Budapesti Hírlap, 1886. május (6. évfolyam, 120-150. szám)

1886-05-01 / 120. szám

Budapest, 188b. VI. évfolyam. 120. sz. küNi vSARa Szombat, május f. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap; hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: sukássi Józse Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Véges lény, végtelen észszel, hiába törekszik tökélyre az ember, minden mit elért, a sirban végződik. A fényes elme, a roppant tudomány, jellem és érdem meg nem menthetnek az enyészettől. Látó szemmel száll a bölcs le a föld mélyébe, mely elnyeli, s reményt s vigasztalást a vallás ígéretében keres, hogy az emberál­dozat nem esik hiába. — így halt meg Pauler, ki nagy bölcselő vala, mert min­dent olvasott és megtartott, mit gondol­kodó emberek a világ kezdetétől összeír­tak, hittel lelkében. Mi pedig elkísérjük őt a temetőbe, megszomorodva. Mérte­mét egy jeles férfiúval kevesebb jár az élők közt s a nemzet holt tőkéje nagyobb. Át kell adnunk Pauler Tivadart a törté­nelemnek, melynek dicsősége hideg, mint a csillagok fénye, melyek csak éjjel ra­gyognak. Kedvesebb nekünk az éltető napsugár, mely fájdalom, eltűnt. A férfiú, kit a haza gyászol, nem volt hadverő vezér, nem eget ostromló költő, nem korszakot alkotó államférfiu, sem föltaláló, ki jövőt teremt az emberiség­nek, egyszerű tudós volt, ki tanult s ta­nított. Egy hosszú életen át olvasott, irt és beszélt, olvasott választékkal, irt meg­fontolva és soha fölöslegeset nem szólt. Gyermekkorban az igazságot választá ve­zéreszmének s ezt a jogban vélte legin­kább föltalálhatni. A törvényekben a böl­csességet kereste s a kötelességben az erényt. Bölcs, erényes, tudós iparkodott lenni, nem látszani ; magát tökéletes emberré fejleszteni igyekezett, mielőtt másokat oktatni, másoknak parancsolni merészelt. Az igazságot kutatta, tisztelte, szerette és követte s annak megismerése őt szerénynyé tette, s az maradt mint professzor és mint miniszter, mi mind­kettő ritka dolog. Soha sem tört és tola­kodott előre, őt hívni és keresni kellett. Királyi kegy és kitüntetések, hatalom és népszerűség, pénz vagy dicsőség lekiseb- bet sem változtattak jellemén, vagy szo­kásain, Pauler mint miniszter, titkos ta­nácsos, Lipót nagykeresztes sem cserélt társadalmi állást, nem kereste a kaszinó­ban az arisztokráciát, nem az udvart, megmaradt családja, rokonai, barátai kö­rében, ha nem volt hivatalában. Mint miniszter nem beszélt az emberekkel más­ként, mint professzor, nem volt leeresz­kedő, sem fenhéjjázó, mindenkit rangja szerint illőn fogadott és jóindulattal meg­hallgatott, s ha jót tehetett bárkivel, egy­formán szívesen tette. Rosszat nem téte­lezett föl senkiről ok nélkül, bántani nem bántott senkit akkor sem, ha volt oka. Magas műveltsége erkölcscsel párosult és szive jó volt. Kedélye tudott szeretni s elméssége tréfára volt hajlandó. Kerülve mindig minden szélsőséget, boldog és sze­rencsés ember volt, és ezt ő érezte és él­vezte, mert öntudatos volt egész lénye, eszében, hajlamaiban, cselekedeteiben. Az élet gondjaiból és keservéből osztályrésze ugyan Paulernak is kijutott, de ő ezt is stoikus nyugalommal viselte. Ily ritka ember volt az, kit mind­annyian ismertünk, mert közel negyven évig járt Budapesten, nyilvános pályán közöttünk, mint jogtanár az egész mos­tani férfi nemzedéket tanította, mint kul­tusz- és igazságügyi miniszter az összes jelenkori magyar államférfiakkal, képvise­lőkkel, főpapokkal, tanári, bírói és ügy­védi karral sűrűn érintkezett, mint aka­démiai másodelnök az egész tudós kört látta maga körül. Tisztelőinek száma az országban százezer! E kiváló tulajdonok, tehetség, tudo­mány, szakértelem, jellem, mérséklet, ha- zafiság és loyalitás emelték Paul ért polcról polcra, úgy szólván önhibáján kívül. Föl­felé ment, mint „borban a gyöngy,“ S bárhová parancsolta őt a király kegyelme és a nemzet bizalma, Pauler szót fogadott, mert azt tartotta, hogy a hazát szolgálni kötelesség. Államférfim pályájának ismertető jel­szava e szó. Pauler önmagát nem kiméivé dolgozott reggeltől estig, minden nap ott volt a képviselőházban, ült székén türel­mesen és hallgatta figyelmesen a sok ha­szontalan beszédet, de a vitába nem avat­kozott soha, ha nem volt rá különös oka; előbb már a minisztériumban járt s dél­után ismét oda ment, ha beteg volt, ott­hon referáltatott magának. Miniszterta­nácsban, bizottsági üléseken, jogi ankéte­ken és jogász-gyűléseken s az akadémiában rendesen megjelent. Minden aktát, mely miniszteri elintézést kívánt, maga átné­zett, audienciákon bármikor bárkit szíve­sen fogadott s még otthon olvasásra is talált időt. Ezen túlságos kötelességórzet fölemésztette erejét, aláásta egészségét. Igazságügyi újabb törvényeink na­gyobb része tőle ered. Ha mint minisz­ter kevésbé volt erélyes, mint szorgalmas és kevesebb iniciativát tanúsított, mint szükséges lett volna, oka, hogy második minisztersége nyolc évig a Tisza-kormány elnöksége alatt folyt le, ki az igazságügyi reformoknak nem nagy barátja, s csak a novelláris törvényhozást pártolja, az igaz­ságügyi adminisztráció érdekeit pedig a politikai közigazgatásnak alárendeli. De Pauler jogi meggyőződése nem engedett, s habár csak negativ irányban gyakran érvényesítette magát Tiszával szemben is, s Tisza rendesen engedett, ha Pauler megkötötte magát, mert őt elbo­csátani semmi esetre nem akarta, bár ezt a hazai német sajtó kivált vehemensén követelte, s a jogászkörökben is sok elé- gületlenség mutatkozott. Most már szegény Pauler semmi am­bíciónak nem állja útját. A nagy jogá­szok lehetnek miniszterek és államtitká­rok, s megmutathatják, mi telik tőlük ? Csak oly becsületes és igazságszerető em­berek legyenek, mint volt Pauler Tivadar, ezt kívánjuk. Pauler dicsőségéből senki le nem vonhat, az Magyarország annaleseibe be van jegyezve. Mély tisztelettel hajiunk meg e férfiú előtt a ravatalon. Hazáját, királyát szol­gálta híven, az emberiség nemesebb esz­méit vallotta, a magyar nemzet művelt­ségét előmozditá, sok jót tett, és isten­ben hitt. A hálás nemzet őrzi emlékét. Az ország nagy halottja iránt, ki életében oly szerény, oly igénytelen alaknak kívánt lát­szani közéletünkben, s a hatalmon is mindenha a valódi demokráciát képviselte, mellőzésével minden külső fénynek, nagyzásnak, ünnepeltetés- nek, — most tartozik a közönség, hogy az em­léke iránt való tiszteletet koporsójánál, ravata­lánál a részvét impozáns nyilvánításával fe­jezze ki. Ennek adózunk mi is, midőn felidézzük az olvasók emlékezetében Pauler Tivadart úgy, a mint köztünk élt, a hazának szolgált, a fiatal­ságot nevelte, a jogtudományt szélesité, a szak- irodalmat gazdagító, a polgári erényeket gyako­rolta, a törvényhozásban szerepelt. Legyenek méltatva érdemei, adassék neki köztisztelet. ... Oly világot élünk, mikor a külsőségeket uralják a lelkek, a hiú formalizmus ragadja sodrójába a szenvedélyeket: ily korban százszoros értéke van az egyszerű, antik jellemeknek, azon nemes fémeknek, melyek nem keresik ázsiójukat, de noha nem hiányoznak onnét, hol szükség van reájuk, — melyek érzik fajsúlyúkat, megtartják keménységüket, nem oldódnak föl alkatrészeikre sem tűzben, sem vízben, sem savakkal étetve, —■ s megőrizve ragyogásukat, ott értékesítik azt, hova őket a kötelességérzet vonzó ereje viszi. Ilyen volt Pauler. Adassék néki hálás em­lékezet Magyarország szivében, és áldás emlé­kének ! Életrajzi adatok. Pauler Tivadar 1816. ápril 9-én Budán született s igy e hó elején töltó he a 70 évet. Atyja a magyar föhadi kormánynál szolgált. Édes anyja a hazai jogirodalom történetében ismeretes Harkovics Mátyás leánya volt. Iskoláit a budai főgimnáziumban s a pesti egyetemen kitűnő sikerrel végezte s tanárainak, köz­tük Virozsil és Franki szeretetét és barátságát meg­nyerte. Hosszas levelezése Virozsillai az évek sorá­val mind szorosabbra fűzte a barátságot. 1832-ben a bölcsészet, 1836-ban pedig a jog és államtudományok tudorává avattatott föl, s mi­után 1838-ban Pesten a természetjogot rövid ideig helyettesként tanította, ugyanaz évben a zágrábi akadémiában a természetjog s magyar közjog rendes tanárává neveztetett ki; 1845-ben pedig Zágrábmegye rendei által az ottani megyei törvényszék közbirájává választatott s a rög­Xfflai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék