Budapesti Hírlap, 1888. augusztus (8. évfolyam, 212-241. szám)

1888-08-01 / 212. szám

2 gróf morva helytartót és Prazsak mellé még egy cseh minisztert, úgy hogy két lengyel és két cseh fog ülni a kabinet­ben s öt német. Ez lesz a főváltozás a politikában, kiegyezés a klerikálisokkal vagyis az iskolatörvény reviziója. A másik változás a cseh tartomány­­gyűlésen terveztetik Lobkovitz herceg elnök közbenjárásával, ez a cseh kér­dés végleges megoldására vonatkozik, de még nem jutott nyilvánosságra. Ha a klerikálisok kapnak koncessziót, vilá­gos, hogy a cseheknek is kell kapni. Máskép a korm­ánypárt-csinálás nem sikerülhet. A­ pesti görögök és oláhok pere. Budapest, jul. 31. Épen száz éve most, hogy a Görögország­ból, Thessáliából, Macedóniából s a Balkán­­félsziget egyéb részeiből Pest falai közt tele­pedett görögök, kik mint a győri, miskolci, váradi stb. görög kolóniák, múlt századi keres­kedelmi életünk legszorgalmasabb munkásai s dunai forgalmunk első úttörői voltak: számban erősödve s anyagilag gyarapodva arra gondol­tak, hogy Magyarország fővárosában, mely ezentúl állandó otthonuk leendő templomot építenek. 1788-ban írták meg a folyamodványt egy görög liturgiáju orthodox egyház alapítására, melyre az engedély Bécsből csak­hamar megérkezett. 1791-ben fogtak hozzá az egyház építésé­hez, s már 1792-ben az új egyház, mely két tornyával a Dunapartra tekint, át volt adható rendeltetésének. Görögökkel együtt nagy számmal tele­pedtek meg hazánkban (s Pesten is) az úgy­nevezett macedon-oláhok vág cincárok, kik Albánia, Macedónia és Thessália egyes helyein (Bitolia-Monastir, Krisevo) tömegesen laknak, egyébként mint kereskedők és iparosok e tar­tományok városaiban rendkívül el vannak szóródva. A macedón-oláhok falvaikban s legszűkebb családi köreikben a rumén nyelvnek egy, görög hatásokkal erősen megszinezett dialektusát beszélik, különben mindenütt görög liturgiámú egyházakhoz tartoznak, görög iskolákba járnak, a közéletben görög nyelvvel élnek, úgy hogy a cincár kereskedő csak úgy számol görögül s írja görög nyelven kereskedelmi leveleit, mint az athénei, szalonikii vagy galatai görögök. A macedon-oláh nyelv épen nem irodalmi. Balkáni utamban s azután is keresve­ kerestem nyomtatott macedon-oláh szövegeket s nem tudtam ilyenekre szert tenni sehogysem. Üs­­kükben, Északi-Albániában intelligens cincá­­rokkal ismerkedve meg, arra kértem őket, hogy fordítsák le nekem az „Ur imáját“ mace­don-oláh nyelvre. A kérdezettek nagyot gon­doltak s mindenik a „páter imón ó en tisz­uranisz'­’-szal felelt, mert úgymond, minden macedon-oláh csak így (görögül) imádkozik Természetes, hogy a pesti macedon-oláhok, kik a görögökkel egy társadalmat alkotva, az egyház alapításához is járultak, a pesti új egy­házban is görög liturgiát hallgattak. 1808-ban változás állt be az egyházi élet­ben. Erdélyi és havaselvi rum­ének, s a garni­­zonhoz tartozó oláh katonák, saját (oláh) tem­plom híján a görög-macedón egyházba szoktak volt járni s a rumének csakhamar úgy érezték magukat, a dumaparti görög templomban, mint a magukéban. Ez évben már megérlelő­dött az a vágy az egyház rumén ajkú hívői­ben, (recte: vendégeiben)hogy a közösnek vélt görög egyházban oláh nyelvű papi állás is szerveztessék, a mihez a nyelvrokonság cí­mén három macedon-oláh is csatlakozott. S a terv sikeres eredményt ért. Egy ki­rályi rescriptum megengedte, hogy a pesti gö­rög egyházba a rumén liturgia is behozassák, mely 1887-ig, tehát a múlt évig Mikulescu gör. kel. román lelkész haláláig szakadatlanul ér­vényben is volt. Megtörtént tehát Pesten is az, a mi az ország számos helyén, mint Nagyváradon, Al­­vincen, Nagyszebenben,­ Aradon, Brassóban stb. hogy az oláhság tért foglalva a városokban : a görög, szerb és bolgár egyházak eredeti szer­vezetén rést ütött, abban magát érvényesíteni tudta, az egyházakat részben vagy teljesen furuunizálta. Erdély legnagyobb s­ legrégibb görök keleti egyházai mind ilyenek. Ilyen sors várt volna a pesti görög egyházra is ; a pesti görögök azonban 1808. óta csak tűrték a hely­zetet, de azt jogosnak nem ismerték el. A ve­zérlő elemek görög nemzetiségűek maradtak továbbra is, hivatalos levelezéseiket görög és magyar nyelven vezették, folyton arra töre­kedve, hogy az alapítás intencióihoz híven, az egyház görög jellegét újra visszaállítsák. A rumén nyelvű papi állás megüresed­tével múlt évi szeptember hóban , az egyház szavazóképes tagjai közgyűlésre ültek. Össze­s nagy többség­gel azt, a határozatot hozták, hogy az egyház­ból a rumén nyelv végleg kiküszöböltessék. A rumének tiltakoztak e határozat ellen s a kultuszminisztériumhoz fölebbeztek, kérve, hogy a mennyiben az egyház nemcsak görö­göké, de macedón-oláhoké is, az egyházban a macedón-oláh liturgiának is tér engedtessék s -■■--"'nínTTiririMn­­ái uin ji­ w'frmäniTrrrTHiu'~r'brn~iiir­rrrrrrnrrr­ínf ninn 11 nirnii­'mrmTrr~'iniTnrnTtii ilyen nyelvű lelkész választása eszközöltessék. A válasz tagadó volt, vagyis a r­u­m­é­n­e­k kérvényükkel elutasíttattak, így állván a dolgok, egy elvi kérdés me­rül föl. A macedón-oláhok tényleg román nyelvűek s bár a macedóniai őshazában (mely­nek szomszédságából való az erdélyi és romá­niai oláhság is) a görög egyházban élnek, vaj­jon nincsen-e joguk nemzetiségileg fejlődni a nyelvüket, az egyházban is felvirágoztatni, épp­úgy, mint bármely más ajkú görög kele­tieknek ? Mikor az oláhság a XII—XIII. századok­ban hazánk területére lépett s Erdély hegyvi­dékein meghonosodott, mindenütt szerb és bolgár egyházakban élt, ó­ szláv liturgiát olvasó papok vezetése alatt, mely nyelv a balkáni területeken: Bulgáriában, Szerbiában, Albá­niában, a hol tudniillik oláhjaink beköltözésük előtt pásztorkodva éltek, szerte el volt ter­jedve az ortodox egyházakban. I. Rákóczy György, Erdély halhatatlan emlékű fejedelme, változtatott az állapotokon, látva, hogy Er­­délyország oláh egyházaiban a pa­pok sem­ értik az ó-szláv nyelvet, az egyházi könyveket rumén nyelvre fordíttatta, ezzel a rumén egyházak életében új korszakot terem­tett. Ez intézkedés nagy fordulat volt : a ru­mén liturgia folyton terjedett s átkerült Ha­vaselvére s Moldovaira is, hol a XVIII. szá­zadban az ó-szláv egyházi nyelv fölébe kere­kedett. I. Rákóczy György bibliafordítása a rumén nemzetiség életreébresz­­t­ő­j­e volt. A pesti görög egyházban ugyanaz az ál­lapot van ma, mely az oláh egyházakban Rá­kóczy kora előtt volt Erdélyben s az oláh vajdaságokban. Ha a pesti görög egyház m­a­­c­e­d­o­n - o­l­á­h hívei arra törekszenek, hogy a görög nyelv uralma alól magukat emanci­pálják : törekvésüket teljesen jogosnak tartjuk s ha az egyházba, melynek alapításában ők is részt vettek, macedón-oláh liturgiát akarnak létesíteni , az ellen senkinek se lehetne kifo­gása. Ha Budapesten ilyen liturgia létesülne, csak újabb dicsősége volna hazánknak, mely szabad intézményeivel minden nemzetiség jo­gos törekvéseit támogatja. Ha akad ember, ki a görög hatásoknak kitett macedo-oláh nyelvet elhanyagolt hely­zetéből kiragadja, azt irodalmi színvonalra emelni képes, macedo-oláh egyházi könyveket szerkeszt, mely a hívők lelki igényeit kielé­gíti : ennek alkalmazása helyén­való lenne a pesti görög-macedón egyházban, melyet a két nemzet együttes akarattal al­kotott. Ilyen egyházi nyelv —igaz — még nincs, de ez, meglehet, csak idő kérdés. Rá­kóczy kora előtt Erdélyben s az o­láh vajda­ BUDAPESTI HÍRLAP. (212. sz.) 19864. augusztus 1. fürdő területéről, a mint az apró táblákon ol­vasható is volt. A fürdőt szorgalmasan használtam s a fogam csakugyan nem fájt. Negyednap talál­koztam a fentemlitett kocsissal, a kinek semmi baja se volt. — No, nem fáj már a foga? — kérdem. — Nem kérem, ma nem én vagyok a s­o­­r­o­s! — felelt. „Soros“, ez szeget ütött a fejembe. — Hát ki ? — kérdem. — A másik kocsis. S csakugyan e pillanatban ez a másik kocsis rohant el mellettem nagy jajgatással a fürdő felé. Tehát ez csak játék, hogy a fürdő gyógyító hatását a d­okulosz demonstrálják, s a fürdő vendégekben illúziókat keltsenek. No, majd kipróbálom. Szerencsére nemsokára megfájdult a fo­gam. Öblögettem is, meg fürödtem is, hiába. Végre félrehúzom a fürdőorvost, s így szólok hozzá : — Uram, ez a víz nem ér egy hajítófát. Még jobban fáj tőle a fogam. Nézze ezt a daganatot. Meg vagyok csalva. Megragadta a kezemet, hosszan nézett a szemembe meg a daganatomra, s aztán így sut­togott : — Nem érzi jól magát itt a fürdőn? — De igen, leszámítva a fogfájást. — Ugy­e, pompás a vizünk ? — Nagyon kellemes. — A koszt jó és olcsó. — Úgy van. * — Cigány nincs. Elismerem. — Hát akkor mért áskálódik ellenünk ? — Kérem, én nem áskálódom, nekem a fogam fáj. — Adja becsületszavát, hogy hallgatni fog! — szólt bensőséggel az ifjú doktor. — Miről? — Csitt! Este tíz órakor legyen a laká­somon. Kíváncsiság , és fogfájás közt töltöttem a napot. Estig mind a kettő fokozódott. A kitű­zött időben megjelentem az orvos lakásán. Egy lelakatolt ajtóhoz vezetett. Ez lepattant s mi beléptünk egy tökéletesen fölszerelt fogá­szati műterembe. — Uram — szólt az orvos — ez a mi titkunk. A­kivel már egyáltalán nem boldogu­lunk, azt itt hallgattatjuk el. Mit parancsol ? Foghúzás, plombirozás, idegölés? Gyorsan és ingyen eszközöltetik. — Hát a víz ? — Az kérem csak illúziók keltésére van hivatva. Az illúzió a leghatalmasabb orvosság. S ha fürdőnknek valami specialitást ki nem találunk, el van veszve a nagy konkurrencia mellett, igy pedig évről-évre többen keresik föl. Ugy­e, hallgatni fog? — Mint a sir ! — de előbb húzza ki a fogamat. Egy pillantás alatt kirántotta s én bol­dogan mentem haza. Csak az volt a baj, hogy már nagyon sokan tudták ezt a titkot s szinte­­ fenték a fogukat a doktorra. S a szerencsét­lennek egy napon tényleg megfájdult a foga, feldagadt az arca. E pillanattól kezdve négy ember őrizte éjjel-nappal. A szegény ember naponkint hatszor fürdütt s minden fürdés után úgy tett, mintha jobban volna, de a da­ganat nem mult s az őrök éjjel ordítozni hallották. Végre egy reggel kirohant a szobá­jából, iszonyatosan felpuffadva, kékre-zöldre válva s borbélyért ordított. A borbélyt éppen akkor vizitálták s nem találtak nála semmit. Az orvos karon ragadta s a kínzó kamara felé vonszolta. De ajtajában megjelentek az őrök, —■ Tágíts, mer’ lövök, — ordított az or­vos. Az őrök szétugrottak, az orvos a borbélyt cipelve berohant, az ajtót becsapta, s bezárta. Pár pillanatnyi csönd. Aztán megjelent az or­vos, ajkán boldog mosolylyal, kezében egy négy ágú foggal, s a borbélyt keblére ölelve, kollégának szólította. Nagyon el lehetett érzé­kenyülve. Ezt látva, a soros fogfájós kocsim nagyott ugrott örömében, s messze elhajította álláról a kendőt. -- Uraim ! — szónokolt az orvos, — a csodás erejű viz hatását megtoldottam egy ki­tünően berendezett fogászati műteremmel. Ez a kettő együtt csakugyan lehetetlenné tesz minden fogfájást. Éljen a természet és a tudo­mány! A fogfájást nem lehet illúzióval gyó­gyítani. Zajos tetszéssel üdvözöltük az őszinte szavakat s azóta egész őszinteséggel huzatunk, te­metünk tógát és öletünk ideget. Sipulusz.

Next