Budapesti Hírlap, 1887. március (7. évfolyam, 59-89. szám)
1887-03-22 / 80. szám
e . (Szalon.) Fényes szoaré volt tegnap Pejacsevich Márkné grófasszony szalonjában, hol a fővárosi arisztokráciának sok kiváló tagja gyűlt egybe. A műpártoló háziasszony és leányai Jolán és Katinka grófkisasszonyok fogadták a vendégeket. Ott volt: Andrássy Gyula gróf és neje, Pejacsevich gróf főhadparancsnok, Bánffy Béla gróf és neje, Batthyány hercegné és kíséretében a m. k. opera egyik primadonnája, Treme 11 kisasszony, Vécseyné báróasszony és leányai, Széchenyi Gyuláné gróf asszony leányaival, Pallavicini Ede őrgróf nejével, Széchényi Géza gróf, Justh Zsigmond, Barrington angol főkonzul stb. Tea után Treme 11 kisasszony énekelt pár dalt olasz és német mesterektől, közben pedig az egyik Vécsey bárókisasszony ragadta el a társaságot, kellemes csengő hangjával. — (Fabinjr Teofil) igazságügyminiszternél tegnap járt a nyíregyházai szabadelvű párt küldöttsége, felajánlva a miniszternek a jelöltséget, ki azt el is fogadta. — (A feneketlen kid.) Mióta a vámháboru kiütött Oláhország és a monarchia közt, azt hittük, hogy a büszke rumuny nemcsak gazdasági és ipari termeléseinket veti meg, de a leányainkat is. De a mi áll a kézdi vásárhelyi csizmára, nem áll a székely leányokra, ezek előtt nyitva 411 éjjel-nappal Oláhország kapuja s feneketlen kádként nyeli el Székelyföld szép, fiatal leányzóit, kik pirospozsgás arccal hagyják el szülötte földjüket s fonnyadtan, testi-lelki szépségüktől megfosztva térnek vissza, csalódva „csengő aranyos“ reménységükben, ha ugyanott nem züllenek el. Való, hogy a székelyföld kicsi és szegény s sűrű népességének a legvéresebb verejtékek árán sem adja meg a mindennapit. Munkában, nehéz munkában született mindannyi s szeretnének is dolgozni, de egy nagy tömegnek nincs mit és hol. Ám tartja magát a káprázatos, bolondító mese Oláhország csengő aranyairól, gazdag bojárnékká lett szegény székely leányokról s mert ez a mese egy-két esetben valósággá is válik, százan meg százan mondanak búcsút minden esztendőben a szalmafedeles kunyhónak s keresik szerencséjüket a székely Amerikában. Igy hull az oláh feneketlen kádba évről-évre, Székelyföld fölös munkaereje s még mindig hiába várjuk azt a belügyminisztert, ki ha drákói rend lettel is, visszatartaná ezt a fölösleget és más irányba terelné, pl. „nagy Magyarország“ felé, hol a székely ép úgy kaphatna munkát mint a tót. Oláhország kap a székelyen, ki napszámosnak, cselédnek jóval több, mint a benszülött rumuny s nevezetesen Bukarest városában a cselédek túlnyomó része a székely leányokból telik ki, minthogy az iparosok javát is a Székelyföld adja. Mindezt pedig elmondtuk nem valami különös, hanem igen is sűrűn ismétlődő alkalomból, hogy „ismét három szekér székely leány ment át Oláhországba cselédnek“. Két szekér bizonyosan ott marad, egy szekér talán visszajön, majd évek múltán, üres kézzel, beesett arccal, rongyosan, elzüllötten. A veszteség mindenképen a mienk, a nyereség Oláhországé, de különösen Bukaresté, melyről azt mondja a nóta: Szép város, nagy város Bukarest városa. Sok székely leánynak Lett ez már gyilkosa... De hát a nóta csak nóta és ismét három szekér leány ment át Oláhországba cselédnek. (Magyar fölolvasás Fiuméban.) Magyar fölolvasás volt múlt vasárnap ismét a fiumei m. kir. állami főgimnázium nagy termében. Fest Aladár tanár értekezett az életfilozófiáról. Kimutatva az életuntság, világfájdalmaskodás, hipochondria és kishitűség forrásait, a munkára utal, mint összes létező és képzelt bajaink gyógyító szerére és az életöröm egyedüli kútfejére. Ezután Körösi Sándor tanár tartott fölolvasást újabb költőinkről. A nagyszámú közönség hálás tapsokkal adott bizonyságot arról, hogy Fiuméban jó földje van a magyar szónak. Megemlítjük még, hogy előtte való vasárnap olasz fölolvasás volt. Pizzetti Rókus tanár értekezett az elektromos világításról és Zambra Péter tanár Verdi Othellójáról. — („Ibolya“.) Szegeden fakasztotta ki a tavasz, meg a Pósa Lajos gondos keze. Egy az ő szerkesztésében megjelent Ízléses kiállítású emléklapnak a címe ez, melyet az Írói segélyegyesület és az orsz. szinészegyesület nyugdíjalapja javára rendezett estély alkalmából adtak ki. Vannak benne notabilitások, fiatal poéták és szép asszonyok. Nem válogatunk közöttük, hanem lapozgatva benne, ahogy ibolyát szedni szokás, kivesszük azt, a mi legelőbb szemünkbe ötlött, a mi legkedvesebbnek tetszett s itt adjuk mutatóul. Kicsinynek úgy, mint nagynak vannak szomorú és örömnapjai, nekem jutott mind a kettőből, de mikor disszinésznek választottak Kolozsvárit és Pesten, nagy volt az én örömem. — Egy jó barátom mondta e paradokszont. Mai világban csakis a kellnernek van haja, a zsidónak pénze, a grófnak nagy orra, és a komédiásnak szive. Teleki Sándor. — Aforizmák. Az élet hasonló a fájós foghoz : terhünkre van, szabadulni szeretnénk tőle, és mégis rettegjük azt a pillanatot, mikor a fogó felment gyötrelmeitől. — Nincs boldogabb, mint a középszerű ember , és nincs gazdagabb, mint az igénytelen. — Ha minden tövis, amivel megdobnak, — találna ; és ha minden gaz, mely utunkat állja és megtép — sebet hagyna rajtunk , akkor nem tudnánk végig járni életünk hosszú kálváriáját a nélkül, hogy minden kis keresztjénél össze ne roskadjunk. Sikor Margit — Pályatársaimnak. Kezdő színésznek túldicsértetése oly becsű, mint vak koldusnak adott hamis pénz. Vidor Pál. — Frigy. A zengő berekben sok-sok tarka madár énekbe fog, harmatszemecskékben tükrözik magukat a játszi pillék. Előszalad az Ártatlanság tündérkisasszony ka s ábrándokba merül. Vájjon miről ábrándozik ? Tudja is a gyermek, miről álmodik. Egyszerre ott terem mellette a Becsület tündér urfi s kedves szerelmi jelenetet játszanak. Becsület urfi: Álmodtam felőled, azóta kereslek. Szeretlek! Ártatlanság kisasszony (remegve): Én is álmodtam felőled. De, lásd, nem értelek. Szeretsz? Miért szeretsz? Becsület urfi (udvariasan letérdel): Szeretlek az első szerelem szent tisztaságával. Szeretsz-e viszont, szólj ? Ártatlanság kisasszony (el akar repülni, de valami a fekete göröngyhöz húzza le fehér szárnyait): Mit kívánsz ? (Közbeszólnak a virágok.) Ibolya: Én vagyok az egyszerűség! Ne felejts: Én a hűség ! Tuja virág: Az állandóság vagyok! Fehér rózsa: Én meg testvéred, kisasszony, az ártatlanság! Piros rózsa: Én a szerelem! A levelek (kórusban): Mi a reménység vagyunk! Ártatlanság tündérkisasszony (végig szalad a virágok közt, mindegyikből letép egy szálat s átnyújtja lovagjának): Ezt a bokrétát kéred, ugye? Becsület urfi (szerelemittasan): Ezt! (Összecsókolóznak, tarka nászmenet madárfritytyel, virágcsilingeléssel s az ifjú pár magasan lobogtatja a boldogság bokrétáját.) — Én ilyennek képzelem a frigykötést — Meseországban. Zvékics Ilonka. — „Ibolyába“ verset írni, Örzsikémet hagyni sírni. Mindennap vizitbe menni, Sós levest asztalra tenni, Ülésezni buzgalommal, összeveszni az urammal Szent istenem, milyen élet! Köszönöm a dicsőséget. Reitzer Lujza. Néhány szál ez csak az „Ibolyádból, pedg van egy egész nagy bokrétára való: Szeged valamennyi szép asszonya, leánya; ott vannak mindannyian „írásban,“ — fájdalom nem „képben“ is egyszersmind. — (Budafok vagy Promontor?) Egy budafoki olvasónk azzal vádolja a pestvidéki kir. törvényszéket, hogy útját állja a község magyarosodásának. Tavaly ugyanis Budafokra változtatta nevét a hajdan német Promontor s a falubeliek el is felejtenék hamar a csúnya német nevet, ha folyvást eszükbe nem juttatná a tekintetes törvényszék, mely még most is „promontori lakást“ citál és „promontori ingatlant“ licitáltat. A törvényszék elnökének, Kriszt János urnak csak egyetlen egy szavába kerül, hogy birái elfogadják a község hiteles uj nevét s reméljük is, hogy azzal az egy szóval szivesen áldoz a magyarosodás ügyének. (Az érdemekben dús Húrban.) Születésének 70-dik, írói működésének 50-dik évfordulója alkalmával nagy pánszláv ovációkban részesült. Prágában az akadémiai tót egyesület ünnepet rendezett tiszteletére, üdvözlő táviratokat kapott főleg Turóc- Szent-Mártonból, Tiszolcról, Szakolcáról, Vágújhelyből, Zólyomból, Besztercebányáról, Liptó-Szent-Miklósról, Trencsénből, Alsó-Kubinról, Nyitráról. Ide nyomtattuk a díszes névsort, hadd piruljanak belé az érdemes városok polgárai. Mutatóul adunk egy táviratot is, mely így szólt: „70 évet élsz, 50 évet munkálkodói, adja isten, hogy megéljed az időt, a midőn nem fogják ütni a tieidet!“ — Hiába, Magyarország csakugyan a jubilánsok országa, megülik itt úgy látszik, a jubileumát mindennek, — még a hazaárulásnak is. — (Egy fiatal gróf szerencsétlensége.) Egy nagyszebeni táviratunk jelenti: Esterházy János gróf, a pozsonyi főispán fia, az itt állomásozó 3-dik huszárezred hadnagya igen szerencsétlenül járt. A gyapju-utcában át akart ugratni lovával egy a gyalogjáróknak szánt ösvény korlátján. E közbenazonban oly szerencsétlenül esett le lováról, hogy eszméletlen állapotban súlyosan megsérülve szállították egy közeli magánházba. Az éj folyamán pozsonyi tudósítónk táviratozza, hogy oda érkezett jelentések szerint a fiatal gróf sebe életveszélyes, állapota reménytelen. (A párisi háromszoros gyilkosság) elkövetője még mindig nem került kézre, de a rendőrség már csaknem bizonyosan tudja, hogy a gonosztevő nem más, mint Geissler Henri Gaston ausztriai születésű fodrász, aki még évek előtt, Konstantinápolyban ismerte meg Regnault kisaszszonyt és sejtette felőle, hogy sok pénze és ékszere van. Ez a Geissler harmincéves, sovány, barnabőrű, feketehajú emberke, díszesen öltözködik és sima modora van. A francia rendőrség mindenfelé nyomozza , Angliában, Belgiumban és Németországban is. A félvilági hölgytől elrablott értékek összege nagy, körülbelül hatvanezer frank. Mint említettük, a vasszekrényt, melyben egész kincstár volt felhalmozva, nem bírta felnyitni, mert a zár olyan betűslakatra nyílott, amelynek 24.000 változata van. A gyilkos bizonynyal soká bajlódott e mesterséges lakattal, az élét a három lemészárolt áldozat holttestei mellett töltve, de nem bitt boldogulni. (Öngyikoss államtitkár. ) Egy londoni távirat jelenti: Cross, ki legutóbb a Gladstonekabinetben India helyettes államtitkára volt, múlt éjjel öngyilkossá lett. Öngyilkossága okául hosszantartó betegségét tartják. — (Öngyilkosságok.) Gyile Ferenc 70 éves napszámos ma este Ludoviceum utca 3-ik szám alatt levő lakásán fölakasztotta magát. Luszer László 24 éves kocsifényező ma délután a kerepesi temetőben az apja sirján főbelőtte magát. — Hahn Károly vincellérképezdei tanuló a „vörös kereszt“ kórház szomszédságában lévő képezdei faiskolában szivén lőtte magát. — Lindtner Ottóné szül. Szenfi Paula nyíregyházai születésű 30 éves asszony, egy könyvelő neje, ma d. u. Zsigmond utca 19. sz. alatti lakásán beretvával felmetszette ereit. Az orvosok nem tartják életveszélyesnek a sebet. — (Kompromittáló eset) történt ma Budapesten, szent Benedek szép napján. Mától fogva egy esztendőre kompromittálva van nálunk három közhasznú intézmény : a közmondás, a dandy és a kalendárium. Hogy sorra vegyük mind a hármat, elsőben is a közmondás azt tartja, hogy „Benedek a zsákban hozza a meleget.“ Hát el is jött ma Benedek, mint rendes életű szent bizonyosan a zsákját se felejtette odahaza, csak épen a javát, a meleget felejtette ki a zsákból. A zsák itt van, benne gyöngédtelen éjszaki szelek, verőfény a téle talmi, itt-ott még egy kis télről raktáron maradt hó is, ez a Benedek mai ajándéka, ezzel kompromittálja a becsületes jóhiszemű példaszót. A gavallérok egy részének — tanak rá az összes kabát-menhelyek — mindig kiváló és gyors érzékük volt a tavaszi verőfény iránt. Ennek tulajdonítható az a vándorlása, melylyel az elegáns téli kabátok lefűzik a legtehetségesebb vándormadarakat. Mihelyt megvilágosodik az aszfalt szürkesége, a mikádók és mencsikoffok viharos gyorsasággal vándorolnak befelé, nyugalmasabb házába, ahol zálogintézet árnyékában aludhatják kora tavaszi álmukat. A nemes ifjúság pedig felölti a tavasz derültebb s épen most kiváltott színeit és télikabát hiányában úgy találja, hogy nagyok a természet szépségei. Akkor jön Benedek, kiüríti az ő félreértésekben dús zsákját, az aranyos ifjúság pedig melankólikusan mondja, hogy érezzük erősen — a tavasz lehet, és lehető mélyre dugja kezét a kompromittált tavaszi bőrbe. — Természetes, hogy ezek után kompromittálva van a kalendárium is, amely március 21-dikére jelenti a tavaszt, de szerencsére a kalendáriumcsinálóknak már mestersége, hogy kompromittálva legyenek. — De hát hivatalosan mindezek dacára itt a tavasz, és Budapest hisz a hivatalos szónak. Hogy elhiszi, annak a bizonyságára meg is tartotta már tegnap délben zsúfolt ház előtt az első tavaszi előadást a váci utcai színpadon. Ott voltak mindazok az irányadó körök, amelyek állanak egy monokliból, egy szoknyakabátból, kifogástalan zárkózottságú inggallérból — no meg mellesleg egy hozzávaló emberből. Ott voltak Budapest összes szépségei, a fölfedezöttek s akik meg fölfedezésre várnak. Szóval ott volt mindenki — és azonfölül még igen sokan. Ott volt a gomblyukban, az utcasarkon, a kirakatokban az ibolya is itt-ott és mindenütt . .. Most mindjárt plagizálhatnánk kis és nagy poétákból valami szép mondást a márciusi ibolyáról, ha nem látnánk meg velük együtt Budapest tiszteskoru virágárus leánykáit, akiknek láttára megfeneklik bennünk a poézis és elakad a BUDAPESTI HÍRLAP. (80. sz.) Mit !március 39