Budapesti Hírlap, 1886. november (6. évfolyam, 303-331. szám)

1886-11-02 / 303. szám

Ví. évfolyam 303, n, Kedd, november 2 Bugapest, 1385. Előfizetési árak : Egész érre 14 firt, félévre 7 írt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap; hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő : Csukásai Józse S »zerxesmoieg es Kiacionivatal; ív. tp-uica XV» DBi Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. SfesiasáKa Az élőhalott. „Emlékezzünk régiekről.“ Ezer meg ezer csillaggal van be­hintve a sirkertelr koszorús területe e na­pon, „a halotti tüzek szakadatlanul ég­nek “: a holtak emlékére meggyujtott mécsesek tarka sorai, szelíd csoportjai, libbenő lángjokkal. A kegyeletes mécsgyujtás e napján gy halotti emléktüz lángja lobban meg érákon, lengyel újságok hasábjából tör hozzáok a fénye, tisztelni emlékét s meg­ünnepelni is egy nagy muszkaverő len gyei magyarnak, a ki a Kárpátok fölött, a királyi Krakkó vártemploiuában, a, len­gyel királyok sírboltjában, Piasztok és Jagellók között, 300 év óta aluszsza örök álmát. Életében büszkesége magyarnak és lengyelnek egyaránt; fejedelme Erdélyor- szágnak, királya a lengyeleknek, nagy­hercege a litvánoknak: Somijai Báthory István. a Nevéhez kegyeletes emlékek fűzik mindkét nemzetet, mely hozzá jogot tart. Megalkotója az önálló erdélyi fejedelem­ségnek, a mely védbástyája volt a ma­gyar szabadságnak, jognak és kultúrának. Újjá teremtője Lengyelországnak, hol rövid 10 évi uralkodása alatt annyi érdemet, olyan hirnevet és dicsőséget szerzett, a mely túléli századok zivata- ait s nemzedékek letüntét. Nevét ma is álás kegyelettel, szent rajongással em­legeti második nemzete, a lengyel — egy sorba helyezvén őt legdicsőbb királyaival, Nagy Boleszlávval, Nagy Kázmérral, Szo- bieszki Jánossal. Dicsősége kétszeresen nagy. Nem­csak a béke müveiben volt kiváló, mint Boleszláv és Kázmér, nemcsak a harc me­zején volt vitéz, bátor és szerencsés had­vezér, mint Szobieszki, hanem nagy volt békében és hadban egyaránt. Uralkodása idejét „aranykorinak nevezi a lengyel történelem. Háborúban diadalról diadalra vitte seregeit, legyőzte a lengyelek leg­nagyobb ellenségét, az oroszok cárját s három győzelmes hadjárat után vissza­szerezte tőle az elődei alatt elfoglalt tar­tományokat. Egy hó múltán ez év dec. 12-én lesz 300 éve, hogy a nagy magyar-lengyel fe­jedelem elhagyta második hazáját is, és elköltözött az örök hazába (meghalt a litván Grodnón 1586. dec. 12-én.) A lengyelek dicső királyuk érdemei­ről megemlékezvén, halála 300-dik évfor­dulóját megünnepelni készülnek. A szét­darabolt ország egygyé forrad a kegyele­tes eszmében s az ország minden részé­ből elzarándokolnak a királyi Krakkóba, hogy ott megkoszorúzzák István király sírját, a mint három év előtt (Bécs fel­mentése 200-ados ünnepén) megkoszorúz­ták a Szobieszki Jánosét. Halottak napján emlékezünk meg e dologról, oly napon, midőn mindenki a halottjára gondol s a.-n y napon nekünk, a kiknek a magyar nemzet a családja, s a kik a nemzeté vagyunk, illik a nem­zetek halottjaira gondolnunk. Oly időket élünk, a m ■ r jól esik gyertyát gyújt­hatni egy nagy magyar emlékének, a ki nagy lett mint lengyel király is; a ki mint lengyel-magyar kardját vitte e két nemzet született ellenségére és megcsó- koltatta vele e kard nemes pengéjét. Megdobban sok hazafias szív e visszaem­lékezéstől s remélhetőleg feltámad a vágy arra, hogy magyar földön termett virág­ból is menjen koszorú Báthory István sírjára. Ama társadalmi és tudományos tes­tületek, melyeknek hivatása ápolni a haza- fiságot és nehéz harcaira fölfegyverezni és edzeni a magyart, kedves alkalmat ta­lálhatnak a krakkói ünnepségben arra, hogy az erkölcsi erőt, mely az oroszverő hős király emlékének ünneplésében szá­munkra kínálkozik, el is hozzák a mai nemzedék nemzeti erkölcseinek gyarapí­tására : a tudós akadémia, a történeti tár­saság, irók és művészek kőre, erdélyi muzeumegyesület, székely egyesület, a kul- turegyesületek : ne ismernék-e föl hivatá­suk körébe esőnek a zarándok utat vagy a koszorú küldést Báthory sírjához ? Nem magasztos érzület forrása-e a gondolat, hogy a sátoralja-ujhelyi dalegyesület a magyar himnuszt zenditse meg, midőn a lengyelség a magyart ünnepli ? Felsőma­gyarországi nagyobb városaink : Üjhely, Kassa, Eperjes, melyek a lengyelekkel a legszívesebb viszonyban állnak, a testvéri­ség kapcsát úgyszólván táplálják élő érint­kezéssel, találhatnak-e kegyeletesebb al­kalmat a lengyelek ismételt látogatásá­nak viszonzására ? ....-—....Halottak napján gyujtottukmeg e szerény mécset egy fényes emlék mellé. Elfujja-e a szél, mielőtt rezgő sugára ve­tődik a magyar szivekbe ? .... Szegény lengyel, a kinek egykor kirá­lyokat is adhattunk, most koszorúkkal kí­nálunk. De nem veszett el nemzet még, csak a melyik magáról lemondott. A me­lyik múltját, nyelvét és földjét nem adja, azé a remény a legsanyarubb sorsban is, mert a halottak napjának is a szivek rejtekébe zárt remény a jelszava: föl­támadunk! A m.-óvári eset. A legilletékesb kézből, hivatalos okiratok alapján tárgyaljuk még egyszer a válságot, me­lyen az óvári gazdasági akadémia a múlt héten keresztül esett, s mely akkor országszerte kínos föltünést és megbotránykozást keltett. Azóta a válság — s ezt örömmel jelent­jük — szerencsésen lefolyt. A tanulók nagy- része, szám szerint 70, igénybe vette az igazga­tóság által adott amnesztiát, az előadások foly­I tathatők s az intézet remélhetőleg zavartalan élhet hivatásának. Csupán' az a 8 növendék, ki a vizsgálat alatt nem merte becsületszóra kijelen­teni, hogy a tüntetésekben nem vett részt, s az a 11 növendék, ki utóbb az amnesztia feltétele gyanánt kiirt hasonló tartalmú nyilatkozatot aláírni röstelte, kénytelen elhagyni a kizáratás bélyegével az intézetet. Beavattatván az ügy részleteibe, el kell ismernünk, hogy az igazgatónak igen nehéz fel­adata volt: szemközt látta magát egy ifjúsági zendüléssel, melynek ellenében úgy az elöljárói tekintélyt, mint a tanulók érdekeit oltalmaznia kellett. A szigor és szeretet arányának eltalálá­sától függött a siker. A szigor provokálva volt nemcsak a zen­dülés ténye által, hanem azért is, mert a fiatal­ságnak a viszályt megelőző izgalomra ürügyül felhozott ágy kérdésben — mint értesülünk — csöpp igaza se volt. A Kazinczy-kÖr helyiségé­ben ugyanis egy iskolaszolga már húsz év óta kap éji szállást, éji felügyelet címén s az igazgató ez évben csak annyi újítást szándékozott tenni, hogy a szolga ne legyen kénytelen a földön aludni, mint eddig történt, hanem kapjon egy szekrényalaku bútort, mely­nek egyik fiókjába ágy vethető. A bútor még nem is kész,, s az igazgató, ki a körnek egyik alapitó tagja volt óvári tanuló korában, s a fia­talság kedvét elvenni a körtől nem szándéko­zott, kész lett volna elejteni intézkedését, ha a fiatalság ezt a követelésnél enyhébb formában kívánja tőle. Ebből a lappáliából csak egyes diákok izgatásai miatt keletkezett komoly ösz- szetüzés, kik az igazgatósággal egyébb fe­gyelmi okokból is már hadi lábon álltak s úgy reméltek e viszályban győzedelmeskedni, ha az egész tanulóságot felbujtják és szolidaritásra bírják. Ily helyzetben a szigor szüksége adva van. De adva volt másrészt az engesztelődés le hetősége is. A tüntető fiatalság a macskazené­ért, melyet igazgatójának méltatlanul, botrányos megfeledkezésből az ágykérdés miatt adott, igényt formálhat arra mentségre, hogy beszámithatlan állapotban cselekedett. Konstatálva van ugyanis, hogy a tüntetés hajnali 4 óra után történt és a tüntetők egy táncmulatságot követő pezsgőzésről ittasan mentek a hely színére. Az meg épen becsülni való fiatalok részéről, hogy a kik bűnöseknek tudták magukat, a vizsgálat alatt hazugul nem adták becsületszavukat az ellenkezőre. Bonyolulttá vált a megoldandó kérdés az által, hogy az egész fiatalság szavatosságot vál­lalt a tüntetőkért és sztrájkolásra, újabb tünte­tésekre készült, sőt a fegyelmi eljárás alól ki­búvandó, az intézetből tömeges kilépését je­lenté be. Ma is azt biszszük, hogy az igazgatóság túlozta e nyilatkozat komolyságát, midőn reá a tömeges kizárás rendszabályával felelt. De mi­után a kizárás a tanulók zömére csupán föltéte­les volt s tényleg eredményre vezetett, kifogá­sunk ellene többé nem lehet. Szívesen hozzuk az ügy ily lefolyását nyil­vánosságra, hogy lecsillapodjon a kinos hatás, mely a válság alatt a katasztrófa hírére or­szágszerte támadt, s melynek mi is éles kifeje­zést adtunk. Örvendünk, hogy a katasztrófa csak látszó­lagos volt és következményei elmaradtak, me­lyektől tartottunk. így önként elesnek mindama következtetések, melyeket mi a katasztrófa be­jelentett, tényéből az intézet igazgatójának : Ba­lázs Ái-pád urnák személyére, tehetségeire, erélyére és tapintatára vonatkoztattunk. Mai számunk 8 oldalra terjed.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék