Budapesti Hírlap, 1886. március (6. évfolyam, 60-90. szám)
1886-03-01 / 60. szám
t aposztrofálni, különben ha neki ez nem lenne elég, szolgálhatunk tényekkel és adatokkal arra nézve, hogy milyen minta az a „mintapince,“ amely saját 30-as bizottságának jelentése szerint, néhány családnak elárul évenként sok ezer forint áru borát, holott sok más bortermelő évek hosszú során sem tud eladni a mintapince útján egy hordó bort, annak az árát is 10—20 forintos cseppekben elkallódva kaphatja meg, melyből előbb jó részt levonnak minden néven nevezendő kezelési és másnemű címek alatt. Pedig a mintapincét az adófizetők pénze tartja fönn. Az nem családi pince. Ezt jól tudhatná a borait áruló kormánybiztos és pincedirektora. A „borházasítás“ ügyében megtettük tegnapi számunk közgazdasági rovatában észrevételeinket. De ha ez nem nyugtatja meg a „mintapincét“, akkor szolgálhatunk mennydörgéseire villámcsapásokkal. Pápákat és deszpotákat a független sajtó el nem ismer a gondolat szabad világában. Az igazságot elfogadjuk. Az önhittséget és gőgöt az üres gőzök puffogó tüzijátékakép ott hagyjuk a farsangi piac közepén a járókelők olcsó mulatságának. Pelénél romlik a hal. Nem új jelenség a hatalom urai körében újabb időben, hogy a sajtót kicsinyük, sértik , de ha érdekük kívánja, esdekelnek a sajtónál kegyért. Nemrég egy miniszter nyilatkozott nyilvános helyen képviselők előtt oly módon a sajtóról, hogy azt elmondani tiszta ajakkal nem is lehet. A nagyok divatát majmolják a parányok. De a sajtó fönsége, a gondolatnyilvánítás szabadsága, a szabad polgárok szólásjoga nem törődik az utca pocsolyájával, hanem sasszárnyakon tör a magasságba, hogy napfényt nyújtson az égen az igazsággal. Ezt szeni a független sajtó a mennydörgő hatalom csalhatatlan pápáinak. A bortermelők kongresszusa ma is nagy és termékeny munkát végzett. Ledolgozta egész programmját. Egy esső előadó határozati javaslata szerint, kérni fogja a kongresszus a kormányt, hogy a borkereskedelem és borkivitel érdekében minden lehetőt megtegyen. Hammersberg Jenő a borhamisítások ellen nemzetközi konvenciók kieszközlését hangsúlyozza igen helyesen. Konzulátusok és követségek útján föl kell világosítani a külföldi közönséget a borainkkal űzött visszaélésekről. Szükség van reklámra itt is, mint minden téren. Nagy mozgalmat kell indítanunk boraink kelendősége érdekében főkép Németországban. Okszerű pincekezelést kell vinnünk. Rohannunk azonban nem lehet, mikor még harc van a régi zászló és az új iskola emberei között. Minden kiválóbb borvidéken fiók-mintapincéket kell fölállítani közsegélylyel. (Csak ne váljanak azok is családi pincékké!) Szövetkezetek létesítésével segítsünk a tulajdonképi borkereskedők nagy hiányán. Ha minden borvidéknek lesz borászati szövetkezete, akkor gondoskodjunk központi kapocsról. Bara bá s hangsúlyozza, hogy a pénz a fő. Pénz kot küldök neked, amelynek talán hasznát veheted.“ S ezzel mindennek vége szakadt köztük. Természetes, hogy az anekdoták hemzsegnek Cora Pearl könyvében és vannak köztük nagyon jellemzők is. A második császárság egyik főhivatalnoka nagyon szeretett a nőkkel szemtelenkedni az utcán. Egy esős napon kissé nagyon is átcsapott a tulságokba egy polgári állású nővel, aki őt egy rendőr által letartóztatta. A főhivatalnok megjelent a rendőrbiztos színe előtt és jegyzőkönyvbe igtatta nevét és állását. Természetesen rögtön szabadon bocsátották, és miután a vádló azzal fenyegetőzött, hogy dobra üti a kalandot, a haragját azzal csillapították le, hogy engedélyt adtak neki a dohánytőzs nyitására. Egy éjjel a „Maison dorée“-ban, ahol Cora több igen előkelő és fényes nevű úr körében vacsoráit, a szeszélyes leány boszúságában a földhöz vágott egy pompás és értékes nyakéket, melynek gyöngyei szerteszét gurultak a szobában. Az urak előrehúzták a bútorokat, lehajoltak, fölszedték a gyöngyöket és visszaadták neki. De a fölhevülésében is óvatos Cora megszámlálta a gyöngyeit és konstatálta, hogy nem kapta vissza valamennyit. Az ő szerzeménye a „Kathleen Mavourneen“ című ismeretes angol románc is. Emma még nem volt tizennégy éves, mikor elhagyta az apai házat legelső kedvese társaságában, az utána következők egyike elvitte őt nélkül nem tehetünk semmit. Borászati bank kell nagy tőkével. A borkereskedés nincs szolid kezekben. A Hegyalján minden városban gyártják a bort. A nép a faktorok kezében van, de még a nagyobb termelő is. A faktoroktól a külföldi vevő nem fér a termelőkhöz. Emiatt hagytak itt a német és orosz borvásárlók. Anyagi erő kell. Attól talpra állunk újból. Mezőssy László kedélyes beszédben védi az ősi tiszta bor régi zászlóját derült közérdeklődés mellett. Miklós Gyula a tiszteletre méltó ősz borász kedélyes beszédére a nyers hatalmi gőg sértő modorában pattogott általános visszatetszés mellett. Huszár István francia szakemberek behozatalát ajánlja. A tárgyalások derekát a regále-váltság sürgetésének kérdése képezte. Boros Bálint előadó általánosságban javasolta a kormánynál a regále-váltság sürgetését. E tárgy szót adott egy nemes férfiú ajkaira, ki a megyeház történelmi nagy termében fölelevenítette a letűnt kor igazán nagy alakjait, kik a szabadság zászlajával kezükben ostromolták az elavult kor hűbéri maradványait, a kiváltságokat és jogkülönbségeket. E nemes férfiú Esterházy István gróf. Emelkedett szellemben, előkelő, de lelkes hangon szállt síkra az italmérési jog megváltása mellett az állam által, miként azt már az 1848-iki törvény is elrendeli. Erre nem is szükséges új törvény. Csak az szükséges, hogy a kormány teljesítse kötelességét és hajtsa végre a régen meghozott törvényt. Lelkes éljenzésekkel és tapsokkal fejezte ki a kongresszus tetszését és helyeslését. Csak Göndöcs Benedek ajánlotta a regálénak a községek által való megváltását. Azonban Hammersberg, Andrássy Manó gróf és többek fölszólalása után határozatba ment az Esterházy gróf javaslata Szivák Imre azon indítványának hozzátoldásával, hogy a megváltásig is törvényes védelemben részesüljön a regalisták igaz joga. Ezután következett a borászati szakoktatás, az okszerű szőlőmivelés és pincekezelés pontja, mely tárgyról Gamauf Vilmos kir. tanácsos ur egy tartalom, szellem és irányzat tekintetéből egyaránt kitűnő előadásban indokolta nagyérdekű határozati javaslatait. A kongresszus elrendelte, hogy Gamauf úr kiváló előadása kinyomassék és a felirattal együtt a kormányhoz terjesztessék. Bethlen György gr. előadó az újonnan beültetett szőlőterületek részére indítványozott tartalmas indokolás kíséretében adómentességeket, mely indítvány érdeméhez a kongresszus hozzájárult. Szalay Károly szőlőhegyrendszabályok alkotása ügyében tett a kongresszus által elfogadott indítványt. Szabó a tarcali vincellérképezde igazgatója a filloxéra ellen ajánlott intézkedéseket. Dei Jenő indítványozta, hogy a kormány sürgősen keressék föl az élelmi és élvezeti cikkek hamisítása ellen hozandó törvény Párisba, ahol oly nagy föltűnést keltett és oly előkelő egyéniségek pártfogolták, mint Murat herceg, Vilmos orániai herceg és németalföldi trónörökös, aki a nyolcvanas évek elején halt meg, M o ra y herceg, Napoleon Jeromos herceg stb.-k végtelen hoszszú sora. Emlékirataiban azt állítja, hogy valamenynyien, de főleg „Jean herceg“ (ezen álnév alatt mutatja be Napoleon Jeromost) óriási összegeket raktak a lábai elé, csakhogy Cora Pearl a mitológiai Paktorust is képes lett volna kiapasztani. Havonként huszonötezer franknál csekélyebb összeggel nem tudta beérni. Sőt azt meséli, hogy egy ízben, mikor rövid látogatást tett Vichyben, az asztala két hét alatt kerek szám harmincezer frankba került. Cora életében a legnagyobb tért „János herceg“ foglalja el. Ismeretségük nyolc évig tartott, 1874-ben szakadt félbe s azóta nem látták egymást — legfölebb távolról. Az emlékiratokban számos levelet találunk, amelyeket a herceg írt kedvesének. A legérdekesebbek 1870-ből vannak keltezve, a legkülönbözőbb helyekről és súlyos politikai gondokra és pénzbeli zavarokra vallanak. A boldogabb időkben kavon kint tizenkétezer frankot adott Corának és egy palotát vásárolt számára, a Rue des Bassinsben, 450.000 frankért, de mostani pénzküldeményei igen rendetlenül érkeztek és nagyon csekély összegekig terjedtek. „Biztositlak, hogy nagy pénzzavarokkal küzdök — írja neki a herceg — korlátozó javaslat törvényhozás elé terjesztésére. A kongresszus ez indítványt is elfogadván, programmját teljesen földolgozta. Elnöknek, előadóknak, a vendéglátó megyének köszönetet szavazott és aztán 3 óra után jóval ment Ruscherhez közlakomára, hol a Ruscher kitűnő asztalainál, pompás borok tüzén tosztokra gyuladt a szózatos magyar borászlélek. Egymást éltette elvbarát és ellenfél. Mezőssy bátyánk fölköszöntőin égig emelkedett a jókedv. A kormánybiztos is nyomdahibának nevezte jobb indulatában a sajtó cikkeit. És mi elfogadjuk a sajtó iránti tisztelethez való megtérést a férfiak egymásnak nyújtott barátságos kezével. Hadd fejezze be éltető összhang a bortermelők kongresszusának termékeny működését és legyen áldás a jó igyekezeten ! BUDAPESTI HÍRLAP, (60. sz.) 1886. március 1. Trefort a kat. autonómiáról. Trefort Ágoston közoktatási miniszter következő köriratot intézte a püspöki kar tagjaihoz : Nagyméltóságu püspök úr! Azon kérdések közt, melyek Magyarország katolikusait évtizede, óta, váltakozó érdeklődéssel ugyan, de azért szün*telenül foglalkoztatják, az u. n. „egyházi autonomia“ kérdése kiváló helyet foglal el, mint erről az országgyűlésen ismételve tett fölszólalások félre nem érthető bizonyságot tesznek. Nem kétlem ugyan, hogy a t. c. püspöki kar az „autonómia azon nemét, mely újabban is több oldalról sürgettetik, velem együtt sem kívánatos, de talán kivihetőnek sem tekinti, meg lévén győződve arról, hogy a viszonyoknak ilyetén gyökeres megváltoztatása sem magának az egyháznak, sem pedig azon viszonynak előnyére nem szolgálna, mely Magyarországon állam és egyház közt századok óta fönnállván, a szellemek bárminő, gyakorta élesebb súrlódásai dacára is, végeredményeiben az egyházat kitűnő állásában megtartotta s az államnak társadalmi és közművelődési tekintetben mindenka fényes szolgálatokat tett. Vannak azonban, s ezzel úgy hiszem, ismét a nm. püspöki karnak nagybecsű nézetével találkozom, feles számmal oly mozzanatok az egyházi közéletben, melyekre nézve a világi hívek az eddiginél nagyobb befolyást méltán igényelhetnek, a nélkül, hogy ez által a szorosan vett egyházi szervezeten bárminő csorba ejtetnék. Ilyen a felekezeti iskolán kívül, melyre nézve az iskolaszékek intézménye által oly befolyást nyertek a hitközség világi tagjai is, mely gondos és tapintatos vezetés mellett a jó irányú közérdeklődést hathatósan ápolhatná, — a hitközségi vagyonnak kezelése s ezzel összefüggőleg a hitközségi terhek az egyes tagokra kirovása, esetleg behajtása s mindenekelőtt a lelkészválasztás oly kiadásaidat, amennyire lehet. Nagyon szeretnélek viszontlátni, de mikor és hol? Az események bizonyos óvatosságra kényszerítenek, mert minden oldalról körül vagyok véve kémektől.“ Néhány nappal később keltezett levelében így ír: „Mindenfelől csak gyászt és nyomort látok , no de nem szabad csüggednünk.“ 1871. augusztus hóban a herceg azt hiszi, hogy nagy események vannak készülőben. „Remélem— írja levelében C o rá nak, — remélem, hogy néhány nap múlva küldhetek neked egyet- mást. Hanem kövesd komoly tanácsomat légy óvatos, igyekezzél értékes tárgyaidat biztosságba helyezni. Esztelenség mindent magadnál tartanod, főleg ékszereidet. A vihar kitörése előtt kell menhelyet keresni. Nagy nehézségek fognak bekövetkezni, rajta légy, hogy ne lepjenek meg készületlenül. Ennél fogva fizess minél kevesebbet, helyezz biztosságba minél többet és légy meggyőződve a felől, hogy az események közel vannak.“ . . . Kétségtelen, hogy Cora Pearl emlékirataiból rövid idő alatt ezer meg ezer példány fog elkelni, s így a „divathölgyek királynéja“ eléri a célját. Az irodalom e kiadványnyal aligha fog valamit nyerni, ellenben másfelől tagadhatatlan, hogy a második császárság társadalmi életének történetét nem lehet megírni, sem pedig erkölcsrajzát kiegészíteni anélkül, hogy az egyikben úgy mint a másikban helyet ne foglaljon Cora Pearl alakja, Hubrrd J.