Budapesti Hírlap, 1886. október (6. évfolyam, 272-302. szám)

1886-10-10 / 281. szám

a szabályozás kivitelét s ezzel hátráltatná vagy meg­akasztaná a főváros fejlődését. Ez eset beállásától lehetne tartani, ha a szóban forgó vasút a szándékolt módon engedélyez­tetnék. Ugyanis a Cinkotáig tervezett gőzerejű vas­út a Kerepesi utón, szemben a személypályaháztól venné kezdetét, fővárosi területen haladna Rákos­falváig és mint egyenes folytatása a személy pálya­háznál­­végződő közúti vaspályás vonalnak, azzal természetben egységes egészet képezne, jogilag azonban a régibb és az újabb rész merőben külön álló vállalatként állnának egymással szemben, a­mennyiben a régibb rész a főváros rendelkezési kö­rébe esnék, 30 év múlva a fővárosra száll át, az újabb rész pedig, noha azonos körülmények a fővá­rosnak erre is hasonló igényeket nyújtanak, a köz­lekedési minisztérium hatósága alá tartoznék s esetleg csak 90 év múlva jutna az állam bir­tokába. Ehez járul, hogy a kérdésben forgó vasúti terv kivitelével a főváros természete­sen elesnék ama tervének valósításától, mely szerint a kerepesi­ úti vonal folytatásaként egész Rákosf­alváig közúti vaspályás vonallal bírjon, s e fölött ugyanama jogokat gyakorolja, melyek ré­szére a többi közúti vaspályát vonalakra nézve biz­­tosítják, s melyek különösen a gyakoribb közleke­dés biztosítására, a menetrend és a viteldíj stb. megállapítására vonatkoznak. Sőt ellenkezőleg tűr­nie kellene, hogy a helyi érdekűnek nevezett vasút hosszabb vonatokkal a közlekedést föltartóztassa, mely utóbbi körülmény közbiztossági szempontból is sok aggodalomra ad okot. A mondottakból kivi­láglik továbbá, hogy a főváros érdekeinek, melyek a szóban levő vasút elbírálásánál egyedül lehetnek mérvadók, a közúti vasút, legyen az gőz vagy lóerőre berendezve, legjobban megfelel. Végre figyelembe veendő az is, hogy a­mennyiben szabályozási érde­kek a tervezett vasút elhelyezését tennék szüksé­gessé, ez a fővárosnak oly vasúttal szemben, mely felett közvetlenül nem rendelkezik, esetleg le nem győzhető nehézségeket okozna. A felsorolt okoknál fogva a közmunkák taná­csa és a főváros képviselői abbeli kívánságukhoz, hogy az építendő vasút Rákosfalváig közúti vasút gyanánt engedélyeztessék, annál is inkább ragasz­kodtak, mivel a főváros Rákosfalva irányában a gyors fejlődés minden kellékével bírván, nem lehet kockáztatni, hogy a fővárosnak közvetle­nül alá nem rendelt helyi érdekű vasút a fejlődést esetleg hátráltassa. Miután mégis a közigazgatási bejárást teljesítő bizottság a fölött megegyezésre nem jutott, most a tanács veszi az ügyet kezébe és magáévá tevén kép­viselői nyilatkozatát, ennek értelmében feliratot in­téz a közmunka és közlekedési miniszterhez, mely­ben tüzetesen ki lesznek fejtve az okok, melyek a kérdéses vonalrésznek gőzerejü közúti vaspályaként engedélyezését kívánják. — Új királyi tanácsosok. Bizalmasan azt rebesgetik a városházán, hogy Gerlóczy alpolgár­mester és Alker tanácsos közelebb királyi taná­csosi címet fognak nyerni. — Lungot áthelyezik? Arról értesülünk, hogy bizonyos körök rábeszélése következtében Kamermayer polgármester Lung György taná­csost a közegészségi osztályból más osztályba akarja áthelyezni. Azok után, a­mik a kolera alatt történ­tek, midőn a közegészségügy vezetésére hivatott egyének közül egyedül Lung tanácsos vállalkozott arra, hogy merész kézzel belenyúljon az intézkedé­sek végrehajtásának ellenőrzésébe, azt kell­ hin­nünk, hogy végre a közönség örvendhet annak, hogy a közegészségi osztály teljesen alkalmas férfiú vezetése alá került, a­ki hivatást, kedvet is érez feladata lelkiismeretes betöltéséhez. És íme, midőn Lung úgy a városi képviselet, mint a közvélemény előtt kiváló elismerést ér el, jutalmul őt más osz­tály vezetésével akarják megbízni. Nagyon rosz vért­­­og szülni a közönségben Kamermayer úr ez elha­tározása, mert épen ő tőle szokatlan, hogy befo­lyást engedjen elhatározására amaz elemeknek, a­mely elemek Lung emlékezetes éjjeli fölfedezései által érintve látták magukat. Szomorú már az is, hogy Lungot a járványbizottságban a kórházigaz­gató megtámadhatta, hogy amaz éjjeli expedíció adatai a valóságnak nem felelnek meg s a vizsgá­lat, mint biztosan tudjuk, az ő állításait mind iga­zolta s mégis ő, ki fölötte áll az összes közegész­ségi szakközegeknek, e támadásért elégtételt mindez ideig nem kapott, de még szomorúbb lenne, ha a polgármester, ki nem a közegészségi szakközegek, hanem a közönség közegészségi érdekeinek istápo­­lására van hivatva, ily tény által a közönség kriti­káját provokálná maga ellen.­­ A pénzügyi bizottság egy albizottsága tanácskozott ma délután ama kérdés fölött, hogy a telefon­társulat az utcákat behálózó drót­­i vezeték és levert fa- és vasoszlopok után fizessen-e a városnak valamely használati díjat ? E kérdést a m. évi költségvetés tárgyalásakor vetették föl. A bizott­ság a kérdés megfontolása után inkább azt emelte ki, hogy a telefontársaság keletkezésekor a vá­ros az engedélyokmányban örömmel üdvözölte a vállalatot, s azóta az újabb kiterjesztések alkalmá­val se kötött ki díjat; ennélfogva ama kérdésre nézve, hogy van-e joga a városnak az eddigi háló­zat után díjat követelni , a jogi bizottság meghall­gatását kéri. Az az idítvány is fölmerült már előbb, hogy a közigazgatási épületek önálló külön telefon­­hálózattal köttessenek össze. A bizottság az eszmét helyesli, de azt, hogy mely hivatalok legyenek igy összekötve, a tanács van hivatva megállapítani. BUDAPESTI HÍRLAP, (281. sz.) 1886. október 10. Két bünpör. I. Gazdag Imre gyilkosai. — VI. nap. — Az izgalom ma érte legfőbb fokát: a mai tárgyaláson hallgatta ki a biróság Gazdagné édes­apját s a találkozás kettejük közt megren­dítő volt. Másfél éve már, hogy nem látták egy­mást. Másfél év előtt az öreg Simon özvegyen bár, de tisztességben és jólétben hagyta lányát Budapesten. Nélkülözésektől megmentő a bizto­sítási összeg, szép és fiatal volt, egy egész élet távlata gondoktól menten nézett rá. Csak egyet­len vádat emelt akkor magában a lánya ellen: Támárhoz való viszonyát. Rossz szemmel nézte, hogy ez az öreg honvéd a szép özvegyhez oly sűrűn eljárt, költekezésre, könnyelmű pazarlásra csábítá s utóbb még együtt is lakott vele. Ezt az embert az öreg Simon nem szenvedhette s mikor Gazdagné apját meglátogatta falun, a vele volt Támár oly rideg fogadtatásban részesült, hogy kénytelen volt még, aznap elutazni a Simonék háza tájáról. És be­következtek a szomorú következések, a nagy csapások, az asszony hírbe jutása, gyanu­­sittatása, elfogatása a Támár miatt. A viszony, mely az apát megbotránykoztatta s mely miatt leányára is megharagudott, végzetes következésü volt: fölkelte a biróság gyanúját s ellenük te­relte a vizsgálatot. Minden