Budapesti Hírlap, 1886. november (6. évfolyam, 303-331. szám)

1886-11-22 / 323. szám

Budapest, 188b. VI. éWolyam 323. 5Z, Hétfő, november 22.í ■1 ’SSSSaBatSSSSBBSSSS^Bmmmmmmmäm^mä^mmmäämmmtmmmMmamummmmmmammmmmmmnmmmammmBiam^ \if<w ,'iiaw műi n. w wi ■ mu. \ „wa«^■gmnr.nv uvManfr m r Előfizetési Urak : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukászi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalap­ utca 16. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes ssáv ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. sz. A karlócai kérdés. — Külön vélemény. — (.t.) „Hallgatni arany“, igy szól a közmondás. S ha a­mit elmondunk, úgy felfelé az intéző köröknél mint lefelé a már megalakult közvéleménynél kedve­zőtlen fogadtatásra számíthat, akkor csupa kedvtelésből és önfitogtatásból aligha tömet meg a filozófi hallgatást. De vannak esetek, mikor szólnni kö­telesség ! Szólunk tehát, mert a közvélemény téves áramlata oly irányba visz, mely a pillanatnyi opportunitás látszatáért nagy elveket ás alá; mely a politikai exigen­­ciák nagyon is messze terjeszthető leple alatt a jogtiszteletet támadja meg, és áldozatul dobja korunk nagyjainak, egy Deáknak, egy Eötvösnek legszebb eszméit az epigonok hibáinak takargatására. A görö­köl. szerbek egyházi autonómiája válságos körülmények közé jutott, s a magyar közvélemény ezt bámulandó megnyugvással fogadja, sőt lapjaink arra unszolják a törvényhozást, hogy ez autonómiát egy tollvonással sem­misítse meg, s támogatásukkal bátorítják a kormányt az Angyelics pátriárka sze­mélyében megtestesült hierarchiai minden­­hatóság elvének diadalra juttatásában. Bármily népszerűtlen legyen is, ki­mondjuk nyíltan, hogy ez irány merőben téves, a magyar állam érdekével ellentét­ben áll, becsületével s a magyar nemzet lovagias ősi szellemével össze nem fér. A dolgok megítélhetése céljából visz­­sza kell mennünk a szerb egyházi auto­nómia alapjaira. Mióta szerbjeink betelepültek, királyi kiváltságlevelek s törvényes intézkedések és gyakorlat folytán már közel 200 év óta folytonosan némi önkormányzati jo­gokat élveznek, melyek főkép a kongresz­­szusokban és pátriárka-választásban ta­láltak megtestesülésöket. Tudjuk azt, hogy e kiváltságolt hely­zet a múltban nem a magyar állameszme érdekében tartatott fenn és szilárditta­­tott meg ; sőt épen némi, a bécsi aulikus befolyás alatt álló s a magyarság ellen­súlyozására szolgáló erőnek összpontosí­tása céloztatott általa azokban az időkben, midőn az uralkodóház érdeke nemzetünké­vel még nem volt annyira összeforrva. De midőn 1867 a kölcsönös érdek­egységet és bizalmat maradandólag hely­reállította s s magyar alkotmány uj kon­szolidálásának örök időkre szóló munká­jához fogtak hazánknak az akkori tör­vényhozó testület utolérhetlen nagyságát megalkotó és tiszta önzetlen hazafiságtól s nemes eszméktől vezérelt valódi böl­csei : belátták ők azt, hogy az alkotmá­nyos magyar államot nem csak uralkodó­jához és az ennek jogara alatt levő örö­kös tartományokhoz kell, hogy azonos érdekek fűzzék , hanem, hogy ez állam ereje és felvirágoztatása megkívánja azt is, hogy tűnjék el belőle minden, az ál­lam eszméjétől eltérhető törekvés, s min­den ebben a magyar államban létező kü­lönnemű elem saját érdekeinek legfőbb biztosítékát is, ennek az egy hazafias ér­zésben összeforrott államnak erejében ta­lálhassa fel, így alkottattak meg a kiegyezési törvény mellett, a társországokról, vallá­sokról, nemzetiségekről, zsidóemancipáció­ról szóló törvények s igy a görög keletiek autonómiáját biztositó 1868-iki IX. tör­vénycikk is. Ezek a törvények mind alaptörvény jellegével bírnak, mind megannyi kövek a magyar alkotmányos állam újra föl­építésének monumentális művében. A nemes intenciók által vezérelt nagy szellemű törvényhozók csalódhat­tak annyiban, hogy a várt üdvös követ­kezmények nem állottak azonnal be , hogy a hazában még mind maradtak fenn az állameszmével törekvéseiket nem azonosító divergens és túlzó elemek. De hiszen ez természetes , a történelem ta­núsága szerint az emberek egy része mindig hajlandó visszaélni a szabadság­gal és jóléttel s a szabadelvű alakulások­nál ritkán maradt még el a túlkapásokra való törekvés s ebből felmerült többé­­kevésbbé lázas kiforrása a szellemeknek. Sőt legtöbbnyire rázkódások szokták meg­rendíteni a szabadság minden építményét s e rázkódások rendesen azok részéről jönnek, kiknek javára azok emeltettek. Azonban az építmény, mely elég szilárd alapra fektettetett, kiállja e ráz­kódást, a kedélyek kiforranak s a meg­győződés, hogy a törvényes kereteken belől az ott megadott jogokkal okosan élve s az ezeket nyújtó állam intencióival összhangzatban maradva biztosan meg le­het állapitni a jóllétet és felvirágzást, előbb-utóbb utat tör magának. Ezt be nem várva, az első nehézsé­gekre már felforgatni a szabadelvű alko­tásokat, letérni a haza nagyjai által oly bölcsen kiszámított útról a hatalomfitog­­tatás kockázatos ösvényére, fölkelteni egy általános csalódás és elégületlenség érze­tét azokban, kiket a haza közös érdeké­ben szorosan magunkhoz fűzni akartunk: ez minden­esetre egy végzetes reakció eltévesztett politikája volna, melyet a magyar közvéleménynek támogatni és biz­tatni nem szabad.­ Változtathatlan törvény nincs, s így alaptörvényeinken is módosítni lehet, de csak akkor, ha az állam érdeke elutasít­­hatlanul követeli. De ez az eset a szerbek egyházi ön­­kormányzatát biztosító törvényre nézve fönn nem forog. A kongresszus szervezéséről szóló szentesített szabályzat kizár ez önkor­mányzat köréből minden politikai működ­­tetést, s teljes mértékben biztosítja az államkormány részére a főfelügyeleti jog leghatályosabb gyakorolhatását. Csak azért tehát, mert e kongresszus kebelében pártoskodások vannak, mert az, e pártoskodások miatt, sikerrel nem mű­ködhetik, ezért magát az intézményt meg­szüntetni s a reakció terére lépve, a szerbek által oly ragaszkodással ápolt, a törvénynyel is biztosított és az 1868 aug. 10-iki kir. leirat által helyes irányú ki­­fejlesztésre vezetett autonómiát egy toll­vonással megsemmisíteni, csak oly iga­zolatlan politika volna, mint ha meg­szüntetnék a parlamentarizmust azért, ha a kabinet kebelében vagy a képviselő­­házban zavarok támadnak; mint ha meg­szüntetnék a törvényhatósági intézményt, ha a főispán és közgyűlés összevesznek, vagy megszüntettük volna az erdélyi pro­testáns autonómiát, a­midőn ezelőtt nem,­hány évvel ügyei zavarba jöttek. Épen a fenforgó belső egyenetlenség az, melyben a magyar államnak és köz­véleménynek csaknem indifferens állást lehet elfoglalnia. Ha a szerbeket egyházi ügyeikben pártviszályok szakgatják, s e­miatt sikeresen nem működhetnek, az az ő bajuk, ám józanodjanak ki, jussanak modus vivendi-hez, ezt az ő érdekük kí­vánja. Ellenben a nekik biztosított auto­nómia fentartása vagy eltörlése nem le­het közömbös a magyar államra, mely sza­badelvű törvényei egyikében azt megal­kotta s fejlesztését sikeresen megkezdette; ezt megrontani, miután törvényhozásunk írott szavával is biztosítottuk, a magyar becsület nem engedi! És miért semmisítnék meg az egy­házi autonómiát? Hét, a közügynek vajmi keveset, hanem többnyire csak saját ké­nyelmüknek élő s a nép szellemére semmi befolyással nem biró főpapért? Miért húz­nék keresztül a Magyarország összes szerb ajkú és sok jó magyar hazafit számláló honpolgárai részére biztosított jogokat? Vagy 20—80 magyarul sem nem tudó,­ sem nem érző, többnyire horvát-szlavón­­országi és kevés kivétellel tudatlan és tétlen szerzetesért? Ne vezettessük félre magunkat, s ne hagyjuk tévedésben a magyar közvéle­ményt. A szerb oppozíció fővonásában nem nemzetiségi jellegű, s nem is anti­­klerikális. A világiak és a világi papság szolidárisan haladnak, egy elvet vallanak az egyházi kérdésekben, s a politikaiban is vagy jó magyar hazafiak, vagy Mile­­tics-féle túlzók, izlések szerint, a nélkül, hogy a papi rend köztöri különbséget idézne elő. Egészen más azonban a zárdai pap­ság, mely a világi papságtól és néptől !"W " mi iTiTK­ -I.­ .1. hum Mai számunk 8 oldalra terjed.

Next