Budapesti Hírlap, 1886. április (6. évfolyam, 91-119. szám)

1886-04-01 / 91. szám

2 írásra hivatkozott, akkor por lett belőle. Mit veszthetett a cég a perrel ? csak nyer­hetett. Most ezen céget utolérte sorsa. De talán ismét inkább a hitelezőit illik sajnálnunk. S nem vigasztal bennünket az sem, hogy egy inszolid céggel keve­sebb van Budapesten, mert szerte beszé­lik, hogy a jeles cég számos földbirtokost berántott s hozott nagy zavarba és ve­szedelembe. A kiknek t. i. búzáját előre megvette, nekik pénzt adott rá, tőlük váltót vett, e váltót a bankokban érté­­kesitette azaz eladta és most — a ban­kok a bukott cégtől eredt váltókat hajt­ják be a földbirtokosokon, kik a pénzt nem azért vették föl, hogy szekrénybe zárják, hanem mert szükségük volt rá, s kik most ráadásul még termésükkel is le vannak kötve a csődtömegnek. Sokan vannak igy érdekelve e félmilliós bukás­nál s félni lehet, hogy némelyek áldoza­tul esnek jóhiszeműségüknek, így aztán a kereskedelmi válság átcsap a földbirtok­válságba, mely a nélkül is pusztít és na­ponta követeli áldozatait. Hogy csalás és hamis bukások ellen a büntetőtörvénykönyv nem elég szigorú s a törvényszéki praxis meg épen laza, gyakran halljuk panaszolni. Talán keve­sebb lenne a bukás és szolidabb az üzlet, ha a csődbíróság börtönre vethetné a gazembereket ? A szerb kormányválság. A Balkán-félszigeten, hol annyiféle érdek áll izzó ellentétben egymással, minden irányban kockáztatások vártak Szerbiára, akármelyik érdekcsoporthoz csatlakozzék is.­­ Főleg a két ellentétes nagyhatalom: Ausztria-Magyarország és Oroszország be­folyása közt kellett választania. Itt a bizonytalanság vezető szalagjához kötözve járt volna a pánszláv propaganda keze járása szerint. Míg monarkiánk­ baráti pártfogása biztosítá neki a belső konszo­lidációhoz szükséges békeidőt, s közvetíté saját forrásaiból a fejlődéshez szükséges tőke és intellektuális eszközöket. Milán királyt hajlamai és jól fölfo­gott uralkodói feladata ez utóbbi irányra utaltak. S bár a korábbi pánszláv izga­tások alatt álló nép nem sok rokonszenv­­vel nézte az Oroszországtól elszakadás po­litikáját, — a szerb király mindig talált oly minisztereket, kik e politikát intézni s a szerb skupstina előtt képviselni, a vá­lasztásoknál a többség helyeslését neki kiküzdeni tudták.­­ E miniszterek sorában G­a­r­a­s­a­n­i­n­­nak van a legtöbb érdeme. Már a Piro­­csanac-kabinetben mint belügyminiszter magasan lobogtató a haladás zászlaját s tevékeny részt vett a modern állami szervezet megteremtésében, a­mire Szer­biának szüksége van. A haladó párt ez időszakban s utóbb Garasanin kormány­elnöksége alatt összehasonlíthatlanul töb­bet alkotott, mint a bolgár kormányzat orosz segédlettel és segélyforrásokkal. A múlt őszszel kitört bolgár válság megakasztó Szerbia továbbfejlődését s Garasanin kénytelen volt az akadály el­hárítására fegyvert ragadni. Nem az ő hibája, hogy a szerb hadsereg nem állta meg helyét a nagy ügyért, mely védel­mére volt bízva. A háború, ezt mindenki beismerheti, logikai kényszerűség volt németek lehetnek igen jó kefekötők, utcakövezők, vagy szeméthordók; de hogy mikép kell műveit, úri publikummal bánni, mikép kell szaporán és ügyesen kiszolgálni, ahol annyit értenek mint a dromedár a hegedüléshez. E mellett (hogy a ru­határnak annál több jövedelme legyen) oly ke­vesen vannak, hogy szinte nem is csoda, ha fe­jüket vesztik s aztán gorombáskodnak, mintha csak csupa rendőr volnának. Sokkal különb tollfogható embernek kéne lennem, mint a minő vagyok, hogy le tudjam írni a jeleneteket, a­me­lyek a redutbeli ruhatárnál minden hangver­seny után lefolynak. Csoda, hogy nincs ott min­den este valóságos forradalom. Igazi torlaszharc, a­mit az ember a becsületesen megszolgált leg­­sajátabb téli kabátjáért vivni kénytelen. És ha fél óra alatt mégis hozzá jut, az már váratlan diadal. Hogy az állapot annál örvendetesebb le­gyen, az oldalbordák megdögönyöztetéséhez a légvonat fújja a muzsikát. Ez egyszer csak annyit mondok, hogy, ha a felhők közül leszállott Mozart vagy Beethoven dirigálna a redut nagytermében és a rediviva Catalani, Malibran énekelne ott, a föltámadt Paganini meg hegedülne, akkor is kénytelen-kel­­letlen mennék csak oda. Annyival inkább is, mert a figyelmetes rendezőségek mindig olyan há­tul, olyan eldugott zugokban adnak helyet a sajtónak,hogy a rossznál rosszabb akusztika mellett úgyis jobbadán csak a­ legöregebb bombardó pöfö­­gését hallja az ember. Én a magam részéről azt tar­tom, hogy legjobb volna, ha semmi hangversenyre nem küldenének jegyet a lapoknak A közönséget a megtörtént dolgokról értesíteni kötelességünk és a sajtó ma már nem szorul ilyen kedvezményekre. De ha már vendégül hívnak meg, ne ültes­senek a kuckóba. Nekem elvégre az is mindegy, ha a kakasüllőre visz a hivatásom; eleget volt dolgom műveletlen, ázsiai népekkel, hát meg­szoktam a civilizált világba nem való bánásmó­dokat. De hallani, mikor hangversenyben vagyok, — azt szeretnék. E. Garasaninra, — s elvesztése okozza mos­tani lemondásának erkölcsi kényszerű­ségét. De emelt fővel távozhat helyéről, mert mint hazafi és államférfi mindent megtett, hogy Szerbia fegyvereinek sze­rencsétlensége ne hárítson át semmi bal­következést állami fejlődésére. A béke megköttetett, a vesztes királyság nem fizet semmivel a győzőnek veszteségéért. És Garasanin rendben adja át az ügyeket uralkodójának. Hogy ki lesz Garasanin utódja ? Mi nem látunk odaát a Száván túl sem lélektani, sem politikai motívumot, mely a szerb királyt arra bírhatná, hogy a másik érdekcsoport felé hajoljon át és Riszticset bízza meg az új kabinet alko­tásával. És ha Milán király mégis Risz­­ticsre bízná a kabinet alakítását, ez tö­kéletes rendszerváltozást jelentene Bel­­grádban, a­mely veszélyezteti azt a jó viszonyt, mely monarkiánk és Szerbia között évek hosszú sora alatt nagy nehe­zen kifejlődött, de veszélyezteti egyszer­smind Szerbia fejlődését és haladását is. Előléptetések a kereskedelmi miniszté­riumban. A földmivelés- ipar , és kereskedelmi mi­nisztérium 1886-ki költségvetésébe fölvetettek né­mely előléptetések tételei. Ez előléptetések küszö­bön vannak, sőt, ha nem csalódunk, már föl is ter­jesztettek. E szerint kilátás van rá, hogy L­i­p­­­h­a­y István valóságos miniszeri tanácsossá, B­e­r­n­o­l­á­k Sándor, Mihalovich János és Kvassay Ede val. osztálytanácsossá lesz­nek tán már e napokban. Öt előléptetés lesz minisz­teri titkárrá, a többi közt azzá fog kineveztetni Balogh Vilmos, az orsz. kiállítás volt titkára és Batthyány Tivadar gróf, tartalékos hadi sor­hajó hadnagy. E tárca minisztere Bécsbe ment, de nem tudjuk e kinevezések érdekében ment-e föl, vagy más dologban. Az állam hivatalos nyelve. A belügyminisz­ter a következő kör rendeletét intézte a törvényha­tóságokhoz : „Tapasztaltatok, hogy egyes a portómen­­tességet élvező hatóságok és hivatalok, különösen pedig a községi elöljáróságok portómentes leveleiket és küldeményeiket nem mindig az állam hivatalos nyelvén szokták címezni, sőt hogy azokon gyakran még a portómentességi záradék, vagyis a jogcím, melyen a díjmentesség kedvezményét élvezik és a rendeltetési hely megjelölése sem az állam hivatalos nyelvén történik. Miután a jelzett eljárás következ­tében az illető levelek és küldemények többször el­késve jutottak rendeltetési helyükre, sőt sok eset­ben a portamentesség ellenőrzése is lehetetlenné vált, úgy a postaszolgálat, mint a jó és gyors köz­­igazgatás érdekében, a közm­­és közi­ miniszter úr­ral egyértőleg fölhívom a törvényhatóságot, hogy saját hatáskörében a szükséges intézkedéseket ha­ladéktalanul tegye meg arra nézve, hogy a portó­mentes hivatalos levelek és küldemények jövőben az állam hivatalos nyelvén címeztessenek. Végül megjegyzem, hogy az ebben a rendeletben foglalt meghagyás csakis a hazai hatóságok és hivatalok egymás közt váltott portómentes leveleire és küldeményeire vonatkoznak. (*) Ma jelenti a távíró, hogy a Ga­­rasanin-kabinet lemondását Milán király elfogadta. E válsággal Szerbia történetének kri­tikus, de megnyugtató mozzanatokban nem szegény időszaka záródik le. A fiatal királyság a független államélet első meg­próbáltatásait sehogy sem kerülhette ki. Benn a teremben olyan rozoga és ronda székekre ültetik az embert, a­melyeket bizonyo­san valami külvárosi sorházból mustrált ki az esztétikai érzékű korcsmáros. A kötvényes lábú, szakadozott nádu székek folyton ingadoznak a rajtuk ülők alatt. Méla csikorgással hivatkoz­nak elgyöngült agg voltukra, majd fenyegető recscsenéssel követelik maguknak a rég kiér­­demlett nyugodalmat a padlás­zugban. A sze­gény öreg székek olyanok, mint megannyi kol­dus. Roskadt vállukra piszkos szatyingokkal, félreismerhetetlen eredetű madzagokkal, cafatos spárgákkal van f­ölkötve a rongyos, szennyes papirostábla, akár csak koldustarisznya volna. Alattuk lécek húzódnak végig; lécek, a­melyeket valaha bizonyos csatorna-tisztításra használtak; ezek a szordidus póznák, topron­gyos zsinegekkel megerősítve nyilván csak arra valók, hogy a vén jószágokat megóvják a végső összedüléstől. Az öreg invalidus székek külön­ben sokkal rosszabb indulatúak, semmiért az ember gondolná. Alattomban hegyes szegeket, éles kampókat rejtegetnek, hogy kárt tudjanak tenni az ember testi és ruhabeli épségében. Szenvedelmeik megkarmolni a kezet és megtépni a selymet. És mi frakkot, fehér kendőt vise­lünk, a hölgyek díszes öltözékeket, hogy helyet foglaljunk e veszedelmes rondaságban! A hófe­hér hattyúprémes belépő atlasza mellett meg ott fityeg a szennyes cafat és a keztyü nem gyöngy­­szik többé, ha meg­találta érinteni a sormutató táblát! Hát a ruhatár, a­mely rosszabb a purga­­tóriumnál! G­oromba, német és drága. A pénz­tárnál — mert ilyennel is hosszabbítják a pro­cesszus keserves hosszúságát, — húsz krajcárt szed a német egy ruhadarabra szóló jegyért. Olyan összeg, a­mely azt jelenti, hogy Budapes­ten több a pénz mint Pak­sban, mert ott a nagy opera fényes ruhatáránál is csak négy sor a díj. Sőt csak tíz krajcár a budapesti operánál is, a­hol pedig a szolgálat díszes, pontos, gyors, udvarias és magyar. A vigadóban alkalmazott BUDAPESTI HÍRLAP. (91. sz.) 1886. április 1 A kiegyezési tárgyalások. Mint Bécsből táviratilag jelentik, S­z­a­p­á­r­y gr. pénzügyminisz­ter, Széchenyi gr. kereskedelmi miniszter, to­vábbá Köffinger államtitkár, Ludwig mi­niszteri tanácsos és Mihálovics osztálytanácsos a kiegyezési tárgyalások folytatására ma reggel ide érkeztek. Szapáry gr. pénzügymi­niszter huzamosabb megbeszélést tartott Duna­­j­e­w­s­k­i pénzügyminiszterrel, Széchenyi ke­reskedelmi miniszter pedig T­a­a­f­f­e miniszter­­elnökkel. A magyar miniszterek azonkívül ma dél­után még Pusswald és Szögyény osztály­­főnökökkel értekeztek. Baumgartner osztály­főnök és Ludwig miniszteri tanácsos több órán át konferáltak egymással a petróleumvámra vonatkozólag. A külügyminisztériumban ma előérte­­kezlet tartatott a holnap vagy holnapután kezdődő román szerződési tárgyalásokra vonatkozólag.­­ Ma este Triesztből, a­hova néhány nap előtt jött Abbáziából, Mailek­ovics államtitkár is ide érkezik, hogy a holnap folytatandó tárgyalásokban részt vegyen.

Next