Budapesti Hírlap, 1888. december (8. évfolyam, 332-360. szám)

1888-12-01 / 332. szám

Budapest, 1888, Vili, évfolyam 332 sz. Szombat, december í0 Budapesti Hírlap Előfizetési firak: Egész évre 14 fit, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap; hétfőn és ünnep után való napon is. Feltlós szerkesztő: Csukássi J ó 3 3 e f. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalap-utca 16. sz. Ilirdetésok díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr.» vidéken 5 kr. Válságos helyzetben. Budapest, nov. 30. Milán király sorsa és Szerbiáé a választások és az alkotmányrevízió ál­tal kockára van téve. Mit tesz az, alkotmányrevizió Szer­biában ? Jelenti, bogy a régi alkot­mány tarthatatlan volt, mert azzal kor­mányozni nem lehetett. Abban sem szabadság nem volt a népnek, sem rend az államnak. A kormány a válasz­tásoknál tetszése szerint visszaéléseket követett el s még minden kormány csinált magának többséget. A kineve­zett törvényhozók pedig egészen illa- zóriussá tették a választási rendszert. Másrészt az oröszpárti papok és a szo- ciálista radikálisok izgatása annyira megrontották a népet, hogy a válasz­tásokból izgága tömeg került föl Bel- grádba, többnyire parasztok és dema­gógok, kevés intelligenciával és poli­tikai műveltség nélkül, egészen meg­bízhatatlan, fondorkodó és forrongó ele­mek, kikkel semminö kormány boldo­gulni nem birt, mert egy ideig enged­tek, azután veszekedtek. A tulságig vitt inkompatibilitás a kevés számú magasabb képzettségű elemet a szkup- stinából kizárta s igy ennek színvonala igen alacsony tokon maradt. Megfelelő csekély tekintélylyel birt az ; a kormá­nyok könnyen elbántak vele s haza kergették, lia nem parírozott. Milán ki­rály akárhányszor összeszidta. De e zavaros testületnek nagy jogai vannak az alkotmányban, melyek nélkülözhetet­lenné teszik. Mig Milán szerencsés volt, minden jól ment. Nem zsenirozta a szkupstina : de midőn Milán háborúkat vesztett, Oroszországgal szakított, nejé­től elvált, magántinanciáit összeza­varta s az államháztartás deficitekbe került s a népet adókkal terhelni kel­lett, a szkupstina igen alkalmatlanná, sőt veszélyessé vált reá nézve, mert a pártoskodás, mely Szerbiában mindig tulcsapongó, a női cselszövény, papi ármány, orosz izgatás, Karagyorgyevics- párti összeesküvés és forradalmi moz­galom, melyet az emigráció kívülről szí­tott, Milán személye ellen fordult s a szkupstinában kereste és keresi az esz­közt, öt trónjáról letaszítani. De mivel minden párt, úgy mint a király maga, belátták a régi alkotmány rosszaságát, mind örült neki, midőn a király az al­kotmány revízióját kihirdette, az uj al­kotmány kidolgozására bizottságot ne­vezett ki minden pártból s a régi szkup- stinát feloszlatva, uj, szabad választáso­kat rendelt el. Am, a fáklyafény lelkesedése hamar kialudt. Az alkotmány-bizottságban a pártok először maguk közt összevesz­tek, azután együtt a királyival szálltak szembe. A választásoknál a garantiro­zott szabadság, mely a hivatalnokok minden befolyását eltiltotta, arra volt jó, bogy a pártok annál hevesebben támadják egymást. Hatvan helyen volt verekedés és egyéb erőszakoskodás többség és kisebbség között s a panaszok végtelen száma jelezte, bogy ha ezúttal nem volt presszió a hatóságok részéről, an­nál nagyobb volt az erőszakoskodás a pártok részéről, kihágásokkal, rendőri vétségekkel, tűzzel, vassal, halállal való fenyegetésekkel, melyekben legkivált a radikálisok tűntek ki s toborzottak ma­guknak nagy többséget. A király látta, bogy az uj alkotmánytervet ez a szkup­stina elfogadni nem fogia, hanem csinál belőle mást, a minő a „szerb Robespierre“-. nek, Tausanovicsnak tetszik, de melyet semminö király, vagy kormány el nem fogadhat. És látta Milán azt is, hogy ez a szkupstina igen hamar revideálni fogja az alkotmányt király nélkül, azaz bogy öt elkergetik, lia lehet. Natália Bukarestben várta, bogy majd a szkup­stina visszahívja regensnek. Milán tehát először a pártvezérek­hez fordult tanácsot kérni. Meg akarta változtatni a választási törvényt, hogy más szkupstinát