Budapesti Hírlap, 1886. október (6. évfolyam, 272-302. szám)
1886-10-10 / 281. szám
a szabályozás kivitelét s ezzel hátráltatná vagy megakasztaná a főváros fejlődését. Ez eset beállásától lehetne tartani, ha a szóban forgó vasút a szándékolt módon engedélyeztetnék. Ugyanis a Cinkotáig tervezett gőzerejű vasút a Kerepesi utón, szemben a személypályaháztól venné kezdetét, fővárosi területen haladna Rákosfalváig és mint egyenes folytatása a személy pályaháználvégződő közúti vaspályás vonalnak, azzal természetben egységes egészet képezne, jogilag azonban a régibb és az újabb rész merőben külön álló vállalatként állnának egymással szemben, amennyiben a régibb rész a főváros rendelkezési körébe esnék, 30 év múlva a fővárosra száll át, az újabb rész pedig, noha azonos körülmények a fővárosnak erre is hasonló igényeket nyújtanak, a közlekedési minisztérium hatósága alá tartoznék s esetleg csak 90 év múlva jutna az állam birtokába. Ehez járul, hogy a kérdésben forgó vasúti terv kivitelével a főváros természetesen elesnék ama tervének valósításától, mely szerint a kerepesi úti vonal folytatásaként egész Rákosfalváig közúti vaspályás vonallal bírjon, s e fölött ugyanama jogokat gyakorolja, melyek részére a többi közúti vaspályát vonalakra nézve biztosítják, s melyek különösen a gyakoribb közlekedés biztosítására, a menetrend és a viteldíj stb. megállapítására vonatkoznak. Sőt ellenkezőleg tűrnie kellene, hogy a helyi érdekűnek nevezett vasút hosszabb vonatokkal a közlekedést föltartóztassa, mely utóbbi körülmény közbiztossági szempontból is sok aggodalomra ad okot. A mondottakból kiviláglik továbbá, hogy a főváros érdekeinek, melyek a szóban levő vasút elbírálásánál egyedül lehetnek mérvadók, a közúti vasút, legyen az gőz vagy lóerőre berendezve, legjobban megfelel. Végre figyelembe veendő az is, hogy amennyiben szabályozási érdekek a tervezett vasút elhelyezését tennék szükségessé, ez a fővárosnak oly vasúttal szemben, mely felett közvetlenül nem rendelkezik, esetleg le nem győzhető nehézségeket okozna. A felsorolt okoknál fogva a közmunkák tanácsa és a főváros képviselői abbeli kívánságukhoz, hogy az építendő vasút Rákosfalváig közúti vasút gyanánt engedélyeztessék, annál is inkább ragaszkodtak, mivel a főváros Rákosfalva irányában a gyors fejlődés minden kellékével bírván, nem lehet kockáztatni, hogy a fővárosnak közvetlenül alá nem rendelt helyi érdekű vasút a fejlődést esetleg hátráltassa. Miután mégis a közigazgatási bejárást teljesítő bizottság a fölött megegyezésre nem jutott, most a tanács veszi az ügyet kezébe és magáévá tevén képviselői nyilatkozatát, ennek értelmében feliratot intéz a közmunka és közlekedési miniszterhez, melyben tüzetesen ki lesznek fejtve az okok, melyek a kérdéses vonalrésznek gőzerejü közúti vaspályaként engedélyezését kívánják. — Új királyi tanácsosok. Bizalmasan azt rebesgetik a városházán, hogy Gerlóczy alpolgármester és Alker tanácsos közelebb királyi tanácsosi címet fognak nyerni. — Lungot áthelyezik? Arról értesülünk, hogy bizonyos körök rábeszélése következtében Kamermayer polgármester Lung György tanácsost a közegészségi osztályból más osztályba akarja áthelyezni. Azok után, amik a kolera alatt történtek, midőn a közegészségügy vezetésére hivatott egyének közül egyedül Lung tanácsos vállalkozott arra, hogy merész kézzel belenyúljon az intézkedések végrehajtásának ellenőrzésébe, azt kell hinnünk, hogy végre a közönség örvendhet annak, hogy a közegészségi osztály teljesen alkalmas férfiú vezetése alá került, aki hivatást, kedvet is érez feladata lelkiismeretes betöltéséhez. És íme, midőn Lung úgy a városi képviselet, mint a közvélemény előtt kiváló elismerést ér el, jutalmul őt más osztály vezetésével akarják megbízni. Nagyon rosz vértog szülni a közönségben Kamermayer úr ez elhatározása, mert épen ő tőle szokatlan, hogy befolyást engedjen elhatározására amaz elemeknek, amely elemek Lung emlékezetes éjjeli fölfedezései által érintve látták magukat. Szomorú már az is, hogy Lungot a járványbizottságban a kórházigazgató megtámadhatta, hogy amaz éjjeli expedíció adatai a valóságnak nem felelnek meg s a vizsgálat, mint biztosan tudjuk, az ő állításait mind igazolta s mégis ő, ki fölötte áll az összes közegészségi szakközegeknek, e támadásért elégtételt mindez ideig nem kapott, de még szomorúbb lenne, ha a polgármester, ki nem a közegészségi szakközegek, hanem a közönség közegészségi érdekeinek istápolására van hivatva, ily tény által a közönség kritikáját provokálná maga ellen. A pénzügyi bizottság egy albizottsága tanácskozott ma délután ama kérdés fölött, hogy a telefontársulat az utcákat behálózó dróti vezeték és levert fa- és vasoszlopok után fizessen-e a városnak valamely használati díjat ? E kérdést a m. évi költségvetés tárgyalásakor vetették föl. A bizottság a kérdés megfontolása után inkább azt emelte ki, hogy a telefontársaság keletkezésekor a város az engedélyokmányban örömmel üdvözölte a vállalatot, s azóta az újabb kiterjesztések alkalmával se kötött ki díjat; ennélfogva ama kérdésre nézve, hogy van-e joga a városnak az eddigi hálózat után díjat követelni , a jogi bizottság meghallgatását kéri. Az az idítvány is fölmerült már előbb, hogy a közigazgatási épületek önálló külön telefonhálózattal köttessenek össze. A bizottság az eszmét helyesli, de azt, hogy mely hivatalok legyenek igy összekötve, a tanács van hivatva megállapítani. BUDAPESTI HÍRLAP, (281. sz.) 1886. október 10. Két bünpör. I. Gazdag Imre gyilkosai. — VI. nap. — Az izgalom ma érte legfőbb fokát: a mai tárgyaláson hallgatta ki a biróság Gazdagné édesapját s a találkozás kettejük közt megrendítő volt. Másfél éve már, hogy nem látták egymást. Másfél év előtt az öreg Simon özvegyen bár, de tisztességben és jólétben hagyta lányát Budapesten. Nélkülözésektől megmentő a biztosítási összeg, szép és fiatal volt, egy egész élet távlata gondoktól menten nézett rá. Csak egyetlen vádat emelt akkor magában a lánya ellen: Támárhoz való viszonyát. Rossz szemmel nézte, hogy ez az öreg honvéd a szép özvegyhez oly sűrűn eljárt, költekezésre, könnyelmű pazarlásra csábítá s utóbb még együtt is lakott vele. Ezt az embert az öreg Simon nem szenvedhette s mikor Gazdagné apját meglátogatta falun, a vele volt Támár oly rideg fogadtatásban részesült, hogy kénytelen volt még, aznap elutazni a Simonék háza tájáról. És bekövetkeztek a szomorú következések, a nagy csapások, az asszony hírbe jutása, gyanusittatása, elfogatása a Támár miatt. A viszony, mely az apát megbotránykoztatta s mely miatt leányára is megharagudott, végzetes következésü volt: fölkelte a biróság gyanúját s ellenük terelte a vizsgálatot. Minden baj, szerencsétlenség, szégyen ebből a viszonyból háramlott a családra. S a biróság van hivatva dönteni a nagy kérdés fölött, vájjon Gazdag meggyilkolása csak véletlen alkalmat adott Támárnak, hogy a szép özvegy s utóbb jómódú asszony körül legyeskedjék, vonzalmát megnyerje s előbb csak szerelmét igyekezzék lírni, utóbb az asszony vagyona rovására, potyázzon? — vagy pedig e viszony egész hasznát nem véletlenből élvezé, hanem rá számítva, gonosztett árán maga idézte elő az alkalmat és módot, hogy hozzá jusson, esetleg az asszony előzetes tudtával, vagy utólagos beleegyezésével ? Mikor az öreg Simon megjelent a bíróság előtt, a szenátus, a vádló, a közönség feszülten figyelte az atya magaviseletét, mely a vallomás árnyalataiban, hézagai közt nyilván látni engedi, várjon hisz-e az atya a lánya ellen emelt rettenetes vádban, biztos-e Gazdagné ártatlansága felől, vagy pedig szavaival bizonyos kétes momentumokat szépítni, fedni igyekszik? A védő kérésére Gazdagnét e vallatás alatt kivezették a teremből. Annál fontosabbnak, lélektanilag döntőbb súlyúnak ígérkezett a lány szembesítése az apával: lesz-e vallomásaik közt eltérés? s úgy viseli-e a vádlottnő magát az apa átható szemei előtt, mint aki egy rejtett bűn tudatát viseli lelkiismeretében, vagy pedig kit egy természetellenes, erkölcstelen szenvedély tett gyanusabbá, mintsem megérdemelte s ezért méltán számol édesatyja szánalmára, bocsánatára. Simon Károly egy alacsony zömök alak. Rövidre nyírt szürke haja, kis tüskés szürke bajusza, kerek arcának nyílt vonásai, a barázdák, melyek munkában eltöltött hosszú életre s nem szenvedélyes vagy zárkózott, ravasz jellemre vallanak, — nyugodt fellépése, szapora, de értelmes előadása szürke úti posztóruhájában s nagy csizmáiban egy jómódú vidéki gazdaember becsületes típusát állítja elénk, mint vásár idején eleget látni, a mint egyfogatu kocsijában maga hajt be a városba, hogy lovat vegyen, vagy ügyvédjével tárgyaljon peres követelései felől. Az elnök és védők kérdései főleg a Gazdagnő ékszereinek, közte a Gazdag órájának a zálogházból történt kiváltására, s a biztosítási összeg felvételére vonatkoztak. S a tanú körülményes felvilágosítást adott minderről. Kiterjeszkedett a lánya és Támár közti viszonyra is, melyet ő mindig rosszall, de azt is vallá, hogy Gazdagné már kislány korában ismerhette Támárt, kivel ő együtt hivataloskodott 1863-ban a vidéken, — találkozásuk tehát Gazdag halála előtt viszontlátás volt s utóbb a viszony köztük e régi ismeretség alapján kezdődött és vált egyre bizalmasabbá. Végre megnyílt az ajtó s Gazdagné támolygó léptekkel, sírból kelt arccal megjelent a teremben a fogházfelügyelő karján. Tudta, hogy apjával fog szemközt állani, de azt nem, hogy már az atyja is a teremben van. A tanuk padjához háttal ültették le. Irtózatos nyugtalanság vett rajta erőt. Kezei remegtek, máskor oly csengő hangja gyakran megcsuklott, a zokogás fojtogatta, arcán látható volt a lelki harc, a védelem ösztöne és ébersége vívódott, fényében a kimerültség, az átélt s még rá váró gyötrelmek elzsibbasztó hatása közt. Az elnök is, a védő is ismételve kérdezték, van-e pihenőre szüksége, — de a védelmi ösztön győzött. „Nem, nem, csak kérdezzenek“ — mondá, minden erejét öszszeszedve, vallomása lényegben azonos volt apjáéhoz. Az öreg ez egész idő alatt zsebkendőjében rejté arcát s úgy sirt a tanuk padján. Gazdagnét visszaültették a vádlottak padjára s ekkor pillantá meg atyját. Mintha másfél év szenvedéseit akarta volna atyjának egy tekintettel elpanaszolni s a megbocsátás, a részvét szavát leste volna az öreg ember szemeiből, oly leírhatatlan fájó pillantást vetett feléje. De az öreg az arcát elfödve tarta. A lány kétségbeesve borult a pad karfájára, újra és újra felpillantott atyja felé, még eldőbben s fuldokolva esett vissza, mikor az öreg Simon arcáról csak a szégyen érzetét olvasta le, s nem a bocsánatét. A tárgyalást az elnök bezárta, az ülés feloszlott, a kir. ügyész Gazdagné segélyére sietett, hogy a teremből kivezesse. Csak ekkor közeledett az atya leányához s oda súgta neki reszketeg hangon: „Élj boldogul.“ Három nyöszörgő jajszós Gazdagné kitámolygott a teremből. Csak ott, a folyosó elzárt deszkafalán túl, ott volt szabad a rabnőnek atyjával érintkeznie. Az öreg Simon nevén szólita lányát, kitárta feléje karjait és Gazdagné görcsös kiáltással borult atyja keblére, elhaló hangon rebegve : „Édes atyám, ártatlan vagyok.“ Mintegy két percig csüngtek egymáson szótlanul. Az atya csak ekkor birt szóhoz jutni s vigasztalva bátoritá lányát, hogy bízzék a biróságban, — az igazságot fog neki is szolgáltatni. Elváltak. A börtön megnyílt. S a vád képviselője, a kir. ügyész két könycseppet törült le szemeiből. A tárgyalás ma csak,11 órakor kezdődött, mivel T e rnyey, kit a tárgyalás izgalmai nagyon megviseltek, gyöngélkedő volt, s csak nehezen tudta magát annyira összeszedni, hogy jelen lehessen a mai tárgyaláson. Gazdag Imrénének is nagyon megfogyott az ereje az utolsó két nap alatt. A fogházfelügyelő karjára támaszkodva lépett a terembe, s majdnem aléltan hanyatlott a vádlottak padjára. Beteges bágyadtságtól sápadt arcát zsebkendőjében takarta és sírt. Érezte annak a pillanatnak lesújtó megrázó hatását, midőn szemtől szembe fog állani édes atyjával, kinek agg korára annyi bánatot, gyötrő fájdalmat okozott. Csak Molnár volt a régi. Olyan nyugodtan ült a helyén, olyan jámboran mosolygott, mint ha csak szórakozásból jött volna ide. Csak azt látszott sajnálni, hogy ma nem volt alkalma elmondani visszaemlékezéseit „pesti csatár“ korából. Az első tanú, kit ma kihallgattak, Dobleszki Ferenc őrnagy volt. Ma másodszor vették föl betegágyából, hogy tanúságot tegyen eme rejtélyes bűnügyben. Ternyey hivatkozott rá, mert állítólag ő is ott volt akkor a Schultheisz-féle korcsmában, midőn egy nőrokonával, kire Schultheiszné és pincese ráfogták, hogy Gazdag Imréné volt, oda betért. Az elnök: Jelen volt akkor őrnagy ur a Schultheisz korcsmájában, midőn Ternyey egy nővel ott mulatott ? A tanú: Nem emlékszem rá. — Az elnök: E szerint arra sem,emlékszik, hogy milyen volt az a nő ? A tanú : Én mint 70 éves ember nem szoktam már nőkre nézni. (Derültség.) A tanút ezután elbocsátották s kiküldték a teremből Gazdag Imrénét is, mert a következő tanú Simon Károly, a vádlott nő édesatyja volt. A törvényszék meg akart győződni, hogy mennyiben fog összevágni az apa és vádlott leánya vallomása, azért intézkedett úgy, hogy e tanú a vádlott nő távollétében hallgattassák ki. Az elnök (Simon Károlyhoz) : Eljárási szabályaink értelmében figyelmeztetem, hogy nem köteles vallomást tenni abban a bűnügyben, melyben leánya mint vádlott szerepel. — A tanú : Nem kívánok