Budapesti Hírlap, 1888. október(8. évfolyam, 271-301. szám)

1888-10-29 / 299. szám

10 A regále megváltása. — A képviselőhöz 21-es bizottságából. — Budapest, okt. 27. A regálebizottság ma egy paragrafussal ha­ladt tovább­ a kártalanitásról szóló javaslat tárgyalásában. Mindenekelőtt Tisza Lajos gróf elnök bemu­tatta a bizottságokhoz utasított törvényjavaslatokra vonatkozólag Szeghalom, Érsekújvár, Torda-Ara­­nyos megye s a törvényhatósági joggal felruházott városok küldöttjei s a Bács községi nemes köz­birtokosság s korcsmajog-tulajdonosok által be­nyújtott kérvényeket. Láng előadó pedig előter­jesztő a bizottság előző ülésén bemutatott kérvények tartalmát.­­Ezután folytatta a bizottság a kártalaní­­t­á­s­i törvényjavaslat részletes tárgyalását. A harmadik szakasz hátralevő pontjai Smiad­lovszky, Pulszky A., W­e­k­e­r­l­e állam­titkár, Bokros, Wahrmann, Szivák és Horváth Gy. felszólalásai után elfogadtattak, ama, Tisza miniszterelnök által javasolt megtoldás­­sal, hogy a midőn a jogosult az államtól 1882. óta szerezte meg a jogot, a vételár képezi a kártalaní­tás összegét, de csak akkor, ha a vételár csak a jogért, nem egyúttal a hasznosítására szolgáló épü­letekért is adatott: „az utóbbi esetben az épületek értéke becslés útján állapítandó meg s megegyezés esetén az épületek a tulajdonos birtokában marad­nak, értékük a kártalanítás összegéből levonatván, ellenkező esetben az épületek is a kincstár tulajdo­nába mennek át s az egész vételár képezi a meg­váltási alapot.“ Ezután áttért a bizottság a törvényjavaslat negyedik szakaszára, mely meghatározza, mely további esetekben van helye az eltérésnek attól, hogy az adójövedelem vézessék a kártalanítás alapjául. A szakasz első pontjából, mely amaz esetről intézkedik, ha az adókivetés alapjául szolgált vagy a bevallás ama kételyt ébresztené a pénzügyi kö­zegben, hogy a jövedelem félrevezetési szándék­ból túlságos nagynak tüntettetett elő , Unger indítványára kihagyatott a „félrevezetési szán­dékból“. A második pontnál, mely szerint ha a jogo­sult 1886 vége előtti időből való hitelt érdemlő adatokkal igazolja, hogy 1882—1886 közt megadóz­tatott joga után tényleg nagyobb jövedelmet hú­zott, mint a mennyi után adót fizetett, a kártalaní­tás a tényleges tiszta jövedelem s a szomszédos viszonyok tekintetbe vételével egyezség útján, ha pedig létre nem jön, az illetékes hatóság becslése útján állapítandó meg, de csak ha az adóalapul vett vallomást nem a jogosult állította ki , vagy vallomás beadására, vagy az adó megállapítására szükséges adatok kiszolgáltatására hivatalból fel­szólítva nem lett. Láng előadó előterjeszti Kolozs­­megye ama kérését, hogy midőn az illető bejelenti, hogy hibásan történt a megadóztatás, a kártalanítás hivatalból beszerzendő adatok alapján állapíttassék meg. Szóló ezzel szemben a törvényjavaslat eredeti szövegét ajánlja elfogadásra. Huszár Károly és Szentiványi hozzászólása után, Tisza miniszterelnök kijelenti, hogy a törvény létesülése érdekében hajlandó hozzájárulni a kérdé­ses pont végső tételének kihagyásához, de csak­is oly feltétel alatt, hogy legalább a fennálló törvé­nyekben megállapított büntetés teljes szigora alkal­­mazhassék ; t. i. ott, hol a hibás bevallást nem az illető maga követte el, 4-szeres, hol maga tette ezt, 8-szoros bírság, így legalább az etikai szempontnak elég lesz téve. Bujanovics nem tartja elvileg helyesnek, hogy véglegesen ily kérdésekben a pénzügyminisz­térium döntsön, mely maga is érdekelt fél. Helye­sebb lenne ezt a pénzügyi bíróságra, vagy ha ez nehézségekbe ütköznék, egy e célra alakítandó or­szágos bizottságra ruházni. Tisza miniszterelnök ama meggyőződésben van, hogy bárki legyen is akkor pénzügyminiszter, midőn a törvény végrehajtatik, e törvényt az állam­­kincstár szempontjából nem fogadhatná el, ha a fó­rumok nem állapíttatnának meg úgy, a­hogy e tör­vényjavaslatban karatemplálva vannak. Többek hozzászólása után Tisza miniszter­­elnök a fórumok megállapítása iránt hallottakra megjegyzi, hogy annak alapján is, a­mire ma mint szélső határra késznek nyilatkozott, inkább aziránt támad benne aggály, hogy nem képviselte eléggé az állam érdekét; azt, hogy a magánosok érdekeire ne lett volna tekintettel, ugyan senki sem vetheti szemére. Bokros megjegyzi, hogy a birság kiterjesztése a községi adókra is a legnagyobb bonyodalmakat vonná maga után. Tisza miniszterelnök elismeri, hogy méltányos és igazságos lenne e kiterjesztés, de amaz álláspont­tal, hogy e birság a fennálló törvényeknek feleljen meg, ellenkeznék, mert azok csakis az állami adóról szólanak. Az elnök konstatálja, hogy a bizottság több­sége törlendőnek határozta a tárgyalás alatt levő pont rendelkezését azzal, hogyha valaki maga állította ki az adó alapjául vett vallomást, reá nyolcszoros bírság alkalmaztassák, továbbá, hogy e fórumokra nézve elfogadtattak e törvényjavaslat rendelkezései s hogy az érdekelteknek esküre bo­csátása mellőztetett. A felmerült többi indítvány nem fogadtatott el. A tárgyalást hétfőn d. e. fél 11 órakor folytatják. BUDAPESTI HÍRLAP. (298. sz. 1888. október 28. Könyvesház. Költők meg életrajzírók. Annyi nagy költőt temetett el ez a század, hogy nincs mit csodálkozni a temérdek életrajzon, mely manapság megjelenik. A nagy poéták meghal­tak, uj nagyok nem igen jelentkeznek s még min­dig a régen kelt hangok rezegnek végig az embe­rek szívén. E hangok magyarázatát, illusztrációját, okát keresni és megadni nagyon szívesen indul el a publikum az életrajzíró esztétikussal. Ima nálunk, a kritikai irodalom mostoha földjén, eddig négy könyv jelent meg Byron életéről, kettő fordítás, — a Ma­­culay híres essayje és Castelar Emil még híresebb könyve — és kettő eredeti. És most megjelent az ötödik eredeti is, még pedig terjedelmesebb, mint az eddigiek. Szerzője : M e g­y­e r­y István dr., b­a­­lassa gyarmati alügyész, a­kinek, ha jól tudjuk, ez az első ilynemű munkája. Megyery dr. a jó ügyész rendszerével fogott ez életirásba , át­vizsgálva mind ama dokumentumokat, melyek By­ronról pro és kontra szólanak s igy rekonstruálja azt a nagy alakot, a kiről annyi ellentétes képet festettek még akkor is, a mikor ereje már benn pezsgett a század vérereiben. Az uj magyar életíró jórészt Moorenak, a nagy költő barátjának könyvé­ből szedi adatait és Byronnak, mint embernek, er­kölcsi karakterét. Maculayval egybehangzóan — ta­lán annak a nyomán is — ítéli meg. De azért nem lelkesül még bűneiért is, mint Castelar, a­kit M­e­­gyery még külfóképen sem említ, bár nagy lel­kiismeretességgel beírta könyvébe mindama köny­veket, melyekből merített. E munkák jegyzékéből, tehát Megyery könyvéből is hiányzik a Guic­­cioli grófné ismert életírása, mely akármilyen unal­mas legyen is, Byron utolsó éveiről sok érdekes adatot tartalmaz. Minden hiányosságai dacára meg­vannak az új magyar életrajznak a maga érdekes­ségei ; első­sorban a tárgy olyan érdekfeszítő, mint egy jó regény meséje, de jól is van elmondva, ke­resettség, fontoskodás, unalmas részletek nélkül. Megyery a részletes „műbírálat“ mesterségétől is tartózkodik, rövidre fogott életiratot akar adni és ez sikerül is neki. Könyvének végére egy pár is­mert Byron fordítást csatol, verseket és napló­­részleteket a javából. A „Pallas“ szépen állította ki a nyolc­éves essayt, melynek kiadója maga a szerző és ára 1 írt 20 kr.* Petőfiről egy kis essay jelent meg a napokban. Zsánerre nézve olyan, mint a­milyenek­ben Macaulay alkotott kicsiny remekműveket. A kis Petőfi-tanulmány szerzője, P­a­l­á­g­y­i Meny­hért, a Petőfi társaság r. tagja, nincs abban a kel­lemes helyzetben, mint nagy angol mintája, a­ki korszakalkotó poétáról írván, mindég egy arról meg­jelent terjedelmes életírásra támaszkodhatik. A mi Petőfi-életrajzunkat — Gyulaitól — négy eszten­deje Ígérgeti az akadémia könyvkiadó vállalata és valószínüleg ugyanennyi ideje Ígérgeti a könyv­kiadó vállalatnak Gyulai. Sőt vannak szórakozott könyvvásárlók, a­kik azt hiszik, hogy e könyv már könyvtárukban is van. A tény azonban az, hogy Palágyi Menyhért, Petőfiről írván, csak a hivatalos kritikára támaszkodhatott. Kik a Petőfi hivatalos kritikusai, azt nem mondja meg a rövid tanulmány szerzője, de ugyancsak rájuk cáfol s ebből a cáfo­lásokból az tűnik ki, hogy az a hivatalos kritika inkább korlátolt, mint hivatalos. Ezeken kívül leg­jobban haragszik Palágyi az irodalom-történetírókra, a­kik Petőfit az új, népies iskola keretén belül és másokkal együtt tárgyalják, holott az egy és egyet­len, a miben igaza is van. De nincs igaza akkor, a midőn „mania Bothvellianá“-ba esik, — a­hogy angol mintája nevezi a dicsérő­ kórt — és Petőfi mellől és körül ki akar pusztítani minden nagysá­got. Különös hevességgel szállítja, alább Arany ér­tékét, a­kit Petőfi tanítvány­ának tart. Úgy hiszi, János vitéz nélkül nem exisztál ma Toldi és a­míg Arany megmarad kora kitűnőségének, addig Petőfi minden időknek szól. A­mikor eszthetikusok jósolni kezdenek, ott nem lehet többé vitázni. Az azonban egyszerűen nem áll, hogy Arany Jánosnak erősebb lyrai érzésre, emelkedettebb elmélkedésre nem volt szive és lantjának ereje. Az „Óra lüktet lassú per­­cegéssel“ kezdésű versnél mélyebb és egyszersmind magasabb, merészebb szárnyalású ódája aligha van a magyar irodalomnak, hogy csak ezt a nagy el­lentéteket magába záró költeményt idézzük. — Az egyébként jó ötletek h­íján nem szűkölködő, „Pe­tőfi“ cimű­ füzet ára 30 kr. Kereskedelmi és politikai számtan. II. része megjelent. Szerzője Havas Miksa, a pozsonyi keres­kedelmi akadémia tanára. E kötetben találjuk a határidő-számitást, a folyószámlák tanát, az arany- ezüst-számítást, az éremszámítást, a külföldi váltók tanát, 18 piac váltóárfolyamjegyzékével, az osztrák­magyar értékpapíroknak a külföldi tőzsdéken való jegyzését, a 6 legfőbb tőzsde jegyzékével, az érték­papírokkal való számítást a külföldi tőzsdék fsan­­ceai értelmében, az értékpapírok jövedelmezőségé­nek számítását és végül a részletiv ügyletek tár­gyalását. A könyv Stampfel kiadása. Dante politikája a címe egy kis füzetnek, melyet C­s­i­c­s­á­k­y Imre írt, a­ki első s egyetlen fordítója a Dante Divina Commediája harmadik részének, a Paradicsomnak. A fiatal pap e füzetben Dante-nak a Monarchiáról írt művét magyarázza sok tudással, élénk és élvezhető modorban. A Magyar Szalon novemberi számában sok érdekes aktuális közlemény és kép van. Ilyen Berzeviczy államtitkár cikke az új kultuszmi­niszterről, a J­u­s­t­h Zsigm­ond interviewja Sarah Bernhardtnál, S­z­a­n­a Tamás tanulmánya, Vér­tesi Arnoldról, ifj. Ábrányi Kornél Bartók Lajost méltató dolgozata és a jubiláló Náday jellemzése, melyet valaki névtelenül, de ügyesen irt meg. Mind e közleményeket jó kivitelű­ arcképek illusztrálják. A füzet egyéb tartalmából kiválnak : a Jókai „Csatavér“ cím­ű dramatizált elbeszélésé­nek vége, Vértesi Arnoldnak „Az ezredik no­­vellá“-ja, Radó Antal szép költeménye, K­e­m­p­­n­e­r Miklós és A­c­s­á­d­y Ignác ismertető cikke, a Tábori Róbert és B­r­ó­dy Sándor apró novel­lája. A képek közül különösen szép : a P­a­t­a­k­y László „Tild­ás“-a és a Stróbl Alajos Arany­szobor emlékének reprodukciója. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Budapest, okt. 27. — A kúria büntető tanácsai okt. 28-tól december végéig a következőképen lesznek megala­kítva: I. tanács (egyúttal sajtótanács): Elnök Daruváry Alajos, a kir. kúria másodelnöke; bírák: Baló Mihály, Barthodeiszky Gyula, Keöm­­ley Pál, Lacza József, Sebestyén Mihály, Sélley Sándor (sajtóügyi referens); j­e­g­y­z­ő­k: Gebhardt Ferenc, Kanyó Lajos. — II. tanács: Elnök C­s­e­m­e­g­i Károly, szabadság ideje alatt S­u­h­a­y Imre dr., bírák: Tomcsányi Mór, Kelemen Mór dr., Szeyffert Ede, Losonczy Ödön, Sánta Gábor, Nádasdy Márk; jegyző Saárossy Károly. — Hl. tanács: elnök Szentgyörgyi Imre; bí­rák : Suhay Imre dr., Andrásovics Béla, Perencz Károly, Popovics Jenő, Steer Ferenc, Ba­logh Jó­zsef ; jegyző Schindler Jenő. — IV. tanács: elnök Tóth Lőrinc ; birák : Dózsa Dániel, Mattya­­sovszky Lipót, Veszprémy János, Hajdú Lajos, Pa­­panek Sándor, Tutschner Ágoston, Majovszky Vil­mos ; jegyző Tőkés Ferenc. — V. tanács: elnök Osztrovszky József; birák : Hertzeg Sándor, Horváth László, Décsey Zsigmond dr., Bömb­es Gyula, Frenreisz István ; jegyzők : Vajdafy Emil, Vasdényey Géza. — Lónyay Menyhértné grófné hagyatéka. A múlt héten elhunyt özvegy Lónyay Menyhértné grófné végrendeletét, mely Tokaji Nagy Lajos kir. közjegyzőnél volt letéve, ma hirdették ki a budapesti kir. törvényszéknél. A végrendelet fel­sorolja a grófné ingatlanait, a budai villát, az Albrecht-úti háromemeletes bérházat, több pesti háztelket, a 60 holdas mádi szőlőt, az ezer hol­das szentlőrinci, az ezer holdas bátyút, a hétezer holdas tuzséri és a tizennégyezer holdas farkadini birtokokat, melyek a hagyományozó végakarata szerint négy egyenlő arányú részben három fiára: János, Béla és Gábor grófokra s az elhunyt ifj. Lónyay Menyhért gróf gyermekeire szállanak. A grófné a családi hitbizományról nem gondoskodott. — Elitélt ékszerész. A budapesti kir. tör­vényszék sikkasztás miatt két havi fogházra ítélte Hoffmann Adolf kerepesi­ uti ékszerészt. Azzal vádolták, hogy özv. P­a­v­­­i­k Jánosné fülbe­valóiból kivette a drágaköveket és hamisakat rakott a helyükbe. Az elitélt fölebbezést jelen­tett be. — Szélhámos nagykereskedő. Közöltük annak idején, hogy Spronz Márk budapesti nagy­­kereskedő, a­ki 100,OCX) frt passzívával jutott csődbe, Budapestről megszökött, hátrahagyva egy alig 2000 frtnyi értékű áruraktárt. A hitelezők nyomára jöttek annak, hogy Spronz áruinak egy részét elrejtette s néhány nappal távozása előtt egy több ezer forint értékű kávéküldeményről szóló fuvarlevelet adott át B. budapesti lakosnak. A kávé a közraktárakba ván­dorolt és Spronz arra kölcsönt vett fel. Ugyanez időben érkezett három fuvarlevél nagyobb mennyi­ségű rizsszállítmányról, melyek nyomtalanul eltűn­tek. A hitelezők Spronz ellen csődöt kértek, a­mit a törvényszék el is rendelt. Megjegyezzük, hogy Spror­z Márk nem volt bejegyzett kereskedő, s mégis hitell volt az összes budapesti bankoknál. — Világlátott tolvaj, B­á­n­f­i, azelőtt Bru­­d­e­r­m­a­n­n Sámuelt tavaly három évi fegyházra ítélte a budapesti büntető törvényszék egy Stock­holmban elkövetett lopás miatt. E jeles hazánkfia a „Krisztiania“ nevű gőzösön együtt utazott egy angol ügyvéddel s útközben ellopta ennek pár ezer dollárt tartalmazó tárcáját. A tolvaj úgy fogott ki a

Next