Budapesti Hírlap, 1887. december (7. évfolyam, 331-361. szám)

1887-12-30 / 360. szám

12 BUDAPESTI KIELÄP. 1887. december 30 F­igyelmeztetés­ Fleischer Kálmán ur. eddigelé a Gümöri (Gohl­­stein) és társai cég tagja, jónak látta nevének Dósaira való átváltoztatását és Dósa Kálmán cég alatt Buda­pesten, V. ker., Erzsébet-té­r 19. sz. a. asztalos- és kárpitos-üzletet nyitott. Nehogy a’t. közönség ez uj céget a mi régi cégünkkel, melynek beltagjai Dósa Ferenc és Dósa Bertalan, a vezetéknév azonossága miatt összetévessze, van szerencsénk t. vevőinket és a n. é. közönséget értesíteni, hogy mi a Dósa Kálmán céggel semminemű összeköttetésben nem állunk. — Kiváló tisztelettel ! 9931 DÓSA TESTVEREIA hej. bútorkereskedők Budapesten, V. ker., Nádor-utca 7. sz. a. Képes árjegyzéket kívánatra bermentve küldünk. Tisztességes és hatóságilag engedélyezett V­ERELA Van szerencsém a méltóságos urak, tiszturak és a n. é. közönségnek tiszte­letteljesen tudomá­sára juttatni, hogy én a MANNSCHÖN M. F. által 1836-ban létesített és 10 év óta birtokomban levő kocsizó-, lovagló­és utazó-szerelők üzlettel fölhagyok. December 1-től fogva eladom tehát összes nagy készletemet föntebbi cikkekben a ffff* készítési árakra alul, *W, hogy a föloszlást minél előbb befejezhessem. Kiváltkép figyelmeztetik a n. é. közönség e ritka alkalomra, a midőn kitűnően elkészített árut a legjobb anyagból nagyon olcsó ár mellett megszerezhet. Tisztelettel LAU Budapest, V. kerület, Fürdő-utca Dr. Jaeger tanár I­ fai**#fry* Dr. Jaeger G. tanár normál-ruházati társulata Tulajdojnos JORDÁN KÁROLY, Magyarország részére egyedül engedélyezett főraktára a dr. med. Jaeger G. tanár személyes jótállása mellett készült összes ereset! normál-gyapjúcifejeeknek Budapest, IV., D­eák Ferenc-utca 5. 07* 1838. év február 1-től kezdve: Deák Ferenc-utca 13. szám. 53^Képes értesítők és átjegyzé^l^a^B^^^érg^^^ Eddig felülmúlhatatlan a fővárosban 1 P­ATYI ISTlfáSi hazai gyártmányú asztalos- és sajatkeszitn^atamitos-lintor-tervei (belváros), Koronaherceg­ utca IX. Zsibárus­ utca sarkain, a m. kir. fői palotával szemben. Nagyszabású bútortermeinkben (11 terem) dús válasz­tékban folyton készletben tartunk mindennemű fából és szín­ben teljes háló-, ebédlő-, dolgozó- és salon-berendezéseket,­­valamint bármely egyes bútordarabokat a legegyszerűbbtől­­ legfinomabb kivitelig. Midőn a n. é.­közönséget kizáró­­ag hazai gyártmányú és kiváló jó minőségű asztalos- és saját műhelyeinkben személyes felügyeletünk alatt­­ készült kárpitos-bútorainkra figyelmessé tenni van szeren­csénk, kijelentjük egyszersmind, hogy bútoraink minőségéért kezeskedünk s a legcsekélyebb megrendelést is pontosan teljesítjük. A m. t. közönség szives pártfogását kérve, ma­radunk hazafias tisztelettel István és Társai. Budapest, IV., zaz E-sc e*ne­stsn, I SZ. foposta-Sgra __ él a Z 25 3 menyéi gyás-Smányit asztalos- és saját készít* kárpátos-Sastortea­met. Képes árjegyzéket ingyen és bérmertve küldünk. MmaHttamamaiMB'mti Hirdetések a Hírlap“ részére a kiadóhivatalban utca 16. szám.) ' ,, Budapesti felvételnek (Kalap-A leggazdagabb, legdíszesebb tartalmú MAGYAR D­NTLAP !!! „MAGYAR BAZÁR’ mint a nők munkaköre A Nőképző-, Gazdasszony- és nőipar-egylet hivatalos közlönye. E Wohl Janka és Stephanie szerkesztése alatt meg­jelenő közlöny, újévvel h­usz­onharmadik évfolyamába lép. Megjeleli havonkint kétszer, borítékkal ellátott kettős számban, rendesen három, olykor négy mel­léklettel, t. i. egy nagy mintaivvel, egy pompás színezett divatképpel és egy iv regénymelléklettel. A negyedik melléklet rendesen valami becses meglepe­tés. Így ezen évfolyam utolsó számához egy igen dí­szes, izlésteljes lámpatálca volt mellékelve, mely az új előfizetőknek is meg fog küldetni. A „Magyar Bazár" tudvalevőleg az egyetlen hazai divatlap, mely párisi divatképe­ket st­oz, mag pedig e képek irgyorsazom nagy párisi háztól valók, melyben a „Moniteur de la mode“ és a „Made Artistiaue“ azaz a világ leg­híresebb divatképei kerülnek ki. Ezen képek feleslegessé tesznek bármilyen külföldi divatlapot, még­pedig a legelegánsabb nőre nézve is. A lap gazdagon illusztrált szépirodalmi részének munkatársai a legkitűnőbb írók. A „Magyar Bazár“­­ban mindig két' regény f­oly: egy a lapban, egy a regénym­ellékleten, mely utóbbi az év végén könyvalaki­an beköthető. A következő évnegyedek­ben­­közöltétnek munkák: Szász Károly, gróf Zichy Géza, Enk­ődy Sándor, Justh Zsigmond, Dalmady Győző, Könyves-Tóth­ Kálmán, Gozsdi Elek, Be­zórandó Antónia, Gyarmathy Zsigáné és másoktól. S dacára annak, hogy ennyi páratlan kedvezmény­nyel jár, a M. Bazár rom drágább, mint más hazai divatlapok. Előfizetési ára: Évenkint. ..............................80 frt Kétévenkint .................................5 frt Kegyedés ínki­nt.............................2 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek az alulírt kiadóhivatalnak legcélszerűbben postautalványnyal küldhetők. A „Magy. Bazár“ kiadóh­ivatala. 9980 (Ferencziek­ tere), Athenaeum-épület. Háztávirati felszerelőknek ajánlja a legjobb és legolcsóbb anyagot Gaiovich A. György electro­ technikai üzlet Budapest, V. ker., váci­­körút 70. mint Heiterer József bécsi gyár kép­­zelője- 7988 Felszereléseken elvállalt­atnak. S­árkány ajánlja a magas uraságoknak és a n. é. közönségnek, a­kik bútort vásárolni szándékoznak és jutányos árak mellett lel­kiismeretes kiszolgáltatásban akarnak részesülni. 16 terem­ben nagyszerűen berendezett bútorgyári telepet meg­látogatni és a legcsekélyebb vásárlásnál is meggyőződést sze­rezni,hogy minden versenyt felülmúló olcsó árak mellett, szilárd gyártmányt, korszerű ízléses kivitelben, csakis Budapesten ilyen nemű egyedül létező bútorter­m­­e­k­kb­e­n szerezhetnek. Elsőrendű hazai szakiparosok közreműkö­déseikkel kitűnő asztalos- és kárpitos-bútor ügy a leg­egyszerűbb neműek polgári háztartásnak, valamint fantasie- és diszbútor és legelegánsabb teljesen felszerelt ura­sági salon-, budok­-, ebédlő- és fogadó­termek részére a most divatozó fanemekben és a legifjabb alakban. Sa­­longarniturák különféle szövetekkel díszesen kárpitozva, meglepő választékban és folyton oly különböző árak mellett készletben találhatók, hogy itt bevásárlását mindenki igé­nyeinek megfelelően teljes megelégedésére beszerezheti. Terjedelmes bútor-árjegyzék bérmentve. S­árkány X­g­, bútorgyáros, kárpitos és diszitő Budapesten, (belváros) Rózsa-tér és Lipót-utca sarkán. Lem.­ikalmazait nyernet csi-;A,rij,3»ES 8’,pfj’®wkony­nos, szolid kisasszony el5-j,weiben,f 1?,87'lk év e« lk­kelő cukrászdában. Weis* Béla fef W.0^ sikere gyanánt muzeum-körut 9. 105281*e !éSklvu, ,raZ a nagy eltér­-Liedes lesz feljegyezve, melyre a­­ Lesiek k­áté Hirtelen kiköltözés miatt január 6-áig minden elfogad­ható áron eladatnak ebédlő, háló, szalon és úri szoba bútorok, bronco-diszek, olajfestmények, háztartási tárgyak, szőnyegek, lun­girii­nyak. Andrássy-út 105 szám alatt reggel 9 órá­tól 12 óráig és délután 3 órától 5 óráig. 9869 ill évre, ez évben tett szert. E kitűnő pótkávénak elég volt a piacon megjelennie s caesari módon . Jött, megizlették és győzött.“ Ma már a Lenok-kávé méltán a magyar családi ká­lváriák“ nevezhető s mindenki ”­tud­ja, hogy minden jobb “üzletben kapható- Mintákat Lenek S. soproni gyára in­gyen és bérmentve küld. Köz­ponti főü­gynökség: Schmidt S. Budapest, VI., gyár-utca C. 10498 Gavalléroktól lövetett férfi ruhák legjobb Bámulatos olcsón eladatnak: salon és fantázia, majolika-­ asztalkák, berakott m­ívű karban s olcsóbban mintakár­­butorok, diszm­it, valamint hol kaphatók IV., hatvani­­hegedű- és kóta-ásványok. utcza 15. sz. I. em. Rnb­a- Műesztergályos király-utca kölcsönző intézet. Tisztitó és 10., 11-ik udvar,______9670 javitómű­hely. A m­. t. tiszt-uraknak, állami hivatal­nokok, tanárok, egyházi férfiak és más jó állású egyéneknek a legegysze­rűbb, valamint a legfinomabb és legelegánsabb BUTOHHK igen kedvező feltételek mellett adatnak el részletfizet­ésre. Bővebb felvilágosítást nyújt Szőllősy István, asztalosmester íróivál­! F. és társai,­­ hazai asztalos társasága cégnél BIJORFEST, Lipótváros, Erzsébet-tér 7. sz., I. em., Bécsi“utca sarkom. 9940 JgYP“ Képes árjegyzékek ingyen és bérmentve. ‘‘vaj

Next