Budapesti Hírlap, 1887. december (7. évfolyam, 331-361. szám)
1887-12-01 / 331. szám
I ■viselő, az országos képtár igazgatója. Száz szem fordult feléje. Pár percig az elnöki emelvény körül ácsorgott, zsebbe dugott kézzel. Aztán helyet keresett magának a szélső jobbon és Csernátony mellett foglalt helyet. Puszky Ágost az egész ülés alatt nem volt a házban. Végre befejezték a dohányjövedéki javaslat tárgyalását. Ivánka Imre név szerinti szavazást indítványozott a javaslat fölött, ami egy órát vett volna igénybe és az interpellációkra nem maradt volna idő. Az ellenzék, úgy látszik, épen e miatt nagy zaj közt sürgette Ivánka indítványának visszavonását és mivel Ivánka arra nem volt hajlandó, a szélsőbalról indítványt készültek beadni a szavazás elhalasztása végett. A többség hangulata sem volt a név szerinti szavazás mellett, mire Tisza Kálmán miniszterelnök jelentette ki, hogy Ivánka visszavonja indítványát. A felállással történt szavazás után áttértek az interpellációkra. Az elnök megnevezte Polónyi interpellációjának tárgyát: „visszaélések a nemzeti múzeum és országos képtár műkincseivel“. A „halljuk“-kiáltások orkánja után halotti csend. Polónyi föláll s beszélni kezd. Trefort izeg-mozog székében pár szót mond a mögötte ülő Zichy Jenő grófnak, óráját nézi. Tisza Kálmán távozik a teremből. Polónyi Géza megkezdi beszédét. Megdöbbentő hír szerint — úgymond — a nemzeti múzeum és országos képtár rendetlenség és hűtlen vagyonkezelés áldozataivá lettek. Ő maga nem említ neveket, bár a közvélemény már egyéneket is vádol bűntényekkel. Pozitíve állíttatik, hogy az országos képtárból, melynek ellenőrzése oly egyénre van bízva, aki vagyonilag garanciát nem nyújt, épen a legdrágább műtárgyak eltűntek. Állíttatik, hogy a felelős miniszter már vizsgálatot is indított ez ügyben. (Trefort Ágost kultuszminiszter tagadóa g int.) Mivel nemzeti vagyonról van szó, mint ellenzéki képviselőnek kötelessége felvilágosítást kérni, hogy a szárnyaló hír, ha puszta gyanú, eloszlattassék, ha pedig bűntény forog fenn, a bűnöst utol érje az igazságszolgáltatás sújtó keze. Az egész ház némán, megdöbbenve hallgatta mindezt. Csak egyetlen hang ütközött meg azon, hogy az interpelláló „megdöbbentő“ hírt emlegetett, különben a kormánypárt is a legteljesebb tartózkodással fogadta az interpellációt. Trefort Ágost kultuszminiszter tragikus arccal állt föl, s izgalomtól fojtogatott hangon jelentette ki, hogy nem hisz a felhozott hírekben és vádakban. A dolgokról egyáltalában nem volt tudomása és hogy eféle dolgok megtörténhettek volna, morális lehetetlenségnek tartja. A minap küldött ki bizottságot küönösen az országos képtár megvizsgálására, de ezt máskor is megtette. Különben vizsgálatot fog elrendelni és annak alapján tesz majd a háznak érdemleges jelentést. A miniszter szavai nem igen voltak alkalmasak arra, hogy megváltoztassák a ház hangulatát. A legtöbben azt várták — főleg a kormánypárton — hogy Trefort határozottan dementálni fogja a híreket, s megvédelmezi öreg barátját, szavatosságot vállalva érte, kit 40 év óta ismer. Ez nem történt meg, vagy csak kautélák közt. Alig hangzott el a miniszter válasza : az előadói szék körül nagy mozgás volt észlelhető. Pulszky Károly, ki halotthalványan hallgatta végig az interpellációt és miniszteri választ, a szószékre akart rohanni, hogy személyes kérdésben nyilatkozzék. Barátai azonban lebeszélték szándékáról. Az elnök is, Beöthy Algernon jegyző is azt magyarázták neki, hogy megnevezve nem volt, hivatalos eljárásában vádolták, amely nem személyes ügye. Fölszólalásával csak növelné az izgalmat és komplikálná az ügyet is esetleg. Ebbe aztán belenyugodott. Kiált a ház közepére, egy ideig hallgatta az ülés folytatását, majd kiment. Komlóssy Ferenc ugyanebben a tárgyban interpellált, de hangja elveszett a zajos forgatagban, melybe a házat sodorta a lefolyt jelenet Még Eötvös Károly interpellációja (a kaposvári mandátum ügyében) sem tudta a házat visszaterelni rendes medrébe. Ülés alatt Pulszky Ferenc még egyszer megjelent a házban s Tisza Kálmánnal konferált sokáig. Mondják, hogy vizsgálóbizottság rögtöni kiküldését kérte s a miniszterelnök ezt meg is ígérte. Az ülés lefolyása. — Gyorsirói jegyzetek szerint. — Péchy Tamás elnök jelenti, hogy Fenyvesi Ferenc visszavonta az