Budapesti Hírlap, 1887. február (7. évfolyam, 31-58. szám)
1887-02-01 / 31. szám
1887 felettir 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (31 sz.) 3 Botrány az operaházban. — A Jósika-ügy. — — Saját tudósítónktól. — Az operaszínház sápadt intendánsa helyzete nehézségeit igen nagy ügyességgel tudja szaporítani. Az egyszeri bajos ember dolgát juttatja a szemlélőnek eszébe. Rajta volt a teher, nem kellett neki nagy dolgokba fogni, hogy nagy baj érje. Ha csak egy legyet akart is agyonütni, néha sikerült ugyan neki, de soha sem úgy, hogy magát meg ne vérezze. Keglevich István gróf felfüggesztette, majd elmozdítani kívánta egy kis hivatalnokát, aki rekurrált illetékes hatóságához a belügyminisztériumhoz , amely fegyelmi vizsgálatot rendelt ellene, ennek eredményétől függvén a további eljárás. Ez a fegyelmi eljárás ma volt nyilvános tárgyalással. A vádlott védővel jelent meg bírái előtt. Midőn azonban a védő szólani akart, az elöl ülő intendáns kétségbe vonta a vádlott abbeli jogát, hogy magát más által védelmeztesse, sőt végül karhatalommal vezettette ki a tárgyalás terméből a védőt, Komjáthy Béla orsz. képviselőt-Az esemény híre gyorsan bejárta a fővárost, és méltó fölháborodással fogadtatott mindenütt. Mind a két ellenzéki klub tanácskozás tárgyává tette az esetet, s holnap kedden, minden valószínűség szerint, két interpelláció fogja ez ügyben a belügyminisztert megostromolni. Keglevich István gróf eljárása a felsőbb hatalmaskodás, a mániákus erőszakoskodás benyomását teszi. Semmi okunk sincs, a bevádolt titkárt végső lebonyolítás előtt védelmünkbe venni. De ahoz, hogy bevádoltatván, nyilvánosan, belügyminiszteri intézkedés folytán bírák elé állíttatván, vádlója az ő bírája is legyen és még a védelem jogától is, karhatalommal megfosztásáét, ez a jogérzet teljes hiányának oly kiáltó jele, hogy méltán mondjuk ezt: aki nyilvánosan, egy jelenlevő közönség ellenőrző szeme láttára a legszentebb jognak, az önvédelem jogának ily fitymálását, a hatalmaskodás ösztönének ily szilajságát, bírói tisztének és lelkiismeretének ily megvetését mutatja, — vájjon mily szineket játszik az egy nagy, kényes, svága diszkrecionáriushatalom gyakorlatában, melylyel a nemzeti és királyi szinházak főintendánsa felruházva van? Szóhoz jut-e az ő báróiban a méltányosság, a jog, az őszinteség , az autokrat természet szilaj ösztöneitől? Nem hazugság, hízelgés, szolgai hunyászkodás, szétcsapás-e a fegyver, melylyel az ő környezetében az önfentartásért küzdeni kell? És ha így van, mily erkölcsi világ az, amelyre az operaház márványfalai világítanak ? Valóban, ez eset maga alkalmas arra, hogy meggyőzze a világot arról, hogy Keglevich István gróf Injával van a tulajdonságoknak, melyekkel ma intézeteket céljaik felé vezérelni, sőt hivatásuk díszében csak megtartani is lehet. Ő maga megtesz mindent, hogy ellenségeinek legyen igaza. Fogadott újságíróira marad, hogy őt védelmezzék. Barátai kénytelenek elhallgatni. Akik az ügy érdekéért fordították volt figyelmöket feléje, csodálkozva és aggódva állanak meg eljárásával szemben, amely méltatlan hozzá, mint gavallérhoz, méltatlan hozzá, mint az intézet fejéhez, méltatlan bírói szerepéhez. Egy szegény exisztencia azért, mert szegény, nem számíthat a hatalom részéről kíméletre, ha bűnös, vagy ha képtelen arra, ami a hivatala; de a hatalom, amely a gyengét védtelenül akarja eltiporni, méltatlan arra, hogy trónon üljön és hogy tiszteltessék. Az operaház intendánsi helyisége, melyben drága selymekből, ókori kőedényből, lovagkorbeli lándzsákból, sisakokból és páncélokból az operaháznak múzeumot rendezett be Keszlevich István gróf, ma délután csinos kis botránynak volt színhelye. Itt tárgyalták Jósika János operaházi titkár fegyelmi ügyét, ki a sajtó útján hívta meg barátait és ismerőseit a tárgyalásra, hogy meggyőződjenek a per anyagából közvetlenül az ő ártatlanságáról. Volt is közönség bőven, köztük Györffy Gyula, Olay Lajos, Madarász Jenő és Rigó Ferenc orsz. képviselők, kik az ügy iránt való érdeklődésből jöttek el. Azt aligha sejtette bárki is közülök, hogy botránynyá fog fajulni a tárgyalás, hogy a rendőrség beavatkozása fog az ügynek kínos fordulatot adni. Csak az intendáns urnák voltak ez iránt aggodalmai, s már délelőtt kérte Török főkapitányt, hogy adjon melléje pár rendőrt, mert rendzavarástól tart. A főkapitány ur Vind Oszkár rendőrségi írnokot és három detektívet küldött az operaházba, kik az intendánsi helyiséggel szemben lévő szobában húzták meg magukat, várva az intendáns úr parancsát. Valamivel három óra után Keglevich István gróffal az élén bevonultak az operaházi fegyelmi biróság tagjai, s a belső szobában, az ajtó előtt felállított asztal körül foglaltak helyet. A biróság tagjai voltak Keglevich István grófon mint elnökön kívül Erkel Sándor igazgató, Szilágyi Lajos ellenőr és Palánszky Bertalan írnok, aki a jegyzőkönyvet vezette. A vádlott titkár képviseletében Komjáthy Béla ügyvéd orsz. képviselő jelent meg. Amint a belső szoba ajtai megnyíltak, a közönség az ajtó elé tódult, hogy az elnök szavait jobban meghallhassa. Szemben az intendánssal, de az innenső szobában Komjáthy Béla állott s mellette a vádlott, Jósika János titkár. Kis szünet múlva megkezdődött a tárgyalás. Keglevich gróf: A múlt év október 19-én az operaház jogtanácsosának véleménye alapján fölterjesztést intéztem a belügyminisztériumhoz Joska János intézeti titkár ellen, mint aki hivatalának viselésére képtelen. A vádak, melyek ellene fölmerültek, a következők: 1. Nyelvismeretek hiánya. 2. A titkári teendők elvégzésére szükséges előismeretek hiánya. 3. A fogalmazásban való járatlansága és megbízhatatlansága. A belügyminiszter helyesnek tartotta ellene a fegyelmi vizsgálatot elrendelni. Jósika Podmaniczky báró volt intendánsnak egy nyilatkozata alapján, mely eljárását helyesnek mondja, fellebbezett, de a belügyminiszter nem vette figyelembe a fellebbezést, tekintettel arra,hogy Jósika előzőleg maga kérte a fegyelmi vizsgálatot. A vizsgálat, melyet Barkassy Géza mint titkár mint vizsgáló biztos és Alszegi Kálmán operaházi első ügyelő vezettek, be lévén fejezve, mára tűztem ki a tárgyalást. A tárgyalás nyilvános. A tanácskozás zárt ülésben fog megtartatni, de az ítéletet nyilvános ülésben fogom kihirdetni. Most felolvastatom a vizsgálati jegyzőkönyvet. Komjáthy : Tekintetes bíróság ! Keglevich: (közbevág) A hallgatóságnak nincs joga beleszólni. Komjáthy : Én nem hallgató, hanem Jósika János jogi képviselője vagyok. — Keglevich : Jogi képviselőnek itt helye nincs. Ez a tárgyalás annyiban nyilvános, a mennyiben a publikumnak joga van hallgatni, de beleszólásra nincs joga. (Nagy zaj a hallgatóság közt.) Komjáthy : A szabályrendelet, melyik pontja alapján tilt el az elnök úr a védelemtől? Keglevich : Még egyszer figyelmeztetetem a hallgatóságot, hogy a tárgyalás menetét ne zavarja. (Óriási zaj. Felkiáltások a hallgatóság körében : Ez botrány ! Ez .................... !) Komjáthy : Ismétlem, hogy nem vagyok hallgató. . . . Keglevich : Kérem a rendőrséget! Erre leírhatatlan zaj támadt a teremben. A közönség reprodukálhatatlan szitkokkal halmozta el az intendánst, többen ököllel, bottal fenyegetődztek s az ingerültség oly fokra hágott, hogy tettlegességtől lehetett tartani. E pillanatban lépett be Vind Oszkár rendőrségi írnok s a bíróság asztala előtt, Komjáthy Béla mellett megállótt, Keglevich fa rendőrtisztviselőhözt. Én a hallgatóság közül valakit, aki közbeszólt, kétszer is felhívtam, hogy ne zavarja a tárgyalást, most ön előtt harmadszor is felszólítom. Komjáthy : És én harmadszor is kijelentem, hogy nem vagyok publikum, hanem Komjáthy Béla köz- és váltó-ügyvéd, Jósika János védője, s a törvények értelmében jogom van az országban bárkit védeni, bármely bíróság előtt. A rendőrtisztviselő: Engem a főkapitány úr küldött ide s kötelességem kivezetni mindenkit, aki a rendet megzavarja. (Felkiáltások: Országgyűlési képviselő, az immunitás védi!) Komjáthy: Milyen alapon hatalmazta föl az intendáns úr, hogy engem kivezessen ? Tessék megmutatni a szabályzat ama pontját, mely megtiltja a védelmet! A rendörtisztviselő : Azt én nem tudom. De kérem távozzék. Komjáthy : Kijelentem, hogy csak az erőszaknak engedek. A rendörtisztviselő : Akkor hát kénytelen leszek. — Komjáthy : Nem hagyom el e helyet, mig karhatalommal nem távolítanak el. Tegye rám a kezét, s én azt erőszaknak fogom tekinteni. A rendőrtisztviselő (kezét Komjáthy vállára téve): No hát tessék ! Erre újra kitört a vihar. Egymást érték a felkiáltások : „Ez gyalázat !“ „Ez botrány !“ „Ez gazság !” A közönség egy része folytonos fenyegetések közt tódult ki a teremből, követve Komjáthy Bélát, aki e szavakkal búcsúzott el az intendánstól: „Ilyen az igazság, amit ezek az urak mérnek !” Az intendáns, ki e jelenet alatt nyugalmat erőltetett magára, de kinek sápadt arca elárulta nagyfokú izgatottságát, a zaj lecsillapodtával, s miután Komjáthy Béla és vele együtt Jósika János eltávoztak, folytatta a tárgyalást. Ámde a tárgyalás további folyama alatt is többször adott kifejezést a hallgatóság méltó felháborodásának a fegyelmi vizsgálat erőszakoskodó, gyarló vádaskodása fölött, úgy hogy az intendáns ismételve volt kénytelen a közönséget rendre utasítani. Elsősorban a terjedelmes vizsgálati jegyzőkönyvet olvasták fel, melyet Barkassy Géza mint titkár mint vizsgáló biztos és Alszegi Kálmán operaházi első felügyelő vettek fel. A vádakra nézve Jósika János általánosságban azt jegyezte meg a vizsgálat során, hogy ama három esztendő alatt, amióta a nemzeti színház s illetőleg az opera szolgálatában áll, mindig lelkiismeretesen felelt meg feladatának, s soha a legparányibb panasz sem merült fel ellene. Ennek bizonyságául becsatolta Podmaniczky báró volt intendánsnak s magának Keglevich István grófnak nyilatkozatát, melyben ezek elismerésüket fejezik ki rendkívüli szorgalmáért és önfeláldozó tevékenységéért. Arra a vádra nézve, hogy az idegen nyelvekben járatlan, megjegyezte, hogy beszél magyarul, németül és franciául s az olasz nyelvet is annyira bírja, hogy meg tudja magát értetni. A másik vádra, hogy fogalmazványai megbízhatatlanok, azt felelte, hogy fogalmazványai soha bajt vagy kárt nem okoztak az intézetnek. Ezeken kívül még vagy 100 apróbb mulasztásért vonta felelősségre a vizsgáló bizottság, így, hogy az iktatókönyvekben s a szerződési blanketták nyomtatott szövegében törlések, kiigazítások fordulnak elő, hogy egy szerződésben egy szóból kifelejtett egy „n“ betűt, hogy a szerződéseket nem mutatta be a jogtanácsosnak stb. stb. Az utóbbi vádakra azt felelte, hogy Podmaniczky báró utasítására cselekedett igy s ezt a báró egy nyilatkozatával igazolta is. A vizsgáló bizottság a titkár ur képességeiről meg akarván győződni, megbízta őt egy fogalmazás elkészítésével. De Jósika utalva ezer meg ezer fogalmazványaira, melyeket mint titkár szerkesztett, visszautasította ezt a megbízást. A vizsgálati iratokat a jogtanácsos véleményével felterjesztették a belügyminiszterhez, aki pótvizsgálatot rendelt el. A pótvizsgálat során azt kérdezték Jósikától, hogy miben állanak előtanulmányai. Jósika azt felelte, hogy kinevezése alkalmával ezt nem kérdezték tőle s három év alatt, amióta titkárrá kinevezték, elég jelét adta annak, hogy nem képtelen e hivatal viselésére. Szemére vetették azt is, hogy a szerződések kiállításánál s felbélyegzésénél nem járt el szabályszerűen. Erre azt felelte, hogy ő mindenben Podmaniczky báró volt