Budapesti Hírlap, 1886. május (6. évfolyam, 120-150. szám)
1886-05-03 / 122. szám
6 BUDAPESTI HÍRLAP. (122. sz.) 1886. május 3. -int a városligetben, mert Arany amott nyaralni szeretett, emit pedig szívesen sétált. — (A gácsországi idegen parasztvezetők), kikről azt újságolták, hogy a föld népét az urak ellen bujtogatják, s négyet már el is fogtak közülök, mint Lembergből újabban jelentik, egyáltalában nem látták sehol, s így el sem foghatták őket, mi azt mutatja, hogy a mozgalom szitásában Oroszországnak nem igen volt része. Sőt a mozgalom nem is a ruthén kerületekben volt nagyobb mérvű, hanem a nyugat-gácsországiakban , hol lengyelek laknak. Kelet-Galiciában még óvóintézkedésekre sem volt szükség. (A műveit papagáj.) Vájjon érti-e a papagáj, amit kimond ? Természettudósok állítólag már régen foglalkoznak e kérdéssel, a minél ugyan okosabb dolgot is művelhetnének, de hogy a dolognak némi komoly színt adjanak, csak most kísérti meg közülök egy, bizonyos Mennier Viktor, legújabb munkájában, s elmondja a következő esetet: Afrika keleti partjáról hoztak egy nagy szürke papagájt, amelyik a Faco névre hallgatott. Triesztben tették partra, onnan Salzburgba, majd Bécsbe került. Bécsben már ezer frankot adtak érte, holott Triesztben 60 frankért adta el az a matróz, aki hozta. Faco azért lett olyan drága, mert éveken át egy-egy órát vett naponkint s nagyon sokat tanult. Rengeteg sok szót ki tudott mondani, az emlékező tehetsége igen kitűnő volt. A család valamennyi tagját nevén szólította s a családatyát papának hívta ő is. Ha látni akarta, azt kiáltá : Jöjj ide papa! Tudott jó reggelt és jó estét kívánni, jó reggelt azonban csak délelőtt, jó,estét pedig csak naplemente után kívánt. Ha az ajtón kopogtattak, azt mondta „szabad“, „alászolgája“, „isten hozta“. Ha a vendég elment, utána kiáltotta : „Isten önnel“ „volt szerencsénk“. A halkjában volt egy csengő, s ,ha meghúzta így szólt: „Ki csönget? Ki csönget? Én, a Faco“. Ha valamit öszszeharapdált, magamagát szidta: „Mit csináltál Faco? Ne várj! majd kapsz most! Lesz ne mulass! Te zsivány, te lump!“ Ha látta, hogy terítenek, ezt mondta : „Asztalhoz ! tessék ebédelni !“ Mikor más szobában reggelizett a gazdája, bekiáltott hozzá: „Ide jár, csokoládét kapsz!“ Megtörtént, hogy a gazdája abban a szobában aludt, ahol ő volt, ilyenkor mindig megvárta, míg fölébred, s csak azután kezdett lármázni. Pedig máskor már kora hajnalban rákezdte. Tudott énekelni és fütyülni is. Ez a csodaállat 1827-ben érkezett Európába s 54-ben halt meg. Mikor betegen feküdt, többször mondta, hogy „Faco beteg, szegény Faco!“ s végre „e szókkal ajkain lehelte ki a páráját.“ Hogy csakugyan ilyen tudományos állat volt-e ez a Faco, nem tudni, csak az bizonyos, hogy annyi esze minden esetre volt, mint azoknak a kik az ilyet tudós létükre terjesztik. ” (Falstaff hasa.) A chicagói színházban a minap egy „A windsori vig nők“-ből készített operát adtak. A harmadik felvonásban két „vig nő“ kissé erélyesebben találta megölelni a pocakos „Falstaff“-ot. A következő pillanatban az egész publikum homéri kacajban tört ki : a nemes Falstaff John lovag hirtelen megfogyatkozva, soványan állott a lámpák előtt s ruhája úgy lógott rajta, mint valami ruhafogason. A heves öleléstől ugyanis a léggel töltött Gummi-vánkos, mely az alapjában meglehetős sovány Falstaff testi tekintélyét képviselte, megpattant és összelapult. A közönség nevetett, a színészek is nevetni kezdtek, a zenekar nem