Budapesti Hírlap, 1887. július (7. évfolyam, 180-210. szám)

1887-07-27 / 206. szám

1887. julius 27. BUDAPESTI HIRLAP. (206. sz.) cem. Már kifelé indultak a betörők az ablakon, a mikor arra vetődött egy éjjeli öv. A jó madarak erre futásnak eredtek, ott hagyva a rablott holmit. — A tipiki jódfürdőben e hó 18-ig 992 fürdő ven­dég fordult meg. — A svábhegyi Széchenyi-szo­­bor építési költségeire e hó 30-án az Eötvös-villá­­ban zártkörű táncvigalmat tartanak. — Kitüntetett biró. Dunakeszről írják lapunknak: Száraz Ist­vánt, Dunakesz községnek huszonkét éven át érde­mes bóráját a király az ezüst érdemkereszttel tün­tette ki. A kitüntetés jelvényét e hó­­23-án adták át nagy­közönség jelenlétében. Somhegyi József praelatus nagy misét mondott, a községház udvarán Kemény Gusztáv vácfelsőjárási szolgabíró tűzte fel egy talpraesett beszéd kíséretében az érdemren­det, ki után Bossányi László orsz. képviselő és a kitüntetett szülották.­­ A házépítő iparosok e hó 28-én csütörtökön délutáni 6 órakor értekezletet tartanak a háztelkek ügyében. Eölhivatnak mind­azok a tagok, kik magukat háztelkekre előjegyez­ték, vagy előjegyeztetni óhajtják, hogy az említett napon a Herm­ina-úton az állatkert háta mögött lévő „Cserebogár“ - hoz címzett vendéglőben jelenje­nek meg. — (Hymen.) Eljegyezte : Schwarz Re­zső, az „Egyetértés“ egyik szedője, e hó 21-én Nán­doron özv. Lengyelné leányát, Hermina kisasszonyt. — Weinberger Sándor hevesi kereskedő, Engel­man Karolina kisasszonyt Hőgyészről. — T­u­rf­y István gazdatiszt Emanuel Kamilla kisasszonyt O-Gy­all­áról. —­Kaczvinszky Kál­mán gyulai adófelügyelö B­u­d­a­y Hona kisasszonyt, Buday József bács-bodrogmegyei adófelügyelö leá­nyát. — Nőül vette : Schuber Mátyás a rozs­­nyói ág. ev. főgimnázium tanára H­a­j­c­s­i Anna kisasszonyt, Hajcsi Sándor főgimnáziumi igazgató leányát. — (Gyászrovat.) Elhunytak: Horváth Antal zsidó néptanító e hó 21-én 42 éves korában. •—Beregi Beregszászy László, sárköz-újlaki földbirtokos, Vécsey József báró sárközi uradalmá­nak volt tiszttartója, életének 56-ik évében, hosszas szenvedés után. — Haraszthy József, Ugocsa­­megye egyik legtekintélyesebb birtokosa e hó 21-én Halmiban. A boldogultat 1845-ben nevezte ki Pe­tényi báró főispán Ugocsamegye táblabirájává, a szabadságharcban mint honvéd-h­adbiró szolgálta a nemzet ügyét. Fogságot szenvedett Josefstadtban, börtönének ajtaját az amneisztia nyitotta meg 1858-ban. — Vadkerten (Nógrád megyében) E­t­­temberger Jánosné szül. Fs­rlicza Mária asz­­szony 37 éves korában. — Mittner Józsefné szül. Drazsay Borbála e hó 23-án életének 41-ik évében, hosszas szenvedés után Aradon. — R­é­d­l Rezső m. kir. állam vasúti hivatalnok élte 29-ik évében Pulkánban (Ausztria). — Königsthali König Lá­zár nyugalmazott utibiztos 82 éves korában. — Nagyréti Darvas Pál csécsei földbirtokos e hó 23-án 70 éves korában, segédjeivel J­ót­ka­b­f­f­y Istvánnal és Batthyány Tivadar gróffal párviadalra hivta ki Széchenyi Andor grófot. Batthány Tivadar gróf elfoglalt­sága miatt a további segédkezéstől elállván, helyébe Horváth Gyula kéretett föl segédül. Széchenyi Andor gróf segédei: ifj. Andrássy Gyula gr. és B­ó­d­i Lajos dr. há­romszori golyóváltást indítványoztak , ámde W­ahr­mann Rikhárd segédeinek J­a­k­a­b­ff­y Istvánnak és Horváth Gyulának ellenkezésére a párviadal feltételei akként állapíttattak meg, hogy a párviadalt vivők 16 méter távolságból két méter avánszszal kétszer lőnek egymásra s ha a pisztolypárbaj ered­ménytelen maradna, nyomban kardpárbajt vívnak egész a harcképtelenségig. Ez évi március 10-én délután 3—4 óra közt a Ferenc­ József laktanya lovagló iskolájában a vád­lottak töltött pisztolylyal kezükben a párviadalra kiállván, először Széchenyi Andor gr. lett, de golyója nem talált. Nyomban rá Wahrmann Rikhárd lőtt s golyója Széchenyi Andor gróf­nak mellkasába fúródott, a jobb mellhártyát meg­sértette s a bal tüdő felső lebenyén keresztül ha­tolt. A sérülés súlyos, mert gyógyítása hónapokat vett igénybe, sőt életveszélyessé is válhatott. Mindezek alapján W­ahrmann Rikhárd és Széchenyi Andor gr. párviadal vétsége miatt vád alá helyezendők­ voltak, ellenben a segédek el­len, mivel szabályszerűen jártak el, az eljárást meg­szüntetni kellett. 7 TÖRVÉNYESZKI CSARNOK, Budapest, jul. 26. A Széchenyi-Wahrmannn párbaj.­ ­— Saj­át tudósítónktól. — Nem rég közöltük, hogy a budapesti kir. bün­­fenyitő törvényszék párviadal vétsége miatt vád alá helyezte Széchenyi Andor grófot és W­a­h­r­­m­a­n­n Rikhárdot, kiknek ez év március 4-én ví­vott verés pisztolypárbajáról annak idejében kime­rítő tudósítást közöltünk. E határozatban mindkét fél megnyugodván, a törvényszék szeptember 24-ére tűzte ki a végtár­­gyalást, melyre a vádlottakon kívü­l a segédeket és orvosokat is megidézte. A vádhatározat így szól: A budapesti kir. törvényszék büntető osztálya párviadal vétségével vádolt W­ahrmann Rikhárd és Széchenyi Andor gr. elleni bűnügyben a befejezett bűnvádi vizsgálat alapján a kir. ügyész indítványa folytán a következő végzést hozta : W­ahrmann Rikhárd budapesti szül. 22 éves, izr. vallású, joghallgató és Széchenyi Andor gróf budapesti születésű 22 éves nős, ma­gánzó ellen a btk. 296. §-ába ütköző párviadal vét­sége miatt közvetlen végtárgyalás rendeltetik, ennek határnapjául 1887. szeptember 24-ike tűzetik, arra W­ahrmann Rikhárd, Széchenyi Andor gróf vádlottak és ifj. Anibrássy Gyula gróf, R­é­d­­ Lajos báró, J­ak­a­b­f­f­y István, Bat­thyány Tivadar gróf és Horváth Gyula mint tanuk megidéztetnek. Megokolás. A vádlottaknak beismerésével és a tanuknak egybehangzó vallomásával igazolva van, hogy vád­lottak els év március hó 8-án éjjel egymással össze­tűzvén s egymást tettleg bántalmazván, a következő napon első rendű vádlott Wakrpuha Szikhárd Színész és kritikus. Esztergom, jul. 26. Az itteni járásbíróság ma üilt törvényt Ha­an Rezső, az „Esztergomi Közlöny“ szerkesztője s S­z­a­r­v­a­s­i Soma színész felett­, azért a botrányos, jelenetért, mely köztük e hó 17-én az esztergomi főpiacon lefolyt. Az ügy előzményei röviden a kö­vetkezők : Szarvasi Soma e hó 15-én az esztergomi színkörben fellépett a „Vasgyáros“ Derblay szere­pében. Erről a fellépésről az „Esztergomi Közlöny“ is közölt kritikát, de olyant, mely Szarvasinak nem volt ínyére. A tanságában sértett szinész e miatt felelősségre vonta a szerkesztőt s mérhetetlen izga­tottságában annyira megfeledkezett magáról, hogy botjával kétszer ráütött védtelen ellenfelére. Aztán mindketten panaszra mentek a bírósághoz . H­a­a­n Rezső könnyű testi sértés, Szarvasi Soma be­csületsértés miatt. L­e­­­c­z József aljárásbiró tárgyalta az ügyet, nagy közönség jelenlétében. Szarvasit V­a­­­s­z Sán­dor dr. budapesti ügyvéd, Haan Rezsőt Szabó Titusz párkányi ügyvéd képviselte. A járásbiró ki akarta békéltetni a feleket, de Haan ragaszkodott a törvényes elégtételhez. A tárgyalás tehát megkez­dődött. A járásbíró első­sorban Szarvasi pana­szát hallgatta meg. Szarvasi (Hirschhorn) Soma, 26 éves izr­­nőtlen, reáliskolát és színi képezdét végzett színész következőleg adja elő az esetet: Ő az esztergomi színigazgató felszólítására díjtalanul lépett föl a „Vasgyáros“-ban, a későbbi szerződés reményében. Az előadás telt házat csinált. Másnap, júl. 17-én, midőn elolvasta az „Esztergomi Közlönyének a róla írt kritikáját, a­mely őt mint zsidót és nem mint szmészt bírálta meg és figyelmeztette az igazgatót, hogy az „ilyen Szarvasi-féle egyénektől“ óvja meg társulatát, nagyon elkeseredett, mert ez által meg­semmisültek a szerződéshez fűzött reményei. Ily felizgatott állapotban találkozott délfelé Haan-nal az utcán. Bemutatta magát és szemrehányást tett a szerkesztőnek, a­miért őt oly kíméletlenül le­rántotta. Haan erre ingerülten azt mondta neki: „Ne inzultáljon, maga is olyan piszkos zsidó, mint a többi!“ és ezzel félre akarta őt lökni pálcájával. Szarvasi ekkor botjával kétszer rávágott. Haan Rezső, honti születésű­, 47 éves, róm. kat., nős, jogvégzett, hírlapíró, tagadja, hogy ő a becsületsértő kifejezést használta volna. Azt mondja, hogy Szarvasi orvul támadta meg s bottal kétszer megütötte. A kritikát különben nem ő, hanem fia irta. Ezután a tanukat hallgatták ki, kik a botrány lefolyásáról szolgáltak felvilágosítással. A tárgyalás eredményéről lapunk zártáig nem kaptunk hirt s igy azzal csak holnap számolhatunk be. — Az elmebajos ügyvéd. A minap nem kis feltűnést keltett a fővárosban az a hir, hogy R­é­t­h­y Károly budapesti ügyvédet neje és leánya ok nélkül a bolondok házába csukatták. E súlyos vádat, iga­zolni látszott az a körülmény, hogy R­é­­­k­y Károlyt a becsukatását követő napon már kibocsátották a Schvarczer-féle intézetből, hová tiltakozása ellenére vitték. Szabadnak érezvén magát a páciens, maga is beszegődött terhelő tanúnak neje és leánya ellen, kijelentvén, hogy ezek azért költötték bolond hírét, hogy vagyona fölött korlátlanul rendelkezhessenek. A „Budapesti Hírlap“ ezt a hírt a köteles kímélet­tel közölte, be akarván várni az orvosszakértők véleményét-És a vélemény nem­ is váratott magára so­káig. L­a­u­f­e­n­a­u­e­r dr. egyetemi tanár, aki R­ót­h­y ügyvédet megvizsgálta, sietett megnyugtatni a felhábo­rodott közvéleményt, kijelentvén, hogy ez az úr tényleg a Schwarczer intézetébe való, mert az úgynevezett a­g­g­k­o­r­i é­l­m­e­z­a­v­a­r­b­a­n szenved. De a botránykedvelőket nem térítette meg a tudós tanár­nak ez a nyilatkozata s rémesnél rémesebb híreket kolportáltak a „gonosz“ hitvesről, a­ki aljas kapzsi­ságból meg akarta rontani férjét. A sok gyanúsí­tásra a rendőrség is helyén­valónak látta a beavat­kozást. Kihallgatta az áldozatnak kikiáltott ügyvé­det, a­ki persze józannak vallotta magát s vádolta nejét és leányát; aztán kihallgatta a vádlottakat, a szomszédokat és orvosokat s mikor már ezeknek a vallomását is megörökítette hosszú jegyzőkönyveken, áttette az iratokat a budapesti kir. ügyészséghez. A rendőrség s illetőleg Réthy Károly személyes szabadság korlátozásával vádolta az asszonyt és leányát, de az ügyészség úgy győződött meg, hogy­ ez a vád teljesen alaptalan s hogy Réthynének elégséges oka volt férjét a Schwarczer intézetébe küldeni. Ennek alapján a kir. ügyészség ma az ügy félretételét indítványozta s kétséget sem szenved, hogy a törvényszék határo­zattá fogja emelni ezt azt indítványt. — Gyilkos tanuló. Klein Ferenc kereske­delmi akadémiai tanuló a múlt év végén Tisza-Fü­­reden agyonlőtt egy Péntek József nevű mun­kást, a­ki szemrehányásokat tett neki, amiért atyja béréből három forintot levont. A törvényszék szán­dékos emberölés miatt tíz évi f­egyház­­r­a ítélte a fiatal vádlottat, de a kir. tábla szüneti ta­nácsa ma tizenkét évi fegyházra emelte fel a büntetést. NYÍLT-TÉR.*) Orvosi tekintélyek által vese, hugydara, köszvény és hólyag bán­talmak ellen, továbbá a légző és emésztési­ szervek hurutos bántalmainál rendelve. — égvényes vasmentes savanyúvíz —­szénsavdús, lithium tartalmú forrás. Borra­ használva igen kellemes üdítő italt szolgáltat Kapható ásványvíz kereskedésekben s legtöbb gyógyszertárban* A galvator-forrás igazgatósága Eperjesen., Kutvispesten főraktár Kuesseun­ L. urnái. *­ E­séget a rovat alatt közlöttekért nem vállal felelős­ Szerk. napirend. Naptár: Szerda, julius 27. — Róm. Bit. Pantaleon vértanú. — Prot.: Márta. - Görög-orosz: (jul. 15.) Ju­­litta — Zsidó: (ab. 1.) — Nay két 4 ó. 32 p., nyugszik 7 p. 40­­ perc. — Hold két déli 12 ó., nyugszik 11 óra 25 perc este. — El.ő negyed délután 3 óra 46 perckor. — Honvédelmi ál­la­m­t­it­k­á­r fogad d. u. 2—3. — V a 1 1­á­8- és közoktatás­ügyi államtitkár fogad 12—2. — Horvát miniszter fogad d. e. 10— d. u. 2. óráig. — Anna-bál a Császárfürdőben este 6 órakor. — Kereskedelmi múzeum a város­ligeti iparcsarnokban d. e. 10—12 és d. u. 4—7. — Halásza­t­i kiállítás az állatkertben egész nap. — Üvegfest­é-­­zeti kiállítás Kratzmann Ede műtermében (a füvész­­kert mellett) nyitva egész nap, díj nélkül. — Történelmi arc­képcsarnok a budai királyi várbazár épületében d. e. 9— 12 óráig. — Országos képtár az akadémia palotájában délelőtt 9—d. n. 1 óráig. — N­emzeti múzeum, ásvány­tár d. e. 9— d. n. 1 óráig. — Országos tanszer­múzeum a budai állami tanitóképzőintézet épületében d. e. 9—12 és d. u. 3—6. — Technologiai múzeum a kere­posl­nton (Beleznay-kert) nyitva d. e. 9— d. u. 1. — Egye­­tem­i füvészkert az üllői­­ utón d. e. 8—12 és d. u. 9—6 óráig — Nyilvános könyvtárak zárva. — Országos p­a­n­o­r­á­m­a (városliget, volt kiállítási terv­im nyitva áll naponként, reggeli 9 órától este 10 óráig. _ — Illáskért nyitva egész nap. Belépő díj 30 kr. — Sváb­hegyre fogaskerekű vasút indul félóránkint; az Entvcs-villában cigányzene. — Margitszigetre hajó indul félóránkint, a­ szigeten minden nap cigányzene, csütörtökön, szombaton és va­sárnap katonazene. Vízállás: Juli 26. Jul. 25. Jul. 26.Jul. 25. méterben méterben Duna: Pozsony 2.06 2.00 Tisza: M.-Sziget 0.76 0.76 Komárom 1.86 1.86 V.­Namény 0.96 1.00 Budapest 2 00 2.01 Tokaj 0.44 0.52 Mohács 2.65 2.55 Szolnok 0.60 0.55 Újvidék 2.116 2.06 Szeged 1.12 1.14 Pancsova 0.80 0.92 Bodrog: Sárospatak 0.48 0.47 Orsovára 1.76 Szamos: Szatmár 0.44 0.50 Vág: Komárom 1.60 1.80 Kőrös: B.­Gyula 0.04 0.02 Dráva:Barcs 1.17 1.32 Gyoma 0.20 0.20 Eszék 2.02 1.98 Szarvas 0.40 0.40 Száva:Sziszek 1.00 0.05 Maros: Arad 6.70 0.70 Mitrovica 14? 1.26 Boga: Temesvár 0.01 0.0

Next