Budapesti Hírlap, 1885. szeptember (5. évfolyam, 239-268. szám)

1885-09-01 / 239. szám

BUDAPESTI HÍRLAP (239. sz.j 1885. szeptember 1. § Végre a főispán ur pártvezérének se­gélyével győzött ! Győzött, mert ellenfe­lei méltóságuk alattinak tartván a hely­zetet, odahagyták a tért és visszavonul­tak, elszomorodott szivvel tekintve a megye sorsára mikép bonyolódnak az ügyek gordiusi csomóvá. Meglehet, hogy egy néhány, ki e so­mokat olvassa, neveket is szeretne hallani, — de ne kivánd ezt tőlem tisztelt olvasó. Kímélni akarom a főispáni párt ama tisz­tességes tagjait, kik különböző körülmé­nyeknél fogva oda sodortattak, hogy utó­lag pirulni ne kénytelenitessenek, nomina sünt odiosa. Hogy ily körülmények között a me­gye előre nem mehetett, hanem évekre visszavettetett amaz iszapba, a melyben most fetreng, — igen természetes. Ke cso­dáljátok tehát, ha térdig sárban járunk, ha útjaink oly állapotba jutottak, hogy kü­lönösen ti, csekélyebb földi terményei­tekre utalt polgártársak, nem vihetitek azokat a kellő időben a piacra! ne cso­dáld te adóvégrehajtó, ha a végrehajtási jegyzőkönyvek halmaza fejed felett össze­csap! ne rémüljön el Magyarország, ha hallja, hogy van oly megye is, hol az Ínséges pénzek a főispáni pártfővezér zsebében ta­lálták meg r e n d e 11 e s ü k e t; az árvák és szegény adózó polgárok fillé­rei évek óta sikkasztatnak, — hol egy a főispáni gárdához tartozó egyén — különben a béke és csend őre, 3 a törvényhatósági testület tagja ellen bejelentett talán kriminális ügy, figyelmen kívül hagyatik! Ha egy pénztáros, kiszemelve az al­kalmas pillanatot, felnyalából a pénztár­ból egy csomag pénzt és azzal tovább áll, ez oly cselekmény, melyet száz meg száz ellenőr is alig képes megakadályozni; de ha egy pénztáros, kinek múltját már amúgy is fátyol fedi, kit — mellesleg le­gyen felemlítve a főispáni pártfővezér helyeztetett akklamációval hivatalába — már évek hosszú során át sikkaszt és e sikkasztások leplezése cél­jából az ellenőrzésre hivatottak által, már napokkal a vizsgálat előtt tudtul ada­tik az időpont, a melyben a vizsgáló bi­zottság, a pénztár átvizsgálására a hiva­talos helyiségekben, propter formám meg- jelenend, — ha a pénztári átadás és át­vételről egyáltalán jegyzőkönyvek nem vezettetnek és a százezreket képviselő va­gyonátadás egyedül a vasszekrény kul­csának átnyujtása mellett történik, — ha ebből kifolyólag a beérkezett pénzek a megyei pénztár helyett illetéktelenek zse­beibe, mint fiókpénztárakba folynak és ha a megyei pénztárakra egész idegen privát egyének utalványozhatnak: kell, hogy minden — egy parányi erkölcsi ér­zülettel biró egyén is undorral forduljon el a főispán alatt divó és pártja által sohasem kifogásolt ily eljárás következ­ményeitől. De minthogy borult napokra rende­sen napsugár szokott következni, remél­hetjük-e mi is, hogy a már egy év­tizeden túl felhők által takart napja Bars- megyének jótékony sugarait ismét egész fényében ragyogtatva, megsemmisitendi azt a penészt, mely az eddigi borús napok alatt oly buján elterjedhetett?! Igen is ezt remélni merjük. A kor­mány élén, olv államférfiu áll. kinek igaz­ságszeretetével és lovagias jellemével össze- nem egyeztethető az, hogy egy hajdan vezérszerepet viselt, a lehető legjobb hír­ben állott megyéjét az országnak, most az iszapban végkép elmerülni engedje. Mi bizton hisszük és reméljük, hogy a miniszterelnök ur addig is, mig a me­gyéknek, az ország hajdani erődéinek, de most már csakis romjainak várva várt reorganizációja bekövetkezend, más ha­sonló esetekben tanúsított erélyét nálunk is érvényesitendi és erőteljes hangon „ne továbbot“ kiáltva — uj, alkalmas, szeny- telen kezekkel tisztittatja ki azt a helyet, mely a megyebeli lap egyik találó kifeje­zése szerint — „patkány tanyává vált.“ Bilád, augusztus hó 31. Szenfiványi Oszkár. SZINHÄZ és MŰVÉSZET. * (A nemzeti színháznál) a mai nappal minden szabadság idő lejárt. A betegek is felüdül­tek, s most már a teljes számmal együtt lévő sze­mélyzet egész erővel kezdi meg tervszerű működé­sét. E hó 7-ón lép fel P r i e 11 e Kornélia szabad­ság ideje után először, „Demselben ; 8-án G r i 11 n é Csillag Teréz hosszas betegsége után először „Bozóti Mártádban; 9-én Nagy Imre másfél havi rekedtség után „Hamletiben, 13-án adatik először: „Antonius és Kleopatra“, ezt követi az újdonságok sorában Jókai „Fekete gyémánt“-ja október 2-án; még ugyanebben a hónapban kerül színre C s i k y „Sötét pont“ eimü drámája és november közepén „Endre és Johanna“ történeti szinmü Rákosi-tól. További újdonságok „Zilah herceg“ Claretietől, „Szakítás“ Dreyfus-tól, „Martin hercegnő“ Meilhac- tól, „Névtelen levél“ Cohen-től, „Ősz és tavasz“ Hetényi és Hevesi-tői; uj betanulással „Seigliere kis­asszony“, Augier és Sandeau vígjátéka, „Egy pohár viz“ Scribe-töl, Shakspere „IV. Henrik“-je Lévay fordításában. Még a tél folyamán kerül színre Te­leki „Kegyenc“-e egész uj szcenirozással, és Goethe „Faust“-ja. Molnárné levelet intézett a nemzeti színház igazgatóságához, melyben tudatja', hogy egészsége helyre állván, szeptember közepén újra elfoglalja helyét a nemzeti színháznál. * (A n ó p s z i n h á z b a n) holnap kedden „Az árendás zsidó“ kerül szinre Hegyi Arankával. Szerdán „H offmann mesé i“-t adják. * (Budai színkör.) Ritka élvezetben részesült ma a budai közönség. A népszínház két primadon­nája : Pálmai I. és Hegyi Aranka asszo­nyok, Kassai és Kiss Pista urak ma adtak találkozót egymásnak, hogy a szinköri társulat iránt együttesben róják le nemes jóakaratukat, nemcsak művészetükért, de jóakaratukért is tüntetve tapsolta őket — a nagy közönség. A „N a p és Hold“ került szinre. S mondani se kell, hogy a vendégművészek — ismert szerepeikben — annál inkább excelláltak, mert maguk is lelkesülve voltak a lelkesült közönség viharos tetszésnyilvánulásai által. Zenekar, kórus jól működtek. — A színkör zsúfolva volt. * (Hegyi Aranka N.-Váradon.) Levelezőnk irja : F. Hegyi Aranka asszony volt színkörünk­nek legutóbbi és legkedvesebb vendége. Városunk­ban most játszott először, ezért a közönség roppant érdeklődéssel várta fellépéseit. Természetesen aminö nagy volt az érdeklődés, oly nagy volt a várakozás is. Hegyi Aranka játéka felülmúlta várakozásainkat. Fellépett a „Lili“-ben, „Hoffmann meséi“-ben, „Árendás zsidó“-ban, „Gasparone“-ban és „Veres- hajukban. Két utolsó fellépése alkalmával a szó szoros értelmében elhalmozták virággal, koszorúval, babérral és mindezzk mellett még egy igen diszes ezüst koszorút is kapott. Volt bankett is a tisztele­tére a „Bazár“ vendéglőben, a város előkelőségéből számosán vettek részt, szóval Hegyi Aranka kedves emléket vitt magával Váradról, szerdán B ö 1 ö n y i Jó­zsef országgy. képviselő házánál volt ebéd a művésznő tiszteletére. Megemlítésre méltó, hogy Hegyi Aranka két Ízben járó fellépti diját a konzorciumnak en­gedte át, miután ezt még a szegedi tűzvész al­kalmával megígérte a társulat igazgatóságának. * (Verdi hogyan komponálta) a „Trouba­dour“ hires Miserere áriáját, arról egy olasz iróa következőket beszéli: Hetekig vajúdott a mester, igyekezvén egy pathetikus méltósággal vegyitett szo­morú melódiát komponálni. Hiába töltött hosszú téli estéket zongorája mellett, hiába gondolt vissza éle­tének legszomorubb korszakára és eseményeire, nem érzett inspirációt, teremtő ereje pauzáit, s nagy csiiggedés fogta el. Ekkor egy haldokló barátjához hívták, aki neki mindig igen kedves volt. A hal­dokló barátjához hivták, aki neki mindig igen ked­ves volt. A haldokló arcának láttára összeszorult Verdi torka, sírni szeretett volna, de nem tudott. Ez kínos volt. De végre fájdalma utat tört magá­nak. A szomszéd szobában állt egy zongora, a mes­ter odasietett, s — megszületett a Miserere, rögtö­nözve. Mikor befejezte, zokogásban tört ki. Kolozsvár nagy napjai. — Az erdélyi kulturegyesület megalakulása. — A kolozsvári kulturünnep első napjáról előt­tünk fekszik külön tudósítónk levele. Ä levél az ünnepen kívül számot ád az egyéni benyomások­ról is, s ezekből az tűnik ki, hogy azok, akik valóságos nagy nemzeti ünnepre számítottak ez alkalomból, várakozásukban csalódtak. Főváro­siak és vidékiek kevesen rándultak le és be Ko­lozsvárra, s zajos demonstrációkra, nagyobb tö­megek impozáns fellépésére, s az egész országot betöltő lármás ünnepre nem kínálkozott alkalom. És valljuk be őszintén, — jobb is igy. Évtize­dekre szóló nehéz munkát gördített vállaira a kulturegyesület — mi kezdjük, s gyermeke­ink és unokáink is folytatni fogják, s folyni fog a munka még akkor is, mikor már ez az egész, s az utána következő generá­ció is a hant alatt pihen. Ezt a munkát férfias komolysággal kell megkezdeni, s majd az ünnepi örömzajt tartsuk fen akkorára, mikor pozitív eredménynyel állunk szemközt. Nem a bandé­riumok, lobogók, szőnyegek, s a torokból fölsza­kadó éljenek adják meg a kulturegyesület jelen­tőségét, hanem a komoly elhatározás a szivek­ben, az elhatározás áldozatok hozására, s kitartó dolgozásra. A kulturegyesület megalakulásán ott voltak mindazok a férfiak, kikre e nem­zeti munkában hivatásszerű szerep vár. Senki se hiányzott a hivatottak közül, — csak épen óriási néptömegek nem járták be zajongva és tüntetve a várost. Hát ez keretnek, vagy hát­térnek jó lett volna, de a fődologhoz nem tarto­zik. Azt megcsinálják csöndben komoly férfiak, világos észszel, kiosztják a szerepeket, s azzal szétoszolnak — dolgozni, csöndben, ismét csak csöndben, de folytonosan kitartással, lankadatla­nul. Nem a Niagara zubataga kell ide a maga óriási robajával, — de kell a titkos, pici, ma­kacs vjzesöpp, mely kérlelhetetlenül kivájja a követ. Üdv alkotó hofitársainknak a legszebb és legnehezebb nemzeti munka küszöbén. És most átadjuk a szót külön tudósi tónknak. Kolozsvár, aug 30. Tegnap délután s ma reggel megszaporodtak a lobogók. Csupa trikolor leng a házakon, csak imitt- amott akad meg szemünk egy kék-vörös zászlón. Ezek Kolozsvár város színei. Az erdőigazgatóság lobogóját sokan nézik. Fehér mezőben zöld cserko- szoru s a zászló szélről pirossal van beszegve. A három szin is együtt van, de olyan különösen, hogy sokan nemis értik meg a kombinációt. A pá­lyaudvar felé vezető Szamos-hidat egészen felöltöz­tették lombokba, nehogy az idegenek észrevegyék, mily kellemetlen a járás rajta azok részéről, kik szeretik életöket. A pályaudvar előtt csinos disz­kapu áll, városi és nemzeti lobogókkal és cimerek- kel. Legszebb — illetőleg az egyedül díszített — épület a városban az, amely a városon kívül áll a pályaudvar. A vasúti tisztviselők igazán ki­tettek magukért. Száznyolcvan lobogót hozattak a szolnoki állomásról, s ezt mind kitűzték ; egész zász­lóerdő. Azonkívül lombfüzérek, nemzetiszinü magyar címeres lampionok függnek az épületen, s a pálya­háznak perron-oldalán csergalyakból készült betűk­kel áll az állomás neve : Kolozsvár. Mindegyik ablak közt egy-egy betű fogja el. Benn a városban, vagy legalább azon az utcán, a merre a vendégek bevonultak: szőnyegeknek, lombfüzéreknek szóval a lobogókon kívül valamiféle díszítésnek nyoma sem volt. * Vendégeink tegnap kezdettek érkezni. Azon ban csak igen mérsékelt számmal. A fogadó bízott gág tagjai — nemzetiszinü karszalaggal — alig kap ták meg őket, hogy hazavihessék a kijelölt lakd sokra. Kulturvendégek! Kulturvendégek! hangzott végig a pályaudvaron, s igy sikerült összeszedni né* hányukat, akiket azután diadallal behoztunk a kó- szentartott kocsikon. Ma már többen jöttek, de az államvasutak által rendezett kéjvonatok — nos ezek fölöslegesek voltak. Mondjak-e még többet? ügy hiszem, elég ennyi is. A budapesti kéjvonat hozott valami 15 embert, a brassói talán 50—60-at. Legszebb szállítmánya volt a szamosvölgyi vasútnak: DeéBről 100 embert, Tordáról 40-et hozott. Némi szaladgálás és kisebb mérvű konfúzió után összegyűltek a ven­dégek és kölcsönös üdvözlő (Szász Béla egyetemi tanár) és köszönő (Orbán Balázs képviselő) be­szédek után megindult a menet a városba. Élén '2í

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék