Budapesti Hírlap, 1888. augusztus (8. évfolyam, 212-241. szám)

1888-08-15 / 226. szám

1888. augusztus 15. BUDAPESTI HÍRLAP. (226. sz.) pontból, mint már csak a miatt is kivihetetlen, mert ilyen impregnálás a kreozotnak tapasztalt növényt is maró — mérgező tulajdonsága folytán magát a tökét is — a filloxeránál is gyorsabban kiölné. így fog állani a dolog Fiedler ur szerénél is, ki a talán csakugyan elért részletes eredményt bi­zonyára azonnal — mindenesetre kissé túl gyorsan — általánosította, mert nem lehet feltennünk, hogy állításait rosszhiszeműleg bocsátaná világgá, s hogy a dolgok így állanak, ez oka annak is, hogy a 300.000 frank jutalom is még mindig pályázóra vár. Ilyen körülmények között tehát csak azt ajánl­hatom Sárközy úrnak, hogyha talán kételkednék ál­lításaim igazságában, ám próbálja ki a szert, sajnos, Székesfehérváron már találhat erre alkalmat bővi­­ben. E kísérletei eredményének konstatálásáig azon­ban jó lesz, ha megkíméli magát Fiedler könyvének magyarra fordítása költségei és fáradtságától. Kosinszki Viktor, m. k. szőlészeti-kertészeti szak­iskolai igazgató. — A magyar hitelbank igazgatótanácsa ma állapította meg az év első felének mérlegét, mely 557,775 frt 60 kr. tiszta jövedelmet tüntet ki, vagyis 78,362 frt 30 krral többet, mint a múlt év hasonló idősza­kában. Mint e számokból kitűnik,­az ezidei első félév mérlege sokkal kedvezőbb, mint a múlt évié.­­ A media az értéktőzsdén nehézség nélkül folyt le. A prolongációnál fizettek aranyjáradék után 3 krajcár reportot, papirjáradék után 4—6 kr de­­portot, leszámitolóbank részvények után 3 krajcár deportot, jelzálogbank-részvények után 5 krajcár reportot és osztrák hitelrészvények után 15—­25 kr reportot. — Lódíjazás Debrecenben. A lótenyésztés emelésére alakult társaság vasárnap, e hó 12-én, Debrecenben a Lőrinc-vásár alkalmából lódíjazást rendezett. A jury következőleg alakult meg : B­o­b­o­r­y György alezredes, Tisza István dr., Gra­fel János, N­á­n­á­s­y Ferenc, Rabh László és Richter Sándor, a társulat képviselője. Díjakat nyertek : Kocsilovak: I. dijat nyerte B­á­r­­czy László, II. dijat Váczy János, III. dijat F­oktöry János, IV. dijat Klein Gyula. A Hátaslovaknál I. dijat nyerte : F­a d 1 a­l-l­a­h El Hedad kapitány, II. dijat Mayer huszár­­őrnagy, II. dijat Boer Sándor főhadnagy és a IV. dijat Fadlallah kapitány. A díjazás alkalmával Debrecen és környékének előkelősége volt jelen. A dijakat a helyszínen adta át Richter Sándor, a társulat képviselője, a nyerteseknek.­­ Az osztrák-magyar Lloyd forgalmi bevé­tele 1888. évi június hóban volt 590,878 frt 141,232 itmértföld mellett, 1887. évi junius hóban 635,897 frt volt 154,710 utmértföld mellett, tehát 1888. évi junius hóban 45,019 frttal kevesebb 13,478 kevesebb utmértföld mellett. A forgalmi bevételek 1888. évi junius hó végéig voltak 3.594,117 forint 871,440 utmértföld mellett, 1887. évi junius hó végéig pedig 3.545,495 frt 858,046 utmértföld mellett, tehát 1888. évi junius hó végéig 48,622 forinttal több 13,394 több utmértföld mellett. — Sorsolás. A magyar nyereménykölcsön sorsjegyeinek 62. kisorsolása ma délelőtt 10 órakor ment végbe a m. kir. lottó-igazgatóság helyiségében, mely alkalommal a következő sorozatszámok hu­­zattak ki: 50 131167 313 741 930 938 984 1137 1284 1472 1604 2994 3518 3642 3645 3918 4162 4­100 4509 4607 4959 5078 5534 5547 5558 5819 és 5978. A főnyereményt, 150,000 forintot nyerte 167 sorozat- szám, 9 nyerőszám. — 15,000 forintot, nyert : 984 sorsz. 49 ny. sz. 5000 forintot : 167 sorsz. 47 ny. sz. 1000—1000 forintot nyertek : 50 sorsz. 19 ny. sz. 167 sorsz. 42 ny. sz. 1604 sorsz. 2 ny. sz. 5547 sorsz. 5 ny. sz. 500—500 irtot nyertek : 107 sorsz. 4 ny. sz. 930 sorsz. 24 ny. sz. 984 sorsz. 41 ny. sz. 1137 sor. 09 ny. sz. 1284 sor. 06 ny. sz. 1472 sor. II és 45 ny­. sz. 1604 sor. 15 ny. sz. 3518 sor. 16 ny. sz. 3642 sor. 05 és 06 ny. sz. 3645 sor. 27 ny. sz. 4400 sor. 25, 29 és 37 ny. sz. 4509 sor. 29 ny. sz. 5078 sor. 07 ny. sz. és 5547 sor. 21 ny. sz. — Budapesti gabonatőzsde, augusztus 14. Búzát ma bőségesen kínáltak, a kereslet is élénk volt, szilárd irányzat mellett eladatott mintegy 35.000 méter mázsa 5 krral magasabb árakon.­­ Egyéb gabonán ezüstekben csekély üz­let, változatlan árakon. Eladatott: Ssza. Tiszavidéki : (uj) 300 mm. 81 k. 7 frt 50 kr, 100 mm. 81 k. 7 frt 45 kr, 1600 mm. 81 k. 7 frt 55 kr, 200 mm. 80­5 k. 7 frt 471/, kr, 100 mm. 80 5 k. 7 frt 45 kr, 200 mm. 81 k. 7 frt 477, kr, 300 mm. 79­7 k. 7 frt 47­7, krajcár, 400 mm. 78­5 k. 7 frt 47'/, kr, 200 mm. 80 k. 7 frt 45 kr, 300 mm. 80 k. 7 frt 45 kr, 400 mm. 80 k. 7 frt 40 kr, 100 mm. 80 k. 7 frt 45 kr, 500 mm. 80 k. 7 fo­rint 50 kr, 100 mm. 80 k. 7 frt 40 kr, 1000 mm. 80 k. 7 frt 50 kr, 100 mm. 80 k. 7 frt 45 kr, 100 mm. 80-5 k. 7 forint 45 krajcár, 100 mm. 79’8 k. 7 frt 40 kr, 100 mm. 79 k. 7 frt 40 kr. —P­est megyei: (uj) 100 mm. 81-4 k. 7 frt 35 kr, 200 mm. 80 k. 7 frt 35 kr, 300 mm. 80-5 k. 7 frt 45 kr, 100 mm. 80-5 k. 7 frt 377s kr, 100 mm. 80 k. 7 frt 35 kr, 100 mm. 80 k. 7 frt 40 krajcár, 100 mm. 81 k.­­ 7 frt 45 kr, 100 mm. 79­5 k. 7 frt 30 kr, 100 mm. 79 k. 7 frt 25 kr, 100 mm. 78 5 k. 7 frt 25 kr, 100 mm. 78­5 k. 7 frt 25 kr, 100 mm. 78 5 k. 7 frt 30 kr, 1000 mm. 79 k. 7 frt 32'/3 kr. — Fehér megyei 2000 mm. 79­5 k. 7 35 kr, 1100 mm. 785 k. 7 frt 271/3 kr. — Bánáti: 200 mm. 81-5 k. 7 frt 45 kr. — Pancsovai: 500 mm. 76-4 k. 6 frt 95 kr. — Bácskai: 500 mm. 78-5 k. 7 frt 32'/, kr, 100 mm.79 k. 7 7 forint 30 krajcár, 100 mm. 79 k. 7 frt 25 kr, 200 mm. 79 k. 7 frt 25 kr, 400 mm. 77'5 k. 7 frt 25 kr. — Felső-tiszai: 500 mm. 80 k. 7 frt 321 /, kr, 100 mm. 76-4 k. 7 frt 20 kr, 100 mm. 79 k. 7" frt 20 kr, 100 mm. 77 k. 7 frt 20 kr. — Északmagyarországi: 100 mm. 80 k. 7 frt 30 kr, 100 mm. 80 k. 7 frt 25 kr, 100 mm. 78 k. 7 frt 25 kr. Búza (ó): Tiszavidéki 100 mm. 803 k. 7 frt 50 kr, 100 mm. 80 k. 7 frt 45 kr, 100 mm. 78­ 3 k. 7 frt 30 krajcár. — Bánáti 3000 mm. 78'2 k. 7 frt 37% kr. — Bácskai: 3700 mm. 78'5 k. 7 frt 42% kr, 3700 mm. 78-4 k. 7 frt 471­, kr, 1500 mm. 77-6 7 frt 20 kr, 600 mm. 76-6 k. 7 frt 20 kr. — Észak magyarországi: 1100 mm. 79 k. 7 frt 20 krajcár. Rozs : 200 mm. 5 frt 50 kr, 100 mm. 5 frt 45 kr, 200 mm. 5 frt 65 kr. Zab: (ó) 200 mm. 5 frt 20 krajcár. A mai hivatalos árfolyamok a következők: Határidőüzlete. A határidőüzletben az irányzat búzában szilárdabb, zab és tengeriben változatlan. — Határidők jegyzése déli 12 órakor: Búza tavaszra 8.08—8.10 írton, búza őszre 7.56—7.58 forinton. — Tengeri jul.— aug.-ra 6.23—6.25 forinton, tengeri 1889. május— júniusra 5.19—5.21 frton. — Zab őszre 5.29—5.31 forinton, zab tavaszra 5.61—5.63 frton. — Ká­posztarepce aug.—szept.-re 12%—12®/* forinton. — Köttetett: Búza tavaszra 8.01—8.11—8.05 fo­rinton, búza őszre 7.50—7.60—7.53 forinton. — Tengeri augusztusra 6.22—6.23 frton. — Uj ten­geri 1889. máj.—jun.-ra 5.18—5.23—521 forinton. — Zab őszre 5.29 forinton. — Hivatalos jegyz­ések: Búza tavaszra 8.04 pénz, 8.06 áru, búza őszre 7.52 pénz, 7.54 áru. — Tengeri augusztusra 6.22 pénz, 6.23 áru, uj tengeri 1889. május—júniusra 5.19 pénz, 5.21 áru. — Zab ta­vaszra 5.61 pénz, 5.03 áru, zab őszre 5.30 pénz, 5.32 áru. — Káposztarepce augusztus—szeptem­berre 12% pénz, 12% áru. — Hivatalosan felmondatott 1000 mm. káposztarepce e hó 10-én való átvételre. — A délutáni gabonatőzs­dén a határidőüzletben változatlan volt az irány. Jegyzünk: Búza őszre 7.53—7.54 frton. — Búza 1889. évi tavaszra 8.04—8.06 forinton. — Ten­geri julius—augusztusra 6.25—6.27 frton. — Zab őszre 5.30—5.32 forinton. — 1889. uj tengeri 5.18— 5.20 forinton. — Bécsi gabonatőzsde, aug. 14. Búza lanyha, forgalom jelentéktelen, egyéb üzlet nélkül. — Búza őszre 7.84—7.86 forint, búza tavaszra 8 38—8.40 forint, tengeri aug.-ra 7 forintjával köttetett !­ A hivatalos árak a következők: Búza őszre 7.88 -7.93 forinton, 1889. évi tavaszra 8.40—8.43 frton. — Rozs őszre 6.10— 6.15 forinton, rozs 1889. évi tavaszra 6.38—6.43 fo­rinton. — Zab őszre 5.65—5.70 frton, zab 1889. évi tavaszra 5.93—5.98 frton. — Tengeri jul.—aug. 7.00—7.05 frton, aug.—szeptemberre 6.29 —6.28, szept—okt. 6.22—6.27, okt.—nov. 5.48—5.53 forint, tengeri 1889. május—júniusra —.— frton. — Repceolaj kész szállításra 31.50 —32.50 forint, szeptemb.—dec.-re 31.——32.— frt. 1889. jan.—ápr 32.—33.— frt. — Szesz kész szállításra 27.75—28.27 forint, jul.—aug. —.-------.— forint, augusztus—szeptemberre 28.——.— forint.— — Káposztarepce 1888. aug.—szept. 13.60 —13.70 frton, szept.—októberre 13.60—13.70 frton. 1889. évi február—márciusra 13.85—13.95 frton. — Prágai gabonavásár, aug. 14. Az irány­zat lanyha. Búza 8.70 frtig, rozs 7.20 frtig, árpa 8.15 forintig, repce emelkedő irányzat­ban 13.40 forintig. — Szesz lanyha, nyers ára 27.50 frt. — Budapesti terménytőzsde, augusztus 14. Terményekben gyenge volt a forgalom. — Zsiradék változatlan. — Disznózsír városi áru hordóstól 66.50 forintjával köttetett.­­— Táblás szalonna nehéz áru 58 frtjával köttetett. —• Szilva megtartotta árát, szerbiai 100 darab félkilóra októ­ber—novemberre 8.25 írtjával, boszniai 100 darab félkilóra október—novemberre 80 forintjával köt­tetett 56 kilónkint. — Szilvasz, szlavóniai szeptem­ber—októberre 15.25 forintjával köttetett. — Szesz változatlan. A mai hivatalos árfolyamok a következők: — Bud­apesti értéktőzsde, aug. 14. A mai értéktőzsde szilárd irányzattal indult meg, de utóbb a magyar hitelbank ma délután közzéteendő mérlegének kedvezőtlen megítélése következtében lanyhult­ a hangulat. Járadékpapírok közül magyar aranyjáradék élénk üzlet mellett tetemesen emelke­dett. — A közlekedési vállalatok értékpapírjai ma szilárdak. — A helyi értékpapírpiacon kereske­delmi bank, közúti vasút, továbbá Ganz-gyár, Drasche-gyár, rimamurányi, Fonciére és egyes mal­mok részvényei emelkedtek. — A valuták és érc­váltók árfolyamai szilárdultak. — A mai előtőzsde csendes volt. — Osztrák hitelr. 318.70—318.20 forinton. — Magyar 4 száz. aranyj. 101.80—101.85 —101.82% frton. — Magyar hitelbankrészvény 308.50 frton. — Magyar 5 százalékos papirjáradék 91.55­­—91.60—91.577.—91.65 forinton. — Magyar leszá­mítoló- és pénzváltóbank 96.90 frton köttettek. — Délelőtt 11 óra 15 perckor zárul­nak: Osztrák hitelrészvény 31810 frton. — Ma­gyar 4 százalékos aranyjáradék 101.827, forin­ton.— Magyar 5 százalékos papirjáradék 91.65 forinton. — Az előtőzsde hivatalos jegy­zései: Osztrák hitelrészvény 318.— forin­ton. — Magyar 4 százalékos aranyjáradék 101.75— forinton. — A déli tőzsdén járadékok emelked­tek. — Osztrák hitelrészvény 318.10—317.90 fo­rinton. — Magyar 4 száz. aranyjáradék 102.07­­. —102.20 és 102.15 forinton. — Magyar 5 százalé­kos papirjáradék 91.62 forinton. — Magyar hitel­bankrészvény 308.50 frton. — Magyar leszámitoló- és pénzváltóbank 97 frton. — Magyar jelzáloghi­telbank 141.75 frton köttettek. — Az 1 órai hirdetésnél zárulnak: Magyar 4 száz. aranyjáradék 102.12*/, forinton. — Osztrák hitelrész­vény 317.60 frton. — Délutáni 1 óra 30 perckor zárulnak. Magyar 4 százalékos aranyjáradék 102.120­ forinton. — Osztr. hitelrész­­vény 317.60 forinton. — Díjbiztositások. Osztrák hitelrészvények holnapra 4.—4.50 forinton; nyolc napra 9.-----10.— frton ; egy hóra 17.------19.— Irton. — Előfordult kötések: Magyar általános hitelbank 308.25—309. — Magyar jelzálogbank 141.75—141%. — Magyar leszámítoló- és pénzvál­tóbank 97.-----97.10. — Osztrák hitelintézeti rész­vények 317.—318.20. — Pesti magyar kereskedelmi bank 748—752. — Fonciére pesti biztositó társa­ság 70.75. — Erzsébet malom 265—264. — Louiza malom 263. — Pesti közúti vasúttársaság 405—407. — Ganz és társa vasöntöde és gépgyár 898—902. — Drasche-féle tégla- és kőszénbánya 238—240. — Rimamurányi vasmű részvénytársaság 108.75. — Fölszámolási árfolyamok. Magyar általános hi­telbank 308.—. — Osztr­ák hitelintézet 317.—. — Magyar királyi 4­­százalékos aranyjáradék 102.00. — Magyar királyi 5 százalékos papirjá­radék 91.50. — Magyar leszámitoló- és pénzváltó­­bank 97. — Magyar jelzáloghitelbank 142.—. — Államvasut 249.—. Török kir. dohány 118. — Rima- Murányi 109. — Jelzálog nyerem. 106. — Fiumei hitelbank 118. — Budapest-pécsi vasút 192.—. — Az utótőzsdén szilárd volt az irányzat. Osztrák hi­telrészvény 317.10—317.60 frton. — Magyar 4 szá­zalékos aranyjáradék 102.15—102.10 forinton kötte­tett. — Az esti tőzsde lanyhán folyt le. A magy. hitelbank mérlege nem gyakorolt befolyást. 1 Búza Tiszavidéki ut • n 1» Pestvidéki „ n p p p Fehérmegyei „ » n. 76 78 80 76 78 80 70 78 SO Ár 100 kilogr. 7 30-7.25 7 30-7.35 7.15-7.20 7.25-7.30 7.20 - 7 25 7.33-7.35 OSD-JMCO-O-JCfl-U-J sir- CO-1 Ár 100 kilogr. 7.2*5 -7.*30 7.35- 7.43 7.20-7*25 7­3 —7.35 — 7.25 -7.30 7.35- 7.40 p t· 78 81 -— % 79 81-— Min. hekt.-ben Á­r kilogr. Rozs.................................. uj 70—72 5.45 5.65 Árpa takarmánynak . GO—62 5.30 5.70 „ égetni való • • C2—64 6.15 7.15 „ serfőzdéi . 64—GG 7.65 8.90 Z­ab...................... 39—41 5.20 5.6O Tengeri bánsági • • ■ 75 6.25 6.30 n másnemű 73 6.15 6.20 K­öles.................................. nélkül —. • —.— Repcekáposzta uj • . . 11.— 12.­, i bánsági«» 11.— 12.— Különféle termények. Faj. Pénz Áru frt frt Lucerna magyar • • • . . . Iicreuiag francia .•••••• —.— —.— —.— —.— 38.— 43.— repceolaj nyers azonnali száll­­ás —.— finomított ....#• —.— .—.— őszi kétszer finomított • 30.50 31.50 lemnagola)._________ olajpogácsa rep­e • • . • • • 5.25 5.35 66.50 67.— disznózsír vidéki........................................ —.— —.— m.­la légensz­­ám, mint sz. 57.50 58.— szalonna városi légenszáritott • . 57.— 57.50 62.50 63.50 sassal olvasztott ...«•• 30.— 31.— szilva boszniai, hordó 1886. • .—.— —.—■ zsákokban ............................ 9.29 9.40 szerbiai hordó . • • • . —.— —.—­„ zsákokban # • • 9.20 9.40 Határidő boszniai, hordó nov. • . —.— —.— zsákokban nov......................... 12.50 13.— szilva szerbiai, hordó nov. . • . —.— —.— zsákokban nov. 12.50 12.75 szilvai/ szlavóniai uj • • • • . bánsági ....... 15.25 15.50 Határidő szlavóniai szeptemb.-okt. . 15.25 15.58 szilvasz bánsági szeptemb.-okt. .­­15.— 15.25 dió magyyar minőség szerint •—.—•■--.--­szlavóniai •••••. —.— — .--­ magyar la •••••. *—.—■--.---­ gubac* szerbiai —.— —•---' boszniai ••••••. —.—■•--.— fehér la • * * • • . . 80.— 90.— Eforko (term.) fehér Ila .•••«.. 65.— 70.— ——— —.—■ mez nyers , . ..•»•. .—— sárga csurgatott. • • • • világos szinű • • • » . —.— —.—• viasz rozsnyói . .••••• 117.— 118.— szlavóniai •••••• —.— —.— szesz szesz 28.—­­ 28.»/» szesz-élesztő ....................... 31.— 31. Va

Next