tudott tovább játszani a nevetéstől, úgy hogy az előadást nem lehetett tovább folytatni és a legáltalánosabb derültség közepette bocsátották le a függönyt. (Petróleum-hamisítók.) Amit a múlt évben annyiszor emlegettünk és indítványoztunk, hogy t. i. a petroleum veszélyessége ellen valamit ki kellene gondolni, mert évenként több ember hal meg tőle a legszörnyűbb halállal, mint egy-egy tífuszjárványban — arra az osztrák kormány is rájött, s most tudományos kutatásokat tartot, annak kifürkészésére, hogy a petroleum milyen körülmények között szokott fölrobbanni, s hogy lehetne a robbanást megakadályozni. A kutatásnak az a meglepő eredménye lett, hogy a legtöbb petroleum hamisítva van, s azért robban föl. A hamisítók ugyanis benzinnel sőt illő olajakkal is vegyítik, hogy a kevésbé jól tisztított is fényesebb lángot adjon, s ezek az anyagok szokták rendesen a robbanást okozni. A kormány e fölfedezés alapján rögtön próbákat szereztetett be az összes petróleumkereskedőktől, s a mezőgazdasági vegytani intézetben megvizsgáltatja. Nálunk is jó volna utána nézni a dolognak! (Az aranysarkantyús koldus.) Az eredetiségekben oly gazdag Bécs városa nemrég egy eredeti alakkal lett szegényebb. Ez volt az aranysarkantyús koldus. Nevezetes ember volt ő a maga nemében. Csak úgy koldult, mint minden más koldus, de elegáns meghajlással fogadta az alamizsnát s nem azzal köszönte, hogy „isten fizesse meg“, hanem „fogadja köszönetemet“. Ez a könnyed nagyúri modor még maradvány a régi jó időkből, a mikor még ő neki magának is kocsijai, lovai, palotája voltak. Tizenöt évvel ezelőtt Mein Hugó igen szeretetreméltó elegáns ur volt. Karcsú, magas alakja, előkelő metszetű fasorra, tüzes szemei, sötét haja, kurtára nyírott korszakába érdekes alakká tették. Múltja igen mozgalmas volt, mint tiszt szolgált a mexikói hadseregben s azonkívül szép planétánk igen különböző pontjain háborúskodott a legkülönbözőbb ellenségek ellen. Ez bizonyos pikáns érdekességet kölcsönzött neki s előre is biztosította számára a nők szivét. A gyöngébb nem ifjabb és öregebb képviselői valósággal istenítették. Egy öreg gazdag, igen gazdag grófné pártfogolta. De ő neki csak egy ideálja volt : a habzó, gyöngyöző pezsgő és az aranysarkantyu. S élhetett is ideáljának: barátnéja gazdag volt s őrülten szerelmes belé, így tartott ez néhány évig. Egyszerre változás állott be életmódjában. Ruhái veszíteni kezdtek eleganciájukból, kisebb vendéglőkbe látogatott és kevésbé fashionable kávéházakba járt. 8 szállott azután fokról fokra. Rossz nyelvek azt beszélték, hogy pártfogója, a vén grófné megvonta tőle gyöngédségét, mert néha-néha jobban méltányolt nálánál egy igen fiatal apróságot, aki varróné volt és Micinek hívták. Feleségül vette a kis Micit. Ennek forró szive volt és egy varrógépe, — de semmi egyebe. Melini Hugó napról-napra jobban szállott alá, s már csak kis kurtakorcsmákat látogatott, — de most is a régi elegáns tartással s lábán az aranysarkantyúval. Ez néhány éve volt. Végre koldussá lett Bécs egyik külvárosában, ruhája rongyokban szakadozott le róla, cipőt ferdére taposva, de azért ott fénylett rajtuk most is az aranysarkantyu. Holttestét bevitték a kórházba, kivitték a Szent Mihály lován a temetőbe, a szegények osztályába, s eltemették négy gyalulatlan deszkaszál között, rongyokban, de lábain az aranysarkantyuval . . . (Rövid hírek.) Földrengés volt a napokban Bilke beregmegyei községben; a lökések négyszer ismétlődtek s a harmadik oly erős volt, hogy a házak falai is megrepedeztek tőle. Április 30-án pedig Piskiben éreztek, mintegy 15 másodpercig tartó hullámos rengést. — Garibaldi hőseinek egyike, Bertani, ki közte volt a marsalai ezernek, Rómában meghalt. — Sikkasztó effendi. Musztafa Naili effendit, a török pénzügyminiszter helyettesét a szultán sikkasztás miatt elmozdította álásától. — Villámcsapás áprilisban. Szomolyán a múlt hó 28-án a villám becsapott egy korcsmaépület istállójába s elhamvasztotta az egészet. — Huszár önkényteseket mozgósítanak föl a szerdai udvari bálra táncosoknak : a helyőrség tisztjei közül ötven táncost hívtak meg. — Öngyilkos baka. Sopronban egy Puhr Antal nevű közkatona a lőportoronynál, hol őrálláson volt, épen akkor lőtte magát főbe, a mikor föl akarták váltani. Öngyilkossága okát nem is sejtik. — Nagy hideg van Ausztria fölső részeiben, Csehországban és Sziléziában; több helyütt hó is esett. — Simmermaan Antal főv. igazgató-tanító egy középkorú, szőke bajuszos emberre hívja föl a közönség és a rendőrség figyelmét; az illető mások nevével, állásával s tekintélyével visszaélve, könyöradományokat csikar ki az ismerősöktől. — Vonat-összeütközés történt tegnapelőtt Páris és Köln között: egy gyorsvonat kisiklott s a lavni vonat ráment a kisiklott vonatnak a vágányokon maradt részére; emberélet nem esett áldozatul. — Kártyázok kongresszusa lesz augusztusban Altenburg hasonnevű szász hercegségi fővárosban. — A kolozsvári athletikai klub egy 16 tagú állandó becsületbíróságot alakított választás útján, a városban nagyon elharapódzott párbaj-mánia megszüntetésére. — Férj és feleség. Eleken (B.Gyula mellett) egy Gyorgyevics János nevű ember leharapta a feleségének az orrát, mert az asszony porpatvarkodás közben nyakon öntötte forró vízzel. — Egymás után a sírba. Szent-Jánoson (Nagy- Várad mellett) Kövendy János tiszttartó a napokban régi mellbasába belehalt; neje annyira szivére vette az őt ért csapást, hogy a következő órában férje halálos ágya előtt szivén lőtte magát. — Vasárnapi munkaszünet címü minapi hírünkre Takáts Lajos úr kijelenti, hogy a kezdeményezés nem tőle eredt, s hogy ő csak pártolja a mozgalmat s ahoz hozzájárul. — A budapesti általános poliklinikai egyesület fővédnöki tisztét József főherceg elfogadta s az egyesület intézetének javára 500 p Irtot adományozott. — (Gyászrovat.) Böröndy János nyugalmazott uradalmi számvevő, a múlt hó 29-én 65 éves korában elhunyt Keszthelyen. — özv. Bogdánffy Gáborné szül. Török Rozália úrnő április 29-én 84 éves korában elhunyt Kolozsvárott. — Dévényben e napokban elhunyt a tekintélyes Ragályi család egyik derék sarja . Ragályi Miklós borsodmegyei bizottsági tag, áldozatkészségéről ismert férfiú, élete 41-dik évében. — Kassa- Újfalun Majtényi Ede római kat. lelkész e napokban meghalt. — Lukáts Gyula, országgyűlési képviselő atyja . Lukáts György a napokban elhunyt Székesfehérvárott. — (Időjárás.) Európában: A depresszió (754—755) Dél-Olaszországban, a nagy légnyomás (766—768) a kontinens északnyugati részében van. Az idő északnyugaton derűs, hűvös, délkeleten meleg, esős. — Hazánkban: Északias, részben nyugatias, helyenkint erős szelek mellett, a hőmérséklet keveset változott, a légnyomás hullámzása csekély. Az idő északon hűvös, itt-ott esővel , délen meleg, esős, helyenkint zivatarral. — Kilátás hazánkban: Északnyugaton változó, délkeleten borús, szeles időt várhatni, itt több, ott kevesebb esővel. Regény-Csarnok. A szerelem száz szemű 16 — Regény három részben. — írta: Salvatore Farina. ELSŐ RÉSZ. A mindig óvatos Larucci dr. eközben megtisztogatta s orrára csiptette szemüvegét, csak a fejét kellett kissé hátrább mozdítani s az okiratot kezébe venni, hogy gyászba borult hangon fölolvassa, a mint következik: „Kelt a mai napon, 18 . . márc. 18-án, II. Viktor Emánuel király dicsőséges uralkodása alatt, főméltósága Rodriguez di Florinas Veronika grófné szül. ploaghei de Nardi grófnénak a via dei giardini utcában levő 24. sz. első emeleti lakásán, hol megjelentünk a következők: Én, Giovanni Parolini dr. jegyző, és Lazaro Larucci, mindketten milánóiak, — továbbá méltóságos Rodriguez di Plorinas Cosimo gróf és signor Ambrogio Cima, mindketten személyes ismerőseim s érvényes, alulirt tanuk. Főméltósága Rodriguez di Florinas Veronika grófné szül. ploaghei de Nardi grófné, ki Ploagheban, Szardíniában született, saját lakással bir és Milanóban tartózkodik állandóan, végre ki birtokában van összes szellemi erőinek, bár betegsége ágyhoz köti, s kijelenté előttünk, hogy végrendeletet akar tenni, s tiszta, érthető hangon a következőleg nyilvánitá végakaratát“ . . . (Szünet.) Cecchino, ez a jó fiú, ki az imént kapott lökést már elfeledte, a szakács arcáról igyekezett leolvasni e szokatlan szavak értelmét — hasztalan, a szakács gömbölyű arca mit se fejezett ki, akár csak egy terebélyes malomkő. Cecchino tehát a kocsis arcához fordult, de aha bevetva csak pár órával ezelőtt távolított el onnét minden kifejezést. Mire Cecchino a lovászt akarta megkérdezni, ki elmélkedő képet csinált a szertartáshoz. — Larucci dr. zokogó hangja ekkép folytató : „Kinevezem általános örökösömmé és végrendeletem végrehajtójává Cosimo fiamat, ki egy millióra és 200.000. frankra tehető jószágaimat már évek óta kezeli, melyeket némi csekély jelzálogadósság terhel.“ A néhainak millióját s a hozzá toldott 200,000 frankot már mind megértették, Cecchino föltétlenül elbámult. A szakács mosolygott, mert úrasszonyát gazdagabbnak képzelte. A lovász csodálkozva húzta szemöldeit a homlokába föl. Csak Pantaleo inas borotvált képe maradt mozdulatlan. Larucci dr. panaszos szava most következőket zokogá: — Akarom, hogy minden ékszeremet menjem, Beatrice grófné kapja örökül, de azzal a kötelezettséggel, hogy néhányát mindig viselje, még ha nem lennének is többé divatban. Itt Parolini közbeszólt, hogy kijelentse Beatrice grófnénak, mikép e kötelezettség csupán cum sale discretionis értendő, vagyis ez csak egy enyelgő kérés, melylyel semmi jogi következmény nem jár. Beatrice grófné szemei előbb férje szemeit keresték, aztán hálás pillantást vetettek a jegyzőre. Larucci dr. folytatá: „Cselédeim mindegyike ezer lírát kap halálom után. Öten vannak: Giovanni Mercichi, a szakács, — Stefano Gabutti, a lovász, — Pantaleo Pantalei, a kocsis, — Francesco Diodato, a komornik és Cecchino Misirolli, a kukta.“ Csodálatos átalakulásra vált e pontnál a cselédek arca, amint egyik a másik után a nevét hallá; a legatum fölött érzett s nehezen titkolható megelégedés sajátszerű közvetlenséggel igyekezett kitörni, és meg is találta a megfelelő módot hozzá, mikor a jegyző Cecchino vezetéknevét, a „Miskolli“-t kimondó. Miskolci! lehet-e ennél furcsább nevet képzelni? Itt már egyikük sem őrizhető meg komolyságát, — maga Cecchino is beismerte a dolgot, mert ajkait vigyorgásra félrehúzta, Beatrice grófné mosolyogva nézte cselédeit jeléül, hogy a helyzet mulattatja őt. Anetta még