Budapesti Hírlap, 1886. november (6. évfolyam, 303-331. szám)
1886-11-22 / 323. szám
Budapest, 188b. VI. éWolyam 323. 5Z, Hétfő, november 22.í ■1 ’SSSSaBatSSSSBBSSSS^Bmmmmmmmäm^mä^mmmäämmmtmmmMmamummmmmmammmmmmmnmmmammmBiam^ \if<w ,'iiaw műi n. w wi ■ mu. \ „wa«^■gmnr.nv uvManfr m r Előfizetési Urak : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukászi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalap utca 16. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes ssáv ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. sz. A karlócai kérdés. — Külön vélemény. — (.t.) „Hallgatni arany“, igy szól a közmondás. S ha amit elmondunk, úgy felfelé az intéző köröknél mint lefelé a már megalakult közvéleménynél kedvezőtlen fogadtatásra számíthat, akkor csupa kedvtelésből és önfitogtatásból aligha tömet meg a filozófi hallgatást. De vannak esetek, mikor szólnni kötelesség ! Szólunk tehát, mert a közvélemény téves áramlata oly irányba visz, mely a pillanatnyi opportunitás látszatáért nagy elveket ás alá; mely a politikai exigenciák nagyon is messze terjeszthető leple alatt a jogtiszteletet támadja meg, és áldozatul dobja korunk nagyjainak, egy Deáknak, egy Eötvösnek legszebb eszméit az epigonok hibáinak takargatására. A görököl. szerbek egyházi autonómiája válságos körülmények közé jutott, s a magyar közvélemény ezt bámulandó megnyugvással fogadja, sőt lapjaink arra unszolják a törvényhozást, hogy ez autonómiát egy tollvonással semmisítse meg, s támogatásukkal bátorítják a kormányt az Angyelics pátriárka személyében megtestesült hierarchiai mindenhatóság elvének diadalra juttatásában. Bármily népszerűtlen legyen is, kimondjuk nyíltan, hogy ez irány merőben téves, a magyar állam érdekével ellentétben áll, becsületével s a magyar nemzet lovagias ősi szellemével össze nem fér. A dolgok megítélhetése céljából viszsza kell mennünk a szerb egyházi autonómia alapjaira. Mióta szerbjeink betelepültek, királyi kiváltságlevelek s törvényes intézkedések és gyakorlat folytán már közel 200 év óta folytonosan némi önkormányzati jogokat élveznek, melyek főkép a kongreszszusokban és pátriárka-választásban találtak megtestesülésöket. Tudjuk azt, hogy e kiváltságolt helyzet a múltban nem a magyar állameszme érdekében tartatott fenn és szilárdittatott meg ; sőt épen némi, a bécsi aulikus befolyás alatt álló s a magyarság ellensúlyozására szolgáló erőnek összpontosítása céloztatott általa azokban az időkben, midőn az uralkodóház érdeke nemzetünkével még nem volt annyira összeforrva. De midőn 1867 a kölcsönös érdekegységet és bizalmat maradandólag helyreállította s s magyar alkotmány uj konszolidálásának örök időkre szóló munkájához fogtak hazánknak az akkori törvényhozó testület utolérhetlen nagyságát megalkotó és tiszta önzetlen hazafiságtól s nemes eszméktől vezérelt valódi bölcsei : belátták ők azt, hogy az alkotmányos magyar államot nem csak uralkodójához és az ennek jogara alatt levő örökös tartományokhoz kell, hogy azonos érdekek fűzzék , hanem, hogy ez állam ereje és felvirágoztatása megkívánja azt is, hogy tűnjék el belőle minden, az állam eszméjétől eltérhető törekvés, s minden ebben a magyar államban létező különnemű elem saját érdekeinek legfőbb biztosítékát is, ennek az egy hazafias érzésben összeforrott államnak erejében találhassa fel, így alkottattak meg a kiegyezési törvény mellett, a társországokról, vallásokról, nemzetiségekről, zsidóemancipációról szóló törvények s igy a görög keletiek autonómiáját biztositó 1868-iki IX. törvénycikk is. Ezek a törvények mind alaptörvény jellegével bírnak, mind megannyi kövek a magyar alkotmányos állam újra fölépítésének monumentális művében. A nemes intenciók által vezérelt nagy szellemű törvényhozók csalódhattak annyiban, hogy a várt üdvös következmények nem állottak azonnal be , hogy a hazában még mind maradtak fenn az állameszmével törekvéseiket nem azonosító divergens és túlzó elemek. De hiszen ez természetes , a történelem tanúsága szerint az emberek egy része mindig hajlandó visszaélni a szabadsággal és jóléttel s a szabadelvű alakulásoknál ritkán maradt még el a túlkapásokra való törekvés s ebből felmerült többékevésbbé lázas kiforrása a szellemeknek. Sőt legtöbbnyire rázkódások szokták megrendíteni a szabadság minden építményét s e rázkódások rendesen azok részéről jönnek, kiknek javára azok emeltettek. Azonban az építmény, mely elég szilárd alapra fektettetett, kiállja e rázkódást, a kedélyek kiforranak s a meggyőződés, hogy a törvényes kereteken belől az ott megadott jogokkal okosan élve s az ezeket nyújtó állam intencióival összhangzatban maradva biztosan meg lehet állapitni a jóllétet és felvirágzást, előbb-utóbb utat tör magának. Ezt be nem várva, az első nehézségekre már felforgatni a szabadelvű alkotásokat, letérni a haza nagyjai által oly bölcsen kiszámított útról a hatalomfitogtatás kockázatos ösvényére, fölkelteni egy általános csalódás és elégületlenség érzetét azokban, kiket a haza közös érdekében szorosan magunkhoz fűzni akartunk: ez mindenesetre egy végzetes reakció eltévesztett politikája volna, melyet a magyar közvéleménynek támogatni és biztatni nem szabad. Változtathatlan törvény nincs, s így alaptörvényeinken is módosítni lehet, de csak akkor, ha az állam érdeke elutasíthatlanul követeli. De ez az eset a szerbek egyházi önkormányzatát biztosító törvényre nézve fönn nem forog. A kongresszus szervezéséről szóló szentesített szabályzat kizár ez önkormányzat köréből minden politikai működtetést, s teljes mértékben biztosítja az államkormány részére a főfelügyeleti jog leghatályosabb gyakorolhatását. Csak azért tehát, mert e kongresszus kebelében pártoskodások vannak, mert az, e pártoskodások miatt, sikerrel nem működhetik, ezért magát az intézményt megszüntetni s a reakció terére lépve, a szerbek által oly ragaszkodással ápolt, a törvénynyel is biztosított és az 1868 aug. 10-iki kir. leirat által helyes irányú kifejlesztésre vezetett autonómiát egy tollvonással megsemmisíteni, csak oly igazolatlan politika volna, mint ha megszüntetnék a parlamentarizmust azért, ha a kabinet kebelében vagy a képviselőházban zavarok támadnak; mint ha megszüntetnék a törvényhatósági intézményt, ha a főispán és közgyűlés összevesznek, vagy megszüntettük volna az erdélyi protestáns autonómiát, amidőn ezelőtt nem,hány évvel ügyei zavarba jöttek. Épen a fenforgó belső egyenetlenség az, melyben a magyar államnak és közvéleménynek csaknem indifferens állást lehet elfoglalnia. Ha a szerbeket egyházi ügyeikben pártviszályok szakgatják, s emiatt sikeresen nem működhetnek, az az ő bajuk, ám józanodjanak ki, jussanak modus vivendi-hez, ezt az ő érdekük kívánja. Ellenben a nekik biztosított autonómia fentartása vagy eltörlése nem lehet közömbös a magyar államra, mely szabadelvű törvényei egyikében azt megalkotta s fejlesztését sikeresen megkezdette; ezt megrontani, miután törvényhozásunk írott szavával is biztosítottuk, a magyar becsület nem engedi! És miért semmisítnék meg az egyházi autonómiát? Hét, a közügynek vajmi keveset, hanem többnyire csak saját kényelmüknek élő s a nép szellemére semmi befolyással nem biró főpapért? Miért húznék keresztül a Magyarország összes szerb ajkú és sok jó magyar hazafit számláló honpolgárai részére biztosított jogokat? Vagy 20—80 magyarul sem nem tudó, sem nem érző, többnyire horvát-szlavónországi és kevés kivétellel tudatlan és tétlen szerzetesért? Ne vezettessük félre magunkat, s ne hagyjuk tévedésben a magyar közvéleményt. A szerb oppozíció fővonásában nem nemzetiségi jellegű, s nem is antiklerikális. A világiak és a világi papság szolidárisan haladnak, egy elvet vallanak az egyházi kérdésekben, s a politikaiban is vagy jó magyar hazafiak, vagy Miletics-féle túlzók, izlések szerint, a nélkül, hogy a papi rend köztöri különbséget idézne elő. Egészen más azonban a zárdai papság, mely a világi papságtól és néptől !"W " mi iTiTK -I. .1. hum Mai számunk 8 oldalra terjed.