Budapesti Hírlap, 1888. szeptember (8. évfolyam, 242-270. szám)

1888-09-25 / 265. szám

őket. A főhercegi pár az éjszakát szalonkocsijá­ban tölti. — (Az új miniszter). C­s­á­k­y Albin gróf, m­a este Budapestre érkezett és holnap teszi le az esküt a király kezébe. — (A Mátyásföld felavatása.) Ott, a hol egykor Mátyás király járt hajdanában, a cinko­­tai u­ce fénykorában, ezen a tájon teremtett egy új nyaralótelepet a fővárosiak számára a cinkotai kis­vasút. Mióta az új vasút megnyílt, azóta szépen fejlődik az új telep, egymásután emelkednek a csi­nos nyaralók. Tizenkét nyaraló áll eddig teljesen készen. Most még csak gyerekkorát éli ugyan az új telep, kevés a fája, árnyéka, de a jövendő remé­nyében a nyaralótulajdonosok­ egyesülete, a M­á­­tyásföld birtokosai megülték a telep fölavató ünnepét, e hó 22-én a Mátyásföld vendéglőjében. A résztvevő tagok és meghívott vendégek délután 6 órakor érkeztek a cinkotai vasút különvonatával a Mátyásföldre, melynek csinos, barátságos terére óriási diadalkapu vezetett. A vendégek körüljárták az egész telepet az azt környező kies erdőcskéig. A telep megtekintése után bankett következett. A száz teritékü lakoma 7 óra felé kezdődött. S­z­á­­p­á­r­y István gróf, Pest megye főispánja emelt po­harat először, felköszöntve a telep alapítóit. S­ze­ni­c­z­e­y Ödön orsz. képv., a mátyásföldiek egye­sületének elnöke emlékezett Mátyás királyról, a ki valamikor itt járt ezen a helyen, mely a mai napig is hiven őrzi emlékét, aztán áttért az uralkodó ki­rályra, a ki szintén sokszor megfordul e tájékon. Ezek kapcsán poharát a királyra, a királynéra és a trónörökösre emelte. — Földváry Mihály utalt a török hódoltság gyászos korára, midőn a megye magyar helységei, mint Budaörs, Budakesz stb. ki­­pusztultak s utóbb német és szerb telepitvé­­nyesekkel népesíttettek be. Ez időkből ered a főváros idegenajkúsága , mely az utóbbi évtizedek alatt nemcsak hogy megmagyarosodott, de segíti az egész környék, az egész megye magya­rosodását is. A megye közönsége nevében üdvözli ez új telepet és poharát első­sorban a telep terem­­tőjére, B­e­n­i­c­z­k­y Gáborra, másodsorban azokra a fővárosi polgárokra emeli, a­kik a megyében haj­lékot alapítottak. — Szeniczey Ödön felkö­­szöntötte a sajtót, melyet egy régibb magyar lapról hirharangnak nevez, fölismerve benne a harangról mondott legendás hivatást: „Vivos voco, mortuos plango, fulgura frango.“ A nagy tetszéssel fogadott tesztra Fái Béla, az egyesület titkára, — kit szin­­tén felköszöntettek, — felelt a sajtó nevében és poharat emel a helyi érdekű vasútra és igazgató­jára, J­e 11­­­n­e­k Henrikre, ki a telepet támogatá­sában részesítette. A sikerűtt lakomát tánc követte, mely a legnagyobb kedvvel éjfél utánig folyt , melyben részt vettek mind a telep szép asszonyai, leányai.­­ (A székelység jótevője.) Nagyszerű ala­pítványt tett az erdélyi református egyház igazgató tanácsánál nemrég egy ismeretlen jótevő-42.000 forintot adott azzal a kikötéssel, hogy azt a székelység Erdélyből való kivándorlásának meg­szüntetésére, illetve azok visszatelepítésére hasz­nálják fel és Nagy-Enyeden ezek számára menedék­házat építsenek. Az alapítványt a református, a katolikus és az unitárius püspökök egyetértőleg fogják kezelni.­­ (A török vendégek) a mai napot a Mar­­git-sziget, a fürdők és a nagy gyárak megtekinté­sével töltötték. A délután a kőbányai serfőzőben telt el, a­hol ebéd is volt, sok pohárköszöntővel. A vendégek este 8 órakor tértek vissza lakásaikra. Budapesti tartózkodásuk hivatalos programmja a mai nappal véget ért. — Egy igazgató tanács bünpere. A pozso­­nyi törvényszék ma tárgyalta az „Első magyar jég­­kárbiztositó társaság 11 igazgató tanácsának bünpe­­rét. E társaság, mint már említettük, 1878-ban ala­kult Pozsonyban s a rá következő esztendőben 180.000 írt passzívával csődbe került. A vádlottak padján ültek : Czuzy Pál kamarás, volt orsz­­képviselő, T­r­­­a­n­y­i Antal gróf kamarás, I­n­k­e­y Sándor kamarás, Adler Lajos és Stamschak Lajos, kiket vétkes bukás miatt helyeztek vád alá. Ezeket az urakat méltán illeti a bűnös könnyelmű­ség vádja, mivel a társaságot a budapesti hitel,­banknál értéktelen váltókban deponált 100.000 írtra alapították. A vádlottak valamennyien ártatlannak vallják magukat. Hell és Rácz budapesti szak­értők a könyvvezetést szabálytalannak, részben ha­­misitottnak mondják. Déván kir. ügyész a btk. 416. §-ába ütköző vétkes bukás miatt kérte elítélni a vádlottakat, I­s­­­ó­c­z­y Győző, Aixinger és Preysler dr. védőügyvédek fölmentést kértek. Az ítéletet holnap hirdetik ki.­­ (Meggyilkolt adóvégrehajtó.) Bereg­szászról jelentik: Nemrég egy Horváth Éliás nevű fiatal­embert neveztek ki Nagy-Beregre adóvégrehajtónak. Az adóvégrehajtó e hó 19-én az adóhátralékok fejében lefoglalt szarvasmarhákat Beregszászra akarta áthajtatni. Az előtte való nap estéjén a lefoglalt állatokat a községházának udva­rába hajtották össze. Az adóvégrehajtó azután el­végezve dolgát a községházán, elment vacsorára Nagy utibiztoshoz, a kinél lakott is. Alig, hogy leült a vacsorához, a mikor hirtelen lövés dördült el s az ablakon át egy golyó repült a szobába, mely Horváthot halálra találta, Nagyot a vállán könnyen megsebezte. Horváth szörnyet halt. A vizs­gálat azt gyanittatja, hogy a gyilkosság a lefoglalt marhák miatt történt. A gyilkosság végrehajtásával Szegedi József orvvadászt bizták meg, ki öt cinko­sával vizsgálati fogságban van. Elfogták Füzesi gazdát is, ki húsz esztendő óta minden válasz­tásnál a főkortes szerepét játszotta és az utolsó választásnál fel is lépett Szilágyi Dezső ellen, de csak 60 szavazatot kapott.­­ (Tus az operaházban.) Ma este hét óra­kor az a hír kelt szárnyra, hogy az operaház teteje kigyuladt. Nagyobb rémület azonban nem támadt, mert mindenki tudta, hogy ma az operában nincs előadás. Alig, hogy a tűzjelző villamos csengője megszólalt a pesti oldal összes tüzérségei kivonul­tak, sőt átjött az I. ker. tüzérség is. Az Andrássy­­úton természetesen óriási néptömeg verődött össze s leste a tűz kitörését, mert láng vagy füst egyál­talán nem volt látható. Csakhamar kiderült, hogy az operaház belsejében jelentéktelen tűz keletkezett. A pincében a lakatos műhelyben két kosár forgács meggyűlt s egyszerre lángba borult. Az operaház tűzoltósága, valamint az először odaérkezett VI. ker. tüzőrség rögtön hozzálátott az oltáshoz s egy ne­gyed óra alatt elhárított minden veszedelmet. A többi őrség visszavonult, a nélkül, hogy akcióba lé­pett volna.­­ (Meggyilkolt aggastyán.) Gyilkosság tör­tént a múlt kedden este 11 órakor Halason. Tót Imre birtokost, egy 70 éves aggastyánt, a város alatti szőlőjében levő kunyhóban meggyil­kolva találták. A gyilkosok hallatlan ke­gyetlenséggel végezték tettüket, az ag­gastyánt tizenöt baltacsapással ölték meg. Az egész kunyhó tele volt a szét­­fröcscsent vérrel és agyvelővel. A holttestet más­nap egy tejhordó asszony látta meg és adott hírt az esetről a rendőrségnek, mely rögtön megkezdte a nyomozást, még­pedig igen szerencsésen. Pár órai kutatás u­tán sikerült a tettest S­z­e­n­t­e József kukoricacsősz személyében kinyomozni. Szente töre­delmesen vallott; az öreget azért ölte meg, mert ő az egyetlen oldalági rokona, ki igényt tart a va­gyonra, Tót Imre pedig összeállt egy asszonynyal és arra átíratta vagyona egy részét. A holttestet a bíróság felboncoltatta, Szentét pedig letartóztatta. A balta már akkor fényesre volt törülve, de a tettes ruháján vérfoltok látszottak.­­ (Eltűnt pénzeslevelek.) E hó 14-én az esztergomi kir. adóhivataltól egy 2500, a gyöngyösi kir. adóhivataltól egy 1100 és egy szent­endrei ma­gánféltől egy 5 írttal terhelt pénzeslevél érkezett a budai kir. adóhivatal címére a budai vízivárosi postahivatalba. A pénzesleveleket azonnal átadták Fink Ignác levélhordónak, hogy vigye el azokat másnap a budai adóhivatalnak. A budai adóhivatal­hoz, illetőleg pénzügyigazgatósághoz huszonhárom adóhivatal tartozik, melyek mind hozzá küldik be fölöslegeiket, így igen természetesen rendkívül nagy a pénzeslevél-forgalom s Fink szeptember 15-én is több levelet kézbesített az adóhivatalnak. A két adóhivatal s a szent­endrei magánfél nem kapván a rendes időben nyugtát, reklamációt küldött a posta­­igazgatósághoz. A vízivárosi postahivatal főnöke a levélhordó postakönyvében nem találta nyomát az említett három levél átvételének s tegnap déli ti­­zenkettedfél órakor átment az Albrecht-utca 1. szám alatt levő budai adóhivatalba s jelentést téve az esetről, egyszersmind konstatálását kérte annak, hogy az illető pénzesleveleket átvette-e valaki. A vizsgálat kiderítette, hogy a három levelet adóhiva­tali tiszt a postakönyvben nem nyugtázta, illetőleg a postakönyvet alá nem írta, a­miből önként követ­kezik, hogy át sem vette. A rendőrség is megindít­pitta még tegnap a vizsgálatot s kihallgatta Fink levélhordót, ki azt állítja, hogy a többivel együtt kézhez adta a kérdéses leveleket is. Minthogy most már kétségtelenül konstatálva van, hogy a pénz rendeltetési helyére, a budai adóhivatalba nem ju­tott, a rendőrség a postahivatalnál folytatja a nyo­mozást s a vízivárosi postahivatal személyzetének tagjai közül ma délelőtt már többeket kihallgatott. F­i­n­k­e­t, az öreg levélhordót, ki már negyven év óta van a posta szolgálatában s alig néhány nap múlva nyugalomba léphetett volna, ma mással he­lyettesítették.­­ (A lipótvárosi bazilika) ez az épüléséről oly régen híres épület, mindjobban közeledik ahoz az idő­höz, a­mikor elveszíti ezt a nevezetességét és sorako­zik a főváros monumentális épületei közé. Az építkezés programmját most állapította meg az építkezési bi­zottság az év végéig. Ez évben a programm sze­rint a templom főpárkányáig fog az építés haladni. A főhomlokzat előtt levő állványokat le fogják bon­tani, hogy a templom előrésze szabadon álljon. A jövő évi programmon most dolgoznak az építési iro­dában. — (Boda Traján), mint karánsebesi levelezőnk táviratban jelenti, a 13. sz. határőrvidéki ezred va­­gyonközségének elnöki állásáról ma beadta lemon­dását. Huszonhetedikén lesz a vagyonközség köz­gyűlése uj elnök választása céljából jelöltek: ifj. Popasu és Jónás.­­ (Összevagdalt képviselő.) Zágrábból je­­lentik, hogy Z i­n­d­­ képviselő sebei életveszélye­sek. A hadnagyot, a ki megsebesítette Petron­­d­i­c­s-nak hivják.­­ (Vámbéry Konstantinápolyban.) Kon­stantinápolyból jelentik: Vámbéry Ármin tiszteletére az angol és olasz nagykövetek diszebédet adtak, a magyar kolónia pedig hangver­senyt rendezett. A mulatságon jelen voltak Fraknói Vilmos, akadémiai főtitkár, Széchenyi Ödön basa, Kunos Ignác nyelvész stb. A hangversenyben a szultán első hegedűse és H­e­ty­e­i magyar zongora­művész, Liszt tanítványa is részt vettek. A múlt pénteki szelamlikot Vámbéry kísérőivel a Jildisz- kioszk egy ablakából nézte. A szultán szárnysegéde által üdvözöltette őket és közbe-közbe tért és fris­­sitőket szolgáltak fel nekik az udvari szolgák.­­ (A szabadkai negyedmillión lopás.) Szegedi levelezőnk a következőket táviratozv­a. A negyedmilliós tolvajokat: Maczki Antalt, J­u­­h­á­s­z Zsigmondot, Juhász Mihályt, Törköly Verát és H­u­s­z­t­a Ferencet ma délután Kleiam csendőrfőhadnagy hat csendőrrel négy kocsin a sze­gedi kerületi börtönbe szállította az ó-kanizsai fog­házból. Őt é­s a vizsgálóbíró is visszaérkezett Sze­gedre. — Csonka Bálint szökéséről jelentik, hogy a rab éjjelre a börtön ajtajához volt láncolva, de kezét a béklyóból kiszabadítván, a rácstalan ab­lakon kiugrott, mikor az őr az épület szögletén be­fordult. — (S­övid hírek.) Gyárégás Szegeden. Fenn­állása óta tegnapelőtt harmadszor égett le Szege­den a csontliszt-gyár. A tűz reggeli fél négykor a csontmalom s a törőház padlásán, a tető alatt ütött ki, a mely pár perc alatt lángba borult. A gépház teljesen leégett, a készletben igen nagy a kár. — Az aradi vértanuk emlékére az ottani 1848—49-iki honvédegyesület az ifjúsággal október 6-án nagy ünnepséget rendez. — Süketeknek. A süketségről, fülzúgásról és a bajok biztos, foglalkozásban nem akadályozó gyógyítá­sáról, 132 oldalnyi, képekkel ellátott igen érdekes ér­tekezést küld meg bérmentve 20 krért Nicholson J. H. Bécsben, IX., Kolin­gasse 4. BUDAPESTI EIBERP. (265. sz.) 1888. szeptember 25. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Budapest, szept. 24. — A kir. kúriának szabadságon volt bírái közül többen visszatérvén, az eddigi három büntető­­tanács mellé most egy negyediket is állí­tottak fel, melynek október 27-ig Suhay Imre dr. kúriai biró lesz az elnöke. — A 18 becsülete. A IV—X. ker. fenyitó járásbíróság mára idézte maga elé G­i­r­g­l István volt kártyagyárost, a­kit Tucingeni Tichil Jozefa asszony becsületsértés miatt panaszolt be. Girgl ugyanis egy levelező lapot írt a panaszosnő­­nek, telve sértő kifejezésekkel. A többek közt elne­vezte őt ,,vén omnibuszának. A mai tárgyaláson a panaszosnő képviselője kérte a járásbírót, hogy tegye át az ügyet összesítés végett a büntetőtör­­vényszékhez, a­hol Girgl ellen két zsarolási per van folyamatban. A járásbiró e kérésnek helyt adott s határozatilag kimondotta, hogy a pert összesítés végett átteszi a büntetőtörvényszékhez. — Sikkasztó pénzügyi ellenőr. A budapesti büntető törvényszék hivatali sikkasztás büntette miatt nyolc havi börtönre ítélte G­r­e­i­n Józsefet, a­ki az ó­budai vámnál pénzügyőri ellenőr volt. A kir. tábla ma helybenhagyta az elsőbiróság ítéletét. — Vád alá helyezett kortes. A múlt évi képviselőválasztások alatt a polgárok választási joga ellen elkövetett vétség miatt tettek följelentést a debreceni törvényszéknél M­i­k­ó János hajdúnánási korcsmáros ellen, a­ki György Endre akkori kép­viselőjelölt érdekében kelleténél nagyobb buzgalmat fejtett ki. A törvényszék megszüntető határozatot hozott, de ma a kir. tábla I. büntetőtanácsa Széll Farkas táblai biró előadása alapján megváltoztatta a törvényszék határozatát és Mikó Jánost vád alá helyezte-

Next