert“ mai bemutató előadása az uj kiállításban jóformán többet nyújtott a szemnek, mint a fülnek. Az igaz­gatóság ugyan igyekezett zenében is sokat nyújtani , előadatta csaknem a teljes partitúrát, így az opera eltartott fél 12-ig; a közönség türelme már a negyedik felvonás alatt kezdett ingadozni s utána veszedelmesen megürültek a földszint és a pá­holysorok. Jó lesz jövőre több fölösleges szá­mot kihagyni s a második felvonást megrö­­­viditni. — Az előadás különben is vontatott volt s a szereplők közepes színvonalon marad­tak. Elismeréssel csak M­a­­­e­c­z­k­yné asszony (Izabella) s Ney (Bertram) hangeffektusait, ízlését, szabatosságát emelhetjük ki. Az utóbbi ábrázolás dolgában még sok indoktrinálásra szorul, az ő kon­cert­ ördöge kevés illúziót kelt, Perotti a címszerepben boszantó könnyelműséggel bánt a kifejezést, szinte meleget követelő énekszámokkal. Reich k. a. (Alice) ez új szerepében bizonyult leggyengébbnek, — a drámai erő helyett meddő erő­­ködést kaptunk egy sereg hamis hang kíséretében, azonkívül önkényes tempo- és rithmus változtatásokat engedett meg magának, melyek Meyerbeer stilját ha­­misíták. A karok, néhány árnyalási hibát leszámítva, mely főleg a 3 ik felvonásbeli infernális keringő alatt tűnt fel, jól működtek. Dicsérnünk kell még C o p p i n i k. a. bravúros táncát. A rendezés kifo­gástalan volt s minden e ismerésre méltó. —gh. * (A m. k. operaházban november havá­ban) t­art az ott összesen 19 előadás. Szinre került : 11 opera és 1 ballet. A 19 előadás közül bérletfo­lyamban adatott 14, bérletszünetben 5. A 14 bérlet­­folyamos előadásból a páratlan számú bérlők kapták „Faust“ 1-szer, „Álarcosbál“ 1-szer, „Traviata“ 1-szer, „Lohengrin“ 1 szer, „Tell Vilmos“ 1 szer, „Bánk­ bán“ 1-szer, „Carmen“ 1-szer . T­u r­o 11 a B. k. a. ezen operák közül a „Faust“, „Álarcosbál“ és „Lohengrin“ ben énekelt.­­ A páros számú bér­lők kapták: „Traviata“ 1 szer, „Hugonották“ 1-szer, Álarcosbál“ 2-szer, „Szevillai borbély“, és „Renais­sance“ 1-szer, „Lohengrin“ 1 szer és „Zsidónő“ 1-szer. A Turolla k. a. ezen operák közül „Hugonot­ták“ „Álarcosbál“ és „Zsidónő“-ben lépett föl. A 14 bérletfolyamos előadás közül fölemelt helyárakkal adatott 8, rendes helyárakkal pedig 6. Az 5 bérlet­­szünetes előadás közül 3 fölemelt és 2 mérsékelt hely­árakkal adatott. Egy bérletfolyamos előadás át­lagos napi jövedelme tett 1045 frtot, a bérlet napi kvótája pedig 1300 frtot. E szerint egy-egy bérlet­­folyamos előadás 2345 frtot, a 14 bérletfolyamos előadás összesen 32,830 frtot jövedelmezett. Az 5 bérletszünetes előadás átlagos jövedelme előadáson­­kint 2040 frtra rúgott, páholymegváltási díj estén­­kint 234 frtot, tehát egy-egy bérl­etszünetes előadás összesen 2274 frtot jövedelmezett. Az 5 bérletszüne­tes előadás összes jövedelme 11,370 frtot tett ki. E kimutatás szerint volt az operaháznak 19 előadás után november havában 44,200 frt bevétele vagyis 4676 frttal több, mint októberben. * („Utazás a Kaukázusban.“) Ez a címe Emile B­r­a­v­e­t és Fabrice C­a­r­r­é 3 felvonásos bohózatának, melyet a napokban adtak a párisi Re­­naissance-színházban. Chapuzot, egy a magánéletbe visszavonult gazdag kereskedő kiad egy könyvet „Utazás a Kaukázusban“ cím alatt, mely roppant irodalmi sikert arat. Ifjúkori kalandjainak elbeszé­lése elszédít egy becsületes nyárspolgárlányt, ki hozzá is megy Chapuzothost feleségül, s azt hiszi, hogy férje a jelenkor legnagyobb írója. Chapuzot méltósággal viseli a dicsőséget, s sohasem téveszti szem elől a kötelességeket, melyeket az ráró ; ez ok­ból kosarat is ad Durandeaunak, aki Léonie kisasz­­szonynak kezét kéri, de az a szerencsétlensége, hogy sohasem utazott. Az igazság az, hogy Chapuzot­ur sem utazott soha messzebb Ásniéresnél (a párisi Soroksár) s nem is irt soha egy sort sem. Hanem megtalálta Dubu­­rin Gáspár Kaukázusban elhunyt utazó művét kézirat­ban s ezt adta ki a saját neve alatt, vagyis Chapuzot ur közönséges plagizátor. Egy napon törökösen öltözött ur ront be Chapuzothoz, nyakába borul, s kiált: „Nem ösmersz ? nem emlékszel rám ? én vagyok Samil, Atabai hadinak, a te öreg barátodnak a fia; száműzött az idegen hatalom, s én a te hajlékodba menekülök. Eredj és keresd fel Chapuzot-!! Így szólt apám, s én itt vagyok.“ Chapuzot persze nagy za­varba van, sohasem lévén a Kaukázusban, s nem ösmervén se Samilt, se Atabait, ekkép ez a cserkesz úr se lehet más, mint csaló. De nem leplezheti le őt, mert akkor leleplezi saját magát is, s oda lesz a nimbus. Sátrat üttet neki kertjében, s legzsarnokabb szeszélyeit is tűri. Ha néha savanyú képet vág, Samil így kiált fel: „Hát így viszonzod a cserkesz vendég­szeretetet? Gondolj a kaukázusi szép napokra!“ És Chapuzot el van némítva. Az ál-cserkesz egy cser­kesznőt is hoz a házhoz, aki Chapuzot „régi barát­jáénak Svail főnöknek a lánya. Ezek teljesen fel­forgatják a Chapuzot ház békéjét. Végre kisül, hogy az ál-Samil unokaöcscse Duburinnek, az utazónak, a­kit Chapuzot meglopott, s így akar boszút állni a plagiátoron. De megkapván Chapuzot lányának Leó­nénak a kezét, elhallgat, titkát magába temeti, Chapuzot nimbusa megmarad, s a cserkészvilág vé­get ér. Ekkor állít be Durandeau, a legelső, de ki­kosarazott kérő, aki Chapuzot mint utazót komolyan vette, s hogy méltó neje lehessen egy ilyen apósnak csakugyan megjárta a Kaukázust. Beállít asztragán süvegben és burnuszban és másodszor is kidobják, még pedig végkép. Ekképpen legrosszabbul jár az az egyedüli ember, aki csakugyan volt a Kaukázusban. * (Az őszi kiállítás pályadíjainak odaíté­lésére) kiküldött bizottságok ma délután 3 órakor tartották meg üléseiket a műcsarnokban. A kiállított műveknek együttes és beható megszemlélése után a bizottságok tanácskozást tartottak, melynek ered­ménye a következő : A társulat által kitűzött 200 drb aranyból álló művészi nagy díjat a bizottság Zala György szobrásznak, a „Mária és Magdolna“ című szoborcsoportozat szerzőjének ítélte oda. Ugyan ez a bizottság lett volna hivatva az Ipolyi Ar­­nold püspök által kitűzött 500 frtos történeti díj ki­adása iránt is határozni, de miután arra a meggyő­ződésre jutott, hogy a­­kiállítás valóban históriai szellemű művet nem foglal magában, az adományozó püspök kijelentette, hogy az általa adományozott 500 frtot a jövő kiállításra halasztandó újabb kitűzés vé­gett a társulat pénztárába letétbe fogja helyezni. A Tárkányi Béla apátkanonok által kitűzött 500 frtos egyházfestészeti díjjal a bizottság A­g­g­h­á­z­y Gyulát, a „Házasságtörő nő“ című olajszínvázlat szer­zőjét tüntette ki. A R­á­t­h-féle 300 frtos díjat pe­dig, mely az idén táj-, állat- és csendéletképekre volt kitűzve, a bizottság Tölgyessy Arturnak ítélte meg „Az est“ cím alatt kiállított tájfestményéért. Végül a Munkácsy Mihály által másodízben kitűzött 6000 frankos ösztöndíjat illetőleg, melyre kész történeti és életképek pályázhattak, a bíráló bizottság a következő három művet jelölte ki: „Ebéd után“ Temple Jánostól, „Beiratás“ Szo­­b­o­n­y­a Mihálytól és „Cilinderpróba“ Bihari Sándortól. E három festményt a pályanyertesnek ki­választása végett az őszi kiállítás bezárása után Munkácsy Mihályhoz Párisba fogják küldeni. * (Munkácsy első Krisztus -képe­ a „Kisztus Pilátus előtt“ — Angliából, melynek kü­lönböző városaiban 2 esztendeig ki volt állítva, Bécsbe érkezett s holnaptól kezdve a másik Krisz­tus-képpel egy teremben látható lesz. * (Bfölút ellen) a közönségnek tegnapi meg­sértéséért, — melyről bécsi levelezőnktől tegnapi lapunkban hoztunk táviratot, — a bécsi lapok egy­hangúlag dühös támadásokat hoznak, kijelentik, hogy megfelel goromba hírnevének (már Berlinben is csi­nált egyszer ilyen hangverseny-skandalumot) s jó lesz, ha visszatér Meiningenbe, mert számára — úgy látszik — kicsi a nagyvilág. * (A budai dalárda) 1884. évi dec. hó 12-én, pénteken esti fél 7 órakor a Vigadó kister­mében alapításának 24. évfordulója alkalmából a hirlapirók nyugdíjalapja javára hangversenyt rendez, melynek műsora: 1. a) Prae­­torius „Karének“ 1809-ből. b) M e h u 1 „Ima“, kar „József és testvérei“ dalműből. c) A­b­t „Cybin“, férfikar. 2. a) Rubinstein „Nocturne.“ b)Mos­­k­o­v­s­z­k­y „Tarantella“, zongorára előadja M­é­r­y Béla. 3. a) Schweida R. „A hárs alatt“, férfi­kar. b) Schubert „A falun“, férfikar zongora­­kísérettel. 4. a) Wieniavszky „Legenda.“ b) Sarasate „Adagio“ és „Allegro molto vivace“, hegedűn előadja Blau Gyula úr. 5. a) W­e­b­e­r K. M. „Altató“ és Marschner H. „Végrende­­let“, férfikarok. 5. Á­d­á­m „Si jetais rei“, dal zon­­gorakiséret mellett énekli Reich Irma urhölgy. 7. a) Böhm S. „Magyar népdalok“, karra alkalmazva. b) Huber K. „Nem nézek én“, férfikar. Clovis Hugues asszony Vácon. Galantai Jánosnak nemcsak a nevében, de a szokásaiban is volt valami a galanteriából. Mint nyalka fiatal leány arról volt hires Vác városában, hogy szívesen eljár a tilosba — simát szedni s mint a hir suttogta, hasonló szándékból többször benéze­getett a Hunszky Gergely Ferenc uram házi para­dicsomába is. Hunszky Gergely Ferenc a legjobb hírnek ör­vendő pipareszelő és kupakkészítő iparos volt, mel­lesleg pedig húros és sárga rigókat tanított fütyülni igen szép eredménynyel. Miután e kettős téren negy­venöt évet nőtlenül lemorzsolt, egy gyönge pillana­tában Fodor Katalin kisasszony szemébe oly mélyen tekintett bele, hogy attól kezdve Vác városának két virágzó iparágát komoly veszedelem fenyegette. Hunszky Gergely életu­ott lett s nem is békült ki a sorssal egész addig, míg végre Katalin elé nem veté magát, így szólván hozzá: „Én imádom kegye­det, Katalin, de nem úgy, mint holmi borbélylegény, hanem komolyan és nemesen. Feleségül akarom venni — ne legyen Hunszky a nevem, ha nem igaz.“ Katalin gondolkodni látszott. Hunszky nemes hév­vel folytatá: „Óh ne utasítson vissza, legyen a fele­ségem. Milyen boldogak leszünk! Együtt fogunk pipát reszelni és együtt tanítjuk majd fütyülni a húros és sárga rigókat!“ Katalin most már nem állhatott többé ellen, s másnap oltár elé lépett Hunszkyval. Fájdalom, Katalinnak a természetében volt, hogy egyáltalában nem szeretett ellenállani, s midőn a házasság után mintegy négy hónappal a fönt kidi­csért Galántai János csókot kért tőle, ő megfeledke­zett a rezes pipákról, a fütyülő rigókról, magáról Hunszky Gergely Ferencről, sőt a neki tett esküjé­ről is. Pedig fejük felett a kis kerti fa lombjai közé kiakasztott kalitkában akkor is ott zengett egy ma­dár, mely Hunszky Gergely Ferenc oskolájának volt bennlakó növendéke s világosan hallani lehetett, hogy a Klapkamarsot fütyülte. Hunszky e pásztoróráról s folytatásairól sohasem tudott meg semmit sem. Egyszer azonban a korcs­mában egy haragosa, kinek az utjából is ki szokott térni, minden bevezetés nélkül elébe áll s gúnyos hangon igy szól hozzá : Hát maga vén rigóprofesszor mit kódorog itt, mikor otthon kutya jár a kertjében? — Kutya? — Hát oszt, hogy hijják azt a kutyát? Hadd ütöm agyon! kiáltott föl Hunszky vérben forgó szemekkel. — Ne csak kérdje meg a feleségétől, a jobban tudja. Ha pedig tagadná, csak ennyit mond­jon neki, emlékszel még a Klapkamarsra ? Hunszky rohant haza s a felesége elé állt fel­dúlt arccal és rémesen. — „Asszony, asszony, én mindent tudok. Eljött az utolsó órád, ha nem val­lasz. Emlékszel még a Klapkamarsra? suttogá össze szorított fogakkal és ököllel, magasra emelvén a mesterségéhez tartozó harminchat sípon szelelő óriás harmonikát. Katalin halálra ijed s őszinte vallomást ígér, ha férje a harmonikát visszateszi a kaszliba. Hunszkyt égeti a gyötrő vágy , engedelmeskedik. Ekkor aztán megtud mindent és megbocsát mindent. De ő is kiköt egy feltételt, azt, hogy Galántai Jánost még akkor este láthassa a saját házában. — Hiszen épen ideig érkezett! szólt az asszony némi elpirulással, de mint hiteles forrásból érte­sülünk, ez nem a szégyenkezés, hanem a harag pirja volt. Félóra múlva jött a gáláns, de szószátyár Ga­lántai. Ki volt csípve mint egy huszártiszt s az ara­nyos bajusza alatt olyan büszkén fölbigygyeszkedett a szája, mintha soha se járt volna el. Alig teszi azonban be az ajtót s alig borul a Kati nyakába, ám egyszerre rájuk nyit Hunszky Gergely Ferenc. De semmi gyilkos szándéka sem lehet, mert harmo­nika az egyik kezébe, literes üveg a másikba s azzal 3 * (Irodalmi vállalat gyorsirási mezben.) Tekintettel a gyorsírásnak hazánkban mindinkább nagyobb terjedésére, egy irodalmi válla­lat indul meg, melynek célja: szépirodalmi olvasmá­nyokat, nevezetesen remekírókat, zsebkönyveket, nap­tárakat a Gabelsberger-Markovics gyorsírás jegyei­­­vel kiadni. E vállalat szervezete dr. Német Pál és Pánik Mihály kezdeményezésére, a képviselő­ház helyiségeiben tegnap egybehívott szép számú gyülekezet által megállapíttatott és a­z írtban meg­szabott 100 részösszegnek fele legott aláírás útján jegyeztetett. Most a vidéki tanfolyamok vezetői fog­nak aláírásra felszólíttatni. — Aláírásokat elfogad a vállalat pénztárnoka: Karla Antal, a Phönix biz­tosító­ társulat titkára (nádor­ utca 6.) * (Folyóiratok.) A „Nemzeti Deneve- 1­é­s“ című havi folyóirat novemberi füzete a követ­kező tartalommal jelent meg: Újabb levelek egy anyához. (Második levél.) De Gerando Antonina (Arcképpel.) Sebestyénné Stetina Iloná­tól. Szó és tett. Lederer Ábrahámtól. Egy áll­hatatos anya. Legouvé után. F­e­l­e­k­i József. A magyar királyság és kereszténység megerősödése. (1038—1114) Sebestyén Gyulától. Egy társa­dalmi népnevelő életéből. Király Páltól. A ma­gyar diszitő stílről. (Képekkel.) H­u­s­z­k­a József­től. — A „M­agyar-zsidó szemle“ dec. fü­zetének tartalma: Tudomány. Hochmuth Ábrahám. A talmud. III. Irodalom. Schwarcz Adolf: Korszerű prédikációk. Rosenberg Sándor. A tizenkét apostol tanítása. Kecskeméti Lipót. Salamon Ibn Gabirel költeményeiből. Társadalom. Dessauer Mór. A mak­­kabeusok ünnepére. A jesibák és talmud-tórák. Bánóczi József. A zsidó tanárok ügyében. * (R­­­e­s Hermintől) egy kötet vig be­­szély jelent meg Kassán. Ára 1 frt 50 kr.

Next