Budapesti Hírlap, 1886. január (6. évfolyam, 1-31. szám)

1886-01-26 / 26. szám

Budapest, 1886. VI. évfolyam. 26. sz. Kedd, január 25. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után raid napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap-utcza 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Vészmadarak. A tenger sima, enyhe a szellő, béke köröskörül, a kapitány alszik. Micsoda nyugtalanság ez ? A hullám fölött sivitó fötytyel röpködnek a sirályok. Ezek me­nekültek, a vihartól futnak, a vészt je­lentik. Békében pihen Európa s a német császár trónjáról kijelenté, hogy meg nem engedi a háborút. Ha fedi meg a hegye­ket, jég a patakokat, egy kis háborúság véget ért, a nagy­hatalmak mind egyet­értenek, hogy több ne is legyen. Hirtelen csupa izgatottság minden­felé. Andrássy, ki a delegációban némán hallgatott s beérte azzal, hogy egy auden­­cián a királynak valamit súgott, kiáll a főrendiház toronymagas polcára s mint ha őz elkiáltja magát, hogy Keleten füs­töl, abból tűzvész lesz, ő megmondja előre, m­ert ő úgy látja, hogy „a monarkia és Európa békéje szempontjából fölötte ká­ros“ bonyodalmaknak nézünk elibe. Azt feleli Tisza : „nyilatkoznia nem lehet.“ Ezen szegénységi bizonyítványt állí­totta ki magának és fölment vele Bécsbe. Andrássy visszavág: „a mostani viszo­nyok közt reményű, legközelebb pozitív, határozott eszmével fogunk megismerkedni, melyet a kormány megvalósítani törek­szik.“ Ez röviden azt jelenti, Andrássy Bulgáriában a keleti kérdést látja fölme­e 'u ■rí————eminjtim»—hh—iHHiiwwaimwjuBHtjtimiMi»—/■■maaB—i­rülni egész vészterhes nagyságában; a kormány nem tudja, mit csináljon. An­drássy konstatálja, hogy a kormánynak külpolitikája egyáltalában nincs s köve­teli, hogy ily helyzetben azzal bírjon. Teljesen osztjuk ebben Andrássy föl­fogását. Abban is, mit Bulgáriára nézve mondott, hogy kellő határok közt egy ön­álló s a portától független Bulgáriát óhajt. Legyen szabad, de ne legyen akkora, hogy másokra veszélyes lehessen. Szerbiáról Andrássy nem szólt egy szót sem. Pedig arról sem szabad meg­feledkeznünk, midőn a keleti kérdéssel szemben követeljük, hogy Magyarország állást foglaljon.* Andrássy interpellációja nagy nyug­talanságot fog kelteni országszerte, úgy Bécsben, Belgrádban és a külföldön. Fején találta a szeget, ezúttal kitérni nem lehet; a kormány szint valljon, vagy viselje a bizalmatlanságot, melyet a bizonytalanság szül. Tudjuk, a legilletékesebb magyar diplomata szájából tudjuk, hogy veszély fenyeget, mit tesz a kormány a veszély elhárítására ! E keleti rész Görögországban is ki­törőben van már. Hellász Britanniával dacol. Ez vakmerőség. Az ország csupa tengerpart, csupa sziget. Anglia hajóhada megfojthatná. És az angol tengerész nem kíméletesebb mint az angol diplomata, mindkettő erősen markol. Úgy látszik azonban, hogy ijesztés és sértés Látásu­kat a görögökre ezúttal eltévesztették. Korunk egyik nagy nyavalyája az öngyil­kosság. A napokban egy nagy lepedős lap hír­rovatában öt öngyilkosságot olvastam egymás után következő apró cikkekben, a társadalom minden osztályából. Konyhaszolgálót lenyelveli asszonya, gyu­fát vesz be; a szakácsnőt ott hagyja a k­a­n­o­­n i­r, vízbe ugrik; az inas elkártyázza pénzét és óráját, fölakasztja magát; a diák­gyerek megbukik a vizsgán, agyonlövi magát; a patyi­­kus segéd féltékenységében megmérgezi magát; a bukott kereskedő revolverrel likvidál; a ban­kár, ha a szerencse nem üldözi, beadja a kulcsot magamagának; a borbély beretvával hasítja föl torkát; az úr, a katona, a pap, a hivatalnok, az író, a művész, szóval a társadalom minden rétegéből valónak örege-fiatalja, apraja-nagyja, kor- és nemkülönbség nélkül öli, gyilkolja magát. Mikor azt hallom, hogy zilált anyagi viszonyok, már tudom, hogy öngyilkosság­ról lesz szó. Sokan a civilizációt okozzák, a val­­lástalanságot, a hitetlenséget, ebben fekszik a ragadóssága, majdnem epidémiája az öngyilkos­ságnak ; ki tudja megfejteni e talányt? Egy esetet mondok el, a mi vidékünkön történt, Kővár-Remetén. A késő őszszel, egy 10—12 éves leányka átjön gázlóban a Lápos vizén; apja, ki a víz partján dolgozott, megdorgálja, miért nem húzta le csizmáit? A lányka haza megy, egy játszó­társának oda ajándékozza csizmáit, visszamegyen a folyóhoz, apja mellett halad el, a­ki azt kérdi, hová megyen ? Mosolyogva felel rá: „M­a­j­d Delyannis október óta készül a háborúra s a nemzet a nagy görög eszmét látja célul kitűzve. Hiszi hogy eléri, fél, hogy, ha most nem mozdul, örökre elszalasztja. Az angol tilalom e szenvedélyt fokozza s a népet, ha el van szánva, föltartóztatni alig lehet. Bízik magához, mert képzel és remél. Vesztes csaták oszlathatják csak szét ábrándjait. De ki tudná előre a harci szerencsét? Ki hitte a bolgárok győzel­mét ? A görög tűz sem ártatlan, ha ágyú­ból sütik el. Az angol akció pedig meg­késett. Mekkora sürgés-forgás mindenütt. A bolgár külügyminiszter, Czanov úr, nem megy békét kötni Bukarestbe, nem Szt.­Pé­­tervárra a cárt békíteni, hanem Konstanti­­nápolyba indult a törökkel megalkudni és szövetkezni. Az orosz okkupációtól re­megve a bolgár a török protekcióhoz for­dul inkább. Anglia műve ez is: török és bolgár fogjanak kezet, ők, kik leginkább gyűlölik egymást, így volt idáig, de most szerbek és bolgárok gyűlölete nagyobb. Szerbia minisztere, Garasanin pedig a királyhoz ment a táborba, tanácsot ülni. A szerbek lesben állnak és várják, mit tesznek a görögök elébb. Ha Bulgáriában nem kaptak kompenzációt, Macedóniában van föld elég. Szerbia a békéban nem hisz, se nem akarja. Verekedni akar, kü­lönben nem tartaná drága seregét együtt. S a fekete hegyi sas, Nikita fejedelem is kirepült prédára lesni. Parisban Freyci­­net-vel konferál. Milán király ellen sző meglátod, s a malom kerekei alá veti ma­gát; összezúzott holttestét fogták ki. Tiz-tizenkét éves lányka, neveletlen szülők gyermeke, — ez esetben sem civilizáció, sem val­lástalanság, sem hitetlenség, sem epidémia------­de hát mi? Bölcs ember volt hajdanában Plato. De azt még sem volt észszel által látó . . . És a többi . . .* Másik nagy nyavalyája korunknak a bűntettek teméntelensége, irtózatos és kétségbe ejtő, ha elgondoljuk mindama rémtetteket, a­melyeket a lapok naponta hirdetnek. Nincsen lap, a­melyben orgyilkosságról, rablógyilkosság­ról, utonállásról, postarablásról, betörésről, lo­pásról, csalásról szó ne lenne, és a­mi legszomo­­rítóbb, az, hogy a tettesek többnyire r­e­c­idi­­v­i­s­t­á­k. Tőlem egy jó ismerősöm, ki gyakran meglátogat s látja, hogy lapot olvasok rendesen, azt szokta kérdezni: „Van-e valami jóízű gyilkosság ?“ Nagybánya vidékét, Somkát, Szinér-Váralja környékét az országnak talán legjámborabb népe lakja; évenként többször megtörténik, hogy a bányai járásbíróság börtöne üres, egyetlen egy rab sincsen benne s a fehér lobogót évente több­ször ki lehetne tűzni; a zsandárt pihenni teszik hozzánk. De a közelebbi időben mi is szomorúan ci­­vilizálódunk, s a mi még szomoritóbb az, hogy, a­mint én nevezem, a műveit söpredék jár j­ó példával elől. Szeptember vége felé nagyságos Sepsy Elek úr lecsalja Weisz Zsigmond kereskedőt Buda- A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. Csevegés hazulról. Teleki Sándortól. (A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája.) Európát kó borítja, Londontól Nápolyig mindenütt fehér, a természet óriás szemfedője takarja a mi világrészünket, legtágasabb hazánkat, mert, ha már nem férünk meg a mi kis hazánkban, melyet az öregek nagy Ma­gyarországnak neveztek, s a­mely őket tökélete­sen kielégítette, az ő szűk fölfogásukkal, hát csak inkább választok magamnak egy jó nagy darab hazát, mely lehet, ha nekem tetszik, Európa vagy az egész világ egész az Óperenciás tengerig , nem kacérkodom sem Bécs rezid­enc vá­rosával, sem azokkal a sovány örökös tartomá­nyokkal, a melyekre még Bismarck ur sem vágyik. Hó födi legtágasabb hazámat, s itt a hol élnem s halnom kell, legeslegszükebb hazám­ban, a Rozsály és Guttin aljában, a havasok alatt tavasz van, hó csak is imitt-amott fehérük a hegyek éjszaki oldalain s tegnap reggel (j­a­­n­u­á­r 18-án) egy pompás szivárvány díszlett nyűgöt fele, a fák kezdenek rügyelni, a kökör­csin jelentkezik, s ha így tart, ma­holnap fa­­helyre megyen ki a jószág. De beszéljünk ide való eseményekről.* Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next