ülés elején bejelentett interpellációját, ellenben Komlóssy Ferenc sürgős interpellációt jelentett be ugyanabban a tárgyban, mint Polónyi Géza. Polónyi Géza : T. ház ! (Halljuk !) Mélyen megdöbbentő hír foglalkoztatja napok óta nemcsak a főváros közönségét, de ma már, miután szavahihető hírlapokban is nyilvánosságra került a dolog (Nagy zaj. Felkiáltások . Helyre !) bátran állíthatom, hogy foglalkoztatja e megdöbbentő hír az egész ország közvéleményét. Nem kevesebbről, mint arról van szó, t. képviselőház, hogy kulturális fejlődésünknek egyik legjelentékenyebb tényezője, a nemzet közkincsét képező múzeumi és Esterház 3T-képtár nemcsak rendetlenségeknek, de hozzáteszem, hűtlen vagyoni kezelésnek is lett állítólag áldozatává. (Nagy mozgás.) T. képviselőház! Távol álljon tőlem, hogy akár egyéneket stigmatizálni, akár pedig meg nem történt dolgokat valóknak állítani és más alakban feltüntetni óhajtanék, mint ahogy azok megtörténtek. De azt hiszem, nem tévedés, ha a t. ház helyeslésére számíthatok ama felfogásomban, hogy ha a nemzeti közvagyonról van szó, akkor, midőn más egyéneket is nevez meg a szállongó hír, kik bűntényekkel vádoltatnak, egy ellenzéki képviselőnek kettős kötelességévé válik e kérdésben felvilágosítást kérni, akár való a dolog, akár valótlan. Mert ha való, tudni kell Magyarország törvényhozó testületének, váljon a törvény által előírt eljárás kíméletlenül és kérlelhetlenül alkalmaztatik-e az illetők ellen, de másrészt, ha — amit nem csak magam, hanem a t. ház is, melyhez tartozni szerencsém van, őszintén óhajtunk — valótlanoknak bizonyulnak a vádak, akkor a becsületükben mélyen megsértett egyének teljes elégtételt nyerjenek. (Átalános élénk helyeslés.) Ez a felfogás vezérel engem, tebár, és azért kegyes engedelmükkel csak röviden reaszámálására szorítkozom annak, amit én tapasztaltam, olvastam, amiről szó van. (Halljuk!) Állíttatik, hogy a nemzeti múzeumban aranyérmek, misemondó ruhák és ami még ennél is több, az ő felsége a király által a nemzeti múzeumba ideiglenesen letett régiségi tárgyak darabjai közül sok kicseréltetett, sőt, részben nyomtalanul el is tűnt. Állíttatik továbbá, tehát és hozzáteszem, hogy amennyire őszintén óhajtjuk, hogy ez az első dolog ne legyen való, úgy a másik dolog, melyről e hít szárnyal, sokkal nagyobb valószínűséggel bír, állíttatik, hogy az úgynevezett Esterházy országos képtárban különösen a kiváló mű becscsel bíró Rembrandt, Dürer és Rafael-féle kézrajzok közül a legbecsesebb darabok hiányzanak. Elég legyen ennyit konstatálnom, hogy ezek oly rendetlenségben kezeltetnek, hogy minden katalógus, minden összeírás nélkül egy oly egyénnek ellenőrzésére vannak bízva, amit szabad konstatálni, mert hisz ez a becsületet nem érinti, aki vagyonilag garanciát nem nyújt, de a mellett kizárólag egy másiknak gondozására vannak bízva. (Mozgás a baloldalon.) Márpedig amióta tudjuk, hogy a napóleoni hadjáratok óta az ily műkincsek úgyszólván uratlanokká tétettek és a mióta divattá vált az egyes múzeumok részéről ezeknek ellopását nem tekinteni valami roppant nagy közönséges bűnténynek és a mióta tudjuk, hogy Münchenben megtartják a szabályszerű 10 évi elévülési időt és csak aztán mutatják az ily tárgyakat, azóta ezek, azt hiszem, nemcsak könnyen nálunk megközelíthetőkké tétetnek, hanem a versenyintézetek hajszát indítanak arra, hogy az ily tárgyakat megszerezzék. Ha ily körülmények közt, t. képviselőház, az ily drága műkincseket tartalmazó gyűjteményt minden ellenőrzés, minden összeírás nélkül kezeltetik és ma pozitíve állíttatik, hogy e dolgokból a legdrágább darabok hiányzanak és becseréltettek; akkor, t. bár, azt hiszem jogosult, hogy Magyarország felelős miniszterét legalább megkérdezzük az iránt, vájjon valók-e ezen dolgok? De, t. hát, közszájon forog az is, hogy a t. miniszter úr, aki ezekről állítólag már napok előtt értesült, felelősségének tudatában már vizsgálat tárgyává is tette volna ez állítólagos üzelmeket. Meg is nevezik az egyént, Szalay Imre osztálytanácsos úr személyében, aki megbízást nyert volna arra, hogy puhatolásokat eszközöljön. — Nem tudom, t. hát, megfelel-e ez a valóságnak vagy nem; de még egyszer ismétlem — őszintén óhajtom, hogy valótlannak bizonyuljanak e dolgok. De amennyire óhajtom ezt, úgy másrészt az esetre, ha a legcsekélyebb részben valóknak bizonyulnának ez állítások, azt hiszem, velem egyetértőig az ország törvényhozása sem kívánhat kevesebbet, mint azt, hogy bárki legyen is az, akit a bűn terhe nyom, kérlelhetlenül érje utól az igazságszolgáltatás sújtó keze. (Helyeslés balfelől.) Ez intenciók által vezéreltetve, de másrészt ama reményben, hogy a miniszter úr épen az ügy kínos és feltűnően kényes voltánál fogva sietni fog a választ megadni, a következő három kérdést vagyok bátoran: vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz intézni. (Olvassa.) Interpelláció a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz : 1. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a nemzeti múzeumban különféle régiségek és megőrzés céljából letett értéktárgyak, az Esterházyképtárból pedig műbecscsel bíró képek és kézrajzok részben nyomtalanul eltűntek, részben pedig értéktelen másolatokkal kicseréltettek ? 2. Való-e, hogy az első kérdésben jelzett okból már több nap óta a nemzeti múzeumban és az Esterházy-képtárban bíróságon kívül vizsgálat tartatik ? 3. Az esetre, ha az első és második kérdésben jelzett tények valók , mivel indokolja a miniszter úr a bírói vizsgálatnak mellőzését? benyújtja Polónyi Géza. Most pedig, t. képviselőház ! interpellációm keretén kívül engedtessék meg nekem, hogy ez alkalommal röviden annyit jelezhessek, hogy nem hiszem, hogy a kormány és a törvényhozás felfogásával találkozzék az az eljárás, hogy ily drága műkincsek úgyszólván a család legszűkebb keretében, az apa, fiai és a nő által kezeltessenek, mert minden gyanúsítást kizárva, ez az ellenőrzésnek lazább voltát engedi feltételezni. Ezért, tehát, midőn kérdésemet megtettem, azt hiszem, hogy a t. miniszter úr ez irányban is fog legalább annyi orvoslást szerezni, hogy jövőben az ily drága műkincsek hatályosabb ellenőrzés alatt kezeltessenek. (Helyeslés a szélsőbalon.) Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter : T. ház! (Halljuk ! Halljuk !) Nem akarok az interpellációra érdemleges választ adni, de mégis meg fogja engedni a t. ház, hogy pár szót szólhassak. (Halljuk!) Én erősen hiszem, hogy a felhozott vádak és felmerült hírek alaptalanok, mert erkölcsi lehetetlenségnek tartom, hogy eféle dolgok, amiket előadni méltóztatott, történhettek volna. Egyébiránt tájékozni fogom magamat és amennyiben szükséges lesz, az állapotokat meg fogom vizsgálni és akkor lesz szerencsém az interpellációra válaszolni, illetőleg a t. háznak jelentést tenni. Bátran merem állítani, hogy nekem mindeme dolgokról tudomásom nem volt, mert ha lett volna, már megindítottam volna valami eljárást; de azt mondhatom, hogy — eltekintve e hírektől, amelyekről nekem hetek előtt sejtelmem sem lehetett — én, amint azt már többször tettem, most is bizottságot rendeltem ki, hogy különösen az országos képtárt megnézze és nekem a kezelés módjáról jelentést tegyen, hogy azon alapon, amennyiben szükséges lesz a kezelésben módosításokat tenni, módom is legyen azokat megtehetni. Egyébiránt ismétlem, hogy tájékoztatni fogom magam, az állapotokat meg fogom vizsgáltatni és azután fogok a t. képviselő úrnak interpellációjára válaszolni. (Helyeslés.) Polónyi Géza a válaszban egyelőre megnyugszik. Komlóssy Ferenc ugyane tárgyban óhajtván interpellálni, pusztán az interpelláció felolvasására szorítkozik, fentartván magának a jogot, hogy a miniszter érdemleges válaszára ő is reflektálhasson. Interpellációja így hangzik: Interpelláció a vallás- és közoktatási miniszter úrhoz: 1. Van-e tudomása a t. miniszter úrnak ama több mai napilap által hozott megdöbbentő hírről, hogy a nemzeti múzeum régiségtárában és az Esterházyképtárban a magyar nemzet által nagylelkűen adományozott régi műkincsek elsikkasztatván, külföldi kufároknak bűnös módon eladattak? 2. Tett-e már a miniszter úr ebben az ügyben kellő intézkedéseket, vagy ha nem tett, mit szándékozik tenni ? 2 BUDAPESTI HÍRLAP. (331. sz.) 1887. december . A múzeumban. A röpke hir, mely néhány nap óta szárnyaira vette a nemzeti muzeum kincseit, sőt egyes műdarabokat még Londonba is szállított, csodálatos pontosan meg tudta nevezni azokat az egyes állítólag eltűnt műkincseket is. Minthogy az ily hírek, melyekről nem lehet tudni, hogyan keletkeztek, ki mondta először, nehezen ellenőrizhetők, de tény"