Budapesti Hírlap, 1885. augusztus (5. évfolyam, 209-238. szám)
1885-08-02 / 210. szám
210. sz. V. évfolyam. Budapest, 1885. Vasárnap, augusztus 2. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., kalap-utca 10- sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Vámunió Németországgal. Vámháboruból vámbéke, érdekharcból érdekszövetség; hirtelen a német határon előkészületeket tesznek a vámsorompók lebontására, feltéve, hogy Ausztria-Magyarország hasonlóképen cselekszik. Hogy változik a világ, azelőtt a német államok collvereinja létezett s midőn Ausztria az ötvenes években abba be akart lépni, Poroszország ellenezte, a magyar emigráció pedig emlékiratban protestált a külföldi hatalmaknál a terv ellen: jelenleg Németország nagy államférfia, Bismarck felajánlja az egyesülést, Magyarország kivánja és Ausztria van ellene. És ebben egyetértenek az osztrák németek, kik különben búzavirágot viselnek a gomblyukban és a Deutsche Liedet éneklik a csehekkel, kik következetesen gyűlölnek mindent, ami német. Mert hát a cseh ipar és a bécsi ipar egyaránt fél a szász ipartól s az elzászitól. Csakhogy nem egypár iparos határoz a nagy kérdésben, hanem a birodalmak általános gazdasági érdeke, az államférfiak és a fejedelmek. Most folynak a nagyfontosságú kérdés iránt az előértekezletek. Ha ezek sikert ígérők, Bismarck és Kálnoky találkoznak és elkészítik a programmot. Ezt az osztrák kormány és a magyar kormány ha elfogadják, még a három ország törvényhozásának hozzájárulása szükséges, bizony sok víz fog még lefolyni a Dunán, mire a vámunió Németországgal meglesz, de hogy kilátásai vannak, ma már senki sem tagadja. E tekintetben a helyzet hirtelen megváltozott ; tegnap még senki se hitte, ma már mindenki lehetőnek tartja. Mert Bismarck belefúrt a trombitába s a német sajtó az eszmét felkapta. Mi már régen mellette volnánk, még mikor Károlyi Sándor az ellenzék részéről követelte, hogy kormányunk ez irányban tegyen lépéseket. Meg is tette Tisza, maga sem gondolta, hogy sikere lesz, csak inkább pro forma, hogy lefőzhesse az ellenzéket, s íme Bismarck egyet fordít a dolgon s ma Európa figyelme a német-osztrákmagyar vámegyezség terve felé irányul. E terv még homályba van rejtve. Nem tudatik, Bismarck egy nagy közös vámterületet, akar-e, melynek vámjövedelmei kulcs szerint osztassanak fel s mely Németországot Ausztriával és Magyarországgal a teljes kereskedelmi szabadság alapján egy nagy gazdasági egységbe foglalja össze, hogy a többi államok versenye ellen iparát és mezőgazdaságát annál magasabb védvámokkal megvédje; vagy pedig, meghagyván a vámtarifákat úgy mint vannak, csupán egyforma magas differenciális vámokkal akarja körülvenni a két külön vámterületet, a többi világgal szemben. Ez szólna az angol, belga és francia iparnak, az orosz, amerikai és indiai mezőgazdasági termékeknek, melyek a két érdektárs területére be nem bocsájtatnának. Némelyek az eszmét kibővítik középeurópai vámszövetséggé, mely Franciaországot, Belgiumot, Hollandot és Svájcot foglalná magában ; de ez utópiának tetszik, mert Franciaország ily egyezségre Németországgal alig lenne hajlandó, s Holland sem, mely az angol piacra van utalva. Valósággal ma csak Németország és Ausztria-Magyarország vámuniójáról lehet és van szó, mint melyek földrajzilag és gazdaságilag egymásra utalvák s egymást mintegy kiegészítik. Mert Németország mezőgazdasága nem képes fedezni az ország szükségletét, de versenyezni sem képes Oroszországgal és Amerikával a bukás veszélye nélkül. Magyarországtól azonban nincs oka félni, mert a mi termelési viszonyaink az övéhez hasonlóbbak s áruink tömege nem oly rengeteg sok, mint amazoké. Viszont a német iparnak szükséges az osztrák-magyar piac, de annak fejlettsége nem szárnyalja oly messze túl az osztrák ipart, hogy megölné, mint ez a francia és angol iparcikkek beözönlése által történnék. A vámunió gazdasági okszerűssége tehát szembeötlő s csak a kisszerű érdekek küzdenek ellene. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. A defrandáns. (A „Budapesti Hirlapi( eredeti tárcája.) — Újságba tedd fiam ezt a dolgot, amit ez a Pista velem megint művelt — panaszrá nekem tegnap Guszti, a doktor, a ki bár ügyvéd, a világ leglágyszivübb embere. Fekszem múlt szombaton az ágyamban. — Olyan reggel hét óra felé lehetett, mert még alig hogy jött Gutmann a személyem körüli hordárom a cipőt tisztítani. Egyszerre betoppan a szobámba Kis Pista. Tudod, ez az én régi konskoláriusom, aki egypár esztendeje árvaszéki pénztáros valamelyik svihák vármegyében. Pakktáska volt a kezében, a nyakában pedig szivartok, revolver-hüvely, meg tán operagukker is. Bátor álmos voltam rettenetesen, ki akartam ugrani az ágyból, hogy nagy viszontlátási jelenetet rögtönözzek , mert roppantul szerettem ezt a fiút és nem került már a szemem elé vagy öt esztendeje. De ő visszatartott. —• Guszti fiam, baj vám! — mondta gyászos hangon. — Ha valaha, most van szükségem a barátságodra. Pajtás, én bucsúzás nélkül jöttem el otthonról. Magyarán szólva: szöktem. Annál jobb ! Legalább megver érte a feleséged, aki nincs. No tréfálj, lelkem Guszti. Én formaliter szöktem, ami még nem volna olyan nagy baj, de magamnál felejtettem az árvák pénztárából vagy harmincezer forintot. — Micsoda bolondbeszéd az! Eredj a pokolba ! Ne csinálj rosz vicceket. , — Nem vicc az fiam. Fele se tréfa annak. Én rám lesz rám ragadt a divatos nyavalya: harmincezer forintot kentem el a szegény becsületes árvák pénzéből. Beszéljünk komolyan. Én szökésben vagyok édes fiam. Vendégszeretetet jöttem hozzád kérni. Valóságos beduin vendégszeretetet. Ha istent ismersz, dugj el. Legalább addig, amíg az első lárma elmúlik, csak ameddig kurrentálnak. Csak egy pár napra, egy pár hétre . . . vagy hónapra. . . . Nekem bizony isten meglódult a fejemben az agyvelő arra a beszédre. Hihetetlen az, hogy még ebből a talpig becsületes kálvinyista Pistából is defraudáns legyen ! De a szerencsétlen fiú olyan ábrázatot csinált a beszédje mellé, hogy Salvini se tudna különbet, ha ilyes dologba keverednék. — Lelkem cimbora — szóltam révedezve, — még mindig azt mondom : ne bolondozz velem. Hát hol az a harmincezer forint ? — Itt a zsebemben, pajtás, — monda Pista sötéten és a szive tájékára ütött. — Akkor sebaj! — kiáltok kiugorva az ágyamból. Küldöd vissza mindjárt, te könnyelmű fiú ? Nesze itt a papír, tinta, toll, levélboríték és spanyolviaszk ! — Késő ! — suttogta Pista tompán. Tegnap Kassán a Schalk-házban elferblsztem belőle tízezer forintot. Dermedő tekintettel néztem a fiúra. — Igen, úgy van, édes Gusztim! — ismételte valóságos kriptás hangon. — Elkártyáztam a lopott pénznek teljes egy harmad részét.Nincs egyéb reménységem, mint a te vendégszereteted. Számíthatok rá? Vagy áruló leszel? Feladod boldogtalan barátodat? Börtön literánsának állsz be? Megteheted. . . Én őszinte voltam irántad. — Oh te szegény, szerencsétlen gyermek! •— kiáltottam szinte sírva és megöleltem az istenadtát. Esküszöm, azt tettétek volna a helyemben mindnyájan. (Pedig meg nem érdemelte, a nyomorult!) Azzal ösztönszerűleg néztem körül a szobámban, hol is lehetne elrejteni ezt a boldogtalan gyermeket. A kaszniban, ott megfulad. A spanyolfal mögött? Oh, az átlátszó gyarlóság a kutató szemek előtt. Hát akkor hol? Megvan! Ebben a kis sötét kabinetben, ahol a mosdóasztalom áll. Tábori ágyat, derékaljat veszek neki... de már ez is gyanút fog kelteni a házban. E pillanatban nyílt az ajtó. Összerezzentem, mint a halálraítélt, akiért már jönnek. Pedig csak Gutmann volt, aki a kifényesített cipőmet hozta. Remegtem , mikor hordja el magát, de ő, mint mindig, nyájaskodni kezdett, az akasztófára való : — Halott mán a nadságos er az újság ? A legújab nagy defraudáción ? A Paletise Folkszblattba van benne. Szédültem. Pista meg háttal állva, nagy nyugodtan dobolt az ujjaival az ablakon. — A Kohn Mórnak, ami egy botos a három dobócába, a bohhalter keresztülégett háromszáz forinttal. Egy szép pénz! Különben ajánlok engemet. Azzal elkotródott. Ezer mázsa kősziklát vitt magával a szívemről. Pista pedig felém fordult a világ legközönyösebb arcával: — Öltözz fiam szaporán, aztán menjünk valami kávéházba reggelizni. Elszörnyedtem erre a gondolatra. „Kávéházba reggelizni!“ Egy agyafúrt cinkos furfangjával súgtam oda Pistának: — Nem félsz, te ügyetlen? — Egyelőre nincs mitől félni, — mondta a Mai számunk 14 oldalt tartalmaz.