kapjon. Hivatkozva az alkotmány 5. cikkében foglalt ama sza­kaszra, hogy rendkívüli körülmények között a fejedelem a miniszterekkel utólagos jóváhagyás reményében intéz­kedhetik; és hivatkozva arra, bogy a k BUDAPESTI HÍRLÁP TÁRCÁJA. Megszólalás. (A Budapesti Hírlap eredeti tárcája.) Többeknek feltűnt, hogy mért hallgatok én. oly huzamos idő óta. Immár elárulhatom : jövöm megalapításán fáradoztam. Ezt annyi­val is könnyebbnek gondoltam, mert többféle tehetséget éreztem magamban. Mindenekfölött az. írói ér valóságos Niagarává dagadva zubo­gott bennem. Rogy szét ne vessen, egy kötet költemény erejéig apasztottam rajta. E kötet­tel a hónom alatt sorra vettem összes könyv­kiadóinkat. Legelőször R á t h Mórhoz mentem, resz­kető inakkal, megvallom, mert ö az, a ki az ötvenes évek óta minden híres íróval a leg­jobb barátságban él s őket nyomtatás alá rendezi. Hatalmas, szép boltjában trónol ö, mint egy kis király. Az aranyos kötésű köny­vek torlaszai mögött sürgő segédek udvarias mosolylyal fogadtak. Szegények,' nem tudták, hogy én nem mint vevő jövék. — Egy kötet költeményt hoztam, kiadás céljából, —- rebegtem Ráth előtt. — Ön irta? — En. — Hogy hívják? — Mazsola Jakab. — Mazsola? Hm. Jakab? Hm, hm. (Nem kerülte ki figyelmemet, hogy a Mazsola után csak egyszer, a Jakab után pe­dig kétszer köbintett.) — Uram, Jakab név alatt királyok is voltak. — De csak Angliában, uram ; mi még nem vagyunk annyira. El tud képzelni egy magyar királyt, a kit Jakabnak hívnak? — Nem. De egy magyar költőt el tu­dok e néven képzelni. S most főkép erről van szó. — Tudja, fiatalember, annak, bogy én a maga verseit kiadjam, egy végtelen nagy akadálya van. — Mi az, könyörgöm. — Az, hogy ön életben van. Hátrálni kezdtem. — Nem értem uraságodat. — Hát nem vette észre, hogy én csak meghalt emberektől szoktam müveket kiadni ? Shakspere, Arany, Benyovszky, Turgenyev. Mig ön életben van, addig bele se nézek a verseibe. — Pedig azért bizony nem halok meg, — törtem ki elkeseredetten. — Azt okosan teszi. Kivált, ha a költe­ményei rosszak. Ajánlottam magamat. Van még egy Mór az irodalomban, a Révai. Annál teszek kí­sérletet. Neki is nagyszerű boltja van, mindenféle színekben pompázó könyvekkel. Révai Mór cukrot ropogtatott, mikor eléje járultam. Fia­tal ember, szereti az édességeket, — neki több érzéke lesz a lírai költemények iránt. Mikor előadtam kérésemet, kezébe is vette a gondos szépírással letisztázott verseket, s lapozgatott a füzetben. Reményem éledt. — En uram, — kezdő, — nagyon szíve­sen kiadnám, de most nem tehetem. Önt Ma­zsola Jakabnak hívják ? — Igenis. — Nos, ez a név ez idő szerint nem illik bele kiadványaimba. — Ugyan, miért? — Nem tehetem, hiába, nem tehetem. Mit gondol ? En, ö felségének a trónörökösnek a kiadója ? Nem foglalkozhatom kisebb dolog­gal, csak ami az egész osztrák-magyar monar- hiát felöleli, Írásban és képben. — Ez utolsó szava ? — Utolsó. Csak koronás főket adhatok ki. Ha legalább bolgár fejedelem volna Mazsola ur, akkor kezdhetnénk valamit. Hátratántorodtam, de még idejében meg­kapaszkodtam egy karosszékbe. Ez úgy nézett ki, mint egy trón. Akkor vettem észre, bogy Révai ur is egy trónon ül s a bolt úgy van berendezve, mint egy trónterem. Mancsetta- gombjai Rudolfot és Stefániát ábrázolták s nyakkendőtűjén R. monogrammot viselt. De talán ez Révait jelentett, nem Rudolfot. Mazsola, itt neked nincs mit keresned. Gondolám és távoztam, egyenesen Singpr és Wolfnerhez, az Andrássy-utra. Ők ketten van­nak. 11a az egyik nem szereti a verseket, ta­lán a másik megkönyörül rajtuk. Beléptem a boltba, mely tiszta vörössel volt bélelve. Csupa Egyetemes liegénytár. Egy úri ember, a ki szin­tén vörös posztóba volt öltözködve, melyen fekete posztóval vagy ötven helyen ki volt varrva : Egyetemes Regénytár, egy sarokban ült s regénykéziratokból fidibuszt készített. — Singer és Wolfner úrhoz van szeren­csém ? — mondám alázattal, mint egy lírai költőhöz illik. — Nem. . — Hol találhatnám Singer és Wolf­I ner urat ? 2Iai számunk 16 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék