Budapesti Hírlap, 1888. szeptember (8. évfolyam, 242-270. szám)

1888-09-12 / 252. szám

Vili. évfolyam 252. sz. Budapest, 1888. Kedd­, szeptember 12. Budapesti Hírlap Előfizetési Arak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és Ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Natália. Budapest, szept. 11. (*) A v villám­os drót meghozta a múlt este olvasóink számára a hiteles védőirat szövegét, melyben „az orto­dox egyháznak hű és alázatos leánya“ előadta a belgrádi szerb konzisztórium előtt válaszát Milán király periratára. Az okiratot hitelesnek kell tekintenünk, mert a királyné védő ügyvédje, Piro­­csanác, volt miniszterelnök küldte szét a szláv lapok néhányának s onnét ke­rült Bécsen át hozzánk. Az ügyvéd egyúttal nyilatkozatot is mellékelt a szöveghez, kijelentve abban, hogy a „Times“ nyomán nemrég Európaszerte közölt ismertetése a királyné védő ira­tának „közönséges hazugság“ volt. Mi is átvettük annak idején a City­­lap közleményét s ma könnyű konsta­tálnunk, hogyy az akkor hozott ismer­tető kivonat nem felel meg a jelen védőiratnak se tartalomban, se szellem­ben. Mily forrás juttatta a „Times“-t ez apokrif tudósításhoz, nem tudjuk. De azt lehetetlen észre nem vennünk, hogy ama „közönséges hazugság“ igen kapós alkalom a királyné ügyvédjének az igazi perirat közlésére, melyet nagy örömmel használ föl, hogy igy az alpe­res i­s szóhoz juthasson a nagy nyilvá­nosság előtt. A­ királyt talán politikai felelőssége késztette, hogy válóperéről a közvéleményt alaposan tájékoztassa. A királyné most siet férjét ugyan­ e térre követni s mert politikai felelős­ség neki ehhez jogcímet nem ad, szük­sége volt a „Times“ apokrif periratára. Szinte hajlandó az ember föltenni, hogy azt a hamis okmányt az angol lap bi­zonyos pánszláv gyárból kapta, melyet Németországban már jól ismernek. A közlés tényleg senkinek sem állhatott inkább érdekében, mint a pánszláviz­mussal összeköttetésben álló szerb ki­rálynénak, ürügyet szolgáltatva neki arra, hogy hiteles védelmét annál tü­n­­tetőbb zajjal, az egész világ hallatára mondhassa oda királyi férje szemébe. Ez a törekvés éppen nem nőies, ez a hatásvadászat éppen nem rokonszen­ves. De a szerb királyné és tanácsadói nem látszanak ezt észre venni. Ők csak mentül nagyobb feltűnést, mentül na­gyobb botrányt akarnak kelteni, s cél­juk a szerb lakosság izgalmát fokozni s a szerb királynak mentül jobban ártani. A múltkori apokrif védekezés se volt rokonszenves, de legalább szánal­mat keltett egy boldogtalan idegbajos asszony lekiállapota, helyrehozhatatlan hibáiért való vezeklése iránt. A jelen hiteles szövegben egy vonást se látunk a Magdolnából, sőt a nőből se. Ennek offenzív, követelő tartalma, következet­lenségei s főleg szivtelensége a legvisz­­szataszítóbb olvasmányok egyike. Oly arcképet kap benne „hitelesen“ a világ, melynek minden vonala jellem­rajz, melynek minden szava érthetővé, bebizonyítottá teszi, miért volt kényte­len Szerbia királya törvényes módját ejteni, hogy ettől a feleségtől szabadul­jon. Többet vall be ez a „hiteles“ szö­veg, mely a király vádjait tagadja,­­ mint a múltkori apokrif védelem, mely a vádakat pontról pontra beismerte. A megtagadott Magdolna helyébe most a fúria lép, a­kinek a vádak ellenében fenyegetései vannak s a ki el van tö­kélve, hogy fenyegetéseit valósitni fogja, „írásbeli bizonyitékokat“ említ férje ellen, melyekkel a királyt leleplezheti; tanult, magasállásu személyek bizonysá­gáról tesz említést, a kiket a válóper tárgyalásához megidéztethet. Szóval bot­rányt fest a falra, mely meg fog eleve­nedni, ha a per csakugyan tárgyalásra kerülne. Mert a védőirat konklúziója az, hogy ő nem akar férjétől elválni,­­ képzelhetőnek hisz ily elvadult házi viszonyok, ily előzmények után kibékülést, házas életet s az engeszte­­léshez alkalmas módszernek tartja a fenyegetőzést, mely­ly­el királyi férjét sérti, gyanúsítja a legnagyobb nyilvá­nossággal s elzárja előle a kiegyezés­nek útját, mert a megalázás célzatával kínálja azt neki, lehetetlen föltétel alatt. De nemcsak a királylyal szemben offenziv a védőirat : „a szent ortodox A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A tiszteletes ur. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Az aranyszegélyü, vastag kártyalap a tisz­teletes ur családja körében kézröl-kézre jár. Elolvassa a tiszteletes ur, a tiszteletes asszony, elolvassa a három eladóleány és elolvassa az egyetlen ficsemete is, a ki a családban a leg­fiatalabb s a kit a kártyalap aranyszegélye leginkább érdekel. A tiszteletes úr kijelenti, hogy ő szabad­elvű férfi és mint református pap, igen jól tudja, hogy a világ előrehalad. Elmondja, hogy a vallási türelmetlenség véget ért s a külön­böző egyházak vezetői és tagjai között nincs gyűlölködés. És mikor a kis arányú magyará­zatot bevégezi, erősen hangsúlyozza, hogy ő, mint egyházának feje, a katolikus püspök meg­hívását elfogadja. A diszebéden, a mit a püs­pök ad, megjelen, a mint megjelent a vasút­nál fogadtatása alkalmával és a mint a főgond­nokkal együtt tisztelgett is nála a megérkezés napján. Az ő részéről az aranyszegélyű meg­hívóra személyes megjelenése lesz a felelet. A tiszteletes asszony a dolog elvi részé­vel igen keveset gondol. A meghívás elfoga­dását természetesnek tartja és éppen ezért tá­madnak aggodaln­­­i. Aggodalmak, a melyek leolvashatók még mindig szép arcáról, aggo­dalmak, a melyeknek kifejezést is ad. Aggo­dalmak, a melyek ráragadnak a család tag­jaira, a melyekben osztakoznak mindannyian. És a tiszteletes asszony, a mint a tiszteletes ur sovány arcát nézi, kissé szomorúan konsta­tál egyetmást. Elmondja — érintésével a so­vány lelkészi javadalmazásnak — hogy a tisz­teletes ur tiz év óta, mióta a családtagok szükségletei erősen növekedtek, igen vissza­vonultan élt s a ruhatár a régi maradt. A hajdan fényes talárok megkoptak, megfénye­­sedtek, a­mint a széles rojtú nyakkendőkön is meglátszik az idő nyoma. A hosszú díszöl­­töny sok helyen pecsétet hord magán, azt nem is számítva, hogy színe már kétszer is válto­zott. A cipők mindegyikét többé-kevésbbé nagy folt borítja s a kalap karimáján fehér pontocskák képződtek, nyomán az izzadtságnak. A tiszteletes asszony komor leleplezései kellemetlen hatást szülnek és pedig annyival is inkább, mert teljesen nyilvánvaló, hogy a püspök ebédjén előkelő urak lesznek jelen. Diszmagyarba öltözött urak, frakkos hivatal­főnökök, a­kik között erős feltűnést keltene egy elviselt, pecsétes kabát. A remény azon­ban ott ólálkodik a szegényes lelkészi lakban s nem könnyen adja meg magát. A leányok azon nézetüknek adnak kifejezést, hogy hátha rendbe lehetne hozni mindent. A pecséteket ki lehet venni , a kopás a nedvesség által el­veszti veszélyes jellegét, a szinvegyü­lékre pe­dig rá, lehet fogni, hogy divatos. És mert remény terjeng közöttük minn­­denü­tt, hát elhatározzák a kisérletezést. Az ósdi holmik előkerülnek s benzinszag terjed szét. Moslak, dörzsölnek, vasalnak, hogy né­mileg új tetszetős szint nyerjen a régi ruha­darab. A kitartó, csü­ggedést nem ismerő mun­kát némi siker koronázza. A nyakkendőn kí­vül megmentenek mindent, használhatóvá tud­nak tenni, úgy a­hogy. A kalap ugyan a régi marad, de ez nem sokat tesz, mert a tisztele­tes úr azonnal egy fogasra fogja helyezni; a foltozott cipő is foltozott marad ugyan, de mert a jobb cipő baloldalán van a keskeny folt, hát nem fog látszani. Hanem persze, a kiadás azért nem kerülhető el s a gondosan kiszámított előirányzatot a konyha pár hétig meg fogja érteni. A költségvetésbe föl van véve a nyakkendő ára, az egy lovas bérkocsi dija a rezidenciáig vezető útért (vissza­felé már gyalogolni is lehet) s a borravaló. Úgy van megállapítva minden, hogy a tiszteletes ur te­kintélyén csorba ne essék s annak rendje és módja, szerint menjen végbe minden. És a díszebéd ideje felé az öreg tiszte­letes urat a kopottas tükör teljes díszben mu­tatja vissza. Visszamutatja az uj nyakkendőt, a melynek rojtjai mellét érintik, a kitisztított talárt és hosszú kabátot, valamint az aggodal­mas arcot, a­mely elárulja, hogy az ebédre menőnek egy csöpp étvágya sincs. Az egyfo­­gatu bérkocsi előáll, a tiszteletes ur benne helyet foglal s a kikisérő családnak a kezével int. Ám a mint kezével szeretetten, barátságo­san int­­redős, öreg arca oly kifejezést ölt, mintha nem diszebédre, hanem valami igen ve­szedelmes helyre indulna, a­honnan talán többé vissza sem tér. A sovány, szomorú gebe elég gyorsan húzza a kopott kocsit s néhány perc múlva magas, bolthajtásos kapu alatt áll meg, meg­előzve és követve úri fogatok által, a­melyek bakján liberiás inas ül a kocsis mellett. A kocsi rozoga ajtaját fehérkeztyűs portás nyitja ki és lesegíti a tiszteletes urat, a­ki megzava­rodva néz szét és két lábát lehetőleg össze ££ri számunk 12 oldal.

Next