Budapesti Hirlap, 1887. június (7. évfolyam, 150-179. szám)
1887-06-03 / 152. szám
Előfizetési árak: Egész évre 14 frf, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr.1 Csernátony mint kortes. Budapest, jun. 2. Alig lehet egy emberre nézve, aki a lezajlott húsz év alkotmányos és politikai küzdelmeiben részt vett, érdekesebb látvány annál, melyet Csernátony Lajos nyújt, mint kormánypárti kortes. Csernátony Lajos kritizálja az ellenzéket. A ki maga a legszilajabb ellenzék volt valamikor, aki a fegyvert használta válogatás nélkül úgy és ott a hol és a hogyan kapta, — a szentimentalizmustól a botrány provokálásáig, a martyrtól majdnem a hóhérlegényig, az ma az Apponyi-féle ellenzéket, ezt a szelídet és udvarképeset veszi nyelve hegyére. Az ember áll a kavargó sokaság fölött, mely ingyen vacsorákon ad hoc felfújt nagyságokért lelkesül, visszatekint a múltra, nézi a jelent s nem mer bepillantani a jövőbe. Valóban, ha az embereket nézzük, rohamos haladást kell konstatálnunk — lefelé. De nem feszegetem ez oldalát a dolognak, mert ez gyűlöletes foglalatosság, én pedig bántani senkit sem akarok. Azonban kiemelem, hogy Csernátony zsurnalisztás iskolájában két ember tűnt föl s nevelkedett meg. Mindenik az ő szelleme, az ő lelke és komolysága nélkül jött, a nélkül maradt is, de stílusának sallangját hamar elkapkodta, hogy hatást tegyen vele. Egyik a skorpió jegye alatt irt és lett nagygyá a maga nemében. Azonban mestere politikai tartalma és komolysága nélkül lévén, amint önállóságra jutott, reálisabb természete más irányba terelte figyelmét. Lemondott a politika becsvágyáról s csak féllábbal maradt a házban. Megtartotta a képviselői állást, de elvetette gondjait; ellenben nem siker nélkül értékesítette temperamentumát egy kevésbé ideális foglalkozás körül, mint minő a szélsőbaloldali hazafiság. A másik tanítvány Verhovay volt. Ez nem hogy lemondott volna a politikai szereplésről, de sőt épen oda koncentrálta összes szilaj ösztöneit, melyek fölébredtek és megtollasodtak Csernátony Lajos ellenzéki iskolájában, melyet valamikor a deákpárti sajtó egy, Csernátony által kedvvel használt kifejezés szerint „pecérdus“-nak nevezett. Olyanfajta ellenzék volt, aki most a Józsefvárosban az ellenzéket kritizálja, hogy az ily excesszivus temperamentumokat a maga körébe vonzott, sőt meg is nevelt. Elismerem, sőt kiemelem, nem tehet róla, de ő adta a nemzetnek ez iskolát; ő adta ez iskolának az hangot, a kifejezéseket, a periódusokat. És noha ő és minisztériuma elkerülték azt a megérdemlett sorsot, hogy ez az iskola nőjön a nyakukra s legyen nekik az ellenzékük , — most, mégis ő kel ki keserűen egy más, az övéhez képest csupa szeretetreméltóságból, édességből és lojalitásból kevert ellenzék ellen. Igen élénken emlékezem arra az estére, mikor a király a budavári palota megvilágított ablakaiból letekintett a szép Budapestre s e kedves, városnak Dunasorán rengeteg közönség hömpölygött, kezében fáklyával, a vigadó felé, éltetve Kossuth Lajost és tisztelegni Tisza Kálmánnak, az országos ellenzéki gyűlés fe-ejének. Ma egy oly ellenzék áll szemben. Tiszával, amely még a Jánszky dolgába sem avatkozik, mintha attól félne, hogy népszerűvé találna lenni. Tisza és Csernátony ellenben annak idején még Kossuth palástjába is belekapaszkodtak. És Csernátony Lajos, ahelyett, hogy megmosolyogná állapotainkat biztos várából, kiáll a Józsefvárosba, bepanaszolni az ellenzéket — túlzásaiért!s, a ki a ki-,egyezési elaboratum ellen egy konkrét kisebbségi javaslatot védett; majd utóbb ezt elejtve, két rendben bihari pontokat csinálni segített és egyszer delegációba, ment, egyszer elmaradt belőle s végre mindez öt programmot elhajította s bele-sült sine beneficio inventarii a deákpárti örökségbe, a deákpárti programoiba, és ő ma azzal nem röstelli vádolni az ellenzéket, hogy nem egy programmja nincs, hanem nagyon is sok van. Mert Péten itt így, Pál amott amúgy beszél. Persze, ha minden jelölt beszéde pártprogrammá volna, akkor igaza is lenne ; de e beszédek nagyobb része csak kritika, egy kia tapogatózás megoldandó kérdések körül s több efele, melyből körülbelül megismerni az embert és pártállását. Pártprogramm tudtommal egy van, az is inkább csak pártnyilatkozat s mérsékelt ellen-zék részéről. Ha azonban az ily felpanasztás Cser-, zátony részéről egy neme a naivságnak, A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Egy véres követválasztás. (A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája.) A választási mozgalmak javában folynak, alkalomszerű tehát, ha egy régi zászlóbontás történetét elbeszélem. De azért ne utánozzuk! Az 1832—36-ki országgyűlés idején három párt állott egymással szemközt: a reform-párt, az alkotmány kiváltságaihoz konokul ragaszkodó nemesi párt, végre a kormánypárt. A reform-párt zászlóját már a korábbi országgyűlésen Nagy Pál, Ragályi Tamás, Kölcsey Ferenc, Balogh János, Beöthy Ödön, Bezerédy István, Pázmándy Dénes stb. látogatták, míg a kormánypárt főszónokai : Andrássy esztergomi, Császár temesi követ, Juszt Ferenc és Szluha Imre voltak. Nagy baj volt azonban a reformpártra nézve, hogy alkalmas vezér hiányában szűkölködött. Nagy Pál, ki korábban a vezérszerepet vitte, befolyását már ekkor elvesztette. Ragályi Tamásra, Borsod nagyhírű volt követére tekintenek tehát, ki legtöbb oly tulajdonságot egyesített magában, melyek egy pártvezérben megkívántatok. A kormánypárt megbuktatta őt saját megyéjében, az ellenzék pedig tromful megválasztotta őt két más megyében. E harcok egyikét, a heves megyei választást kívánom itt vázlatban megírni. Ragályi ügyét Hevesben Keglevich Miklós gróf és Orczy István báró karolták föl nagy lelkesedéssel. Pyrker László, a költő érsek-főispán, 1833 október 22-re közgyűlést hirdetett, melynek két főbb tárgyául az országgyűlési követ megválasztása s a vármegyei tisztikar újjáalakítása tűzetett ki. A kormánypárt jelöltje mindkét állásra Kátay István addigi alispán volt s mivel régi gyakorlat vala, hogy egyik követül az első alispán küldessék az országgyűlésre, az érsekfőispán legelőször a tisztujjítást tűzte napirendre, úgy gondolkozván, ha a kormánypárti Kállay alispánnak megválasztatik, nem lesz nehéz a követet is az ő személyében találni föl. Az ellenzék azonban csakhamar átlátott a kormánypárt szitáján s hangosan követelte, hogy először a követ választassák meg. Ezt az erős kormánypárt határozottan visszautasította. Keglevich úgy, mint Orczy, tervüknek kivitelében főleg a vármegyei köznemességre támaszkodtak. A gróf a mikófalvai választó nemeseket barátságos értekezésre magához kérette Szilvásra, sőt személyesen is fölkereste az egyes községeket, hogy híveket szerezzen a reformpárt törekvéseinek. Gazdatisztjei mint apostolok járták be a vármegyét, hirdetvén urok elveit nagy buzgalommal. A szilvási, visnyói és szentmártoni jobbágyoknak ki volt adva a parancsolat, hogy október 21-re kellő számú szekérrel álljanak elő a nemesség elszállítására. Az utasítás egyik pontja azt is meghagyta, hogy a választók bottal és fokossal szereljék föl magukat. Október 21-én megmozdult minden falu. Közös találkozási helyül a baktai völgy volt kijelölve. Keglevich Miklós gróf maga tekintélyes számú sereget vezetett. Köznemesi ruhában, pitykés dolmányban, kalapja mellett árvalányhaj-■ bokrétával délcegen lovagolt a tömeg élén. Oldalát fényes fringia díszítette. Jobbján Papp Pál, a grófi javak igazgatója s balján Kecskés-Kovács József, bizalmas embere lovagolt, magasm lobogtatván a háromszinü zászlót. Orczy István báró hasonló módon járt, el a számára kijelölt községekben s október 21-én a baktai völgyben találkozott a gróf csapatával. Itt pihenőt tartottak. A tarisznyák bőven meg voltak tömpenni- valóval s a pincemesterek csapra verték a sereggel hozott hordókat. A gróf egy mocsárfa alatt foglalt helyet s hosszas lelkesítő beszédet intézett híveihez. Még napnyugta előtt megindultak Eger felé. Alig hogy a gróf elszállásolta magát, a városból lovasok száguldottak feléje. Saját hívei voltak, kiket a városban megtelepült Kállayak kikergettek. Estefelé aztán megindult Keglevich seregével, hogy a városban egy kissé széttekintsen. Az Újvároson más vidékről jött párthíveivel találkozott, kiknek szekereit a tanyára utasította, magukhoz pedig így szólt: „Bántottak bennünket , vegyen kiki botot, vasvillát! Menjünk és, tudjuk meg, mit akarnak Kállay emberei?“ És mentek. Szólt a zene, a zászlók lobogtak, a nép pedig énekelte a gúnydalt, melynek éle a pecsovicsok ellen volt irányozva. Mai számunk 12 oldalra terjed..