Budapesti Hírlap, 1887. augusztus (7. évfolyam, 211-239. szám)

1887-08-01 / 211. szám

1867. augusztus 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (211. sz. 5 évis várta és meghívta ebédre. — Branko lovag, a király főszállásmestere, holnap Dévára érkezik. — (Trefort miniszter Lyonban.) Lyon­ból jelentik nekünk e hó 27-ki kelettel . Tre­­fort miniszter tegnap Lyonba érkezett és a „Budapesti Hírlap­ lyoni levelezőjének kalauzolása mellett meglátogatta a szép művészetek iskoláját és a lyoni híres szövő­iskolát. Behatóan figyelt meg mindent, felvilágosításokat kérve mindenről, a­mit látott. A selyem­műipart akarja a miniszter Magyar­­országon meghonosítani, azért is jött ide, hogy sze­mélyesen tájékozza magát ez irányban itt Lyonban, mely hazája a selyemszövő-iparnak. Ma délelőtt 10 órakor utazott el a miniszter Párisba. — (Görgey Kornél altábornagy,) a szegedi honvédkerület parancsnoka, — mint a „Szegedi Híradó“ írja — aug. 1-én egyelőre hosszabb szabad­ságra megy. Nyugalmazása csak a november havi előléptetések alkalmával fog elintéztetni. Katonai körökben valószínűnek tartják, hogy az altábornagy nyugalmazásakor valamely nagyobb katonai rendjelt fogja kapni. Emlegetik azt is, hogy Görgey altábor­nagyot, a katonai pályán szerzett érdemei elismeré­séül, nyugdíjazásakor a magyar főrendi­ház tagjává fogja ő felsége kinevezni; ez azonban még eddig nem egyéb kombinációnál.­­ (Francia ajándék a németeknek.) Rövi­den már jelentettük, hogy egy dúsgazdag francia a francia hatóságok iránt való boszúból egész vagyo­nát a német trónörökösnek hagyta. Erről az esetről párisi levelezőnk a következő részleteket je­lenti : A dúsgazdag Bareillert Boissise-le-Roi mairejét 1886-ban egy évi fogházra ítélték azért, mert rálőtt egy kőmíveslegényre, a­ki 12 franknyi bért kért tőle. Az elítélés ugyan boszantotta Ba­reillert, de közeledvén a nagy nemzeti ünnep napja, azt remélte, hogy a nagy megkegyelmezések alkal­mával kegyelmet kap ő is, annyival is inkább, mi­vel maire és milliomos. De kegyelmet nem kapott, sőt még pénzbírságra sem változtatták a bünteté­sét. Ez annyira bántotta, hogy belébetegedett s meghalt, mielőtt még megkezdte volna büntetését. Végrendeletében az őt elítélő francia törvényszékek boszujára gyönyörű boissisei birtokát „a német kor­mánynak hagyta, hogy azon német kolóniát állít­sanak s a kolóniának tiszteletbeli feje a trónörökös legyen.­­ (A bolgár fejedelem Nagyváradom) Egy átutazóban levő urakból álló társaság vacsorá­zott a minap a nagyváradi „Rózsabokor“ vendéglő kertjében. Mikor javában folyt a társalgás, egy barna férfi haladt el mellettük s a háttérben leült egy sarokasztalhoz. Súgott valamit a pincésnek s a mulató társaság egyik tagjának úgy rémlett, mintha a magános idegen azt mondta volna a pincésnek, hogy ne gyújtsa meg a lámpát. Erre a felfedezésre tüstént az ismeretlen felé fordult az egész asztal­­társaság figyelme. Le nem vették volna a szemüket a sötétben ülő alakról. Egyszerre az egyik valamit singott szomszédja fülébe. Ez tovább adta s a kö­vetkező pillanatban összedugta a fejét az egész társaság — egy képes újság felett, mely egyikük zsebéből került elő. Halk hangon s látható izgatott­sággal vitatkoztak, összemérve a képes újságon levő arcképet a sarokban ülő rejtélyes alakkal. Az épen nemes egyszerűséggel fogyasztott egy kis pörköltet, de azért csakhamar feltűnt neki a társa­ság kiváncsisága. Feléjük fordult egészen s ő is jól megnézte őket . „Most már semmi kétség, uraim“ szólalt fel erre a társaság egyik tagja „ez az ismeretlen csakugyan nem más, mint — K­o­­burg bolgár fejedelem. Csak meg kell nézni figyelmesen az arcát, ott a karakterisztikus nagy orr, minden vonása rávall a fejedelemre, ki bizonyára inkognitóba utazik le Bulgáriába.“ Az ismeretlen csakugyan szakasztott Koburg Ferdinánd volt. Azóta a társaság majd elnyelte szemével az inkognitó fejedelmet, filézték, hogyan eszik, hogyan iszik, hogyan tartja a villáját s általános derültsé­get keltett, hogy a fejedelem — bizonyára inkogni­­tójának biztosabb megőrzése végett — lehetőleg egyszerűre szabta lakomáját­­s a borjúpörkölt után még csak egy kis ementhalit sem mert megkockáz­tatni. Kis szünet után az asztaltársaság nem kis örömére szolgált, hogy a bolgár fejedelem velük ba­rátságos tekinteteket vált. De mennyire fokozódott ez öröm, midőn a népszerű Koburg Ferdinánd asz­talukhoz közeledett. Az idegen urak mind egyszerre felugrottak ülőhelyükről és egyenként mutatták be magukat ő fenségének. A bolgár fejedelem szabadko­zott, mondott valami nevet, mire azok diplomatikus mosoly kíséretében kínálták meg székkel a magas vendéget, mit az készséggel elfogadott. Az urak igyekeztek a fejedelem inkognitóját tiszteletben tar­tani, de azért meg nem állottak, hogy a bolgár kér­dést, szőnyegre ne hozzák. Az ünnepelt mindenre kitérőleg válaszolt. A társalgás vígan folyt. E köz­ben az asztaltársaság egyik tagja azt a kérdést in­tézte a fejedelemhez, hogy szereti-e a cigányzenét ? A kérdezett nevetve, válaszolt: „sőt játszom is.“ Azalatt egy másik is intézett hozzá egy kérdést, t. i. hogy egyedül jött-e ide és hol a kiséret? :— „Ha parancsolják“, szólt a fejedelem, „tüstént itt leszek.“ Öt­ perc múlva előkullogott 14 szál cigány. A Vendégek ödázenélt­ek és bámulva kérdezték : „hát ez a kiséret?“ A fejedelem szó nélkül felállott, meghajtotta magát s a másik pillanatban már a ki­séret között játszta a Mikadó-valcert. A társaság elhalt, a következő pillanatban pedig óriásit kaca­gott. A­kit az idegen urak, egy kis jó ménesi segítsé­gével bolgár fejedelemnek néztek, az nem volt más, mint­­ D­u­n­a Miklós, a nagyváradi cigányprímás, ki arcban csakugyan hasonlít valamit Koburg her­ceghez.­­ (Női harc.) A szent-istvánnapi népünnep­nek pompás látványossága lett volna az a csinos kis jelenet, melyet tegnap alkonyatkor a városerdei fenyves-ligetben rögtönzött két modern amazon. így is tömérdek bámulójuk volt, mikor rózsás körmeik­kel egymásnak estek, de ha megvárják szent Ist­ván napját, sokkal zajosabb lett volna szokatlan produkciójuk sikere , s a rendőrség bizonyára meg­tett volna mindent, hogy a közönség mulattatására, minél jobban összekarmolhassák egymást, „silmi harc — jótékony célra !“ Kétségkívül ez lett volna legér­dekesebb száma a „Segítség“­ünnepének. Csakhogy a két amazonnak olyan régi számadása volt egy­mással, hogy bosszúsukat nem bírták már türtőz­tetni. Sok idő múltán tegnap találkoztak először s épen a fenyves­ligetben. A mindenható szerelem tette őket ellenségekké. Egy előkelő fővárosi tiszt­viselő fia meghódította mindkettőjük szívét, de a magáénak csak felét adta oda mindenik­­nek. Pedig az egészet akarja az operaház bá­jos ballenkrája meg az egykori trafikos kis­asszony is, a­ki a Károly-kert­ szerény szivaros­­boltból a nyilvánosság nagy színpadára lépett. A megosztott szivü lovag hetekre aprította a szerelem örökkévalóságát s egyik héten a ballerina, a mási­kon a trafikos kisasszony volt uralkodó csillaga. A tegnapi nappal bezárult hét a szép táncosnőé volt. Kihajtattak együtt a fenyves­ligetbe, hogy ott az isten kék ege alatt hűséget fogadjanak a követ­kező hétre. De ott volt a trafikos kisasszony is, a­kinek szerelmes szíve nem tudta megvárni a mai napot, mely már az ő hetének lett volna kezdete. A­mint meglátta lovagját a ballerinával, rózsapiros arca haragos vörösre vált, a­mire igazság szerint nem lett volna joga, mert ő reá csak ma került volna a sor. De a szerelem nem vesz számba se tért se időt. A trafikos kisasszony rávetette magát a bal­­lerinára s támadt köztük olyan pompás kis vereke­dés, a­minőt aligha látott még a köréjük csödült tisztelt publikum. A megosztott szivü lovag,­ a­ki végre is egyformán hajlik mindegyik hölgyéhez, gyors futással menekült a dilemmából. Az amazo­nok ez alatt gyönyörűségesen megtépázták egy­mást, aztán mindegyikük hívta a maga­ bérkocsi­ját, hogy hazarobogjon rendbeszedni megbomlott toalettjét.­­ (Katonai hírek.) Az őszi hadgya­korlatokra már megkezdték a legénység be­hívását. A közös hadseregbelieket augusztus 20-án s a honvéd legénységet augusztus 27-ére hívja be a fővárosi katonai ügyosztály. A behivottak mind­egy öt hétig maradnak a táborban s nagyrészt Nyitrára vonulnak. A budapesti I. honvédhuszár­ezred szeptember 3-tól a főváros környékén végez gyakorl­atokat.­­ A h­onvédlovass­ág gya­korlatai­t ez idén szeptember 14-től 27-ig Fóth vidékén tartják Hendeberg Károly lovag al­tábornagy vezénylete alatt. A nagyszabásúnak ígér­kező gyakorlatokra 3240 huszár lesz összpontosítva és a honvédség főparancsnoka J­ózsef főherceg is részt vesz benne. Károlyi Sándor gróf már nagy­ban tataroztatja istállóit a főherceg és kísérete pa­ripáinak elszállásolására. — Utóállítások Budapesten. A fővárosban tartózkodó idegen iletőségü hadkötelesek részére eddig miden héten kétszer volt utóállitás az üllői-úti laktanyában. E hetenkinti kétszeri utóállitásokat a mai napon be­fejezték. Ezentúl csak miden hónap 1-én és 15-én lesz utóállitás.­­ (Gyújtogatok.) Kővágó-Örs közsé­get gyújtogatók tartják izgalomban. Már a múlt év végén megtörtént az, hogy egymásután nyolcszor támadt tűz a községben gyújtogatás következtében. Most, úgy látszik, ismét rendszeressé válik ott a gyújtogatás. Mint levelezőnk jelenti, e hó 27-én volt az első tűz. Éjjel 11 órakor K­ö­v­e­s­y Mihály háza gyulladt ki, ugyanaz, a­melyet egy ízben már felgyújtottak. A tüzet szerencsére mindjárt kirobba­násával elfojtották a tűzoltók. Másnap éjjel G­z­i­g­á­n­y Károly ügyvéd Fülöpi-hegyen levő pincéje égett porrá, a benne levő takarmány- és hordókkal együtt. Július 29-én délután negyed 6-kor E­ö­s­z­e Gábor alsóháza állt lángokban a szomszéd épületek­kel együtt. A félrevert harangok kongása, a tűzol­tóság riadója, de leginkább a magasra emelkedő füstoszlop lázas sietséggel szób­ta haza a távollevő­ket. A tikkasztó hőség a kutakat majd mind ki­apasztotta, a vízhiány miatt az oltás nehezen ment s a tűzoltóság fecskendői gyakran pihenésre voltak kárhoztatva, ezalatt pedig az erősbülő szél észak­keleti irányban terelte a lángokat s egymás után emészté föl a közelálló házakat. A helybeli tűzoltók a segítségre jött köveskállaiakkal egyesülve, megfeszí­tett erővel iparkodtak a tűz erejét megtörni, mi az által sikerült, hogy a tűz útjában levő egyik ház fedelét leszedték s a többit pedig három jó fecskendővel védelmezték. így azután sikerült a tüzet lokalizálni s hozzáfoghattak a leroskadt háztetők üszkeinek el­oltásához. Dacára az öt órai nehéz munkának, hét gazdasági épület pusztult el mégis. A kár hat-hét­ezer forintra rúghat. Sajnos, hogy a házak legna­gyobb része biztosítva nem volt. A gyujtogatókat még eddig kézrekeríteni nem sikerült.­­ A pest­megyei Kis-Harta község határán pár nappal ez­előtt Himp­elmann Henrikné tagján az össze­rakott búzakeresztek közt tűz támadt, mely onnan elterjedve, még tizenegy gazda csomóba rakott ga­bonáját hamvasztotta el. A tűz tovaterjedését a földműves gazdák a heves szélben nagy nehezen akadályozták meg. A tűz állítólag gyujtogatókból támadt. Többen azt mondják, hogy az első keresz­tet Himpelmanné őrült sógora gyujtotta meg. — (Hunyadvári Arányi Lajos dr.) egyetemi tanár s a tudományos akadémia levelező tagjának temetése ma délután öt órakor volt a kerepesi-út melletti sírkert halottas házából. A fekete gyászle­pellel bevont kápolna közepén érckoporsóban, virá­gok között feküdt a jeles tudós, ki nagyon megér­demelte volna, hogy az egyetem, az akadémia, az állami tanítóképző ,s a többi számos egyesület, a­melyeknek az elhunyt tagja volt, — ha a temetésen nem is képviseltette magát — legalább egy sze­rény koszorúval fejezte ki részvétét, a­ gyász­szer­tartást K­r­i­z­s­á­n Mihály józsefvárosi káplán vé­gezte, azután négylovas gyászkocsin vitték a kopor­sót a családi sírboltba. — (A szerelem mindenható.) A „Szegedi Napló“-ban olvassuk az alábbi regényes történetet: Néhány héttel ezelőtt Szegedről megszökött egy ügyvédsegéd, ki csinos összeget sikkasztott el a főnökétől, Pozsonyban a rendőrség elfogta és táv­iratozott le Szegedre, hogy mi történjék a sikkasz­­tóval. Az ügyvéd azt válaszolta, hogy adják át a törvényszéknek. A sikkasztó most már ott ülne a pozsonyi törvényszék börtöné­ben, ha váratlan se­gítsége nem érkezik : a kis Ámor, a­ki nyilával átlőtte egy pozsonyi kisasszony szívét és szerelemre lobbant­ a sikkasztó iránt. Alig tartóztatta le őt a pozsonyi rendőrkapitány, midőn megjelent hivatalá­ban egy pozsonyi távirónő s kijelentette a kapi­tánynak, hogy ő hajlandó megtéríteni az elsikkasz­tott összeget, csakhogy a sikkasztó visszanyerje­ szabadságát s mikor azt kérdezték tőle, mi indí­totta e váratlan nagylelkűségire, pirulva vallotta be, hogy ő és Viktor úr­a jegyesek. A po­zsonyi rendőrség táviratilag tudatta a fordu­latot a károsult szegedi ügyvéddel, a­ki azt válaszolta, szívesen beleegyezik a kisasszony óhajába , visszavonja a panaszt, csak fizesse meg a kárát. Tegnap azonban már ismét az a hír érkezett meg táviratilag, hogy Viktor úr meny­asszonya nagylelkű ajánlata dacára is f újólag megugrott, miután a rendőrség ideiglenesen szabad­lábra helyezte. Viktor úr szökéséből mindenki azt olvasná ki, hogy ő előnyösebbnek találta kurrentált sikkasztónak lenni, mint a kisasszony férjének. Csak épen a távirónő nem olvasott ilyesmit ki, mert még tegnap éjjel érkezett a szegedi ügyvédhez egy táv­­irat, melyben esdve kéri, szüntesse meg Viktória üldöztetését, mely a szökés után persze újból meg­indult , ma pedig megérkezett a kisasszonytól — az elsikkasztott összeg megtérítve. A rendőrség szere­pét ezóta már valószínűleg a kisasszony vállalta el, most már ő nyomozza a megugrott férj-jelöltet. Ha olyan erélyesen csinálja, mint eddig csinálta, akkor bizonyára be is fogja valaki a szökevényt az édes és — drága igába. — (Orvosság­ helyett méreg.) A budapesti szomor­u esethez teljesen hasonló történt Bécsben Egy gyógyszerész orvosság helyett kén­s­a­v­a­t adott F­i­s­c­h­e­r vasúti tisztviselő cseléd­­jének. Be is adtak belőle egy kanállal a tiszviselő négy éves fiacskájának, ki rögtön eszméletlenül ró­

Next