Budapesti Hírlap, 1885. december (5. évfolyam, 330-359. szám)

1885-12-01 / 330. szám

8 BUDAPESTI HÍRLAP (330. sz.) 1885. december 1. érkeztek, a melyekből azt lehet következ­tetni, hogy a dolog semmi esetre sem folyhat le simán és a rumelisták támadni fogják a bevonuló török tiszteket. Teg­napelőtt este a hadügyminisztériumban nagy értekezlet volt, a melyben részt vettek a hármas szövetség nagykövet­­képviselői is, és az értekezlet eredménye az lett, hogy tegnap Dervis basa és több törzskari tiszt külön vonaton Drinápolyba u­taztak, végleg szervezni a csapatokat,­­a­melyek majdan Abro basát kisérik és esetleg mindenestül bevonulnak Kelet- Ruméliába. Különös, hogy Dervis basa utazását mélyen titkolták. Táviratomat, mely erről szólt, lefoglalta a sajtóiroda; városszerte pedig azt a bolond hírt ter­jesztették, hogy a Drinápolyba menő kü­lön vonaton Ahmed Sekerli basa, a szul­tán udvari festője, robogott el a bolgár­szerb harctérre — csataképeket festeni ő felsége számára a természet után. Per­sze egy szó sem igaz abból, a­mit a tö­­­rök Verescsagin felől beszéltek. Ő excel­­lenciája itthon van most is és csataké­pek helyett szelid csöndéletet fest a szul­tán képtára számára,­­ Csevdet basáról, a­kinek kelet-rumé­­liai biztossá való kineveztetése már tény, még elmondok önöknek egy pár adatot. A basa egyszerű török papból emelkedett föl a legmagasabb méltóságokra. Mint ulemát hivatalos történetíróvá nevezte ki őt Abdul-Aziz szultán, és mint ilyen rögtön magára vonta a figyelmet. A hi­vatalos történetíróknak három osztálya van : olyanok, kik tíz év történetét írják meg, olyanok a kik ötven esztendőét és végre olyanok, a kik száz évét. Csevdet az utóbbiak közé tartozott és mint ilyen megírta hazája történetét 1700—1800-ig. A mű huszonöt óriási kötet és szerzőjé­nek sok dicsőséget szerzett. A nagyvezér­­és külügyminiszter hivatalát kivéve, min­den más polgári méltóságot viselt már szerencsés pályáján s am a két magas ál­lást is csak a miatt nem foglalhatta el, mert franciául csak igen keveset ért. — Különben igen fölvilágosodott, szabad szellemű ember, a­kinek már nem egy­szer kellett küzdenie az ósdi török kor­látoltsága ellen. Csak egy jellemző ese­tet mondok el. Csevdet basa a hetvenes évek elején Konstantinápoly túlsó végén a drinápolyi kapunál megvett egy nagy üres telket, hogy azt beépítse. Mikor azonban az államtanácstól engedelmet kérne az építéshez, egyszerre nagy vihar kerekedik a tanács bölcs vénei közt, ki­sütik, hogy a Csevdet által megvásárolt telek azonos azzal a réttel, a­mely régi hagyományok szerint a római pápa tu­lajdona és Rómával egy föld- és tenger­­alatti út köti össze. A pápa minden új év éjjelén személyesen eljön Konstanti­­nápolyba ezen a titkos úton,meggyőződni a felől, vájjon érintetlen-e még az ő telke. Azt tehát beépíteni nem szabad, mert a pápa, ha megharagszik, egyszerűn megkéri Jézus Krisztust, hogy vesse végét ez világnak. Az Ítéletnapkor pedig igen célirányos jó lábon állani a pápával, mert az elevenek és holtak fölött ítélendő törvényszéknek, a korán szerint, Jézus Krisztus lesz az elnöke. A komoly, tudo­mányos Csevdet hiába küzdött ez ostoba babona ellen­­ telke, a­melyet közösen bír a római pápával, máig beépítetlen. Hogy a konferencia mikor oszlik szét, azt sejteni is alig lehet. Talán ma, talán egy hónap múlva. Annyi bizonyos, hogy a szultán görcsösen ragaszkodik a konferenciához. Azt hiszi, hogy addig, míg a konferencia együtt van, neki nem tör­ténhetik baja és főleg az angol hajóhad nem fenyegetheti a Dardanellákat. A meg­hatalmazás, a­melyet az öt nagyhatalom­tól kapott, súlyos gond a szegény, ideges padisáknak. Most már minden félénksége mellett sem kerülheti el, hogy a­mi már öt éve nem történt, éles tölténynyel lőj­­jön a török katona.* Eddig még céllövés sem volt, mivel a padisáh irtózott a gon­dolattól, hogy katonái közt golyós pat­ronokat oszszanak ki. Most pedig való­színűleg szükség lesz a golyóra és pedig olyan céllövéshez, a­hol eleven ember a tábla. Mert hogy a Kelet-Rum­éliába való bevonulás tűz nélkül eshessék meg, azt alig lehet gondolni. Hiába lojáliskodik Sándor fejedelem, az angol biztatja a kelet-ruméliai ,közvéleményt:“ Karavelov lelkesít és majd a közelebbi népek mutat­ják meg, milyen békés lesz a pacifikáció. ■a­mit így megtakarít, azt mind a sebesültekre tölti.­­ Sajátságos, hogy sok szerb katona még se­besülten is megtartja a böjtöt. Egész isten adta nap koplalnak, csak hogy vallásukba ütköző dol­got ne cselekedjenek s beléjük nem lehetett egy kanálnyi levest disputálni, pedig soknak úgy­szólván az élete függött ettől. A veszedelmesebb sebesülteknek papot hoztak s az ünnepiesen föl­­oldozta a böjt alól, akkor aztán nyugodtan szürcsölték az erősítő levest. A sebesülések feltűnően jelentékeny része vágó és szúró fegyverektől ered. Ez mutatja, hogy milyen sokszor került a dolog vad kézi tu­sára. A balkáni katonák nincsenek az olyan har­coláshoz szokva, mely abból áll, hogy órák hosz­­szú során át messziről puskázzanak egymásra; ez nekik unalmas­­— ők a dolognak a boldogabb ■végét fogják, a szuronyt. De ebbe a szerb kato­nák még nem tanultak bele tökéletesen. A leg­teljesebben fölszerelt szerb katona addig nem nem boldog, míg handsort nem szerezhet magá­nak; ha ezzel is el van látva, akkor nyugodt és biztosságban érzi magát. A reguláris csapatok persze ezt a luxust nem engedhetik meg maguk­nak, mert egyenruhájukon nincs öv, ahová azt dugják. De a különböző tökéletlen egyenruhájú hadállományok már körülkanyaríthatják magu­kat a puha tüszővel, ez nem ütközik az enyhe dienstreglamába. S a tüszőt csak azért, teszik föl, hogy handsárt tűzhessenek melléje. És mint nekem szerb tisztek beszélték, e handsárnak nagy hasznát vették a katonák. Szurony rohamok al­kalmával a katonák bele mentek ugyan az el­lenség tömegébe, de ott elvetették sz­u­­ronyos puskájukat s kandsárral fogtak a véres munkához. Ebben már otthonosak voltak. Ha a kaszabálás eredménye az volt, hogy a meg­maradt bolgárok meghátráltak , akkor semmi baj se volt, mert az eldobált puskákat megint szépen fölszedhették , de ha a szerbek retirál­­tak meg, akkor drága puskáik is zsákmányul maradtak. Még csak azt a jellemző dolgot akarom fölemlíteni, hogy egy bolgár sebesült a szerb királyné által neki nyújtott levest visszautasította. * Európai, s főkép bécsi irók a kelet első nyomait Budapesten szeretik fölfedezni. Rá rak­nak minden szépet, s aztán odavetik, hogy a szemhatáron már besandit a kelet. Mi ezt a sandító keletet egész tisztelettel letoljuk Bel­­grádig. Budapest egészen nyugati város, Bel­­grád egészen keleti. Gyönyörűen fekszik hegyen és dombokon a maga romantikus összevisszasá­gában. Alatta összezug a Száva és a Duna, tal­­nan magyar földön Zimony házai fehérlenek, romlatag falak állnak a hajdan hires nándor­fehérvári várból. Ez a vár nagy kiterjedésű és sok minden­félét összefoglal falai közt. Az egyik udvaron rabláncok csörögnek : ez a fegyház udvara. Amott egy templom keresztje csillog, mellette van a szent kút, melyből, a ki iszik, — a monda sze­rint — legyőzhetetlen lesz. Ezt lakat alatt tart­ják. A vár lenyúlik a Dunáig, kígyózó út vezet alá. Apró idillek enyhítik a módosuló, omló bás­tyák komor hatását. Fák alatt kicsi házak, ud­varaikban játszó gyermekek s mig a vár fölött magasan károgó varjak ezrei röpdösnek s be­lecsapnak a vár falaiba vájt odúikba, lent e kis várbéli házak eresze alatt galambok turbékol­­nak , apróságok kacagása csöndül. Egyik ud­varban az újonc fiukat szerelik föl fegyverrel. Majd leszállunk a laposba, ennek közepén nagy sárga kaszárnya-épület terpeszkedik. A síkságon szürke köpönyeges tömeg zsibong. Ezek a bolgár foglyok. Elég vígan viselik a fogság terheit. Min­den esetre vigabban, mint bajtársaik oda lent a háború fáradalmait. Egy cseh-bolgár furulyát fut mély érzelemmel, 20 bolgár összefogózik s ütemre mozog. A két szál szerb katona, a­ki őket fegyveresen őrzi, egész kedélyesen nézegeti s neveti a testvérek mulatozását. Vannak ott török, görög, bolgár, cseh, oláh, német testvérek, ezek legnagyobb részt a Dragoman-szorosban es­tek foglyul. A­mint szürkülni kezd, beterelik őket, mint a birkákat, a kaszárnyába, a­hol még sokáig zsibonganak, nevetgélnek s a kint a hi­degben poszton álló szerb vitézt irigység és elke­seredés fogja el, mikor látja, hogy­­viszik az el­lenségnek a finom csibapcsicsot. Sipulusz: Bécs a keleti harctéren. Ma indították el Bécsből — mint egyik bécsi tudósítónk jelenti — első szállítmányát ama katonai anyag­szereknek, melyeket a b­o­l­g­á­r kormány ott meg­rendelt és ismételve megsürgetett. Nagymennyi­ségű ruhaneműből, töltények, szijak és nyergekből stb. áll e küldemény. Turn-Szeverinig vasúton onnét pedig a Dunán gőzhajóval szállítják Ruszcsukba, hol a bolgár hadsereg egyik főraktára van. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma délelőtt folytatta az 1886. évi költségvetés tárgya­lását. A vasúti kamatbiztositás címén adandó előle­gek címénél, mely a közlekedési tárcánál függőben maradt, Szápáry gr. pénzügyminiszter, tekin­tettel a későbbre halasztható beruházásokra, 203,204 frt törlést hoz javaslatba. A bizottság ezzel a tör­léssel megszavazta az előirányzatot. Következett a közoktatásügyi tárca költségvetésének tárgyalása. A központi igazgatás elő­irányzatát a bizottság megszavazta, azzal a határo­zattal, hogy a kormány figyelme fölhivatik a szám­viteli ügy rendezésére. A tanulmányi ügyek igazgatásánál az orsz. közoktatási tanács és tankerületi főigazgatóságok szükségleteit vita nélkül megszavazták. Hasonlóképen megszavazták a buda­pesti egyetem s a kolozsvári egyetem előirányzatát, ez utóbbit a Berzeviczy által javasolt 3800 frt törléssel. Tárgyalták ezután a József-műegye­­tem, a mintarajztanoda s rajztanárképezde, az ipar­művészeti iskola, a nagyszebeni jogakadémia, az áll­l­mi gimnáziumok s reáliskolák, a felekezeti stb. középiskolák, a bábaiskolák, a budapesti középipar­­iskolák, az iparos tanulók iskoláinak, a kereske­delmi iskolák, a népnevelési, a felsőbb leányiskolák s a vakok budapesti orsz. intézete előirányzatát, mi­ket változatlanul szavazott meg a bizottság. A tár­gyalást holnap folytatják. FŐVÁROSI ÜGYEK.­ ­ A fővárosi pénzügyi és gazdasági bi­zottság ma ülést tartott. Az ülés elején Stern Adolf b. tag interpellációt intézett az alpolgármes­terhez a fővárosi lótenyésztő társasággal kötendő szerződés iránt. A lótenyésztő társaságnak ugyanis a fővárossal kötött régibb keltű szerződése lejárt. A társaság újabb szerződést kívánván kötni a fővá­rossal, a szerződésbe azt a föltételt is belevette, hogy a főváros 5 hold földet örökárba engedjen át a társaságnak. Ezt a föltételt azonban a főváros nem fogadta el, hanem a közgyűlés utasította a tanácsot, hogy a társasággal a régi szerződést kösse meg, il­letve a társaság képviselőivel a szerződést írassa alá. Kérdi tehát fölszólaló, aláírták-e már a szerző­dést a felek, vagy, ha nem, mi áll annak útjában. Ka­da alpolgármester kijelenti, hogy eddig még nem íratott alá a szerződés, mert a társaság újabban ismét folyamodott a telkekért. Csak azt jegyzi még meg, hogy, ha a társaság bizonyos idő alatt a szerződést alá nem írja, a fővárossal minden viszonya megszűnik. Kö­vetkezett a várszínházban Feleky Miklós volt igazgató által készített erkély megváltási ügye. A fővárosi közgyűlés Feleky Miklós volt igazgatónak megengedte, hogy a színházban saját költségén állít­tassa föl az erkélyt, s megígérte, hogy a főváros .

Next