Budapesti Hírlap, 1888. augusztus (8. évfolyam, 212-241. szám)
1888-08-02 / 213. szám
Budapest, 1888. Vill. évfolyam 213. sz. Csütörtök, augusztus 2. Budapesti Hírlap ElőfizetésiIrat: Égisz évre 14 frt, féltre 7 frt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Gyukássi József. Szerkesztőség, és kiadóhivatal: IV. Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. „Kulturkampf in Ungarn.“ Budapest, aug. 1. Nem tudunk róla semmit, de a honi, a bécsi és a külföldi német lapokban olvassuk, hogy kultúrharc van Magyarországon. Míg Tiszakeszten, Trefort pedig a Szepességen, vagy Iseidben hűselnek, a magyar nép csöndesen arat, hord és csépel, a papok pedig miséznek, keresztelnek és temetnek, azalatt a német újságok vallásháborút hirdetnek Magyarországon, mely állítólag a prímás és a kormány közt dúl és folyik, de melyről idehaza senki sem tud semmit. Azt régen tudjuk, hogy Simor és Trefort egymást csak keresztény türelemmel szeretik s nézeteikben a püspöki kinevezésekre, a papi kongrua-kérdésre, a katolikus alapítványokra nézve stb. nem egyeznek, de hogy e miatt most keletkeznék kultúrharc, mikor idáig nem volt, az új előttünk. S igazán nem hiszszük, hogy a súlyosan beteg Trefortnak, nyugalom helyett, éppen most kedve kerekedett volna az egyházzal összeveszni, vagy hogy az öreg prímás, ki idáig, húsz év óta, kerülte és elkerülte a politikát és a viszályt, éppen most igyekezzék az államnak hadat üzenni. Mindenesetre Tisza és Simor a rokonszenv és bizalom minimumával viseltetnek egymás iránt, a prímás a jelen kormánynyal szemben részint nyílt, részint csöndes oppozícióban áll, ami köztudomású, hanem azért idáig megfértek egymással s ezentúl is meg fognak férni, mert két okos ember, egyik az állam, másik a reá bízott egyház érdekeit nem akarja kockáztatni. Simor hagyja Tiszát az államot kormányozni s nem tesz ellene semmit, föltéve, hogy a katolicizmus jogait és érdekeit nem sérti, viszont Tisza a prímás politikai passzivitását nem bánja s a katolikus egyház kormányzati ügyeibe nem szokott beavatkozni. Hát hol van itt a kultúrharc? Amily békésen megfér egymással, jó messze egymástól Magyarországon Debrecen és Esztergom, úgy el vannak háború nélkül Tisza és Simor. Hanem a német újságíróknak nincs kedvesebb témájuk a világon, mint a „Kulturkampf/4 Azt keresik, csak „Kulturkampfot44, minél több „Kulturkampfot44, hogy lehessen veszekedni. Egy hecc a magyar prímás ellen oly szép téma a bécsi és berlini közönségnek. Először jön a budapesti távirat, azután a budapesti „eredeti44 levél, végül a vezércikk. „Sok zaj semmiért44, mondaná Shakespeare, ha német lapokat olvasna. S mivelhogy a bécsi hírlapoknak vannak budapesti fióklapjaik, a német és magyar nyelven irt bécsi lapok, melyek Magyarország fővárosában jelennek meg, — hát ezeknek is rögtön megtetszett a „Kultúrharc Magyarországon.14 Felfújták a hólyagot, néhány babszemet tettek bele, azzal csörömpölnek s azt mondják, hogy mennydörög. Pennánk hegyével a hólyagot megbökjük és összeesik. A lármás babszemek ártatlan kis históriák. Ilyen van három : a per a kormány és a prímás közt a pisetum és a tanulmányi alaphoz követelt tízezer forint évi járulék miatt, a nagyszombati érseki tanítóképezde vizsgáján a tanfelügyelő részvéte , Léda prímási titkár elbocsátása. Háború-kérdések, vagy háború esetek ezek ? Érdemesek arra, hogy itt a vallásbéke forogjon szóba ? Lássuk sorjába : A pisetum a prímások régi joga, hogy a körmöci aranyok bizonyos hányadrésze őket illette — az alkotmányos kormány a körmöci pénzverde jövedelmeiből nem adott részt a prímásnak, viszont a prímás megtagadta és évek óta nem fizette meg a tanulmányi alapnak a Mária Terézia idejéből lekötött évi járadékot. Ebből per foly, egy vagy kettő, a szerint, hogy a múlt századbeli okiratok szerint a kétféle fizetési kötelezettség összefügg-e, vagy sem, az épp oly mellékes a közönség ítélete szempontjából, mint az, hogy ki nyeri meg a pörüket? A kinek a biró meg- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. . . Százéves emberek. Irta Flammarion Kan. ill. A francia akadémia legvénebbje, Chevreuil, augusztus 31-én élete százharmadik esztendejébe lép. Vele egyivású ember egész Parisban csak iíz van: hat asszony és négy férfi. A százéves emberek száma sokkal kevesebb, mint azt rendszerint hiszszük. A fiatal nők kacérságból szívesen tagadnak le magukról egy pár esztendőt. Az öregek hiúsága viszont az, hogy tódítják éveik számát, szeretik, hia az ifjabbak kegyeletesen csodálják vénségöket. Ha nyolcvanas öregektől a még idősebbek, a száz év körül járók kora felől tudakozódunk, a válasz többnyire túlzás. A kérdezettek maguknál mindig vénebbnek ismerve amaz aggokat, könnyen mondanak többet a valónál. E képen két oly sok embernek százéves hite ; elősegíti különben e tudításokat a bibliai hagyományokhoz való ragaszkodás is. Pedig az első pátriárkák mesés vénségét hirdető följegyzések mellett ott van a magának Mózesnek tulajdonított 90-ik zsoltár, amely úgy beszél az emberek átlagos koráról, hogy aláírhatja minden századunkbeli demográfus is : „A mi esztendőinknek napjai hetven esztendő, vagy mennél feljebb, nyolcvan esztendő , és azoknak szinte a java is nyomorúság és fáradság, mely mikor hirtelen elmúlik, elrepülünk.“ E zsoltárból az tűnik ki, hogy szerzője inkább volt hajlandó az emberi életet rövidnek, mint hosszúnak tartani. A bajorországi statisztikai hivatal feje volt, 1871-ben, az első, aki a népszámlálás alkalmával külön rovatot juttatott a százéves embereknek. Az eredmény az lett, hogy Bajorországban 37 százesztendős él. Az anyakönyvek pontos megvizsgálásából azonban az tűnt ki, hogy az országban voltakép csak egyetlen egy van, akiről hitelesen be lehet bizonyítani, hogy százévesnél idősebb egy asszony. Ugyanez idő tájt hasonló kutatást tartottak Kanadában, mely régóta híres lakói hoszszúéletűségéről. Nem kevesebb, mint 421 százesztendős embert írtak össze. A hiteles okmányok alapján végzett ellenőrzésből kiderült, hogy Kanada földén századévet élt öreg csak 9 van: 5 férfi és 4 asszony. Franciaországban is külön rovatba fogták az 1886-iki népszámláláskor a százéveseket és az eredmény 184 lett. A kormány ezután elrendelte, hogy a polgármesterek vizsgáltassák meg az illetők keresztleveleit. Mindjárt az első próba kiderítette, hogy 101 ember igaz ok nélkül került a százévesek rovatába, vagy a hiú vének mondták magukat idősebbnek a valónál, vagy a népszámlálást végező tévedett. A 101 közül 41 legalább 90 éves volt; három fiatalember (25, 30 és 31 esztendősek) tréfából iratkozott be százévesnek; belekerült a százados vének sorába egy hat éves gyermek is, mert születése évét téllhibából 1880. helyett 1780-nak írták. 48 ember úgy jutott a Matuzálemek közé, hogy a népszámláló az „ismeretlen korúak“ rovata helyett a szomszédos „száz és több évesek“ rubrikájába jegyezte őket puszta szórakozottságból. A statisztikai hivatalba csak 16 ember felöl küldtek be olyan hiteles okmányt (keresztlevelet, katonai elbocsátást stb.) a mely kétségtelenül igazolta az illetők százévesnél idősebb voltát. Ezek között van bizonyos Ribas József, aki San Estevan de Litera spanyol községben született és 1770. augusztus 20-án kereszteltetek meg, tehát 1886-ban 116 éves 9 hónapos volt. Ez az öreg Tarlesben él (vagy legalább élt 1886-ban), ötvenéves korában házasodott meg, hét gyermeke lett és százéves volt, mikor özvegységre jutott. Hacsak nem valamelyik idősebb testvére keresztlevelét leírja, ami nem valószínű, mert későbbi okmányai is igazolják korát, ez a Ribas valósággal megérte ezt a rendkívüli vénséget. A többi, szám szerint 82 százéves kora 100 és 105 év között ingadozik. Egy özvegyasszony 112 évesnek mondja magát, de állítása nem bizonyos. Ez öregek között a nők vannak többségben: 52 nő, 31 férfi. Egy 103 éves asszony, Rosztkovszkina, született Mazurkievic, II. Szaniszló, az utolsó lengyel király kamarásának leánya s egy mérnökkari tábornok nővére ; férjével, ki kapitány volt, mint őrnagyi rangú sebész küzdötte végig a lengyel szabadságharcot. Tizenkét csatában vett részt és kétszer sebesült meg. Ma is él, a havi 60 frankból, melyet a francia kormány ad neki. A legtöbb százéves nagy szegénységben tengődik. Nem túlozok, ha azt mondom, hogy Franciaországban jelenleg ötven-egynehány százesztendős és idősebb ember él. A régi statisztikákból számítva, e szerint minden 18,800-dik ember érte meg a múlt század utolsó három évtizedében születettek közül a száz esztendőt. Vájjon ilyen lesz-e a mi generációnk aránya? Tizennyolcezernyolcszáz közül az az egy lenni, ahhoz nagy szerencse kell. De vájjon szerencse-e az? Az ókor bölcsesége azt mondja, hogy azokat szeretik az istenek, akik fiatalon halnak meg. Mai számunk 12 oldal.