Budapesti Hírlap, 1886. június (6. évfolyam, 151-179. szám)

1886-06-01 / 151. szám

Budapest, 1886. VI. évfolyam. 151. sz. Budapesti Kedd, juirus I. ^Ssi? LAP Előfizetési árak: Egész évre 14 írt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy bóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap; hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisza és a hadsereg. „Fölfelé“ folyik a Tisza ! A mi­niszterelnöknek a nemzet számára csak szavai vannak. Alkalom adtán nagy csa­tát nyer merész szavakkal, s mikor tettre volna szükség, akkor hivatkozik merész szavaira, ennyi az, a mire ő képes és hajlandó. Fölfelé folyik, ez a baja, de se baj lenne, ha csak övé volna, nem egy­szersmind a nemzeté is. Mert a miniszter- elnök cselekedeteinek és mulasztásainak mi viseljük a kárát, merész szavainak ő aratja a hasznát. Ritkán volt érdekesebb a helyzet és tanulságosabb egy kérdés kibonyolódása, mint a Janszki-ügy fejlődése máig, mi­dőn valahára az eddigi tétlen néző : a mérsékelt ellenzék vette a kezébe. Apponyi Albert gróf interpellációt intézett, az is­mert jelenségek alapján a miniszterelnök­höz, hogy mit készül „tenni“ ama vesze­delmes fogalomzavar kigyógyitására, a melyet a hadseregben közjogi állásunk és törvényeink tekintetében tapaszta­lunk ? Tisza Kálmán azt felelte rá, hogy kész mindig megróni minden jelenséget. A tünetek veszedelmes voltát azonban nem látja be, mert hiszen több ily kellet­len eset volt már s ime, egyikből sem kerekedett valami veszedelem. Mit gondolt váljon a miniszterelnök ur magában, hogy minek kellett volna fejlődni amaz epizódokból? Vérengzések­nek? Zendüléseknek? Katonák vagy pol­gárok forradalmának? Azt hiszem, nem tudná megmondani maga sem. Mégis vo­nakodott megérteni az interpellálót, a ki nem azt mondta, hogy a fölmerült jelen­ségekben van a veszedelem, hanem a je­lenségek forrásában, az okában, a hadse­reg ama szellemében, a mely, ha él, ta­gadása a közjognak, melynek alapján a hadsereg által védendő monarkia áll. Ha ezt egy hajdú félre érti, azon nincs mit csodálni. De Tisza Kálmán harangöntő, neki nem szabad e dolgot félreértenie. Neki tudnia kell, hogy a hadsereg ama szelleme, mely — véletlenül az Aetnával egy időben — erupcióra jutott, tüntetés tárgya lett az osztrák főrendek házában is, inkompatibilis a magyar alkotmáuy- nyal, még az 1867-ki kiegyezéssel is, és lávája ezer életet, temérdek erkölcsi va­gyont tesz semmivé, a mint katonai in­tézményeinkben és polgári társadalmunk­ban szerte folyik. Hol vannak az idők, mikor Tisza Kálmán készebb volt lemondani program in­jai minden pontjáról inkább, mint a kü­lön magyar hadsereg eszméjéről. Közjogi oppozicióját már a tengerbe dobta, há­romszor lett volna alkalma — annyiszor szólittatott volt fel — kormányra jutni, de a külön magyar hadsereg merev kö­vetelése közte állt és a bársonyszékek között. Már felszólittatott, hogy e pont­ban, minthogy a követelés egész terjedel­mében teljesithetetlen, — adjon átmeneti programmot, kéijen koncessziókat, részt, ne egészet, — ő ezt megtagadta és ne­gyedszerre, mikor a kakas kukorékolt neki, elejtette a magyar hadsereget és föltétlenül elfogadta a közöset. Azóta tizenegy év múlt el és sok viz elfolyt a Tiszán, de fájdalom, mind — fölfelé! A mostanihoz hasonló esetek mind­nyájunkban megérlelték a meggyőződést, hogy a hadsereg problémája nem jól van megoldva. Mindnyájan tudjuk azonban, hogy 1867-ben a lehetetlenségek közé tar­tozott minden ránk nézve kedvezőbb meg­oldás. Bizalmatlanság, nem bizodalom kö­tötte a 67-; alkut. Az alkunak, az alku becsületes megtartásának kellett szülnie a bizodalmát, a születendő bizodalom volt hivatva aspirációink további megvalósi- tására. És ha nézzük, mi a helyzet most, ön­érzettel elmondhatjuk, hogy az alku be­csülettel végrehajtatott. A nemzet elfo­gadta a helyzetet és még csak az utóbbi napokban voltunk fül tanúi egy loyalitási tüntetésnek, ama párt részéről, melyről az a nézet, hogy a forradalom hagyományait tartja programmul. S midőn e szélső el­lenzéki párt párosával állítja ki szóno­kait, hogy a trónnak hódoljanak, akkor a katonaság „osztráksága“ tömegesen tün­tet a magyar közjog ellen. A becsü­lettel végrehajtott alku megszülte a bizalmat, de csak az egyik félnél, az egyoldalú bizo­dalmát. Ha igy nem volna, mi gátolná Tisza Kálmán miniszterelnök urat abban, hogy a történtek után ilyetén fölterjesz­téssel járuljon a király elé: „En lS75-ben elfogadtam a kiegye­zést és lemondtam a magyar hadsereg követeléséről, mert azt hittem, a megol­dás jó. Azonban a tapasztalás bizonyítja, hogy minden figyelme a magyar ország­gyűlésnek és minden áldozatkészsége, melylyel a közös hadsereg intézményét fentartani, kifejleszteni iparkodik, nem talál e hadseregben fogékony szellemet; egy Magyarország közjogával összeférhe­tetlen, aspirációinak ellenséges lélek lakik e sereg tiszti karában, egy veszedelmes ellentétes áramlat tereli el egymástól a nemzetet és védő erejét; ez tarthatatlan és veszedelmes állapot, a melyért a fele­lősséget minden hazafinak magától el kell hárítani. Igen fontos és szükséges dolog, hogy a nép föltétien hódolattal és szere­tettel csüngjön fejedelmén. De nem ke­vésbé fontos és szükséges, hogy a hadse­reg csüngjön hazáján. Nem lehet meg­tűrni ellentétet nép és fejedelme közt; de üldözni kell minden ellentétet nép és hadserege közt is. Én (Tisza Kálmán) a hadseregnek kizárólag osztrák szelleme mellett és közvetve magyar volta ellen a napokban előfordult, kitűnő és igen nagy állású személyiségektől eredt tüntetésekért oly elégtételt kérek, a melyek senki ál­tal félre nem érthetők, senki által félre nem magyarázhatók, a melyek a hadsereg minden tisztjével megértetik tüntetései­nek helytelen voltát, közjogunk sérthetet­len érvényét, a haza jogait ama gyerme­keivel szemben is, a kik waffenrokkot vi­selnek. A királyt nem lehet szolgálni a nem­zet ellen, a nemzetet nem királya ellen. Ha ily elégtételt nem kaphatok, le kell mondanom a reményről, hogy kormány­zásom alatt a vészes ellentétet a magyar nemzet közjoga, nemzeti öntudata és köz­érzülete és a közös hadsereg iránya és szelleme közt elenyésztethetera, akkor be kell látnom, hogy ez egyáltalán a lehe­tetlenségek közzé tartozik, s hogy e lehe­tetlenség a védő erő intézményének mos­tani formájában rejlik, s e belátással a kormánytól tisztelettel visszavonulok, hogy megkísértsem ebbeli hazafi kötelességem teljesítését az — ellenzéken.“ Nem próbálom meg leírni a hatást, melyet a miniszterelnök ilyetén előter­jesztése tett volna országszerte. Egy pil­lanatot, egy alkalmat szalasztott el a mi­niszterelnök ur kétségkívül, a mely Ma­gyarország összes sziveit érette dobban­totta volna meg. Oly nagy lett volna tőle, és oly hatalmas, minő nem volt ed­dig, ezentúl sem lesz többé, és egy nagy cselekedet jelölte volna meg pályafutá­sát. Ő excellenciája más utat választott. Első nap egy-két merész kifejezéssel vi­hart támasztott és csatát nyert. Másnap hírlapjaival leszállittatta nyilatkozatainak értékét. Erre a „bántalmazottak“ tábora vérszemet kapva, tüntetést rendez főher­cegi tósztban s a rajxrát felsőházában, mire Tisza Kálmán a helybeli „Pester Lloyd“- ban börzejargonban úgy lehordatja Al­brecht főherceget, Belcredit, hogy a jám- borabb olvasók ismét lelkesülni kezdnek érte ; azután jön maga, s ma ismét kije­lenti, hogy éljétek be annyival, a mit ed­dig mondtam. Majd ba megint lesz alka­lom, akkor, — nos akkor, — akkor .... megint fogok beszélni. Tisza Kálmán alkotott törvényeket, melyek őt urává teszik Magyarországon mindenkinek. Egy falusi bírót megválasz­tani, egy verebet lelőni, egy liliomot a mezőn leszakasztani nem lehet, ha ő nem akarja. Es ennyivel kimerítette államfér­fim zsenijét Megtiltja óhajtanunk, hogy a katonasággal szemben is legyen vala­melyes hatalma a magyar miniszterel­nöknek. E lesújtó helyzettel szemben vissza­vonunk minden netán élesebb szót, a mit Janszkira vagy Belcredire mondtunk. Ez urak magatartása igazolva van a Tiaza M&i »JB&miak 12 old&lt tartalmaz.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék