Budapesti Hírlap, 1887. február (7. évfolyam, 31-58. szám)

1887-02-01 / 31. szám

1887 felettir 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (31 sz.) 3 Botrány az operaházban. — A Jósika-ügy. — — Saját tudósítónktól. — Az operaszínház sápadt intendánsa hely­­zete nehézségeit igen nagy ügyességgel tudja szaporítani. Az egyszeri bajos ember dolgát jut­tatja a szemlélőnek eszébe. Rajta volt a teher, nem kellett neki nagy dolgokba fogni, hogy nagy baj érje. Ha csak egy legyet akart is agyonütni, néha sikerült ugyan neki, de soha sem úgy, hogy magát meg ne vérezze. Keglevich István gróf felfüggesztette, majd elmozdítani kívánta egy kis hivatalnokát, a­ki rekurrált il­letékes hatóságához a belügyminisztériumhoz , a­mely fegyelmi vizsgálatot rendelt ellene, ennek eredményétől függvén a további eljárás. Ez a fegyelmi eljárás ma volt nyilvános tárgyalással. A vádlott védővel jelent meg bírái előtt. Midőn azonban a védő szólani akart, az elöl ülő intendáns kétségbe vonta a vádlott abbeli jogát, hogy magát más által védelmeztesse, sőt végül karhatalommal vezettette ki a tárgyalás terméből a védőt, Komjáthy Béla orsz. képviselőt-Az esemény híre gyorsan bejárta a fővá­rost, és méltó fölháborodással fogadtatott min­denütt. Mind a két ellenzéki klub tanácskozás tárgyává tette az esetet, s holnap kedden, min­den valószínűség szerint, két interpelláció fogja ez ügyben a belügyminisztert megostromolni. Keglevich István gróf eljárása a felsőbb ha­talmaskodás, a mániákus erőszakoskodás benyo­mását teszi. Semmi okunk sincs, a bevádolt titkárt végső lebonyolítás előtt védelmünkbe venni. De ahoz, hogy bevádoltatván, nyilváno­san, belügyminiszteri intézkedés folytán bírák elé állíttatván, vádlója az ő bírája is legyen és még a védelem jogától is, karhatalommal meg­fosztásáét, ez a jogérzet teljes hiányának oly kiáltó jele, hogy méltán mondjuk ezt: a­ki nyil­vánosan, egy jelenlevő közönség ellenőrző szeme láttára a legszentebb jognak, az önvédelem jo­gának ily fitymálását, a hatalmaskodás ösztöné­nek ily szilajságát, bírói tisztének és lelkiisme­retének ily megvetését mutatja, — vájjon mily szineket játszik az egy nagy, kényes, sv­­ága diszkrecionárius­­hatalom gyakorlatában, melylyel a nemzeti és királyi szinházak főinten­dánsa felruházva van? Szóhoz jut-e az ő bárói­­ban a méltányosság, a jog, az őszinteség , az autokrat természet szilaj ösztöneitől? Nem ha­zugság, hízelgés, szolgai hunyászkodás, szétcsa­­pás-e a fegyver, melylyel az ő környezetében az önfentartásért küzdeni kell? És ha így van, mily erkölcsi világ az, a­melyre az operaház márványfalai világítanak ? Valóban, ez eset maga alkalmas arra, hogy meggyőzze a világot arról, hogy Keglevich Ist­ván gróf Injával van a tulajdonságoknak, me­lyekkel ma intéz­eteket céljaik felé vezérelni, sőt hivatásuk díszében csak megtartani is lehet. Ő maga megtesz mindent, hogy ellenségeinek le­gyen igaza. Fogadott újságíróira marad, hogy őt védelmezzék. Barátai kénytelenek elhallgatni. A­kik az ügy érdekéért fordították volt figyel­möket feléje, csodálkozva és aggódva állanak meg eljárásával szemben, a­mely méltatlan hozzá, mint gavallérhoz, méltatlan hozzá, mint az intézet fejéhez, méltatlan bírói szerepéhez. Egy szegény exisztencia azért, mert szegény, nem számíthat a hatalom részéről kíméletre, ha bűnös, vagy ha képtelen arra, a­mi a hivatala; de a hatalom, a­mely a gyengét védtelenül akarja eltiporni,­­ méltatlan arra, hogy trónon üljön és hogy tiszteltessék. Az operaház intendánsi helyisége, melyben drága selymekből, ókori kőedényből, lovagkorbeli lándzsákból, sisakokból és páncélokból az operaház­nak múzeumot rendezett be Keszlevich István gróf, ma délután csinos kis botránynak volt szín­helye. Itt tárgyalták Jósika János operaházi tit­kár fegyelmi ügyét, ki a sajtó útján hívta meg ba­rátait és ismerőseit a tárgyalásra, hogy meggyőződ­jenek a per anyagából közvetlenül az ő ártatlan­ságáról. Volt is közönség bőven, köztük G­y­ö­r­f­f­y Gyula, O­l­a­y Lajos, Madarász Jenő és Rigó Ferenc orsz. képviselők, kik az ügy iránt való ér­deklődésből jöttek el. Azt alig­ha sejtette bár­ki is közülök, hogy botránynyá fog fajulni a tárgyalás, hogy a rendőrség beavatkozása fog az ügynek kí­nos fordulatot adni. Csak az intendáns urnák vol­tak ez iránt aggodalmai, s már délelőtt kérte T­ö­­r­ö­k főkapitányt, hogy adjon melléje pár rendőrt, mert rendzavarástól tart. A főkapitány ur V­i­n­d Oszkár rendőrségi írnokot és három detektívet kül­dött az operaházba, kik az intendánsi helyiséggel szemben lévő szobában húzták meg magukat, várva az intendáns úr parancsát. Valamivel három óra után Keglevich István gróffal az élén bevonultak az operaházi fe­gyelmi biróság tagjai, s a belső szobában, az ajtó előtt felállított asztal körül foglaltak helyet. A bi­róság tagjai voltak Keglevich István grófon mint elnökön kívül Erkel Sándor igazgató, Szi­lágyi Lajos ellenőr és Palánszky Bertalan írnok, a­ki a jegyzőkönyvet vezette. A vádlott tit­kár képviseletében Komjáthy Béla ügyvéd orsz. képviselő jelent meg. A­mint a belső szoba ajtai megnyíltak, a kö­zönség az ajtó elé tódult, hogy az elnök szavait jobban meghallhassa. Szemben az intendánssal, de az innenső szobában Komjáthy Béla állott s mellette a vádlott, Jósika János titkár. Kis szü­net múlva megkezdődött a tárgyalás. Keglevich gróf: A múlt év október 19-én az operaház jogtanácsosának véleménye alapján fölterjesztést intéztem a belügyminisztériumhoz J­o­­s­­­k­a János intézeti titkár ellen, mint a­ki hivata­lának viselésére képtelen. A vádak, melyek ellene fölmerültek, a következők: 1. Nyelvismeretek hiánya. 2. A titkári teendők elvégzésére szükséges előismeretek hiánya. 3. A fogalmazásban való járatlansága és meg­bízhatatlansága. A belügyminiszter helyesnek tartotta ellene a fegyelmi vizsgálatot elrendelni. Jósika Pod­­maniczky báró volt intendánsnak egy nyilatko­zata alapján, mely eljárását helyesnek mondja, fel­lebbezett, de a belügyminiszter nem vette figye­lembe a fellebbezést, tekintettel arra,hogy Jósika előzőleg maga kérte a fegyelmi vizsgálatot. A vizs­gálat, melyet Bark­assy Géza mint titkár mint vizsgáló biztos és Alszegi Kálmán operaházi első ügyelő vezettek, be lévén fejezve, mára tűz­tem ki a tárgyalást. A tárgyalás nyilvános. A ta­nácskozás zárt ülésben fog megtartatni, de az íté­letet nyilvános ülésben fogom kihirdetni. Most fel­olvastatom a vizsgálati jegyzőkönyvet. Komjáthy : Tekintetes bíróság ! Keglevich: (közbevág) A hallgatóságnak nincs joga beleszólni. Komjáthy : Én nem hallgató, hanem J­ó­s­i­k­a János jogi képviselője vagyok. — Keglevich : Jogi képviselőnek itt helye nincs. Ez a tárgyalás annyi­ban nyilvános, a mennyiben a publikumnak joga van hallgatni, de beleszólásra nincs joga. (Nagy zaj a hallgatóság közt.) Komjáthy : A szabályrendelet, melyik pontja alapján tilt el az elnök úr a védelemtől? Keglevich : Még egyszer figyelmeztetetem a hallgatóságot, hogy a tárgyalás menetét ne zavarja. (Óriási zaj. Felkiáltások a hallgatóság körében : Ez botrány ! Ez .................... !) Komjáthy : Ismétlem, hogy nem vagyok hall­gató. . . . Keglevich : Kérem a rendőrséget! Erre leírhatatlan zaj támadt a teremben. A közönség reprodukálhatatlan szitkokkal halmozta el az intendánst, többen ököllel, bottal fenyegetődztek s az ingerültség oly fokra hágott, hogy tettlegesség­­től lehetett tartani. E pillanatban lépett be V­i­n­d Oszkár rend­őrségi írnok s a bíróság asztala előtt, Komjáthy Béla mellett megállótt, Keglevich fa rendőrtisztviselőhözt. Én a hallgatóság közül valakit, a­ki közbe­szólt, kétszer is felhívtam, hogy ne zavarja a tár­­gyalást, most ön előtt harmadszor is felszólítom. Komjáthy : És én harmadszor is kijelentem, hogy nem vagyok publikum, hanem Komj­áthy Béla köz- és váltó-ügyvéd, Jósika János védője, s a törvények értelmében jogom van az országban bárkit védeni, bármely bíróság előtt. A rendőrtisztviselő: Engem a főkapitány úr küldött ide s kötelességem kivezetni mindenkit, a­ki a rendet megzavarja. (Felkiáltások: Országgyű­­lési képviselő, az immunitás védi!) Komjáthy: Milyen alapon hatalmazta föl az intendáns úr, hogy engem kivezessen ? Tessék meg­mutatni a szabályzat ama pontját, mely megtiltja a védelmet! A rendörtisztviselő : Azt én nem tudom. De kérem távozzék. Komjáthy : Kijelentem, hogy csak az erő­szaknak engedek. A rendörtisztviselő : Akkor hát kénytelen leszek. — Komjáthy : Nem hagyom el e helyet, mig karhatalommal nem távolítanak el. Tegye rám a kezét, s én azt erőszaknak fogom te­kinteni. A rendőrtisztviselő (kezét Komjáthy vállára téve): No hát tessék ! Erre újra kitört a vihar. Egymást érték a fel­kiáltások : „Ez gyalázat !“ „Ez botrány !“ „Ez gaz­ság !” A közönség egy része folytonos fenyegetések közt tódult ki a teremből, követve Komjáthy Bélát, a­ki e szavakkal búcsúzott el az intendánstól: „Ilyen az igazság, a­mit ezek az urak mérnek !” Az intendáns, ki e jelenet alatt nyugalmat erőltetett magára, de kinek sápadt arca elárulta nagyfokú izgatottságát, a zaj lecsillapodtával, s miután Komjáthy Béla és vele együtt Jósika János eltávoztak, folytatta a tárgyalást. Ámde a tár­gyalás további folyama alatt is többször adott kife­jezést a hallgatóság méltó felháborodásának a fe­gyelmi vizsgálat erőszakoskodó, gyarló vádasko­dása fölött, úgy hogy az intendáns ismételve volt kénytelen a közönséget rendre utasítani. Első­sorban a terjedelmes vizsgálati jegyző­könyvet olvasták fel, melyet Barkassy Géza mint titkár mint vizsgáló biztos és Alszegi Kál­mán operaházi első felügyelő vettek fel. A vádakra nézve Jósika János általánosságban azt jegyezte meg a vizsgálat során, hogy ama három esztendő alatt, a­mióta a nemzeti színház s illetőleg az opera szolgálatában áll, mindig lelkiismeretesen felelt meg feladatának, s soha a legparányibb panasz sem merült fel ellene. Ennek bizonyságául becsatolta Podmaniczky báró volt intendánsnak s magá­nak Keglevich István grófnak nyilatkozatát, melyben ezek elismerésüket fejezik ki rendkívüli szorgalmáért és önfeláldozó tevékenységéért. Arra a vádra nézve, hogy az idegen nyelvek­ben járatlan, megjegyezte, hogy beszél magyarul, németül és franciául s az olasz nyelvet is annyira bírja, hogy meg tudja magát értetni. A másik vádra, hogy fogalmazványai megbíz­hatatlanok, azt felelte, hogy fogalmazványai soha bajt vagy kárt nem okoztak az intézetnek. Ezeken kívül még vagy 100 apróbb mulasztá­sért vonta felelősségre a vizsgáló bizottság, így, hogy az iktatókönyvekben s a szerződési blanketták nyomtatott szövegében törlések, kiigazítások fordul­nak elő, hogy egy szerződésben egy szóból kifelej­tett egy „n“ betűt, hogy a szerződéseket nem mu­tatta be a jogtanácsosnak stb. stb. Az utóbbi vá­dakra azt felelte, hogy Podmaniczky báró utasítá­sára cselekedett igy s ezt a báró egy nyilatkozatá­val igazolta is. A vizsgáló bizottság a titkár ur képességeiről meg akarván győződni, megbízta őt egy fogalmazás elkészítésével. De J­ó­s­i­k­a utalva ezer meg ezer fogalmazványaira, melyeket mint titkár szerkesztett, visszautasította ezt a megbízást. A vizsgálati iratokat a jogtanácsos véleményé­vel felterjesztették a belügyminiszterhez, a­ki pót­vizsgálatot rendelt el. A pótvizsgálat során azt kér­­dezték Jósikától, hogy miben állanak előtanulmá­nyai. Jósika azt felelte, hogy kinevezése alkalmával ezt nem kérdezték tőle s három év alatt, a­mióta titkárrá kinevezték, elég jelét adta annak, hogy nem képtelen e hivatal viselésére. Szemére vetették azt is, hogy a szerződések kiállításánál s felbélyegzésé­nél nem járt el szabályszerűen. Erre azt felelte, hog­y ő mindenben Podmaniczky báró volt

Next