Budapesti Hírlap, 1886. október (6. évfolyam, 272-302. szám)

1886-10-27 / 298. szám

Elöfitetési árak: Egész évre 14 frt, félém 7 firt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukászi József ________ Bud­apest, 1886. VI. évfolyam 298. sz. Szerda, október 27.­­Budapesti Hirlap Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Külpolitikai panoráma. A felhők és a diplomácia óráról órára megváltozhatnak. Minden politikában van elv, csupán a külpolitikában nincs, csak helyzet Egyedül az orosz politikának van pozitív célja, melyet soha szem elől nem téveszt, minden más ország diplo­máciája alkalmi politikát folytat. Európa kényura Bismarck minden áron békét akar most, mert háborúban többet veszt­het mint nyerhet, mert elég dolga van Németországban és mert a vén császárt kímélnie kell, ő már nem arra való, hogy verekedjék: ennek a békepolitikának alárendel mindent s legfőkép Ausztria- Magyarország érdekeit s Bulgáriát. S Bismarck domináló befolyása okozhatja azt is, ha Oroszország Bulgáriában nem lép fel katonásan, hanem inkább lassan, de biztosan halad előre.... A bolgár kérdés legújabb stádiuma az, hogy a diplomácia a bolgár kérdést mintegy elejtette, átengedvén Oroszor­szágnak a­zért, hogy kezdeményezzen ő. Ez által elismerték a hatalmak, hogy Oroszországnak Bulgáriában előjoga van a többi ország felett és szabadalma e „két török tartomány“ belügyeibe avat­kozni mint főgondnoknak, más ál­lamoknak ez a joguk nincs, de fen­­tartották maguknak az orosz politika eredményeinek jóváhagyását. Mit ér ez ? Semmit, mert Bulgária miatt egy se fog háborút kezdeni Oroszországgal, mi sem, az már világos s ettől Oroszország nem is fél, bármennyire haragudjék a cár ál­lítólag Tisza Kálmánra. De minek kezdjen Oroszország Kele­ten háborút, mikor a nélkül is célt ér­het. Bevégzett tényeket teremt, s azokat Európa majd el fogja ismerni. Minthogy Bulgária neki át van szolgáltatva azzal a kéréssel, hogy az európai békét ne boly­gassa, Oroszország beéri azzal, hogy min­den más megoldást lehetetlenné tesz, mint azt, mely neki tetszik. Negatív politiká­val készíti elő útját a pozitív akciónak, mert a vége mégis csak okkupáció lesz, mivel Bulgária megszerzése csak katonai megszállással eszközölhető, minden egyéb nem nyújt birtokjogot, s csak provi­zórium. A szintéren tehát ketten játszanak most, a bolgár nemzeti kormány és Orosz­ország. Az csinálja a maga dolgát, ez el­rontja. A régensség törvénytelen, a szo­­branje törvénytelen, az unió törvénytelen, a fejedelem választás érvénytelen, min­den semmis, a­mit a cár jóvá nem ha­gyott, vagy a­mi nem a cártól ered. Kaulbars sikertelen utazásának eredménye az, hogy Oroszország mindent megtagad Bul­gáriától. A cél nem más, mint lehetet­lenné tenni minden rendezést és kor­mányzást Bulgáriában. Oroszország cárja anarkista lett, s diplomatái anarkista agi­tátorok. Európának ez mindegy. A bolgár nemzeti kormány pedig már azt tartja, hogy nem törődik Oroszország­gal, Kaulbarssal, jegyzékeivel és ügynö­keivel, hanem megy a maga útján, mint­ha berlini és konstantinápolyi protokol­lum nem is volna. A szobranje egy hét múlva összeül és a régensség előterjeszté­seit elfogadja. Bulgária oly fiatal, hogy emancipációra való törekvése nem meg­lepő. Oroszország azonban nem fogja hagyni szervezkedni Bulgáriát, akár saját feje­delme alatt, ki Európa elismerését nélkü­lözheti, akár mint bolgár köztársaságot, hanem fogja zavarni a vizet, vesztegetni és rémíteni a népet, zaklatni és fenye­getni a kormányt és düpérozni Európát. Segítségül hívta Törökországot, nyilván oda ígérvén neki Kelet-Ruméliát, ha Orosz­országot Bulgáriába beereszti. A porta eladó s most Oroszország vette meg. Gad­­ban efendi a Kaulbars Sancho Panzája. Igaz-e, nem-e, hogy két orosz hadi­hajó Várnánál horgonyoz? A dolog való­színű. Hajók ugyan nem okkupálhatják Bulgáriát, de ráijesztenek a szobranyéra és felbátorítják az orosz pártot. Úgy lát­szik, csak ez a céljuk s ezt elérhetik könnyen. Feszültebb és bizonytalanabb a hely­zet Bulgáriában, mint valaha, az orosz rész közel van, de nincs akut veszedelem s Európa alszik nyugodtan. Kálnoky sze­mére húzza hálósipkáját, hogy ne lásson, fülére, hogy ne halljon és szundikál to­vább. Csak a delegációkról álmodik. E delegációk a szobranyéval egyszerre A „BUDAPESTI HÍRLAP"­ tárcája. A kis másoló. Irta: Edmondo De Amlois. Az algimnázium negyedik osztályába járt. Csinos tizenkétéves gyerek volt, feketehajú, fe­­hérképű, legidősebb fia egy firenzei vasúti hiva­talbelinek, a­ki nagy családja és kevés fizetése mellett, nehéz gondok között élt. Az apja sze­rette , jó és engedékeny volt iránta. Engedékeny, kivéve az iskolai dolgokat; e tekintetben sokat követelt tőle és nagyon komolynak mutatkozott, mert a fiúnak arra kellett törekednie, hogy men­tős korábban juthasson álláshoz, könnyítendő a család sorsán. És hogy az ember gyorsan érjen valamit, rövid idő alatt sokat kell fáradoznia. Bár a fiú jól tanult, az apja mindig csak ösztö­kélte, hogy tanuljon. Az apa már hajlottkoru ember volt és a sok munka idő előtt elöregí­­tette. De hogy eltarthassa családját, hivatalbeli sok dolgán kivül másoló munkákat is vállalt s az éj nagy részét mindig asztalánál görnyedve töltötte. Egy hírlapokat és könyveket kiadó cég megbízta, hogy az előfizetők neveit és lakását címszalagokra másolja; három frankot kapott ezeknek a nagy, szabályos betűkkel írott papir­­sávolyoknak ötszázáért. De ez a munka nagyon kimerite őt és panaszkodott családja előtt. — Nem bírják a szemeim, — monda, — az éjjeli munka árt nekem. A fia így szólt hozzá egyszer: — Édesapám, én dolgoznám helyetted. Tu­dod, hogy épen olyan írásom van, mint neked. — Nem, fiam, — felelt az apa, neked ta­nulnod kell. A te iskolád sokkal fontosabb, mint az én címszalagjaim. Nem visz rá a lel­kem, hogy fáraszszalak. Köszönöm neked, de nem akarom és ne beszéljünk többet erről. A fiú tudta, hogy ilyenekben nem lehet ellenkezni az apjával s nem is mondott ellen. De­­m­mit cselekedett. Tudta, hogy apja éjfél­kor abbahagyja az írást és dolgozószobácskájá­­ból a hálószobájába megy. Akárhányszor hal­lotta, mikor tizenkettőt ütött az óra, a­mint nyikorgott a szék s az apa csendes léptekkel tá­vozott. Egy éjjel a fiú megvárta, míg apja le­feküdt, aztán nesztelenül felöltözött, lábujjhe­gyen fölment a kisszobába, meggyújtotta a pet­róleumlámpát, odaült az íróasztalhoz, a­hol nagy halmaz papírszalag volt a címek laj­stroma mellett és írni kezdett, híven utánozva apja kezevonását, így írogatott jó darabig, bol­dogan meg egy kicsit félve is; a papírszalagok halmaza pedig egyre nőtt. Néha letette a tollat, hogy megdörzsölje kezeit, aztán megint irt to­vább, ép oly gyorsan, hallgatódzva és moso­lyogva. Megirt százhatvan darabot. Ez egy frank! Akkor abbahagyta a munkát, visszatette a tollat oda, a­honnan elvette, elfújta a lámpát és lábujjhegyen visszaosont ágyába. Másnap délben az apa jókedvvel ült az asztalhoz. Nem vett észre semmit. Gépiesen vé­gezte azt a munkát, az órák szerint mérve, mig gondolatai másfelé jártak s csak másnap szám­lálta meg a megivott címszalagokat. Vidáman ülve az asztalnál, megveregette a fia vállát: — Nos Giulio, még mindig jobb munkás a te apád, sem mint gondolnád. Tegnap este jó egyharmaddal többet készítettem el, mint ren­desen. Gyors még a kezem és a szemem is meg­­teszi a kötelességét. És Giulio néma boldogsággal gondolta magában : „Szegény papa, a nyereségen kívül még azt az örömet is megszerzem neki, hogy megifjultnak gondolja magát. Csak kitartás !“ Fölbátorodva a sikeren, éjféli óraütésre megint dolgozni szökött és így ment ez már sok éjjelen át. Apja nem vett észre semmit. Csak egyszer, ebédnél fölkiáltott: „Csodálatos, meny­nyi petróleum fogy egy idő óta ebben a ház­ban.“ — Giulio megrettent, de az apa nem szólt többet s a fiú folytatta éjjeli munkáját. De mindig igy félbeszakítva álmát, nem alud­­hatta ki magát eléggé ; reggel fáradtan kelt és este, iskolai feladatait végezve, majd leragadtak a szemei. Egy este — először életében — el­aludt az asztalnál. — Fel, fel! — kiáltott apja, tapsra ütve össze tenyereit, — dolgozni kell! A fiú összeszedte magát és tanult tovább. De másnap este s azután is csak ismétlődött ugyanez a baj, sőt még rosszabb is következett. Giulio bóbiskolt könyvei fölött, későbben kelt a rendesnél, leckéjét kelletlenül tanulta és úgy látszott, hogy nem tetszik neki a tanulás. Az apja kezdte a dolgot megvigyázni, gyanakodott és végre szemrehányásokat tett fiának. Bár ne tette volna! — Giulio, — mondta egy reggel, — te megváltoztál, nem vagy a régi! Ez nekem nem tetszik. Fiam, te vagy a család egyetlen­re- Mai számunk 12 oldalra terjed.

Next