baj, szerencsétlenség, szégyen ebből a viszonyból háramlott a családra. S a biróság van hivatva dönteni a nagy kérdés fölött, vájjon Gazdag meggyilkolása csak vélet­len alkalmat adott Támárnak, hogy a szép öz­vegy s utóbb jómódú asszony körül legyeskedjék, vonzalmát megnyerje s előbb csak szerelmét igyekezzék lírni, utóbb az asszony vagyona ro­vására, potyázzon? — vagy pedig e viszony egész hasznát nem véletlenből élvezé, hanem rá szá­mítva, gonosztett árán maga idézte elő az alkal­mat és módot, hogy hozzá jusson, esetleg az asszony előzetes tudtával, vagy utólagos bele­egyezésével ? Mikor az öreg Simon megjelent a bíróság előtt, a szenátus, a vádló, a közönség feszülten figyelte az atya magaviseletét, mely a vallomás árnyalataiban, hézagai közt nyilván látni engedi, várjon hisz-e az atya a lánya ellen emelt ret­tenetes vádban, biztos-e Gazdagné ártatlansága felől, vagy pedig szavaival bizonyos kétes mo­mentumokat szépítni, fedni igyekszik? A védő kérésére Gazdagnét e vallatás alatt kivezették a teremből. Annál fontosabbnak, lé­lektanilag döntőbb súlyúnak ígérkezett a lány szembesítése az apával: lesz-e vallomásaik közt eltérés? s úgy viseli-e a vádlottnő magát az apa átható szemei előtt, mint a­ki egy rej­tett bűn tudatát viseli lelkiismeretében, vagy pedig kit egy természetellenes, erkölcstelen szen­vedély tett gyanusabbá, mintsem megérdemelte s­ ezért méltán számol édesatyja szánalmára, bo­csánatára. Simon Károly egy alacsony zömök alak. Rövidre nyírt szürke haja, kis tüskés szürke ba­jusza, kerek arcának nyílt vonásai, a barázdák, melyek munkában eltöltött hosszú életre s nem szenvedélyes vagy zárkózott, ravasz jellemre val­lanak, — nyugodt fellépése, szapora, de értel­mes előadása szürke úti posztóruhájában s nagy csizmáiban egy jómódú vidéki gazdaember be­csületes típusát állítja elénk, min­t vásár idején eleget látni, a mint egyfogatu kocsijában maga hajt be a városba, hogy lovat vegyen, vagy ügy­védjével tárgyaljon peres követelései felől. Az elnök és védők kérdései főleg a Gaz­­dagnő ékszereinek, közte a Gazdag órájának a zálogházból történt kiváltására, s a biztosítási összeg felvételére vonatkoztak. S a tanú körül­ményes felvilágosítást adott minderről. Kiterjesz­kedett a lánya és Támár közti viszonyra is, me­lyet ő mindig rosszall, de azt is vallá, hogy Gazdagné már kis­lány korában ismerhette Tá­­márt, kivel ő együtt hivataloskodott 1863-ban a vidéken, — találkozásuk tehát Gazdag halála előtt viszontlátás volt s utóbb a viszony köztük e régi ismeretség alapján kezdődött és vált egyre bizalmasabbá. Végre megnyílt az ajtó s Gazdagné tá­­molygó léptekkel, sírból kelt arccal megjelent a teremben a fogházfelügyelő karján. Tudta, hogy apjával fog szemközt állani, de azt nem, hogy már az atyja is a teremben van. A tanuk pad­jához háttal ültették le. Irtózatos nyugtalanság vett rajta erőt. Kezei remegtek, máskor oly csengő hangja gyakran megcsuklott, a zokogás fojtogatta, arcán látható volt a lelki harc, a vé­delem ösztöne és ébersége vívódott, fényében a kimerültség, az átélt s még rá váró gyötrelmek elzsibbasztó hatása közt. Az elnök is, a védő is ismételve kérdezték, van-e pihenőre szüksége, — de a védelmi ösztön győzött. „Nem, nem, csak kérdezzenek“ — mondá, minden erejét ösz­­szeszedve, vallomása lényegben azonos volt apjáé­hoz. Az öreg ez egész idő alatt zsebkendőjében rejté arcát s úgy sirt a tanuk padján. Gazdagnét visszaültették a vádlottak pad­jára s ekkor pillantá meg atyját. Mintha másfél év szenvedéseit akarta volna atyjának egy te­kintettel elpanaszolni s a megbocsátás, a rész­vét szavát leste volna az öreg ember szemeiből, oly leírhatatlan fájó pillantást vetett feléje. De az öreg az arcát elfödve tarta. A lány kétség­beesve borult a pad karfájára, újra és újra fel­pillantott atyja felé, még eldőbben s fuldokolva esett vissza, mikor az öreg Simon arcáról csak a szégyen érzetét olvasta le, s nem a bo­csánatét. A tárgyalást az elnök bezárta, az ülés fel­oszlott, a kir. ügyész Gazdagné segélyére sietett, hogy a teremből kivezesse. Csak ekkor közele­dett az atya leányához s oda súgta neki resz­­keteg hangon: „Élj boldogul.“ Három nyöszörgő jajszó­s Gazdagné kitámolygott a teremből. Csak ott, a folyosó elzárt deszkafalán túl, ott volt szabad a rabnőnek atyjával érintkeznie. Az öreg Simon nevén szólita lányát, kitárta feléje karjait és Gazdagné görcsös kiáltással bo­rult atyja keblére, elhaló hangon rebegve : „Édes atyám, ártatlan vagyok.“ Mintegy két percig csüngtek egymáson szótlanul. Az atya csak ekkor birt szóhoz jutni s vigasztalva bátoritá lányát, hogy bízzék a biróságban, — az igazságot fog neki is szolgál­tatni. Elváltak. A börtön megnyílt. S a vád kép­viselője, a kir. ügyész két könycseppet törült le szemeiből. A tárgyalás ma csak­­­,11 órakor kezdődött, mivel T e r­n­y­e­y, kit a tárgyalás izgalmai nagyon megviseltek, gyöngélkedő volt, s csak nehezen tudta magát annyira összeszedni, hogy jelen lehessen a mai tárgyaláson. Gazdag Imrénének is nagyon megfogyott az ereje az utolsó két nap alatt. A fogházfelügyelő karjára támaszkodva lépett a terembe, s majdnem aléltan hanyatlott a vádlottak padjára. Beteges bá­­gyadtságtól sápadt arcát zsebkendőjében takarta és sírt. Érezte annak a pillanatnak lesújtó megrázó ha­tását, midőn szemtől szembe fog állani édes atyjá­val, kinek agg korára annyi bánatot, gyötrő fájdal­mat okozott. Csak Molnár volt a régi. Olyan nyugod­tan ült a helyén, olyan jámboran mosolygott, mint ha csak szórakozásból jött volna ide. Csak azt lát­szott sajnálni, hogy ma nem volt alkalma elmon­dani visszaemlékezéseit „pesti csatár“ korából. Az első tanú, kit ma kihallgattak, Dobleszki Ferenc őrnagy volt. Ma másodszor vették föl beteg­ágyából, hogy tanúságot tegyen eme rejtélyes bűn­ügyben. Ternyey hivatkozott rá, mert állítólag ő is ott volt akkor a Schultheisz-féle korcsmában, midőn egy nőrokonával, kire Schultheiszné és pincese rá­fogták, hogy Gazdag Imréné volt, oda betért. Az elnök: Jelen volt akkor őrnagy ur a Schultheisz korcsmájában, midőn Ternyey egy nő­vel ott mulatott ? A tanú: Nem emlékszem rá. — Az elnök: E szerint arra sem,emlékszik, hogy mi­lyen volt az a nő ? A tanú : Én mint 70 éves em­ber nem szoktam már nőkre nézni. (Derültség.) A tanút ezután elbocsátották s kiküldték a te­remből Gazdag Imrénét is, mert a következő tanú Simon Károly, a vádlott nő édes­atyja volt. A tör­vényszék meg akart győződni, hogy mennyiben fog összevágni az apa és vádlott leánya vallomása, azért intézkedett úgy, hogy e tanú a vádlott nő távollété­ben hallgattassák ki. Az elnök (Simon Károlyhoz) : Eljárási szabá­lyaink értelmében figyelmeztetem, hogy nem köteles vallomást tenni abban a bűnügyben, melyben leánya mint vádlott szerepel. — A tanú : Nem kívánok

Next