Budapesti Hírlap, 1885. április (5. évfolyam, 90-118. szám)
1885-04-22 / 110. szám
V. évfolyam, 110. sz. Budapest, 1885. Szerda, április 22 Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukász József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. ss. Kínvallatás. Köteles Mihály a szerencsétlen ember, ki szörnyű gyikosság vádja alatt, ártatlanul elitélve, kilenc hosszú évig ült a börtönben. Van-e igazság a földön ? Van az egekben, mert Köteles Mihály nem halt meg, nem vesztette el eszét, ártatlansága kiderült s most a vádló s bírái a vádlottak. A szegény embernek a szabadság és becsületének helyreállítása nagy jótétemény, de gyönge kárpótlás annyi testi, lelki szenvedésért. Az állam tartozik neki. Miként fogja leróni tartozását ? Avagy az ártatlanul elitélt rabnak az állammal szemben más számadása nincs, mint megfizetni a rabtartási költségeket ? Köteles Mihály parasztgazdát a közrészvét kiséri vissza családjához. Ez vigasztalja őt enyhe szavakkal. De lelkének legjobb írja : lelkiismeretének tisztasága, mely a kiderített igazság fényében ragyog. Az egyszerű ember ezt épp úgy érzi, mint az egyszerű fűszál a napfényt, mely egyformán árasztja melegét reá és a pompás virágra. Köteles Mihályt a hit szomja nem ereszti, ő boldogságot keres annyi boldogtalan évek után. Bár találna boldogságot. Hanem a magyar igazságszolgáltatás szégyene hová búvik ? Mi történik a hódmezővásárhelyi kapitánynyal, Taszárival, Szilágyival, Kotárral és mindazokkal, kik bűnrészesek a magyar igazságszolgáltatás meggyalázásában és félrevezetésében ? — Kik hamis jegyzőkönyveket szerkesztettek és aláírtak, kik véresre verték a vizsgálati foglyot, hogy kínjában felesége gyilkosának vallja magát, kik hamis tanúságot tétettek és tettek ellene, s kik nem hallgattak a vádlott igaz szavára és bizonyítékaira, kinvallomásának sokszoros visszavonására, kik elítélték őt a kinvallomás alapján. Ezeket kell helyette börtönbe vetni. Hát nem lehet kiirtani a sötét középkort Magyarországon? Hiába élt Mária Terézia, s tiltotta el a kínzást a múlt században? A törvénytelenséget a törvény szolgái követik el. A Köteles-per iszonyú dolgokat leplez le, hogy közigazgatásunk és igazságszolgáltatásunk mily romlott és gyarló. A rendőri közegek kegyetlenségét a bírák lelkiismeretlen könnyelműsége tán még felülmúlja. Ott vannak a véres ruhák , melyeket a vásárhelyi börtönből haza küldött, ott vannak a sebhelyek testén, melyeket kilenc év múlva is mutogathat, ezeket bírái látták, hivatkozott rá, e bűnjelekre, hogy őt a börtönben kínozták, visszavonta a vallomást, melyet az előnyomozásnál tőle kicsikartak, megtagadta a jegyzőkönyvet, melyet róla, nélküle felvettek, mégis elitélték bírái őt, nem pedig az embernyúzókat. Ezek voltak a valóságos gonosztevők, ezek az összeesküvő banda, s ezeket nem is kutatták. Vagy igen, mikor az első bíróság gonosz ítéletét a királyi tábla is könnyelműn helybenhagyta, akkor — becsületére szolgál a kúriának — ez pótvizsgálatot rendelt. Akkor Köteles Mihály már két esztendeig ült a börtönben. S most következik az újabb gyalázat a pótvizsgálat. Varjú varjúnak szemét ki nem vájja; a pótvizsgálat nem a hivatalos személyek visszaélései ellen, nem komolyan, nem szigorún, nem pártatlanul vezettetett, nem hogy az igazság felderíttessék, hanem hogy az igazságtalanság lepleztessék. Csakhogy a turpisság, a kínvallatás ki ne derüljön, most már Köteles Mihálynak annál inkább el kell fojtatni, be kell záratni őt örökre, vagy felakasztatni. És a pótvizsgálat alapján a szegény ember kapott húsz esztendőt. A bűnösök pedig szabadon uralkodtak. Minden formalitásnak elég lévén téve, most már a kúria is kimondotta, hogy köteles a gyilkos. A politikai hatóságoknál az önkény, a bíróságoknál a formalitás, ezek az igazság megölői Magyarországon. Köteles Mihály, most már el vagy temetve Illaván. Nem éredte meg azt a napot, hogy húsz év múlva Vásárhelyen szemébe mondhasd kínzóidnak, hogy gazemberek, bitóidnak, hogy bűnösök. Menj csak Illaván a templomba, ott áll egy feszület, Krisztus kínszenvedését ábrázolja; azt is véresre verték a vizsgálatban, testén sebeit megírni- A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárolja. A szerelmes expeditor. — A „Budapesti Hrlap“ eredeti tárcája. — Kalács Gyula úr expeditor volt a minisztériumban és szerelmes — a minisztériumon kívül. A dolog úgy esett, hogy egy reggel — amint fölébredt — valami különöset érzett a belsejében. Eleinte azt hitte, hogy ez az éhség, mivelhogy egész éjjel nem evett, hanem aludt. Azonnal bevágott egy liter kávét, három darab házi kenyeret és egy fertálfont szalámit, de az a különös érzés még mindig tartott, megebédelt, megvacsorált, az az érzés csak nem akart megszűnni. Ekkor rájött, hogy amit ő érez s amit el nem mulaszt sem étel, sem ital — nem lehet más, mint a szerelem. Ebben bizonyos lévén, azon kezdett töprenkedni, hogy voltakép kibe is szerelmes ő? Gondolatban eldefilroztatta maga előtt ismeretségének összes hölgyeit: a Mariskát, a Juliskát, az Erzsikét, a Miikét -t- itt nagyot ugrott a szíve. Ez az ugrás azt jelenti, hogy a Milike az igazi. Milike pedig hősünk szállásadójának leánya és neki egyúttal tanítványa volt. Mert tudni kell, hogy Kalács úr egy budai derék német polgárnál lakott és lakás fejében ennek a negyedik polgári iskolába járó leányát tanította a magyar nyelvre. Az napságtól fogva, hogy felfedezte szivének szerelmét és szerelmének tárgyát, kétszeres igyekezettel adta magát a tanításra és jól tudván azt, hogy minden nyelvnek gerince az ige, fősúlyt az igeragozásra helyezett. Az olvasó nem is képzeli, milyen veszedelmes az igeragozás egy pár fiatal cselédre. Feltűnt nekem, hogy amikor csak meglátogattam Kalács barátomat, váltig ezeket ragozgatták : szeretek, szeretsz, szeret, ölelek, ölelsz, ölel, s csókolok, csókolsz, csókol. Meg is kérdeztem az Instruktor urat, mert épp ezeket hajtogatja folyton , mire azt felelé, hogy ezeket könnyű megtanulni, mert nincs bennük semmi rendellenesség. Szeretni, ölelni és csókolni egészen szabály szerint lehet, aminthogy igaz is. Milike megtanulhatott már derekasan magyarul ölelni, csókolni és szeretni, midőn a katasztrófa — melyet elmondandó vagyok — bekövetkezett. * Egy meleg nyári napon Kalács az ingujjra vetkőződve az expediturában ült és annak rendje és módja szerint expediált. Meg kell adni neki : értett a pakoláshoz. A papír nem vetett ráncot a keze alatt, a kincstári spárgát sem pazarolta és oly gyönyörű pecséteket csöppintett a csomagokra, hogy no ! Befejezve munkáját, elővett fiókjából egy rózsaszínű levélpapirost, melyre egy nyíllal átszűrt szív volt pingálva és tenyerébe hajtva fejét gondolkozott. Az olvasó bizonyára már eltalálta, hogy mindez előkészület volt egy szerelmes levélnek a megírásához. Mert, ámbátor Kalács úr minden nap elmondhatta Miikének élő szóval, amit csak akart, mégsem akarta megfosztani magát és imádottját a szerelmes levelek költészetétől. Lehet különben az is, hogy a nyelvgyakorlás okáért tette. Harmincfokú melegben szerelmes levelet írni, erre csak egy Kalácsnak a szerelme képes, mely Beaumurral megmérve elérte volna bizonyára a nyolcvan fokot is. Denikre a levél készen lett, barátunk mégegyszer átolvasta és arca csak úgy ragyogott a megelégedéstől és az izzadságtól. E pillanatban belép az irodaigazgató. Kalács úr beburkolja levelét egy papirosba, nehogy a tilos foglalkozáson rajtakapassék. Az igazgató megszólal : — Expeditor úr, itt egy „azonnal“ darab, tessék tüstént ellátni és küldönccel a közlekedési minisztériumba küldeni. A levél a miniszternek saját kezeibe adandó. Kalács úr fogja a darabot és hozzáfog az őt jellemző hivatalos buzgósággal az expediáláshoz. Nagy betükkel ráírta a borítékra ,,saját kezeihez“ és ezt alá is húzta háromszor, vörös, kék és zöld ceruzával. Hasonlókép háromszor lelkére kötötte a hivatalszolgának, hogy csak szedje a lábait a nyaka közé és ugy rohanjon az átirattal Pestre. Megadván ekkép a hivatalnak, ami a hivatalé, most már a saját levelét veszi elő, hogy azt is elexpediálja. Azaz hogy akarná elővenni, de hová lett a levél? Izgatottan kapkod ide is, oda is, kiüt rajta a hideg verejték és félhangosan mormog: — Ez nem az’, ez sem az, hát ez mi ? . .. hiszen ez az átirat . . . melyet elküldtem ... de nem küldtem el, mert itt van ... de hát akkor mit küldtem el? . . . ami nincs itt. . . a férelem nincs itt.... .Jesszus Mária szent József! a szerelmes levelet elküldtem a közlekedési miniszternek. Ez utóbbi szavakat már nem mormogta, hanem orditotta a szegény és halott haloványan hanyatlott vissza karosszékébe. A MassiniTink 12 oldalt tartalmaz.