Budapesti Hírlap, 1886. szeptember (6. évfolyam, 242-271. szám)
1886-09-01 / 242. szám
, mikor az alkotmány privilégiumot adott a püspököknek, hogy befolyásukat a törvényhozásra az országgyűlésen érvényesíthessék ? Kár volt a püspököknek olyan enciklikát javasolni a pápának, mely zavarólag hat a kedélyekre, mert aktuális politikai kérdéseket vonszol szőnyegre, melyek felett vitának kell lenni, így a kitérések, a reverzálisok, a házassági jog, az állami iskolák, az egyetem, s a katolikus alapok és alapítványok kérdéseit. Mindezekre nem terjeszkedünk most ki. Legkevésbé akarunk a pápával vitatkozni. Ő nem ismeri Magyarországot, s a püspökök szemüvegén át nézi. Majd felelünk mi a püspököknek, ha politikájukkal maguk lépnek elő. Most csak egy pár megjegyzést intézünk hozzájuk. A katolikus alapokat az állam nem adhatja ki a püspököknek, mert a püspöki kar nem jogi személy, s a magyar katolikus egyház összeségét nem képviseli, katolikus autonómia pedig nincs, mert maguk a püspökök nem akarják. Azok az alapok vegyes állami és egyházi tulajdont képeznek, mely csak Magyarországot illeti. S az állam nem teheti a püspököket még hatalmasabbakká az által, hogy a vallás és tanulmányi alap millióit nekik átadja, hogy az alpapság és a tanári kar egészen a püspökök kegyétől függővé tétessék. A budapesti egyetem állami tanintézete nem lehet felekezeti többé. Igaz, hogy Pázmán és mások katolikus alapjaiból foly jövedelmeinek egy része, de ezért van a katolikus teológiai kar az egyetemen, úgy hogy jogsérelmet a katolikusok e miatt nem szenvednek. Ha a püspököknek külön katolikus egyetem kell, van pénzük elég, állítsanak maguknak egyet, örülni fogunk rajta, hogy egy főiskolánkkal több van. Az állami népiskolák ellen kikelni felekezeti szempontból lehet ugyan, de nemzeti és kultúrai szempontból aligha. Hol állít az állam népiskolákat? Leginkább a nemzetiségi vidékeken, tótok, oroszok, oláhok, németek, szerbek között, hol ez a magyar nyelv és állameszme terjesztésének egyedüli módja. Adunk egy jó tanácsot a püspöki karnak, egészen az enciklika szellemében: tegye meg, hogy felekezeti iskoláiban mindenütt magyar legyen a tannyelv és nem lesz szükség katolikus vidéken állami népiskolákra. De mikor a templomot se magyarosítja sehol, amagyar államegyháza, tótul, németül, oláhul és oroszul prédikál és énekeltet, akkor természetesnek fogja találni, ha az állam maga veszi a népnevelési kezébe. Tanítson a püspöki kar magyar hazafiságot a népnek s ne hozzon be német apácákat, legyen oly magyar szellemű, mint volt Pázmán Péter és még egy pár s nem lesz oka panaszra menni a pápához, s a szentszék háta mögé buvni, oly politika ajánlására, melyet maga nem is mer előadni. Tessék a püspöki karnak magyar és katolikus politikát csinálni egyszerre, úgy fog helyesen cselekedni. Bosznia annexiója. Lapunk mai számának egy római távirata jelenti, hogy Olaszország hozzájárult Bosznia-Hercegovinának Ausztria-Magyarország által való annektálásához. Az előkészítő lépések itt az osztrák-magyar külügyi hivatal által ez irányban már megtétettek s a folytatásuk ez idő szerint csak elnapoltatok. És ugyanekkor jelenti egy bécsi félhivatalos, hogy a bosnyák gyalogsági zászlóaljak további négy századdal szaporíttatnak. Mind e hírek megerősítik azokat az időről időre, de legutóbb mind sűrűbben felmerülő híreket, melyek szerint Bosznia annexiója küszöbön fill. Talán nem épen célzat nélkül történik, hogy a közös kormányhoz közel álló „P. Lt.“ ma esti kiadásában a lap élén konstatálja, hogy mennyire halad a civilizáció az okkupáti tartományokban, hogy a bosnyák zászlóaljak I. Ferenc Józsi et ő felségének esküsznek hűséget és rövid szemléjét e jelentős szavakkal végzi : „Minden irányban mélyed és megszilárdul tehát Ausztria- Magyarország uralma az okkupáit tartományokban.“ Ez közönséges jó magyarsággal nem jelent mást, minthogy az okkupáit tartományok annexiója törvény szerint legközelebb várható, minthogy tényleg már úgyis megtörtént.rosmajortól a Zugliget felé), a Nagy-Svábhegyen, a Sashegyen s a Szent-Gellért déli lábánál. A várat Abdurrahman hasa a 70 éve dacára kitűnő vezér oltalmazta mintegy 8—10,000 főnyi fegyveressel, oly elszántsággal, amely tiszteletet érdemel az ellenségnél is. A szultán megszente, hogy vagy győzelem vagy halál az ellenség vagy a hóhér keze által! A tulajdonképi ostrommunkálatok június 20-án kezdődtek. Legelső teendő volt az alsóváros elfoglalása. A futóárkok ásása, redontok építése, ágyúütegek felállítása három napig tartott, s már 23-án megszólaltak az ágyuk, s törték az alsóváros falát. Másnap estefelé három ágyulövés jelt adott a rohamra, amely a janicsárok sortüze s vitéz védelme dacára sikerrevezetett, s a mostani viziváros az ostromlók kezébe jutott. Július 25-én már a vár elleni vívóárkokat készítették, melyeket Abdurrahman gyakori kiürítések által próbált megakadályozni, ■úgy, hogy naponként véráldozatot követelt az ostrommunkálat folytatása, a törökök ügyes aknaásói pedig mélyebbre ásott ellenaknákkal robbantották fel a keresztyének vívóárkait. Július 13-áig annyira haladt a várfalak törése, hogy a fővezér kiadta a rendeletet az általános rohamra. A roham délután 8 órakor kezdőzött három helyen. Másfél óráig tartott az emberfölötti küzdelem, melyben a roham vezérei közül alig maradt egy is sebesületlenül, Starhemberg Guidó grófot egy nyil a bal vállán, puskagolyó a jobb lábán sebesité meg. A makacs ellenállás megtörte az ostromlók halálmegvető elszántságát, véres fővel kellett visszavonulniok a meredek résekről s a török sgédcölöpök alól. 1400 ember halt és sebesült meg, az önkéntesek közül számos előkelő hercegi sarj, török részről a szökevények 500 főnyi veszteséget emlegettek, így végződött jul. 13-ika, egy szombati nap, a siralom s a veszteség nagy napja a keresztyén seregre. Azalatt az idő alatt, míg Lotharingi Károly az északi oldalon törette, vívta a várat a császári és brandenburgi (porosz) csapatokkal, a várpalota felőli déli oldal ostromlása a külön hadműveletre aspiráló bajor választónak jutott osztályrészül, aki ostromütegeit a Gellért és Naphegy oldalain állíttató fel. Ezen az oldalon a legnevezetesebb esemény volt jul. 22-én a várbeli lőpor-raktár légberöpitése, 8000 mázsa lőporral, a mely IPCO török férfi, asszony és gyermek életébe került s a mely a várnak Pest felőli oldalán mintegy 60 lépésnyi rést ütött. Ennek a bár megvivhatlan meredek oldalú résnek láttára felszólították Abdurrahman basát a vár feladására. Felelete természetesen tagadó volt. Annál lázasabban működött a fővezér az északi oldalon, hogy a júl. 13-ai roham balsikereit kiköszörülje. Tüzérségének főcélul tűzte ki a török védcölöpöket a résekben ledönteni. Az ágyuk, mozsarak és aknaásók titkos működése folyt napról-napra. Júl. 24-én a magyar gyalogság, a hajdúk vagy talpasok kora hajnalban a vivőárkokon előre haladtak, hogy örményesi Fiáth János vezérlete alatt ostromra rohanjanak , de a roham a fővezér parancsára elmaradt. Másnap 20 század huszár érkezett a táborba és Esterházy János gr. a tapasztalt és vitéz győri vice generális jó csomó magyar gyaloggal A hadi tanácsban jul. 27-ére általános rohamot tűztek ki s határozatba ment, hogy „miután a magyar hajdúk a fegyverrel ép oly ügyesen tudnak bánni, mint a törökök, közülök némelyeket a gránátosok mellé kell adni s ismeretes fürgeségüket a török mellvéd tetejének megmászására felhasználni. Négy felől intézték jus 27-én a rohamot. A császáriak Stahremberggel élükön az esztergomi körbástya ellen, a brandenburgiak a bécsi kapu melletti rondella ellen, Serényi Károly gr. a déli, a várpalotai oldalon, Esterházy János gr. pedig álrohamot intéz a dunai részen a lőporrobbanás okozta rés felé a magyar hajdúsággal. A többi pontokon is rendeltek hajdúkat a gránátosok és lövészek mellé. Az ostromot Tüzes Gábor tette lehetővé, aki mesterséges tűzi készülékeivel a rések cölöpeit felégette. A rohamoszlopok d. u. 6 órakor a 12 ágyú dörgés jelére halált megvető elszántsággal rohantak a rések parlisádjainak. A janicsárok sortüze, kő és gránátzápor fogadta őket s aknák robbantak fel lábuk alatt, egymásután kilenc. Nők, gyermekek és zsidók égő szurok-koszorukat dobálnak. A harci zavart leírni lehetetlen. Az ostromlók nem tágítanak, megmászszák a réseket s a bécsi kapu mellett a győri magyar hajdúk egyik zászlótartója elsőnek lépve föl a falakra, kitűzi a magyar nemzeti lobogót. A több mint négy óráig tartó irtózatos küzdelem eredménye az jön, hogy a keresztyén hadak elfoglalták és megtartották az esztergomi körbástyát s a külső várfal védcölöpjei elfoglalása következtében megfészkelték magukat a nőkben. Néhány katonának a harc hevében sikulnt a vár belsejébe is behatolni, de arra komolyan BUDAPESTI HÍRLAP. (242. sz.) 1886. szeptember 1. Budapest ünnepnapjai. A király a történelmi kiállításon. — Saját tudósítónktól. — Ünnepi díszben pompázott ma a városliget. Zászlók lengtek a kiállításból megmaradt jelző póznákon s az ott rekedt pavillonokon, az utakat tisztára boronáltatta a fővárosi hatóság a fák lehulló leveleitől s egyéb zöldségtől, sőt, por se kavargott mint máskor, le lévén nyűgözve gondos locsolás által. A királyt várták. Megígérte, hogy ma déli egy órakor meg fogja tisztelni látogatásával a történelmi kiállítást, melynek, mint tudva van, a kiállítási műcsarnokban van a helyisége. Fogadására eljöttek : Szapáry Gyula gr., Kemény Gábor báró, Trefort Ágost, Széchenyi Pál gr., Orczy Béla br. és Bedekovics Kálmán miniszterek, Ráth Károly főpolgármester, Gerlóczy Károly alpolgármester, Török János főkapitány és Splényi Ödön báró a rendőrség detektív osztályának főnöke. Az urak a lépcső alján várták ő felségét, ki pontban egy órakor, nyitott hintóban előhajtatott. Mellette Papp Leonidás báró főhadsegéd ült, míg Zurna őrnagy szárnysegéd egy másik udvari hintóban érkezett. A kevés közönség, mely a műcsarnok előtt összegyűlt, megéljenezte a királyt. Amint a kocsiból kiszállott, Kemény Gábor dr. a történelmi társaság elnöke néhány szóval köszönetet mondott neki, hogy kegyes volt eljönni a kiállításra. Aztán bemutatta neki Majláth Bélát, kinek legtöbb érdeme van a kiállítás rendezésében. Ezután a király, kit Kemény báró és Majláth Béla kalauzoltak, sorra járta a szobákat. Balfelé kezdte a 3. számú folyosón, ahol a régi fegyverek, német,olasz, spanyol, francia és latin nyelvű nyomtatványok vannak felhalmozva. Megnézte azt a térképet, mely 1686-ban a Duna egész folyamvidékét eredetétől torkolatáig feltünteti. Érdekkel nézte Buda és Pest tervrajzát és ostromképét. Több hajító kopjánál, kereklakatos muskétánál és lőporszarunál megjegyezte, hogy ezeket a tárgyakat már ismeri a bécsi arzenálból. Megtekintette az 1686. táborozás alatt szerepelt nevezetesebb egyének arcképeit, aztán átment a negyedik terembe, ahol II. Ince pápa, Tököly Mária és Éva grófnők, Széchy Éva és Mária grófnők, Tököly István, Apáti Mihály, Esterházy László és György, Csáky István stb. arcképei vannak kiállítva. Hoszszabb ideig nézte azt a török okmányt, melyet IV. Mohamed szultán 1682. aug. 5-én adott ki, s mely