Budapesti Hírlap, 1885. augusztus (5. évfolyam, 209-238. szám)

1885-08-01 / 209. szám

V. évfolyam. 200. sz. Budapest, 1885. Szombat, augusztus f, Előfizetés] árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap; hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: aukássi József. | Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., kalap-utca lő- sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám óra helyben 4 kr., vidéken 5 kr. ___ E gy zugmagyar, „Senki sem szolgálhat két urnák“ cim alatt Szeberényi Lajos Zs. ev. lelkész ur egy cikket irt a pozsonyi „Evang. Egyház és Iskola“ cimü hetilap­ban arról a háborúról, a mely az evang. egyház kebelében dúl a magyar hazafias tábor és a nemzetiségi izgatok között. 0 mint jámbor lelkész e háborút kárhoz­tatja, azt az irigység, gyűlölet és egyéb rossz indulatok kifolyásának tartja s arra inti lelkésztársait, hogy a politika e za­varától tartsák magokat távol, ne állja­nak egyik táborhoz sem, ne iparkodjanak két urat szolgálni — istent és politikát — a mi úgy is lehetetlen, hanem őrizzék uyájukat. Az igen tisztelt lelkész ur cikke roppant kenetes, igen áhitatos, abbeli megbotránykozásának is, hogy eltévelye- dett paptársai a helyett, hogy a feleke­zeti szaklapokhoz fordulnának panaszaik­kal, inkább politikai lapokban fejtegetik bajaikat, nem ad erősebb szókban kifeje­zést, csak annyiban, a mennyiben egy „különben igen elterjedt oly lapot,“ mely ilyetén panaszos cikkeket kiadott, elnevez „z u g 1 a p n a k.“ Egy lelkésztársa által sarokba szori- tatván, meg is mondja, hogy ebbeli véle­ményével minket tisztelt meg Szeberényi Lajos Zs. ur, vagyis, hogy a „Budapesti Hírlapot“ tartja zuglapnak. Általános felfogásának a korlátoltsá­got érintő naivságával szemben ránk és bárkire nézve is igen alárendelt jelentő­séggel kell annak bírnia, hogy miként Ítél meg bennünket Szeberényi ur gyer­meteg, mondhatnám bárány-elméje. Az az árkádiai ártatlanság, a mely az előttünk fekvő cikket irta, a mely a vallás hanyat­lásán jajgat, mert a politikai- és a faj­harc feldúlja, az vakon és süketen jár a mai világban; az nem tudja melyik szá­zadban, milyen országban, mily viszonyok közt él. Semmiről nincsen helyes tudo­mása, józan felfogása, érett Ítélete. 0 csak egy éneklő templom ideálját látja. Mily szép volna az, ha minden ember csak evangélikus lenne és semmi egyéb a vi­lágon ; se apa, se anya, se tót, se magyar, se pánszláv, se hazafi, se balpárti, se jobb­párti, semmi semmi, csak békés, csöndes, néma, süket, vak, érzéketlen lény, se hi­deg, se meleg, se eleven, se holt, csak — valami csodálatraméltó teremtmény, az ereiben legfölebb savóval. Természetesen, hogy ilyennek is kell a világon lenni s mi nem háborgatnék meg a lelkész urat ilyen mivoltában, ha nem kivánná másoktól is, hogy ilyenek legyenek. De ha csak ilyenek lettek volna a világon, akkor, hogy többet ne mond­jak, nem lett volna — reformáció s ma nem volnának evangélikus lelkészek. Már a világ ilyen turbulens, és az emberi természettel jár, hogy mindenki több urat szolgál és többet is játszik, mint a mennyire ereje telik. És szeren­cse, hogy Szeberényi Lajos Zs. ur egy- iigyüsége, melynek számára az irás sze­rint — biztosítva van a mennyei bol­dogság, — nem fogja a világot — lelké­szeket és nem lelkészeket — annak az egy urnák a kizárólagos szolgálatába visszaterelni. Mert, soha egyetlen egy po­litikai eszme és irány nem tett annyi dulást, tortúrát, martyriumot, harcot, há­borút, ármánykodást, mészárlást, üldözést, egy szóval annyi pusztítást; pusztítást testi-és lelki javakban, pusztítást ember­életben, boldogságban, békében, — mint az egy ur szolgálata. Mikor az emberi ér­zések, gondolkozás, vágyak és szellemek a vallásra koncentrálódtak s kivirágzott valahol a fanatizmus az egy ur szolgá­latában, — ott lepleztetett le az ember vadállati kegyetlensége legjobban, kezdve a keresztényüldözéseken, a vallásháború­kon, a keresztes hadakon, az inquizició- kon át a gályarabokig, kiket Szeberényi ur emleget; de másfelől a Mohammed világán belől az arabokon, törökökön ke­resztül Ázsia népeinek ma is borzasztó állapotáig, a mely mind az isten nevében szólt és szól. Boldog az emberiség, hogy egyéb is érdekli a vallásnál, és boldog a felekezet, a melynek oly bölcs papjai vannak, a kik az embereket e természetüknél fogva az életben okosan tudják vezérelni, bajukat megelőzve, elhárítva, enyhítve nagyobb intelligenciájok, műveltségűk, elme- és szivbeli nemesebb képzettségük segítségé­vel. És jaj a felekezetnek, a melynek papjai nem akarnak tullátni a parókia falán. Ez az első lépés a vallásos fanatiz­mus felé, mely a legvészesebb, a iegfé- lelmesebb, a legöldöklőbb minden fana­tizmusok közt. Még ma is hány ügy a templomi jelvényekkel fedezi céljait, hogy annál biztosabban menjen ! A parókia falán kívül pedig első sorban kezdődik a haza! Sőt a parókia fala, maga a parókia, még az isten háza is a haza földén áll ! s a haza oltalma nélkül nem áll. Minden pap ajkán — Magyarországon ezer év óta — együtt van mindig isten ésahaza! Egy magyar pap, a kinél ez nincsen meg, úgy is mint magyar — zugmagyar, papnak is zugpap. Mi a politika ? A haza ügye, a haza sorsa, a haza érdeke. És ez egy nagy íelekezetre nézve közömbös, lelkészeinek „utolsó ügye“ legyen ? És mikor a ma­gyar hazát éjszakon az evangélikus egy­ház köpenyében panszlávok, keleten a görögkeleti egyház sekrestyéjéből dákoro­mánok, délen a szerbegyház autonómiájá­nak egyházi jelvényei alatt délszlávok támadják, s e felekezetek lelkesebb pap­jai védelmére kelnek a hazának, akkor előáll kenetes prédikációjával Szeberényi Lajos Zs. és szidja azokat is, a kik hazá­ját szidják, azokat is, a kik hazáját védik és azt mondja legyetek szentek és hagy­játok az olyan bolondságokat, minő a —• haza ! Mintha mondaná ; Jertek evangé­likus lelkészek, dugjuk fejünket a ho­mokba, mint a bölcs strucmadár és di­csérjük az istent! A világ hadd veszkőd- jék ! Mi evangélikus papok nem azért va­gyunk, hogy híveinket a hazaszeretetre is oktassuk, példát adjunk, belássuk a vi­lágot mozgató kérdések értékét, jelentő­ségét és jó következményeiket biztosít­suk, veszedelmüket elhárítani iparkod­junk azokról, kiknek pásztoraiul kiren­deltettünk. Nemzetiségi párt ? Magyar ha­zafi párt ? Mit ér nekünk ! Hadd mara­kodjanak. Mi dicsérjük az istent. Ha győz a magyar állam a harcban, jó. De ha el­bukik é3 itt egy örökösödési háború lesz német és orosz közt, nekünk az is jó. Mi akkor is dicsérni fogjuk az istent és le­szünk vagy németek, vagy muszkák, vagy elpusztulunk más módon és idvezülni fo­gunk, mert megtettük evangeliomi lel­kész-kötelességünket. Ez az a végeljámborosodásban szen­vedő világnézlet, mely Szeberényi urnák a cikkét tollába mondotta. En ellenben azt mondom neki, hogy egy megvadult pánszlávot többre becsülök tiz ilyen zug­magyarnál, a kinek Ítélete egyébaránt már megvan Írva a szentirásban : „nec calidi nec frigidi, qui exspuuntur“. A kik se hidegek, se melegek és ki fognak kö­petni, se a mennynek, se a pokolnak nem kellenek. Tisza Kálmán azt mondta az idén nyilvánosan, hogy elhagyná vallását, a mikor meggyőződnék, hogy vallása el­lenkezésbe jönne magyar hazafiságával. 1848-ban minden felekezetbeli papjaink­ból siettek lelkes hazafiak a harctérre, kezűkben karddal, hazafi kötelességet tel­jesíteni. Szép volt tőlük, s örök emléke­zetre méltó. De nagyobb haszonnal gya­korolja hazafiságát a pap a békében, ha lelkére bízott híveit úgy vezeti, úgy neveli, hogy veszedelem idején ne kelljen a magyar hazáért fegyvert fogni még a papnak is. De hisz ép azt teszem én, gondolja magában Szeberényi ur, midőn átokkal sújtom az izgága harcos feleket és bé­kére, visszavonulásra, isten kizárólagos szolgálatára intem paptársaimat. Igen, azt teszi Szeberényi ur, a mit az tenne, a ki a verekedők közé állana prédikálni, vagy a mit az tenne, a ki a dühöngő tü­zet imádsággal akarná oltani. Sorsa lenne amott, hogy az első ütlegeket ő kapná és nem sokáig lenne abban a helyzet­ben, hogy prédikáljon; emitt, hogy az ol­tók agyon fecskendeznék, félrelökdösnék, a tiiz pedig megpörkölné, isten pedig, a kit dicsér, jóformán — magához venné. Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék