Budapesti Hírlap, 1888. november (8. évfolyam, 302-331. szám)

1888-11-01 / 302. szám

Budapest, 1888. Vili. évfolyam 302. sz. Csütörtök, november I, . P TI HI L —g—1^—————n.m^—1—no—■ac¿j——i Előfizetési árnk: Egész évre 14 írt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr.. egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap ; hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Vasuti merénylet­Budapest, okt. 31. (bp.) Alig hogy a „hü kozákok“ egyikét ideién elfogni s kezéből a cár­nak szánt dinamitos bombát kicsavarni sikerült, — a véletlen kedvezése újabb veszedelemből menté meg III. Sándor és neje életét. A Kaukázust elhagyván a cári vo­nat, Azov és Charkov közt egy bevá­gásban kisiklott a sínekből. Az első kocsik darabokba zúzódtak, a császári szalonkocsi féloldala beszakadt, a kiséret busz tagja meghalt, vagy hatvanan megsebesül­tek. A jelentések csodának mondják, hogy a cári pár csekély horzsoláso­kon kívül, sértetlen maradt. A megmenekülés csodájával hadd foglalkozzanak az orosz pópák. Minket a veszedelembe jutás rejtelme jobban érdekel. A hivatalos tudósítók váltig erősítik, hogy nem merénylet az, a mi történt, hanem „közönséges vasuti bal­eset.“ Az orosz hivatalos világ pár'nyu- godtabb, merényletmentes esztendő után nem szívesen ábrándul ki abból az illú­ziójából, hogy a cár tekintélye minden orosz alattvaló előtt visszanyerte régi integritását s nihilisták többé nem lé­teznek. Vasuti balesetnek ez a szerencsét­lenség csak a részletes vizsgálat ered­ményei alapján volna nyilvánítható. De az eddig kitudódott részletek nem igen vallanak ily föltevésre. Az a száz­szoros elővigyázat és óvóintézkedés, melyek oltalma alatt a cár utazni szo­kott, jóformán kizárja annak valószínű­ségét, hogy itt gondatlanság esete fo­rog fenn. Eleget utaznak más uralko­dók is, sokkal csekélyebb óvatossággal, katonai fedezet, a vonalak hosszában kirendelt fegyveres őrszemek nélkül : mégse fordult elő, hogy udvari vág}’ különvonatok valaha kisiklottak volna. Ha ez minden óvatosság dacára, a leg­szigorúbb felelősség terhe alatt, kozák őrjáratok szeme láttára megtörténhe­tett a cár vonatjával, akkor csakis go­nosz, merénylő szándék intézhette úgy, hogy a szerencsétlenség bekövetkezzék. Egy távirat szerint a tönkre ment vonatot egy másik követte, megrakva a cár málháival s ezt ismeretlen tette­sek kirabolták. Tehát két bün- ténynvel van dolga a vizsgálatnak. Csak azt kell megállápitni, vájjon a rablás sikeréhez okvetlen szükség volt-e a cári vonat kisiklására, vagy a rablás zsákmánya csak dij volt a cár elleni merényletért. Akár rablótámadás, akár politikai összeesküvés lappang e sze­rencsétlenség mögött. Oroszország mél­tán izgatottá lesz a történtek Iliiére s a gyanitások, találgatások özöne csak fokozni fogja a cár idegességét. A vállalat azonban sokkal vakme­rőbb végrehajtásához sokkal terjedtebb -----------:------_i-------------sUÖCLá------------------------­ö sszeköttetésekre, udvari s katonai cin­kostársakra volt szükség, semhogy a legügyesb nemzetközi rablótársaság is vállalkozhatnék reá. Példa mindeddig nem volt hasonlóra. Ellenben vasuti merényletet a nihilisták sokkal körmön­fontabb tervvel bárom Ízben követtek el II. Sándor ellen. S hogy ismét az ö kezük van a rémes játékban, ezt a gya­nút nem gyengíti a rablás ténye, sőt fokozza. Hisz a nihilista kiáltványok éa titkos füzetele nyíltan hirdették az orosz forradalom tantétele gyanánt, hogy a hatalom tulajdonát ők nem kímélik, el­rablását nem tartják alávalóságnak, ha nem csak — háborúnak. Hasonlót tanít az anarkizmus is Európában. Oroszon szágban most e tanok nemcsak fölélesz- tetnek, hanem gyakorlati példával is illusztrultatnak, — jele, hogy az orosz anarkizmus és nihilizmus előkelő helyet akar kiérdemelni magának a nemzet­közi anarkista világban, mel}’ világ­szerte szervezkedni készül s legköze­lebb Londonban tart nagygyűlést. Tartunk tőle, hogy e vasuti sze­rencsétlenség, akár merényletnek bizo­nyul, akár csak látszik annak, a cár kedélyére végzetes hatással lesz ; felfokozza idegizgalmát, kiragadja öt a béke híveinek megfontolt, józan ta­nácsa, befolyása alól s a katonai párt karjaiba tereli. Ezek úgyse szűntek meg soha ostromolni urukat, hogy hadi vál. lalatokban keressen dicsőséget, melyek. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA Temetés. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Szép temetést csak kettőt láttam ; mind a kettőt falun. Az egyik : Lat éves kis lány utolsó útja, alföldi kis oláh községben, késő tavaszszal. A falu egyetlenegy széles és hosszú utca, melybe északról, délről bemosolygott a mező vadvirágos képe. Rozsok illatával egyu-e ki s be járt a szél az egyforma házak között és a nagy kákukfütáblák odakintröl megindulának és betörtek a szekérutra, sőt egy-egy kékes, pásztájuk felverte a kapuk elejét is. A mezőé volt ez az egész község, csak nagy és régi akácfák erősítették az emberek jussát. Fagy lehetett itt márciusban, mert a kései gyümölcsfák csak most virágoztak egy­szerre a korai akáccal. Es a fehér virágok tö­mege megfeküdte a zsup-tetöket, barack-virá- gos gályák törtek ki a sövény fölött, a letört akácvirágok hevertek szanaszét. Es ez egy­mással összekeveredő, egyképen fehér alap­színű virágtengernek olyan volt az illata, mint a tömjénnek és mintha láthatatlan tömjén- tartókból, halvány-lila gőze szállana fel az, egyszerre erős s ugyanakkor napsütéses leve­gőben. A hitébresztö, szédítő illat ott imbolygott a kicsiny falu — az egyetlen nagy utca fölött és fátyla csak ott szakadt el hirtelen, a hol a mező egének tiszta kékje diad^Lá-san, szélesen, ma­gasan felragyogott. Olyan fényesen, hogy szürke, szinte sötét alakoknak látszottak azok a fehérruhás kis lányok, kik a felvégről köze­ledtek lassan, lassan lefelé. Fel és eltűnnek a gödrös utón, most egészen lesüppednek, pil­lanatokig nem iátom őket. Valami régi kiszáradt patak medre lehe­tett a mélység, a honnan egyszerre felbukkan­tak ismét, Fehérvirágos kökénybokrok mögül váltak ki, olyan sejtelmesen, hogy messziről ugylátszott, mintha a fehér, bokrok indultak volna meg. Hat kis parasztlány volt, ünnepi díszben. Valamit hoztak, a mi messziről olybá tetszett, mintha egy szép sárga zsúp volna. Hanem, a mint közelebb-közelebb értek, láttam, hogy nem az, hanem narancsszinre festett kicsiny koporsó. Temettek. A kis-termetü pópa levett ka­lappal jött elöl. Oldalt egy apró paraszt fiú, kezében kivont régi miniatűr karddal, mely­nek hegyére egy citrom volt szúrva, leányok halottas szertartásának különössége ezen a vi­déken. Aztán a gyászolók is ott jöttek hátul, ifjú és öreg asszonyok, leginkább rikító kar- tonruliában és egy térti a vasárnapi kön­tösében. Minden ünnepies, de semmi sem volt gyászos ebben a halottas szertartásban. A pópa komoly arca, a gyászoló asszonyok képei — közöttük az egyetlen férfival, ki fejük fölött mérlegelve nézte a gyümölcsfákat — a vitéz­kedő kis ' fiú és. pajtásai, mindnyájan oly egészséges broncszinüek, mint a mező vala­mennyi munkása ilyenkor tavaszszal, a mikor a napnak foga van. Es a hat kis leány ! Frissek, tiszták és valamennyien szépek, mint a hat — nyolc éves gyermeklányok majdnem kivétel nélkül. Benső ártatlanságuk kisugárzik arcukon és finommá teszi a később durva vonásokat és még ennek fényessége vonja be az arcot, nem látod a nagyon is erős szemöldököt, a nemte­len kis állat, az egykor széles és húsos száj most csak kedvesen duzzadt még. Csupa ön­tudatlan boldogság, ártatlan ragyogás, hiúság nélkül való tetszelgés mind a hat. Olyan jó nekik, hogy vihetnek valamit, hogy uj ruha van rajtuk, a hajukban csinált virág, mennek az utcán, a kapukból nézik őket és a kis Diarkadiu kardot visz a kezében és azon citrom van. Hasonlatosak az alma most nyíló virágá­hoz, mely nyitván és illatozván, nem gondol­kodik arról, hogy majd mindennek vége lesz, mert ennek előtte is igy volt: virágnyi- lást követte virágliervadás. Hasonlatosak ahhoz a kis társnőjükhöz, ki ünnepi ruhájában ösz- szetett kézzel fekszik színes koporsójában. Az élet és gondolatok mérge, mely ebben van, hogy „én“, még szunnyad bennök és nem tud­ják a halált, mint nem tudja az almavirág és a mint nem tudja a kicsiny halott színes ko­porsójában. Minden, a mi a temetési menet közt el­terült, maga volt az élet — tavaszi mohósá­gában, tomboló, májusi hetykeségében. De azért bizonynyal akadt egy-egy, a kis lányok közül, ki igy szólt magában : a „Szida meg­13ai számunk 16 oidaL

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék