Budapesti Hírlap, 1886. szeptember (6. évfolyam, 242-271. szám)

1886-09-01 / 242. szám

, mikor az alkotmány privilégiumot adott a püspököknek, hogy befolyásukat a tör­vényhozásra az országgyűlésen érvényesít­hessék ? Kár volt a püspököknek olyan enciklikát javasolni a pápának, mely za­varólag hat a kedélyekre, mert aktuális politikai kérdéseket vonszol szőnyegre, melyek felett vitának kell lenni, így a kitérések, a reverzálisok, a házassági jog, az állami iskolák, az egyetem, s a kato­likus alapok és alapítványok kérdéseit. Mindezekre nem terjeszkedünk most ki. Legkevésbé akarunk a pápával vitat­kozni. Ő nem ismeri Magyarországot, s a püspökök szemüvegén át nézi. Majd fele­lünk mi a püspököknek, ha politikájuk­kal maguk lépnek elő. Most csak egy pár megjegyzést in­tézünk hozzájuk. A katolikus alapokat az állam nem adhatja ki a püspököknek, mert a püs­pöki kar nem jogi személy, s a magyar katolikus egyház összeségét nem képvi­seli, katolikus autonómia pedig nincs, mert maguk a püspökök nem akarják. Azok az alapok vegyes állami és egyházi tulajdont képeznek, mely csak Magyaror­szágot illeti. S az állam nem teheti a püspököket még hatalmasabbakká az ál­tal, hogy a vallás és tanulmányi alap millióit nekik átadja, hogy az alpapság és a tanári kar egészen a püspökök ke­gyétől függővé tétessék. A budapesti egyetem állami taninté­zet­e nem lehet felekezeti többé. Igaz, hogy Pázmán és mások katolikus alapjai­ból foly jövedelmeinek egy része, de ezért van a katolikus teológiai kar az egyetemen, úgy hogy jogsérelmet a ka­tolikusok e miatt nem szenvednek. Ha a püspököknek külön katolikus egyetem kell, van pénzük elég, állítsanak maguk­nak egyet, örülni fogunk rajta, hogy egy főiskolánkkal több van. Az állami népiskolák ellen kikelni felekezeti szempontból lehet ugyan, de nemzeti és kultúrai szempontból aligha. Hol állít az állam népiskolákat? Legin­kább a nemzetiségi vidékeken, tótok, oro­szok, oláhok, németek, szerbek között, hol ez a magyar nyelv és állameszme terjesztésének egyedüli módja. Adunk egy jó tanácsot a püspöki karnak, egészen az enciklika szellemében: tegye meg, hogy felekezeti iskoláiban mindenütt magyar legyen a tannyelv és nem lesz szükség katolikus vidéken állami népiskolákra. De mikor a templomot se magyarosítja sehol, a­­magyar államegyháza, tótul, németül, oláhul és oroszul prédikál és énekeltet, akkor természetesnek fogja találni, ha az állam maga veszi a népnevelési kezébe. Tanítson a püspöki kar magyar hazafi­­ságot a népnek s ne hozzon be német apácákat, legyen oly magyar szellemű, mint volt Pázmán Péter és még egy pár s nem lesz oka panaszra menni a pápá­hoz, s a szentszék háta mögé buvni, oly politika ajánlására, melyet maga nem is mer előadni. Tessék a püspöki karnak magyar és katolikus politikát csinálni egyszerre, úgy fog helyesen cselekedni. Bosznia annexiója. Lapunk mai szá­mának egy római távirata jelenti, hogy Olasz­ország hozzá­járult Bosznia-Hercegovinának Ausztria-Magyarország által való annektálásá­­hoz. A­z előkészítő lépések itt az osztrák-magyar külügyi hivatal által ez irányban már megtétet­tek s a folytatásuk ez idő szerint csak elnapolta­tok. És ugyanekkor jelenti egy bécsi félhivata­los, hogy a bosnyák gyalogsági zászlóaljak további négy századdal szaporíttatnak. Mind e hírek megerősítik azokat az időről időre, de legutóbb mind sűrűbben felmerülő hí­reket, melyek szerint Bosznia annexiója küszöbön fill. Talán nem épen célzat nélkül tör­ténik, hogy a közös kormányhoz közel álló „P. Lt.“ ma esti kiadásában a lap élén konstatálja, hogy mennyire halad a civilizáció az okkupáti tartományokban, hogy a bosnyák zászlóaljak I. Ferenc Józsi et ő felségének esküsznek hűséget és rövid szemléjét e jelentős szavakkal végzi : „M­inden irányban mélyed és megszilárdul tehát Ausztria- Magyarország uralma az ok­ku­páit tartományokba­n.“ Ez közönsé­ges jó magyarsággal nem jelent mást, minthogy az okkupáit tartományok annexiója törvény sze­rint legközelebb várható, minthogy tényleg már úgyis megtörtént.­rosmajortól a Zugliget felé), a Nagy-Sváb­hegyen, a Sashegyen s a Szent-Gellért déli lábánál. A várat Abdurrahman hasa a 70 éve dacára kitűnő vezér oltalmazta mintegy 8—10,000 főnyi fegyveressel, oly elszántsággal, a­mely tiszteletet érdemel az ellenségnél is. A szultán megszente, hogy vagy győzelem vagy halál az ellenség vagy a hóhér keze által! A tulajdonképi ostrommunkálatok június 20-án kezdődtek. Legelső teendő volt az alsó­város elfoglalása. A futóárkok ásása, redontok építése, ágyúütegek felállítása három napig tar­tott, s már 23-án megszólaltak az ágyuk, s tör­ték az alsóváros falát. Másnap estefelé három ágyulövés jelt adott a rohamra, a­mely a jani­csárok sortüze s vitéz védelme dacára sikerre­­vezetett, s a mostani viziváros az ostromlók kezébe jutott. Július 25-én már a vár elleni vívó­árkokat készítették, melyeket Abdurrahman gya­kori kiürítések által próbált megakadályozni, ■úgy, hogy naponként véráldozatot követelt az ostrommunkálat folytatása, a törökök ügyes ak­naásói pedig mélyebbre ásott ellenaknákkal rob­bantották fel a keresztyének vívóárkait. Július 13-áig annyira haladt a várfalak tö­rése, hogy a fővezér kiadta a rendeletet az á­l­­talános rohamra. A roham délután 8 órakor kezdőzött három helyen.­­ Másfél óráig tartott az emberfölötti küzdelem, melyben a roham vezérei közül alig maradt egy is sebe­­sületlenül, Starhemberg Guidó grófot egy nyil a bal vállán, puskagolyó a jobb lábán sebesité meg. A makacs ellenállás megtörte az ostromlók halálmegvető elszántságát, véres fővel kellett visszavonulniok a meredek résekről s a török sgédcölöpök alól. 1400 ember halt és sebesült meg, az önkéntesek közül számos előkelő hercegi sarj, török részről a szökevények 500 főnyi vesz­teséget emlegettek, így végződött jul. 13-ika, egy szombati nap, a siralom s a veszteség nagy napja a keresztyén seregre. Azalatt az idő alatt, míg Lotharingi Károly az északi oldalon törette, vívta a várat a császári és brandenburgi (porosz) csapatokkal, a várpa­lota felőli déli oldal ostromlása a külön hadmű­veletre aspiráló bajor választónak jutott osztály­részül, a­ki ostromütegeit a Gellért és Naphegy oldalain állíttató fel. Ezen az oldalon a legne­vezetesebb esemény volt jul. 22-én a várbeli lő­por-raktár légberöpitése, 8000 mázsa lőporral, a mely IPCO török férfi, asszony és gyermek éle­tébe került s a mely a várnak Pest felőli olda­lán mintegy 60 lépésnyi rést ütött. Ennek a bár megvivhatlan meredek oldalú résnek láttára fel­szólították Abdurrahman basát a vár feladására. Felelete természetesen tagadó volt. Annál lázasabban működött a fővezér az északi oldalon, hogy a júl. 13-ai roham balsi­kereit kiköszörülje. Tüzérségének főcélul tűzte ki a török védcölöpöket a résekben ledönteni. Az ágyuk, mozsarak és aknaásók titkos műkö­dése folyt napról-napra. Júl. 24-én a magyar gyalogság, a hajdúk vagy talpasok kora hajnal­ban a vivőárkokon előre haladtak, hogy örmé­ny­esi Fiáth János vezér­lete alatt ostromra ro­hanjanak , de a roham a fővezér parancsára el­maradt. Másnap 20 század huszár érkezett a táborba és Esterházy János gr. a tapasztalt és vitéz győri vice generális jó csomó magyar gya­loggal A hadi tanácsban jul. 27-ére általános rohamot tűztek ki s határozatba ment, hogy „miután a magyar hajdúk a fegy­verrel ép oly ügyesen tudnak bán­ni, mint a törökök, közülök néme­­lyeket a gránátosok mellé kell adni s ismeretes fürgeségüket a török mellvéd tetejének meg­mászására felhasználni. Négy felől intézték jus 27-én a rohamot. A császáriak Stahremberggel élükön az eszter­gomi körbástya ellen, a brandenburgiak a bécsi kapu melletti rondella ellen, Serényi Károly gr. a déli, a várpalotai oldalon, Esterházy János gr. pedig álrohamot intéz a dunai részen a lőpor­­robbanás okozta rés felé a magyar hajdúsággal. A többi pontokon is rendeltek hajdúkat a grá­nátosok és lövészek mellé. Az ostromot Tüzes Gábor tette lehetővé, a­ki mesterséges tűzi ké­szülékeivel a rések cölöpeit felégette. A rohamoszlopok d. u. 6 órakor a 12 ágyú dörgés jelére halált megvető elszántsággal ro­hantak a rések parlisádjainak. A janicsárok sor­tüze, kő és gránátzápor fogadta őket s aknák robbantak fel lábuk alatt, egymásután kilenc. Nők, gyermekek és zsidók égő szurok-koszorukat dobálnak. A harci zavart leírni lehetetlen. Az ostromlók nem tágítanak, megmászszák a réseket s a bécsi kapu mellett a győri magyar hajdúk egyik zászlótartója el­sőnek lépve föl a falakra, kitűzi a magyar nemzeti lobogót. A több mint négy óráig tartó irtózatos küzdelem ered­ménye az jön, hogy a keresztyén hadak elfog­lalták és megtartották az esztergomi körbás­tyát s a külső várfal védcölöpjei elfoglalása következtében megfészkelték magukat a n­ők­ben. Néhány katonának a harc hevében sikulnt a vár belsejébe is behatolni, de arra komolyan BUDAPESTI HÍRLAP. (242. sz.) 1886. szeptember 1. Budapest ünnepnapjai. A király a történelmi kiállításon. — Saját tudósítónktól. — Ünnepi díszben pompázott ma a városliget. Zászlók lengtek a kiállításból megmaradt jelző póz­nákon s az ott rekedt pavillonokon, az utakat tisz­tára boronáltatta a fővárosi hatóság a fák lehulló leveleitől s egyéb zöldségtől, sőt, por se kavargott mint máskor, le lévén nyűgözve gondos locso­lás által. A királyt várták. Megígérte, hogy ma déli egy órakor meg fogja tisztelni látogatásával a törté­nelmi kiállítást, melynek, mint tudva van, a kiállítási műcsarnokban van a helyisége. Fogadására eljöttek : S­z­a­p­á­r­y Gyula gr., Kemény Gábor báró, Trefort Ágost, Széchenyi Pál gr., Orczy Béla br. és B­e­­dekovics Kálmán miniszterek, R­á­t­h Károly főpolgármester, Gerlóczy Károly alpolgármes­ter, Török János főkapitány és Splényi Ödön báró a rendőrség detektív osztályának főnöke. Az urak a lépcső alján várták ő felségét, ki pontban egy órakor, nyitott hintóban előhajtatott. Mellette P­a­p­p Leonidás báró főhadsegéd ült, míg Z­u­r­n­a őrnagy szárnysegéd egy másik udvari hin­tóban érkezett. A kevés közönség, mely a műcsar­nok előtt összegyűlt, megéljenezte a királyt. A­mint a kocsiból kiszállott, Kemény Gábor dr. a törté­nelmi társaság elnöke néhány szóval köszönetet mondott neki, hogy kegyes volt eljönni a kiállí­tásra. Aztán bemutatta neki M­a­j­l­á­t­h Bélát, ki­nek legtöbb érdeme van a kiállítás rendezésében. Ezután a király, kit Kemény báró és M­a­j­l­á­t­h Béla kalauzoltak, sorra járta a szobá­kat. Balfelé kezdte a 3. számú folyosón, a­hol a régi fegyverek, német,­olasz, spanyol, francia és la­tin nyelvű nyomtatványok vannak felhalmozva. Meg­nézte azt a térképet, mely 1686-ban a Duna egész folyamvidékét eredetétől torkolatáig feltünteti. Ér­dekkel nézte Buda és Pest tervrajzát és ostromké­pét. Több hajító kopjánál, kereklakatos muskétánál és lőporszarunál megjegyezte, hogy ezeket a tárgya­­kat már ismeri a bécsi arzenálból. Megtekintette az 1686. táborozás alatt szerepelt nevezetesebb egyének arcképeit, aztán átment a negyedik terembe, a­hol II. Ince pápa, Tököly Mária és Éva grófnők, Széchy Éva és Mária grófnők, Tököly István, Apáti Mihály, Esterházy László és György, Csáky István stb. arcképei vannak kiállítva. Hosz­­szabb ideig nézte azt a török okmányt, melyet IV. Mohamed szultán 1682. aug. 5-én adott ki, s mely­

Next