Budapesti Hírlap, 1885. május (5. évfolyam, 119-148. szám)

1885-05-23 / 141. szám

- Ben nyert meggyőző erő tekintetében.­­ Hírneves és tudós hazánkfia annyira át van hatva az általa védett ügynek igaz­ságától, annyira mély gyökereket vert benne a tapasztaláson alapuló meggyőző­dés, mely szerint Oroszország további elő­nyomulása Közép-Ázsiában az általános civilizációra nézve veszélyes volna, hogy a szerény tudósból a pillanat hatása alatt merész politikai szónok lett, a ki hallga­tóságát elragadta s a kinek ékesszólása bámulatra ragadta még a nil admi­­rali elvének hódoló hidegvérű angolo­kat is annyira, hogy többen a legkiválóbb politikusok sajnálatukat fejezték ki a felett, hogy a közép-ázsiai viszonyok oly alapos ismerője s oly kitűnő politikai szónok, mint V­á­m­b­é­r­y, nem tagja az angol parlamentnek. Diplomata-tehetségeit volt alkalma ismételten bebizonyítani a kormányfér­fiakkal folytatott több rendbeli értekezle­teken. Mindnyájan elismerték nézeteinek helyességét és tanácsainak alaposságát, s nyilván e beszélgetések eredménye érlelte meg V­ámbéry­ben azt a meggyőző­dést, hogy dacára az angol-orosz viszály kérdésében pillanatnyira beállott békés fordulatnak, a háború a két nagy hatal­masság közt India birtokáért elkerülhetlen, s pedig oly háború, mely­ben mint magát egy magas állású egyé­niség kifejezte „az egyik félnek a földön kell heverni.“ Nagyok is voltak a kitüntetések, me­lyekben Vámbéry úgy a politikai körök­től, mint a néptől részesült. Kevésbbé igénytelen, és a fényes állás és külső dísz iránt kevésbbé közönyös embert könnyen elkábithatnának. De Vámbéry min­denekelőtt és mindenekfelett magyar és hazafi. Mindenütt és minden alkalommal magyar nemzetiségét helyezte előtérbe, beszélt — a­mint jogosítva is volt be­szélni — a magyar nemzet rokonszenvé­ről a hatalmas nyugati kulturnemzet tö­rekvései iránt, beszélt közös érdekeinkről, a közös veszélyről, mely bennünket fe­nyegethet, közös ellenszenvünkről és kö­zös ellenségünkről, s míg az utóbbi irá­nyában igyekezett felkelteni az angol nem­zet éberségét és óvatosságát, addig más­felől iparkodott irányunkban megszilárdí­tani és gyarapítani a rokonszenvet, és számos felolvasásainak és szónoklatainak egyikében se feledkezett meg hazájáról s annak érdekeiről. Mindenütt, a­hol al­kalma nyílt, felemlítette törekvéseinket a kulturális téren, beszélt országos kiállí­tásunkról s neki köszönhető, hogy An­golország trónörököse a walesi he­r­­c­e­g elhatározta, a nyár folytán ismét ellátogatni hozzánk kiállításunk megte­kintésére. Mi — az igaz — nem nyújthatunk oly kitüntetéseket, oly hírnevet és oly előnyöket hazánkfiának, a­milyenekkel az angol nemzet és kormánya oly szívesen elhalmozná, hogy őt magához édesgesse. Mi csupán tiszteletünket, szeretetünket és ragaszkodásunkat ajánlhatjuk fel a tudósnak, ki külföldön a magyar névnek a tudományos téren oly elismerést ví­vott ki és oly dicsőséget szerzett, mint Kossuth Lajos a politikai téren, Mun­kácsy a művészetben. De azt hisszük, hogy ez a hazafi, aki alig néhány órája érkezvén meg diadalútjából,­ azt mondta előttünk, „hogy szívét és keblét mégis csak itthon a hazai levegőben érzi amúgy istenigazában tágulni“ — a mi önzetlen és őszinte ragaszkodásunkat legalább épp annyira fogja becsülni, mint egy bármeny­nyire rokonszenves, de mégis idegen nem­zet kitüntetéseit. Még egyszer üdvözöljük tiszta szí­vünkből itthon Vámbéry­t, a magyar hazafit, üvegmintából Trabucco-bábok kerülnek ki; ezeket egy hamiskásan kacsintgató barna lányka­mfonja fel olyan tiszta a keze, hogy gyönyörűség nézni. A munkaterem közepén egy komplikált szerkezetű szivarkakészítő gép áll. A gép francia szerkezetű s gőzerőre van készítve; itt kézi hajtásra alkalmazmaztatik ; az a, csinos hajtólányka pedig a gőzerőt helyette­síti, ellenben a gép mellett ülő s a szivarkagyár­­tást eme gépen eszközlő örökkön mosolygó hajadon mindenkinek jobban tetszik mint maga az egész francia gép; mindazonáltal a leányka nem párisi, csak­­ temesvári. A terem jobbik oldalán a szivarkagyártást űzik. A lányok apraja van itt, a szélső kis szőke nem sokkal nagyobb, mint Mayer különlegességi árudása fölött itt a pavillonban kitűzöttt hatal­mas britanika. S úgy izeg-mozog, rakván a kis pléhvályúba a vágott szivarkadohány anyagot, — majd fölugrik s fürge léptekkel siet uj anyagért s mikor aztán szitás béltartálya újra meg van rakva dohány­nyal — még egyszer megigazítja „vukliját“ — s újra hozzá fog a régi nótához. Hogy mennyit képes egy ügyes szivarcsi­nálónő egy nap alatt előállítani , az több körül­ménytől függ. A jó anyagból többet, mert azzal kevesebb bajlódni valója van: finom szivarokból kevesebbet, közönségesekből többet; ez nem any­­nyira, ami igen sok gondozást igényel; átlag azonban nap- és fejenként 300 darabot s hozzá­­teszszük még, hogy az alkubér 20 és 60 kv kö­zött ingadozik 100 darab szivar készítése után, a szorgalmas munkásnő itt tisztességes keresetre vergődhetik. Ez annál is inkább valószínű, mert, mint azt a munkásnők beszélik, az alkubért a kiállítás folytán bekövetkezett drágaság miatt föl­emelték. A szivarkakészítők itt a kiállítási munka­teremben négyféle szivarka készítésével foglal­koznak, úgymint: La Fleur, Yezir, Szultán és Magyar szivarkák készítésével. A „La Fleur“-szivarkák Szultán flór do­hányból készülnek; eme igen finom vágatú do­hány átható illatú s kitűnő égésű ; a szivarka ismertető jele két arany vonal; a félhold és csil­laggal jelölt szivarkák „Vezir“ nevet viselnek és sokkal vastagabbak, azonkívül kiváló finom török dohányból készülnek. A szultán dohányból készült szivarkák anyag­juk nevét viselik s az előbbi kettővel azonos vá­gatu ; mind a három szivarkanem szopókával van ellátva s gördittetve készül gyapotbetét nélkül; ellenben a „Magyar“ szivarkát temetve gyártják szopóka nélkül csigaalaku véggel; az anyagot középfinom kerti s néha közönséges levelekből vágják egy fél milliméter szélességben. Csinos munkaasztal mellett ülnek apró guggonyokon, melyeknek fiókjaiban tartogatják a feldolgozandó anyagot, úgy vigyáznak az anyagra, mint a szemek fényére , mert számon kérnek abból minden levelet, minden grammot. Száz drb szivar készítéséhez ennyi és ennyi a kimé­ret s csak akkor kap ismét anyagot, ha az előbb kapott anyagot kész gyártmány minőségében adja be. A jobb ellenőrzés szempontjából min­den munkásnő egy saját nevére irt „anyagbevé­tel és szivarleadás“ rovatokkal bíró könyvecskét bir, mely lezáratván, megmutatja, hogy tulajdo­nosa takarékos-e vagy fecsérlő a drága anyag­gal s a szerint jutalmazzák, vagy büntetik egész harminc krajcár erejéig. Ez összeget azután a minden dohánygyárban fennálló betegsegélyző egyesület pénztárának javára írják, a rendes heti 10 krajcárnyi betétekkel együtt segélyezik a szűkölködőket előleggel, a betegeket orvossal, gyógyszerrel és ingyenes félnapi bérrel, elaggott korukban nyugbérrel, elhalálozás esetében te­metkezési költséggel stb. stb. Bizony nagyon kevés magánvállalat tesz munkásaiért annyit, mint a dohányjövedéki kincs­tár. A tiz királyi dohánygyárban összesen tizen­háromezernél több nő foglalkozik a dohány­­gyártással s két-háromezer munkásnő még bíz­vást kapna foglalkozást. Mint azt itt a kiállítási munkateremben látjuk, egy szivart két munkásnő készít el; az egyik folyvást göngyöli a bélanyagot és készíti a bábot, — ez a bábnő, a másik e bábot borí­tékba fonja, — ez a fonónő. A fonónő tekintélyt vindikál magának a bábnővel szemben s többnek tartja magát, mint a bábnő, a minthogy igaz is, lévén a kettő által gyártott mennyiségért járó összegnek háromötödrésze a fonónő­ és csak két­ötödrésze a bábnő keresete. Ez azért van, mert a fonásmesterség finomabb a bábkészítésnél s több ügyességet is kíván, valamint a szivarfonást megtanulni van olyan nehéz, mint egy indiai fánkot tejszínnel megtölteni tudni vagy egy divatos ka­lapot fölcicomázni. Most áttérek a kiállított dohányok és do­hánygyártmányok rövid ismertetésére. ízléses csoportokba helyezve látjuk itt a már említett „Operas“-szivarokon kívül a „Gala­­nes“ s az apró „Damas“ szivarokat; nem mesz­­sze tőlük a gyönyörű barnaszínű „havana-virgi­­niá“-t, a „Manila“ és „Elegantes“ szivarokat, mely utóbbiak igazán elegáns gyártmány­a szinte kínálkozik az élvezetre. Egy csoportban ,,Regalia de la Reina“-t, „Prenzados“-t, „Medi­­anos“- s a „Legfinomabb Portoricco“-t; gyö­nyörű felszereléssel „Princesas“- és „Cilindra­­dos“-szivarokat, sima borítékkal a „Brevas“-t, melyeken alig látszik meg a fonás s az ember azt hinné, hogy esztergályozva vannak. •­ Apró „Tom Ponce“ szivarok, sötétbarna havana borí­tékkal ; a szivarok legapróbbika, alig akkora, mint a kis ujjam ; 66­%, , hosszú. Ugyancsak e csoportban találjuk a „Regália Média“-t és „Trabuquillos“-t, a „Legfinomabb Virginiát“ és BUDAPESTI HÍRLAP. (141. sz.) 1885. május 23. FŐVÁROSI ÜGYEK. — A rongy­szedő telepek végre valahára ki­szorulnak a városból. A teleptulajdonosok erőlködé­sei hajótörést szenvedtek minden fórumon s a ta­nács kiküldte a bizottságot, mely arra van hivatva, hogy a rongyszedőtelepek számára a város lakott részein kívül elszigetelt helyeket jelöljön ki. E bi­zottság P­e­z­e­r István dr. tanácsos elnöklete alatt ma tartotta ülését. Részt vettek az összes kerületi elöljárók és jegyzőik, a főorvos, főügyész és Szili József jegyző. Megjelentek az érdekelt felek is ügy­védjeikkel s túlzó követeléseikkel. Meghallgatták őket, de nem lehetett reájuk tekintettel lenni. A bi­zottság a rongyszedő telepekre négy kerületben jelölt ki helyeket : az I., III., IX. és X. kerületekben. Az I. kerületben kijelölte e célra a promontori­ út és Duna közti területet a petroleumgyáron kívül. A III. kerületben a Dunapart és szt­endrei út, a fila­­tori gát és a határ által övezett területet. A IX. kerületben az összekötő vasúton túl az illatos­árok és Duna közti tért, végre Kőbányán a jászbe­­rényi-út, a téglagyárak és a rákos-újszászi vasútvo­nal között levő területet.­­ A középítési bizottság ma tartott ülésén W­­­r­a­y­a József felszóllalására a bizottság elha­tározta, hogy a VI. ker. lőportorony­ utca nyomorú­ságos állapotát a tanács figyelmébe fogja ajánlani. Kérni fogja továbbá a tanácsot, hogy a margitparti kocsiút használatba vétele céljából rendezze a Pálfi­­tér egy részét. A kőbányai templom helye gyanánt kiszemelt három pont megvizsgálására Rózsa Pé­ter vezetése alatt egy bizottságot küldtek ki, mely­nek tagjai: Schneider Antal, Pucher Jó­zsef, Weber Antal, V­a­r­a­s­d­i Lipót és Preusz­­ner József. J­a­n­d­e­k János a II. ügyosztály ré­széről bemutatta a kőbányai sertésszállásokhoz tűz­oltási célra a vízvezetéki hálózat beviteli terveit. A bizottság e tervhez hozzájárult s még néhány kisebb­­rendű tárgyat intézett el.­­ A torpedó-kiállítás a Dunán egészen el­kerüli a figyelmet. Ennek pedig az oka az, hogy a belépésre a térparancsnokságnál kell kérni jegyet, a­mi fáradságos és hosszadalmas dolog. Ha a kato­­naság ide hozta a torpedó­naszádot, a­mi szép volt tőle, méltóztassék úgy rendelkezni, hogy vagy kor­látlan szabad bemenet adassék, vagy pénzért árul­janak jegyet a trafikokban a közönség számára.­­ Az igazoló választmány tegnapi ülésén intézte el a községi választók összeírása tárgyában, érkezett reclamációkat.

Next