Budapesti Hírlap, 1887. október(7. évfolyam, 270-300. szám)

1887-10-18 / 287. szám

Budapest, 1887, VII. évfolyam 287. sz. Kedd,október 18 Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Felelős szerkesztő: Megjelenik mindennap, hétfőn és finnep után való napon is. Csukászi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Ellenzéki feliratok. Budapest, okt. 17. Ellenzéknek lenni rossz dolog, mert hiábavaló. A kormánypárti képviselőnek törni sem kell az eszét s meg lehet róla győződve, hogy minden igenlő szavaza­tából törvény válik, az egész hont bol­dogító, migten az ellenzéki kapacitások legfényesebb eszméi is elvesznek a leve­gőben s a legnagyobb igazságokat si­ket füleknek prédikálják, nem lesz az ellenzéki igéből test soha. Öt év a poli­tikában örökkévalóság s a kiátkozott ellenzéknek sorsa meddő küzdelem, Ma­dách tragikus emberének végzete: „küzdj és bízva bízzál“; a magyar ellenzéki férfiak sorsa gonoszabb ennél, mert igy szól: „küzdj bizalom nélkül, reményte­lenül. Kötelességed.“ E desperátus kötelességérzet jel­lemzi az ellenzéki pártok felirati javas­latait, melyek rendeltetése, hogy a ki­rályhoz címezve, soha a király színe elé ne kerüljenek. Az eredeti példány a képviselőház irattárába temettetik, a másolatok kávéházi olvasmányul szol­gálnak unatkozó hazafiaknak. A­p p­o­n­y­i Albert melankólikus felirata jobb sorsot érdemlett volna an­nál, hogy hírlapírói tollamat hegyezzem rajta. Még szánandóbb jövő vár reá, ha kezdő szabadelvű képviselők megbírál­ják, vagy ha ellenzéki újoncok megvé­dik. A király, ha mást is meghallgatna, mint Tisza Kálmánt, ha Apponyi elő­adását is végig olvasná magában és fél­­ óráig egyedül elgondolkoznék fölötte, bizony nem rossz fél órát töltött volna el, úgyis ritkaság most, hogy államira­tok vagy memorandumok kerülnek fel­séges színe elé, azok is kimentek már a divatból s helyüket referádák és táv­iratok foglalták el. Hajdan művészet volt a politika, azután tudomány lett belőle, jelenleg üzem, így fogja fel Tisza, s ezért fölényben van Apponyi felett, kinek esztétikai műveltsége és érzékeny kedélye mindig alkotni vágják s művet teremt egy feliratból. Apponyi felirata keserves pa­nasz, gyászos ének Magyarország sor­sáról és állapotáról, hogy „romlásnak indult hajdan erős magyar.“ „Az állam az uralkodó párt és az ennek szolgálatába állott befolyásos kö­rök kegyeltjeinek ellátására alkalmas közintézetnek tekintetik; a nép szivéből kiösik mindazon erényeket, melyek a politikai szabadság gyakorlásához szük­ségesek.“ Romlott erkölcs, romlott pénz­ügyek, válságos gazdasági helyzet, gyarló igazságszolgáltatás és infamis közigaz­gatás — ezt nevezik Tiszáék húsz éves haladásnak, ezt hívják magyar állam­nak s hogy szilárd, állítják, mert a miniszterelnök állása szilárd a hatalom birtokában. Apponyi másként képzeli a magyar államot s leírja hogyan, mint „európai államot, szakszerű pártatlan, erkölcsi­leg kifogástalan, a szabadsági jogok tiszteletétől áthatott állami közigazga­tással és a helyi ügyek terén szabadon mozgó önkormányzattal.“ Apponyi fej­tegeti, hogy e célra mit kellene tenni kormánynak, országgyűlésnek. Hagyjuk el a jövő század regényét s nemes íróját, Irányit hallgassuk. Az ő felirata is csak papírból ké­szült s a papírkosár számára íratott. Nem írójának, pártjának érdeme, hogy tüzesebb. Szépségben nem versenyezhet a nagy ellenzék műve a kis ellenzék művével, súlyra igen. Apponyi feliratá­ban több a rendszer, a gondolat és a forma, Iványiéban nagyobb az erély. Amaz busul, ez vádol, az panaszt tesz, emet követel. Nem igaz, hogy a többség, többség, így szól Irányi, s a parlament nem tör­vényes. Nincs szabadon választva. Mintha a karosszéket rúgták volna meg alatta, ugrott fel Tisza. Igaz-e, a­mit Irányi mond, hogy a választások hamisak, hogy a visszaélé­sek sokasága miatt maga a képviselő­ház is hamis ? Tisza azzal védekezett, hogy maga a nemzet is hamis, ha igaz a­mit Iványi beszél. Ez nem cáfolat, hanem csak parírozás. Ak­ármelyiknek van igaza, a hely­zeten nem változtat semmit. A többség, ha hamis is, többség, menjünk tovább. A függetlenségi párt felirati javas­latában az a nevezetes, hogy nem ad függetlenségi programmot. Elveit fen­­tartja ugyan fentartással, de a meny­ & BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA, a Bakony rossz hire. Elbeszéli: Eötvös Károly.­ ­—A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — A Bakony megint rossz hírbe jött. Me­gint azt hiszik országszerte, hogy a Bakony tele van haramiával, emberirtó rablókkal, gyil­kosokkal, gyujtogatókkal. A­ lapok pár hét óta minden nap tudnak valamit Benkó bandá­járól, útonálló cigányokról, szökevény foglyok­ról, kik mind a Bakony rengetegeiben tanyáz­nak s nyúzzák a szegény utasokat. Pedig hát a Bakonynak régen kiirtották rengetegeit, Luczenbacher fejszései ré­gen keresztül-kasul járnak rajta s a moóri völgytől Zala-Egerszegig s a Balatontól Pan­nonhalmáig hiába keresne az ember négy-öt ezer holdnyi szálas erdőt egy darabban. A gyönyörű bükkösöket és tölgyeseket szántó­földek, nyires legelők s fiatal vágások váltot­ták fel; tömérdek helyen nyilvános az erdő­­pusztitás s most már Veszprémtől Pápáig, Zirctől Csesznekig, Nagy-Vásonyközöl­be Za­lába sehol se boritja sűrű lombok árnyéka a j el kavicsozott országutakat. A „szegény e­g­é­n­y­e­k“ is megfogytak egészen, csak a „szegény emberek“ szaporodtak el rettentően. Hanem az igaz, hogy a Bakonynak félel­mes ro^z hire van. Mikor W indisch­TTT g­r­it­­­z ránk rontott 1848 decemberben, tábo­rának szélső­jobb szárnya Pápán ment ke­resztül: egy osztrák ezredes egész komolyság­,­gal monda: — Csak a Bakonyon tudjunk átmenni szerencsésen, azután már kardcsapás nélkül foglaljuk el Magyarországot. — S kitől félnek a Bakonyban ? — kérdé Bezerédy prefektus. — Hát itt vannak a csikósok, kanászok, pandúrok, betyárok és a hires Sobri vezér. Bezerédy minden komolysága dacára is elnevette magát. A jó német szentül azt hitte, hogy csikós, kanász, pandúr, betyár mind különböző fegyvernem és hadosztály, Sobri pedig valami híres generális. Sobri akkor már tizenkét év óta por­­ladozott a lápafői határ erdős domboldalán. De az igaz, hogy a Bakony félelmes hi­­rét Sobri Jóska alapította meg. Hiszen előtte is voltak már e században hires haramiák, még sokkal veszélyesebbek, mint ő. Zöld Marci, Becskerek­i, Palatinszki, Angyal Bandi, de ezekről nem írtak még akkor a la­pok, miután lapok nem is léteztek s különö­sen nem írtak az osztrák lapok. Sobri föl­lépése abban az időben, a harmincas évek kö­zepén történt, a mikor már volt bizonyos hír­lapirodalom nálunk is s a mikor a bécsi kor­mány és bécsi sajtó mindent elkövetett, hogy nemzetünket rossz hírbe keverje a műveit vi­lág közvéleménye előtt. A legkisebb kihágás­ból is rablóhistóriát csinált és S­o­b­r­i­t oly híressé tette, mint Rinaldo Rinaldinit. Sobrinak egyébiránt itthon is nagy reklámot csináltak, noha ő arról alig tudott valamit. Kezdetleges lapjaink sokat írtak róla, a népdalok felkapták nevét, népszínműben is felhasználták nevét, alakját s képzelet keltötte hőstetteit. Eredetének homályos volta s örökre eltűnésének villámszerüsége is alkalmas volt arra, hogy nevéhez a népies mesék és legendák egész sorát kössék. A Duna-Tisza közén sokáig hitték és so­kan hiszik ma is, hogy egyik V­a­y gróf volt Sobri voltaképen. Túl a Dunán pedig szen­tül meg voltak sokan győződve, hogy Sobri senki se volt más, mint a becsehelyi C­s­ú­z­y hires vagyonos családnak egyik tagja, kinek nagy nemesi telkét ma is Csúzy-háznak hívják Pápán. Betyáros modorú délceg, bátor, nagyúri alak volt ez. Mint ifjú nem tűrte az apai ház fegyelmét, a harmincas évek elején eltűnt ha­zulról. Sok csavargás után — mint maga mon­dogatta — csikóssá lett a Bácskában s tiz évi bujdosás után a negyvenes évek elején jelent meg Pápán s élvezte és érvényesité nemesi nevét, jogárt s nagybirtokát. S miután eltűnése Sobri szereplésével esett össze , jó barátai és ellenségei egyaránt azt suttogták, hogy ő volt Sobri, senki más. V­a­y Józsi gróf pedig szándékosan tréfálta meg a világot azzal, mintha maga is hinné a róla költött meséket, melyek épen azért határozott alakban képződtek ki s maradtak fenn róla. Sobri Jóska pedig nem volt se V­a­y, se Csuzy, hanem egyedüli csak Sobri, sőt még ez sem voltaképen. És én most elbe-­ mai számunk 16 oldalra terjed.

Next