Budapesti Hírlap, 1887. február (7. évfolyam, 31-58. szám)

1887-02-01 / 31. szám

VII. évfolyam 31. sz. Kedd, február I. Budapest, 1887. «! UDAPESTI Előfizetési őrak : Egész évre 14 frt, félévre 7 fit, negyedévre 8 írt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap; hétfőn és Cnuep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukáséi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IY. kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helybe» 4 kr., vidéke» 5 kr. A meggyujtott kanóc. Budapest, január 31. A helyzet rendkívül komoly. Minden­nek készen kell lenni a háborúra, úgy, hogy ha távirat jön mozgósítási parancs­csal, rögtön minden meglegyen és indul­jon. Mint a vasúti vonat harmadik csön­getés előtt, úgy álljon Ausztria-Magyar- ország hadserege, mivel hogy a többi or­szágé is úgy áll; csöndesen, nyugodtan, mozdulatlan fekszenek a síneken a gép és kocsik, bennök az emberek ülnek és pi­pázva néznek ki az ablakon, de a moz­dony fütve, a gőzerő kifejtve lesi a szót, melyre fütyölve elrobog az egész tömeg. Vasárnap nagy katonai miniszterta­nács volt a király elnöklete alatt, abban elhatározták, hogy. összehívják a delegá­ciókat. A delegációk nem csinálnak hábo­rút, hanem pénzt adnak hozzá. A minisz­tertanács sem csinál háborút, hanem szá­mot vet a politikai helyzettel, a hadügy­miniszter követeléseivel és a pénzügymi­niszterek kasszájával. Ez megtörtént s abban állapodtak meg, hogy pénz kell, tehát a delegációkat össze kell hívni, addig is nem fognak a katonai kormány­zók várni, hanem minden napot felhaszJ nálnak, mintha csak meg lennének a hi­telek szavazva, s ezt a jelen körülmények közt nem veheti rossz néven senki. Mert a delegációk bajosan hívhatók össze előbb, mint február végére, nemcsak azért. mert a parlamentek budget tárgyalásait megakasztani nem célszerű, hanem főleg, mivel négy hét alatt a helyzet annyira tisztult, hogy a kormányok maguk is jobban tudhatják és mondhatják, mi lesz: béke vagy háború; mit e percben, a miniszterek se volnának képesek megjó­solni. Pedig világos dolog: hogyha háború lesz, sokkal több hitelt kell kérni a de­legációktól, mint ha elmarad. Ez esetben csak óvatossági intézkedésekről és kész­letek beszerzéséről van szó; sok millió forintba kerülnek ezek, de ha mozgósítás jön márciusra és háború áprilisre, akkor rendkívüli hitelek és felhatalmazások kellenek. Jelenleg ki tudja, mi lesz Bulgáriá­val? A hatalmasságok alkudoznak, a porta kezdeményez, a bolgár küldöttek Konstan­tinápolyban tárgyalnak, a szobránje nem­sokára összehivatik, az egész ügy meg­érett az eldöntésre, mely soká nem ha­lasztható. Az uj orosz jelölt Leuchten- berg herceg elfogadása a többi hatalmak részéről békés megoldást hozhat, ha Oroszország egyebekben enged s nem kö­vetel magának Bul áriában oly külön jo­gokat, melyeket sem Bulgária, sem Európa meg nem adhat. Mvg mindig valószínű, hogy a bolgár kérdés megoldása, — mely Oroszország jóakaratán múlik s békés szándékkal könnyen volna eszközölhető pár nap alatt — azért késik, mert Orosz­ország nem akar semmi megoldást s csak azért alkudozik, hogy időt nyerjen ta­vaszig s a felelősséget magáról elhárítsa. Ezt látva Ausztria-Magyarország, kényte­len fegyverkezni. Nehéz pénzügyi viszonyaink közt e fegyverkezés válságos. Már Szápáry nem igen bánja, mert három hét múlva megy, mihelyt a budgettárgyalásnak vége, Tisza fogja vezetni a • pénzügyeket is, mert a jelen viszonyok közt nem kap alkalmas pénzügyminisztert. 0 is nehéz napokra virradt. Meg is látszott rajta ma, midőn Irányinak felelve a kópviselőházban, be­szélt külpolitikáról, hadi készületekről. Nem sokat mondott újat, de ünnepélye­sen ; érezte, hogy nagy dolog az, hadi készületek szükségét bejelenteni. Azt felelte Irányinak, hogy a német szövetség fennáll változatlan. Kétségki- vüli dolog, hogy létezik és nem változott, de hogy mit ér nekünk és mennyit hasz­nál orosz háború esetén, világosan meg­mondotta Bismarck. Magunk egyedül fo­gunk a muszkával megverekedni, azt mondotta, — s ezt Tisza nem cáfolta. A hadi készületeket bevallotta, s a delegációk egybehivását ígérte. Hogy ezek óvó intézkedések és nem jelentenek há­borút, bátran elhihetjük Tiszának; mert, hogy Ferenc József király nem kezd há­borút, egész bizonyos, másrészt ép oly kétségtelen, hogy nem költenénk „óvóin tézkedésekre* sem, ha a király nemiéin A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. A holt kéz. — A „Budapesti Hírlap* eredeti tárcája. — Párisi újságokban olvasom, hogy a francia akadémia ismét ötvenezer frank jutalmat tűzött ki olyan gépre, a mely olcsón és könnyen vilá­gítás, fűtés, mozgatás és orvoslás céljaira alkal­mas elektromosságot tud szolgáltatni. A francia akadémia már egyszer hirdetett ugyanilyen pá­lyázatot, eselőtt tizennégy évvel. Akkor az öt­venezer frankot bizonyos Gramme nevezetű belga asztalosmester nyerte meg a dinamo-elektrikus géppel. Ez az a masina, a melynek segítségével ma városokat és színházakat világítanak; ez a forgó mágnesvas a század egyik legnagyobb ta­lálmánya. vetekedő a telegráf, a vasút áldásai­val. Most azonban a francia akadémia még jobb, még hozzáférhetőbb elektrom-forrást akar adni az emberiségnek; meglehetősen szerény pénztárából megint kivett félszázezer frankot és felhívja a világ minden gondolkodó elméjét, hogy küzdjenek e fönséges békéjü harcban: megköze­líteni a természet rejtett igazságait. Megfeszítem az elmémet, de nem bírok visszaemlékezni arra, bogy a magyar tudomá­nyos akadémia fonállása óta hasonló hasznos dolgot miveit volna. Ma-holnap már harmad- fél millió f o r i n j tőkéjét egészen más célokra használja. És vájjon miféle cé­lokra ? A magyar kultúra létért való küzdésében az akadémia leghátul áll. Soha nem aktiv, min­dig csak tartalék ; ez a számra nagy, de totya­kos népfölkelés, a mely hasznavehetetlenségében nézi, hogyan dolgoznak mások, hanem maga de­hogy mozdítaná az ujját is. Csak néz, csak néz pulya és nagytekintetü poziturájában; s ha mégis mozdul, ha mégis zsebébe nyúl, az nem történik másért, csakis az ő saját külön javáért, a mely oly exkluzív, hogy annak ugyan nem veszi hasznát e földön senki más. A magyar tudományos akadémia .irtózik mindentől, a mi aktuális és a minek praktikus haszna lehetne. Ránk jár vizáradás, kolera, trachoma és himlő; az akadémia ezalatt érte­kezik az uromelaninról és a tyúktojás csirpai- zsának nehány kevésbé ismert alkatrészéről. Pasteur megteszi nagy fölfedezését s azzal fog­lalkozik a müveit világon minden korporáció, a melynek csak szava van a tudományban; az akadémia nem vesz tudomást róla s tovább bolygatja egy kevésbé ismert szöcskefaj termé­szetrajzát. Puszta véletlen, hogy levelező tag mégis felolvas valamit Pasteurről, s mikor a fél­órányi felolvasás elhangzott, az akadémia ismét áttér a béka gerincagyi dúcaira. Az üdvnek 1887-ik esztendejében még mindig nincsenek magyar könyvek, a melyekből az orvosnak vagy professzornak készülő magyar ifjú megtanulhassa a legszükségesebbeket; nincs magyar zoologia, nincs patológiai anatómia és még száz dolog nincs, a mi szükségesebb a falat kenyérnél; de az akadémia évenkint tízezreket költ arra, hogy kinyomtassa saját tagjai finn és csuvasz érte­kezéseit, a melyeket a szerencsétlen korrektoron kivül csak a szerző olvas el széles a világon. Magyar enciklopédia nincs; ez oly szégyen, hogy még az akadémia is röstelli, hát mozgolódni kezd, hogy csinálni kellene egyet. Mozgolódik — képzeljék önök a tokaji hegyet, mikor táncra indul. A dolog vége az, hogy egy kolportőr gyártott laikus Íródeákokkal magyar enciklopé­diát, a mely irgalmatlan rossz tákolmány és va­lóságos elbolonditója minden embernek, a ki elég boldogtalan, hogy hozzá folyamodik. De az akadémia megnyugszik: van már magyar enci­klopédia és évi 2200 frt szubvencióval tartja fönn a „Budapesti Szemle“ cimü havonklnt megjelenő kormánypárti vicclapot. A közönség között és közötte kontaktus nincsen. Sovány, népszerűtlen könyvkiadó vál­lalata csak azért van, hogy a Kisfaludy-, tör­ténelmi- és természettudományi társaságnak le­gyen mit megszégyeníteni. Ez az akadémiához képest tekintélyre és gazdagságra valóságos kol­dus három társaság közül bármelyik egy maga is aránylag tízszer többet tesz évenkint a ma­gyar kultúráért, mint az az egész elzárkózott nagy tehetetlenség. És épen ez a legfeltűnőbb fenomén. Ez a három életrevaló társaság volta- kép nem egyéb, mint az akadémia három meg­felelő osztályának meghosszabbítása, kibővítése, ugyanazoknak a koriféusoknak a vezetése alatt, a kik a meddő anyaintézethez is tartoznak. Mű­ködésük az akadémiában alig több a nagyon kevésnél; itt kint pedig élénk, nagy, hasznos és magyar. Vájjon mi ennek az oka ? Semmi más, mint az akadémia hagyományos tekintélyeske­dése s az abszolút legmagasabb mérték alkal­mazása. Ez a mindjárt mérfölddel mérés na­gyon illik olyan tudományos intézetekhez, a hol Müller Miksák, Mommsenek, Darwinok, Bunse- nek, Eeclusk, Pasteurök terjesztik elő vizsgáló­dásaik eredményét; de nekünk, fájdalom, ilyen nagy világraszóló tudósaink nincsenek, sőt még egyetemi professzorainkat sem lehet rávenni, Mai számunk 12 oldalra terjed.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék