Budapesti Hírlap, 1887. december (7. évfolyam, 331-361. szám)

1887-12-01 / 331. szám

I ■viselő, az országos képtár igazgatója. Száz szem fordult feléje. Pár percig az elnöki emelvény körül ácsorgott, zsebbe dugott kézzel. Aztán helyet kere­sett magának a szélső jobbon és Csernátony mel­lett foglalt helyet. P­u­­­s­z­k­y Ágost az egész ülés alatt nem volt a házban. Végre befejezték a dohányjövedéki javaslat tárgyalását. Ivánka Imre név szerinti szavazást indít­ványozott a javaslat fölött, a­mi egy órát vett volna igénybe és az interpellációkra nem maradt volna idő. Az ellenzék, úgy látszik, épen e miatt nagy zaj közt sürgette Ivánka indítványának visszavonását és mivel Ivánka arra nem volt hajlandó, a szélső­balról indítványt készültek beadni a szavazás elha­lasztása végett. A többség hangulata sem volt a név szerinti szavazás mellett, mire Tisza Kálmán miniszterelnök jelentette ki, hogy Ivánka visszavonja indítványát. A felállással történt szavazás után áttértek az interpellációkra. Az elnök megnevezte Polónyi inter­pellációjának tárgyát: „visszaélések a nemzeti mú­zeum és országos képtár műkincseivel“. A „h­all­­juk“-kiáltások orkánja után halotti csend. Polónyi föláll s beszélni kezd. Trefort izeg-mozog szé­kében pár szót mond a mögötte ülő Zichy Jenő grófnak, óráját nézi. Tisza Kálmán távozik a te­remből. Polónyi Géza megkezdi beszédét. Megdöb­bentő hír szerint — úgymond — a nemzeti múzeum és országos képtár rendetlenség és hűtlen vagyon­kezelés áldozataivá lettek. Ő maga nem említ ne­veket, bár a közvélemény már egyéneket is vádol bűntényekkel. Pozitíve állíttatik, hogy az országos képtárból, melynek ellenőrzése oly egyénre van bízva, a­ki vagyonilag garanciát nem nyújt, épen a legdrágább műtárgyak eltűntek. Állíttatik, hogy a felelős miniszter már vizsgálatot is indított ez ügy­ben. (Trefort Ágost kultuszminiszter taga­dó­­­a g int.) Mivel nemzeti vagyonról van szó, mint ellenzéki képviselőnek kötelessége felvilágosí­tást kérni, hogy a szárnyaló hír, ha puszta gyanú, eloszlattassék, h­a pedig bűntény forog fenn, a bűnöst utol érje az igazságszolgáltatás sújtó keze. Az egész ház némán, megdöbbenve hallgatta mindezt. Csak egyetlen hang ütközött meg azon, hogy az interpelláló „megdöbbentő“ hírt emlegetett, különben a kormánypárt is a legteljesebb tartózko­dással fogadta az interpellációt. Trefort Ágost kultuszminiszter tragikus arccal állt föl, s izgalomtól fojtogatott hangon je­lentette ki, hogy nem hisz a felhozott hírekben és vádakban. A dolgokról egyáltalában nem volt tudomása és hogy eféle dolgok megtörténhettek volna, morális lehetetlenségnek tartja. A minap küldött ki bizottságot kü­­önösen az országos képtár meg­vizsgálására, de ezt máskor is megtette. Különben vizsgálatot fog elrendelni és annak alap­­ján tesz majd a háznak érdemleges jelentést. A miniszter szavai nem igen voltak alkalma­sak arra, hogy megváltoztassák a ház hangulatát. A legtöbben azt várták — főleg a kormánypárton — hogy Trefort határozottan dementálni fogja a híreket, s megvédelmezi öreg barátját, szavatossá­got vállalva érte, kit 40 év óta ismer. Ez nem történt meg, vagy csak kautélák közt. Alig hangzott el a miniszter válasza : az elő­adói szék körül nagy mozgás volt észlelhető. Pu­lszky Károly, ki halotthalványan hallgatta végig az interpellációt és miniszteri választ, a szó­szék­re akart rohanni, hogy szemé­lyes kérdésben nyilatkozzék. Ba­rátai azonban lebeszélték szándékáról. Az elnök is, Beöthy Algernon jegyző is azt magyarázták neki, hogy megnevezve nem volt, hivatalos eljárásában vádolták, a­mely nem személyes ügye. Fölszólalásá­­val csak növelné az izgalmat és komplikálná az ügyet is esetleg. Ebbe aztán belenyugodott. Kiált a ház közepére, egy ideig hallgatta az ülés folytatá­sát, majd kiment. Komlóssy Ferenc ugyanebben a tárgy­ban interpellált, de hangja elveszett a zajos forga­tagban, melybe a házat sodorta a lefolyt jelenet­ Még Eötvös Károly interpellációja (a kaposvári mandátum ügyében) sem tudta a házat visszate­­relni rendes medrébe. Ülés alatt Pulszky Ferenc még egyszer meg­jelent a házban s Tisza Kálmánnal konferált so­káig. Mondják, hogy vizsgáló­bizottság rögtöni ki­­küldését kérte s a miniszterelnök ezt meg is ígérte. Az ülés lefolyása. — Gyorsirói jegyzetek szerint. — Péchy Tamás elnök jelenti, hogy Feny­vesi Ferenc visszavonta az ülés elején bejelentett interpellációját, ellenben Komlóssy Ferenc sür­gős interpellációt jelentett be ugyanabban a tárgy­ban, mint Polónyi Géza. Polónyi Géza : T. ház ! (Halljuk !) Mélyen megdöbbentő hír foglalkoztatja napok óta nemcsak a főváros közönségét, de ma már, miután szavahi­hető hírlapokban is nyilvánosságra került a dolog (Nagy zaj. Felkiáltások . Helyre !) bátran állítha­tom, hogy foglalkoztatja e megdöbbentő hír az egész ország közvéleményét. Nem kevesebbről, mint arról van szó, t. képviselőház, hogy kulturális fejlődé­sünknek egyik legjelentékenyebb tényezője, a nem­zet közkincsét képező múzeumi és Ester­­h­á­z 3T-k­éptár nemcsak rendetlensé­geknek, de hozzáteszem, hűtlen va­gyoni kezelésnek is lett állítólag áldozatává. (Nagy mozgás.) T. képviselőház! Távol álljon tőlem, hogy akár egyéneket stigmatizálni, akár pedig meg nem történt dolgokat valóknak állítani és más alakban feltüntetni óhajtanék, mint a­hogy azok megtörtén­tek. De azt hiszem, nem tévedés, ha a t. ház he­lyeslésére számíthatok ama felfogásomban, hogy ha a nemzeti közvagyonról van szó, akkor, midőn más egyéneket is nevez meg a szállongó hír, kik bűnté­nyekkel vádoltatnak, egy ellenzéki képviselőnek kettős kötelességévé válik e kérdésben felvilá­gosítást kérni, akár való a dolog, akár valótlan. Mert ha való, tudni kell Magyarország tör­vényhozó testületének, váljon a törvény által előírt eljárás kíméletlenül és kérlelhetlenül alkalmaztatik-e az illetők ellen, de másrészt, ha — a­mit nem csak magam, hanem a t. ház is, melyhez tartozni sze­rencsém van, őszintén óhajtunk — valótlanoknak bizonyulnak a vádak, akkor a becsületükben mélyen megsértett egyének teljes elégtételt nyerje­nek. (Átalános élénk helyeslés.) Ez a felfogás vezérel engem, te­bár, és azért kegyes engedelmükkel csak röviden reaszámálására szorítkozom annak, a­mit én tapasztaltam, olvastam, a­miről szó van. (Halljuk!) Állíttatik, hogy a nemzeti mú­zeumban aranyérmek, misemondó ruhák és a­mi még ennél is több, az ő felsége a király által a nemzeti mú­zeumba ideiglenesen letett régi­­ségi tárgyak darabjai közül sok ki­cseréltetett, sőt, részben nyomta­lanul e­l i­s tűnt. Állíttatik továbbá, te­hát és hozzá­teszem, hogy a­mennyire őszintén óhajtjuk, hogy ez az első dolog ne legyen való, úgy a másik dolog, melyről e hít szárnyal, sokkal nagyobb való­színűséggel bír, állíttatik, hogy az úgyneve­zett Esterházy országos képtárban különösen a kiváló mű­ becscsel bíró Rembrandt, Dürer és Rafael-féle kézrajzok közül a legbecsesebb da­rabok hiányzanak. Elég legyen ennyit kon­statálnom, hogy ezek oly rendetlenségben kezeltet­nek, hogy minden katalógus, minden összeírás nél­kül egy oly egyénnek ellenőrzésére vannak bízva, a­mit szabad konstatálni, mert hisz ez a becsületet nem érinti, a­ki vagyon­i­­lag garanciát nem nyújt, de a mellett kizárólag egy másiknak gondozására vannak bízva. (Mozgás a baloldalon.) Már­pedig a­mióta tudjuk, hogy a napóleoni hadjáratok óta az ily műkin­csek úgyszólván uratlanokká tétettek és a mióta di­vattá vált az egyes múzeumok részéről ezeknek el­lopását nem tekinteni valami roppant nagy közön­séges bűnténynek és a mióta tudjuk, hogy Mün­chenben megtartják a szabályszerű 10 évi elévülési időt és csak aztán mutatják az ily tárgyakat, azóta ezek, azt hiszem, nemcsak könnyen nálunk megkö­­zelíthetőkké tétetnek, hanem a versenyintézetek hajszát indítanak arra, hogy az ily tárgyakat meg­szerezzék. Ha ily körülmények közt, t. képviselő­­ház, az ily drága műkincseket tartalmazó gyűjte­ményt minden ellenőrzés, minden összeírás nélkül kezeltetik és ma pozitíve állíttatik, hogy e dolgokból a legdrágább darabok hiányzanak és becseréltettek; akkor, t. bár, azt hiszem jogosult, hogy Magyaror­szág felelős miniszterét legalább megkérdezzük az iránt, vájjon valók-e ezen dolgok? De, t. hát, közszájon forog az is, hogy a t. miniszter úr, a­ki ezekről állí­tólag már napok előtt értesült, felelősségének tudatában már vizsgálat tárgyává is tette volna ez állítólagos üzelmeket. Meg is nevezik az egyént, Szalay Imre osz­tálytanácsos úr személyében, a­ki megbízást nyert volna arra, hogy puhatolásokat eszközöljön. — Nem tudom, t. hát, megfelel-e ez a valóságnak vagy nem; de még egyszer ismétlem — őszin­tén óhajtom, hogy valótlannak bizonyuljanak e dolgok. De a­mennyire óhajtom ezt, úgy másrészt az esetre, ha a legcsekélyebb részben valóknak bizo­­nyulnának ez állítások, azt hiszem, velem egyet­értőig az ország törvényhozása sem kívánhat ke­vesebbet, mint azt, hogy bárki legyen is az, a­kit a bűn terhe nyom, kérlelhetlenül érje utól az igazságszolgáltatás sújtó keze. (Helyeslés balfelől.) Ez intenciók által vezéreltetve, de másrészt ama reményben, hogy a miniszter úr épen az ügy kínos és feltűnően kényes voltánál fogva sietni fog a választ megadni, a következő három kérdést va­gyok bátor­a­n: vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz intézni. (Olvassa.) Interpelláció a vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter úrhoz : 1. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a nemzeti múzeumban különféle régiségek és megőrzés céljából letett értéktárgyak, az Esterh­ázy­­képtárból pedig műbecscsel bíró képek és kézraj­zok részben nyomtalanul eltűntek, részben pedig értéktelen másolatokkal kicseréltettek ? 2. Való-e, hogy az első kérdésben jelzett ok­ból már több nap óta a nemzeti múzeumban és az Esterházy-képtárban bíróságon kívül vizsgálat tar­­tatik ? 3. Az esetre, ha az első és második kérdés­ben jelzett tények valók , mivel indokolja a miniszter úr a bírói vizsgálatnak mellőzését? benyújtja Polónyi Géza. Most pedig, t. képviselőház ! interpellációm keretén kívül engedtessék meg nekem, hogy ez al­kalommal röviden annyit jelezhessek, hogy nem hi­szem, hogy a kormány és a törvényhozás felfogásá­val találkozzék az az eljárás, hogy ily drága műkincsek úgyszólván a család legszűkebb keretében, az apa, fiai és a nő által kezeltessenek, mert­­ minden gyanúsítást kizárva, ez az ellenőr­zésnek lazább voltát engedi feltételezni. Ezért, te­hát, midőn kérdésemet megtettem, azt hiszem, hogy a t. miniszter úr ez irányban is fog legalább annyi orvoslást szerezni, hogy jövőben az ily drága műkincsek hatályosabb el­lenőrzés alatt kezeltessenek. (He­lyeslés a szélsőbalon.) Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter : T. ház! (Halljuk ! Halljuk !) Nem akarok az interpellációra érdemleges választ adni, de mégis meg fogja engedni a t. ház, hogy pár szót szólhas­sak. (Halljuk!) Én erősen hiszem, hogy a felho­zott vádak és felmerült hírek alap­talanok, mert erkölcsi lehetetlen­ségnek tartom, hogy eféle dolgok, a­miket előadni m­éltózta­t­ott, történ­hettek volna. Egyébiránt tájékozni fogom ma­gamat és a­mennyiben szükséges lesz, az állapoto­kat meg fogom vizsgálni és akkor lesz szerencsém az interpellációra válaszolni, illetőleg a t. háznak jelentést tenni. Bátran merem állítani, hogy ne­kem mindeme dolgokról tudomásom nem volt, mert ha lett volna, már megindítot­tam volna valami eljárást; de azt mondhatom, hogy — eltekintve e hírektől, a­melyekről nekem he­tek előtt sejtelmem sem lehetett — én, ami­nt azt már többször tettem, most is bi­­zottságot rendeltem ki, hogy különösen az országos képtárt megnézze és nekem a kezelés módjáról jelentést tegyen, hogy azon alapon, a­mennyiben szükséges lesz a kezelésben módosításo­­kat tenni, módom is legyen azokat megtehetni. Egyébiránt ismétlem, hogy tájékoztatni fogom magam, az állapotokat meg fogom vizsgáltatni és azután fogok a t. képviselő úrnak interpellációjára válaszolni. (Helyeslés.) Polónyi Géza a válaszban egyelőre meg­nyugszik. Komlóssy Ferenc ugyane tárgyban óhajtván interpellálni, pusztán az interpelláció felolvasására szorítkozik, fentartván magának a jogot, hogy a mi­niszter érdemleges válaszára ő is reflektálhasson. Interpellációja így hangzik: Interpelláció a vallás- és közoktatási miniszter úrhoz: 1. Van-e tudomása a t. miniszter úrnak ama több mai napilap által hozott megdöbbentő hírről, hogy a nemzeti múzeum régiségtárában és az Esterházy­­képtárban a magyar nemzet által nagylelkűen ado­mányozott régi műkincsek elsikkasztatván, külföldi kufároknak bűnös módon eladattak? 2. Tett-e már a miniszter úr ebben az ügyben kellő intézkedéseket, vagy ha nem tett, mit szándé­kozik tenni ? 2 BUDAPESTI HÍRLAP. (331. sz.) 1887. december . A múzeumban. A röpke hir, mely néhány nap óta szárnyaira vette a nemzeti muzeum kincseit, sőt egyes műdara­­bokat még Londonba is szállított, csodálatos pon­tosan meg tudta nevezni azokat az egyes állítólag eltűnt műkincseket is. Minthogy az ily hírek, me­lyekről nem lehet tudni, hogyan keletkeztek, ki mondta először,­­ nehezen ellenőrizhetők, de tény"

Next