Budapesti Hírlap, 1886. október (6. évfolyam, 272-302. szám)
1886-10-27 / 298. szám
Elöfitetési árak: Egész évre 14 frt, félém 7 firt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukászi József ________ Budapest, 1886. VI. évfolyam 298. sz. Szerda, október 27.Budapesti Hirlap Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Külpolitikai panoráma. A felhők és a diplomácia óráról órára megváltozhatnak. Minden politikában van elv, csupán a külpolitikában nincs, csak helyzet Egyedül az orosz politikának van pozitív célja, melyet soha szem elől nem téveszt, minden más ország diplomáciája alkalmi politikát folytat. Európa kényura Bismarck minden áron békét akar most, mert háborúban többet veszthet mint nyerhet, mert elég dolga van Németországban és mert a vén császárt kímélnie kell, ő már nem arra való, hogy verekedjék: ennek a békepolitikának alárendel mindent s legfőkép Ausztria- Magyarország érdekeit s Bulgáriát. S Bismarck domináló befolyása okozhatja azt is, ha Oroszország Bulgáriában nem lép fel katonásan, hanem inkább lassan, de biztosan halad előre.... A bolgár kérdés legújabb stádiuma az, hogy a diplomácia a bolgár kérdést mintegy elejtette, átengedvén Oroszországnak azért, hogy kezdeményezzen ő. Ez által elismerték a hatalmak, hogy Oroszországnak Bulgáriában előjoga van a többi ország felett és szabadalma e „két török tartomány“ belügyeibe avatkozni mint főgondnoknak, más államoknak ez a joguk nincs, de fentartották maguknak az orosz politika eredményeinek jóváhagyását. Mit ér ez ? Semmit, mert Bulgária miatt egy se fog háborút kezdeni Oroszországgal, mi sem, az már világos s ettől Oroszország nem is fél, bármennyire haragudjék a cár állítólag Tisza Kálmánra. De minek kezdjen Oroszország Keleten háborút, mikor a nélkül is célt érhet. Bevégzett tényeket teremt, s azokat Európa majd el fogja ismerni. Minthogy Bulgária neki át van szolgáltatva azzal a kéréssel, hogy az európai békét ne bolygassa, Oroszország beéri azzal, hogy minden más megoldást lehetetlenné tesz, mint azt, mely neki tetszik. Negatív politikával készíti elő útját a pozitív akciónak, mert a vége mégis csak okkupáció lesz, mivel Bulgária megszerzése csak katonai megszállással eszközölhető, minden egyéb nem nyújt birtokjogot, s csak provizórium. A szintéren tehát ketten játszanak most, a bolgár nemzeti kormány és Oroszország. Az csinálja a maga dolgát, ez elrontja. A régensség törvénytelen, a szobranje törvénytelen, az unió törvénytelen, a fejedelem választás érvénytelen, minden semmis, amit a cár jóvá nem hagyott, vagy ami nem a cártól ered. Kaulbars sikertelen utazásának eredménye az, hogy Oroszország mindent megtagad Bulgáriától. A cél nem más, mint lehetetlenné tenni minden rendezést és kormányzást Bulgáriában. Oroszország cárja anarkista lett, s diplomatái anarkista agitátorok. Európának ez mindegy. A bolgár nemzeti kormány pedig már azt tartja, hogy nem törődik Oroszországgal, Kaulbarssal, jegyzékeivel és ügynökeivel, hanem megy a maga útján, mintha berlini és konstantinápolyi protokollum nem is volna. A szobranje egy hét múlva összeül és a régensség előterjesztéseit elfogadja. Bulgária oly fiatal, hogy emancipációra való törekvése nem meglepő. Oroszország azonban nem fogja hagyni szervezkedni Bulgáriát, akár saját fejedelme alatt, ki Európa elismerését nélkülözheti, akár mint bolgár köztársaságot, hanem fogja zavarni a vizet, vesztegetni és rémíteni a népet, zaklatni és fenyegetni a kormányt és düpérozni Európát. Segítségül hívta Törökországot, nyilván oda ígérvén neki Kelet-Ruméliát, ha Oroszországot Bulgáriába beereszti. A porta eladó s most Oroszország vette meg. Gadban efendi a Kaulbars Sancho Panzája. Igaz-e, nem-e, hogy két orosz hadihajó Várnánál horgonyoz? A dolog valószínű. Hajók ugyan nem okkupálhatják Bulgáriát, de ráijesztenek a szobranyéra és felbátorítják az orosz pártot. Úgy látszik, csak ez a céljuk s ezt elérhetik könnyen. Feszültebb és bizonytalanabb a helyzet Bulgáriában, mint valaha, az orosz rész közel van, de nincs akut veszedelem s Európa alszik nyugodtan. Kálnoky szemére húzza hálósipkáját, hogy ne lásson, fülére, hogy ne halljon és szundikál tovább. Csak a delegációkról álmodik. E delegációk a szobranyéval egyszerre A „BUDAPESTI HÍRLAP" tárcája. A kis másoló. Irta: Edmondo De Amlois. Az algimnázium negyedik osztályába járt. Csinos tizenkétéves gyerek volt, feketehajú, fehérképű, legidősebb fia egy firenzei vasúti hivatalbelinek, aki nagy családja és kevés fizetése mellett, nehéz gondok között élt. Az apja szerette , jó és engedékeny volt iránta. Engedékeny, kivéve az iskolai dolgokat; e tekintetben sokat követelt tőle és nagyon komolynak mutatkozott, mert a fiúnak arra kellett törekednie, hogy mentős korábban juthasson álláshoz, könnyítendő a család sorsán. És hogy az ember gyorsan érjen valamit, rövid idő alatt sokat kell fáradoznia. Bár a fiú jól tanult, az apja mindig csak ösztökélte, hogy tanuljon. Az apa már hajlottkoru ember volt és a sok munka idő előtt elöregítette. De hogy eltarthassa családját, hivatalbeli sok dolgán kivül másoló munkákat is vállalt s az éj nagy részét mindig asztalánál görnyedve töltötte. Egy hírlapokat és könyveket kiadó cég megbízta, hogy az előfizetők neveit és lakását címszalagokra másolja; három frankot kapott ezeknek a nagy, szabályos betűkkel írott papirsávolyoknak ötszázáért. De ez a munka nagyon kimerite őt és panaszkodott családja előtt. — Nem bírják a szemeim, — monda, — az éjjeli munka árt nekem. A fia így szólt hozzá egyszer: — Édesapám, én dolgoznám helyetted. Tudod, hogy épen olyan írásom van, mint neked. — Nem, fiam, — felelt az apa, neked tanulnod kell. A te iskolád sokkal fontosabb, mint az én címszalagjaim. Nem visz rá a lelkem, hogy fáraszszalak. Köszönöm neked, de nem akarom és ne beszéljünk többet erről. A fiú tudta, hogy ilyenekben nem lehet ellenkezni az apjával s nem is mondott ellen. Demmit cselekedett. Tudta, hogy apja éjfélkor abbahagyja az írást és dolgozószobácskájából a hálószobájába megy. Akárhányszor hallotta, mikor tizenkettőt ütött az óra, amint nyikorgott a szék s az apa csendes léptekkel távozott. Egy éjjel a fiú megvárta, míg apja lefeküdt, aztán nesztelenül felöltözött, lábujjhegyen fölment a kisszobába, meggyújtotta a petróleumlámpát, odaült az íróasztalhoz, ahol nagy halmaz papírszalag volt a címek lajstroma mellett és írni kezdett, híven utánozva apja kezevonását, így írogatott jó darabig, boldogan meg egy kicsit félve is; a papírszalagok halmaza pedig egyre nőtt. Néha letette a tollat, hogy megdörzsölje kezeit, aztán megint irt tovább, ép oly gyorsan, hallgatódzva és mosolyogva. Megirt százhatvan darabot. Ez egy frank! Akkor abbahagyta a munkát, visszatette a tollat oda, ahonnan elvette, elfújta a lámpát és lábujjhegyen visszaosont ágyába. Másnap délben az apa jókedvvel ült az asztalhoz. Nem vett észre semmit. Gépiesen végezte azt a munkát, az órák szerint mérve, mig gondolatai másfelé jártak s csak másnap számlálta meg a megivott címszalagokat. Vidáman ülve az asztalnál, megveregette a fia vállát: — Nos Giulio, még mindig jobb munkás a te apád, sem mint gondolnád. Tegnap este jó egyharmaddal többet készítettem el, mint rendesen. Gyors még a kezem és a szemem is megteszi a kötelességét. És Giulio néma boldogsággal gondolta magában : „Szegény papa, a nyereségen kívül még azt az örömet is megszerzem neki, hogy megifjultnak gondolja magát. Csak kitartás !“ Fölbátorodva a sikeren, éjféli óraütésre megint dolgozni szökött és így ment ez már sok éjjelen át. Apja nem vett észre semmit. Csak egyszer, ebédnél fölkiáltott: „Csodálatos, menynyi petróleum fogy egy idő óta ebben a házban.“ — Giulio megrettent, de az apa nem szólt többet s a fiú folytatta éjjeli munkáját. De mindig igy félbeszakítva álmát, nem aludhatta ki magát eléggé ; reggel fáradtan kelt és este, iskolai feladatait végezve, majd leragadtak a szemei. Egy este — először életében — elaludt az asztalnál. — Fel, fel! — kiáltott apja, tapsra ütve össze tenyereit, — dolgozni kell! A fiú összeszedte magát és tanult tovább. De másnap este s azután is csak ismétlődött ugyanez a baj, sőt még rosszabb is következett. Giulio bóbiskolt könyvei fölött, későbben kelt a rendesnél, leckéjét kelletlenül tanulta és úgy látszott, hogy nem tetszik neki a tanulás. Az apja kezdte a dolgot megvigyázni, gyanakodott és végre szemrehányásokat tett fiának. Bár ne tette volna! — Giulio, — mondta egy reggel, — te megváltoztál, nem vagy a régi! Ez nekem nem tetszik. Fiam, te vagy a család egyetlenre- Mai számunk 12 oldalra terjed.