Budapesti Hírlap, 1888. december (8. évfolyam, 332-360. szám)

1888-12-03 / 334. szám

Bttflapen, 1898. vm. évfolyam 334 , decertifier 3. Budapesti Hírlap Előfizetési árak. Egész évre 14 frt, félévre 1 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik minden­n­ap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap­ utca 16.82. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. December 2-kn Párisban. Budapest, dec. 2. (*) Ez a szomorú emlékű nap volt a láma szemében kijelölve a francia polgárháború kitörésére. Szél­iben be­széltek a pártok egymásról, hogy úgy a radikális köztársaság, mint a boulan­­gizmusban egyesült elégedetlen elemek államcsínyt terveznek. Államcsínyre pe­dig a negyven év előtti hagyomány de­cember 2-ikát jelöli ki. Aki csak szere­pel a francia nyilvános életben, az mind febris decembrialisba esett, s róluk el­harapódzott a láz a lakosságra járvá­­nyosan. Komoly emberek komoly meggyő­ződése lett, hogy e napon Boulanger tábornok egy bevégzett ténynyel lepi meg nemzetét: cinkosai elfogják titok­ban a köztársaság elnökét, a miniszte­reket, városi tanács s a képviselőház republikánus tagjait, ő maga pedig hozzápártolt ezredek élén bevonul az Elysée-palotába s kezébe ragadja a ha­talmat. A boulangisták hasonló szán­dékot fogtak rá Carnot és Floquet urakra. A párisi községtanács annyira meg volt győződve a dec. 2-iki világ­végéről, hogy e napra tömeges kivonu­lást rendezett a temetőbe búcsút járni a császári sas első áldozatának rég el­feledett sírjához. A fáma szerint e tün­tetés lett volna a jeladás az akcióra : Baudin sírjánál lőttek volna a pártok egymásra, a vértanú emlékkövét dön­tik vala le első torlasznak s a bősz viadalban a boulangisták a radikáliso­kat, ezek meg amazokat fogták volna el kölcsönösen. Mindez azonban nem igy történt. Villám­irás jelenti Párisból, hogy a montmartrei temető­ünnep igen jám­boran folyt le, minden rendzavarás nélkül. A sírhoz alig 10,000 ember vo­nult ki, ezek nagy része is vasárnapi sétáló. A politikai világ nem jelent meg, Boulanger pedig elutazott Páris­­ból. A szónokok elmondták körmonda­taikat a köztársaság dicsőítésére s a cezarizmust szidták, a tömeg éljen­­zett és szétoszlott. Baudin síremléke épségben áll, torlaszt rakni a halottak köveiből, vért ontani a tetemek fölött, senkinek nem jutott eszébe. Mindössze egy gamint fogott el a rendőrség va­lami csínyért, ez se bizonyult­­ állam­csínynek. Páris tehát nyugodt s a világ egyelőre békén keringhet tengelye körül.­­ Saját tudósítónktól a tüntetésről a következő táviratot kaptuk: Paris, dec. 2. A nagy felvonulás Baudin sírjához, s az egész tüntetés teljes rendben, min­den zavargás nélkül folyt le. Igaz, hogy nem is öltött olyan nagy arányo­kat, mint eleinte gondolták. Kétszázezer tün­tetőre számítottak, s magában a menetben leg­­följebb 10—15,000 ember vett részt. A boule­­vardokon, a­merre a menet elhaladt, nagy tö­megekben álldogált a­­nép, de kíváncsiságon kívül semmi egyéb érzelmet nem árult el. Mindenfelé vidám hangulat uralkodott, s a tréfás megjegyzések csak úgy szakadtak az elvonulókra. A délelőtt azoké volt, a­kik nem tüntet­tek. A kamara egyesült balpártjának, valamint a szenátus egyesült köztársasági pártjának és köztársasági balpártjának küldöttségei, melyek a községtanács menetében nem vesznek részt, reggel egymásután jelentek meg Baudin em­lékszobránál, hogy talapzatára koszorúkat he­lyezzenek. A temető kapuját és az emlék­­szobrot reggel óta kiváncsi nép veszi körül. A boulangista párt végrehajtó bizottsága ma reggel kiáltványt bocsátott ki, melyben kijelenti, hogy a párt nem vesz részt a Bau­­din-tüntetésben, bár a vértanú emlékét tiszte­letben tartja. Egyúttal felhívja a polgárságot, hogy álljon ellen a kormány minden provo­kációjának, nehogy a kormánynak ürügyet szolgáltasson államcsíny elkövetésére. A bon-,­langisták tényleg egészen távol tartották ma­gukat a dologtól s maga Boulanger ma reggel N­eversbe utazott. Déli 12 órakor a rendőrség megszüntette a kocsiközlekedést mindazokon az utakon, a­merre a menet elvonulandó volt. Ez időtájban már kezdtek a városháza előtt gyülekezni és sorakozni. A menetben részt vettek : 1. A párisi községtanács és a szajname­­gyei bizottsági tagok, a kerületi elöljáróságok s a vámvonalon kivül levő városrészek képvi­selői. A képviselőház tagjai, a kik csatlakoz­tak a menethez, szintén e csoportban jelen­tek meg. 2. A politikai társulatok, bizottságok és csoportok. (Az 1851-ki számüzöttek családjai. — A 89-ki konföderáció tagjai. — Az emberi és polgári jogok társulata stb.) E csoportban szerepeltek a tanulók. 3. A megyék küldöttségei. 4. A szabadkőmivesek és szabadgondol­kozók társulata. 5. A munkásszövetkezetek. 6. Zeneegyesületek, lövésztársulatok, tor­naegyesületek és vivóklubok. 7. Azok a polgárok, akik semmiféle egye­sülethez nem tartoznak. Ebben a sorrendben haladt a menet, mely pont egy órakor indult el a városháza elöl. Minden csoportnak két rendezője volt. A for­radalmi munkás­szövetkezetek vörös zászló alatt haladtak, s a meneten végig körülbelül tíz zenekar játszotta felváltva a Marseillaise-t és a Chant d­u départ, egyebet nem. A menet­ben feltűnően nagy volt a vidékiek száma. A menet az avenue Victorián végig ha­ladva, a boulevard Sebastopolon, boulevard de Strasbourg-on folytatta útját, átmetszette a boulevard Magenta végét, végig ment a boule­vard Rochechouart-on és boulevard de Clichyn, s onnan egy rövid avenuen át a montmartrei temetőbe ért. Útközben semmi nevezetes eset nem for­dult elő. A kiváncsi nézőközönség közömbösen viselte magát s kevés kiáltás volt hallható. A Rivoli­ utca torkolatánál egy csoport képvise­lőt és városi tanácsost „Éljen a köztársaság!“ kiáltásokkal fogadtak. Néhány fütty is hang­zott föl. A boulevard Magén­tán elfogtak egy embert, ki a menetet füttyökkel fogadta. Pont három órakor érkezett a menet a temetőbe, hol Baudin emlékszobránál Dar-­­ o­t, a községtanács elnöke, a következőket mondotta : Dicsőíteni akarjuk a köztársasági jog rettenthetetlen védőjét, a cezarizmus hős el­lenfelét és vértanúját, az államcsíny összes áldozatait. Baudin sírjához zarándokolunk, nemcsak, hogy emlékének hódoljunk, hanem hogy tapasztalatokat gyüjtsünk s felhasználjuk a cezarizmus ellen, mely ujra emelgeti a fejét. (Itt a szónok heves támadást intéz a b­ou­­langizmus ellen s aztán folytatja.) A demokrácia a dicső halott emlékéből uj erőt merít. Baudin hatalmas szava hangzik fel a sir mélyéből s el nem csüggedésre ki fel ben­nünket. A szónok következőleg végző beszé­dét : „Szilárdan és erőt merítve a nemes em­­lékezetéből, egyesüljünk bizalomteljesen a kiál­tásban : „Éljen a köztársaság !“ A jelenlevők nagy tetszéssel kísérték a beszédet, melyet semmiféle közbekiáltás sem zavart meg. Fél 4 órakor kezdődött az elvo­nulás Baudin emlékszobra előtt. Az elvonulás negyed 5 órakor ért véget. A tüntetők a Marseillaiset énekelve, nagy csoportokban tértek vissza a városba, mely lassan kint visszanyerte régi képét. Mai zsámenk 8 oldal Budapest, dec. 2. A pápa határozata a Strossmayer­­ügyben. A Temas rendszerint jól értesült bécsi levelezője Írja : A gyakovári püspök palotájába visszaköltözött a nyugalom és aj munkás egyformaság. Strossmayer püspök is­mét békén kormányozza egyházmegyéjét, ke­zeli roppant uradalmait és levelet a szláv és katolikus világ kitűnőségeivel. Most is egész sereg­titkárt foglalkoztat, fiatal papokat, a­kik az általa alapított szemináriumban, az ő gon­,­dos felügyelete alatt nevelődtek ki. Úgy lát­szik, a belovári dorgálás már teljesen elfelej­tődött s ha az ember látja a püspöknek és környezetének derült kedvét, nem is sejti, hogy Strossmayer állása csak az imént komoly veszedelemben forgott. — Ha csak a magyar kormánytól függött volna, Strossmayer bizony­nyal kénytelen szám­kivetésbe menni vagy ko­lostorba vonulni. Püspököt azonban csakis a pápa mozdíthat el , ezért Strossmayer ügyét a pápa elé kellett terjeszteni s a Vatikánból vár­ták a döntést, mely előtt a magyar kormány is köteles meghajolni, legyen bárminő is. XIII. Leó levélben szólította föl Strossmayert, hogy vagy személyesen, vagy írásbeli nyilatkozat által magyarázza ki a belovári esetet, de fő­kép a kievi telegrammot. Strossmayer hajlott korára hivatkozva mente ki magát, hogy nem mehet Rómába, a­hol a pápa aranymiséje al­kalmából járt s úgyszólván még ki sem pi­hente az utazás fáradalmait. Aztán kijelen­tette, hogy őt csak a legrosszabb akaratú rá­galom illetheti azzal a gyanúval, mely szerint ő nem leglojálisabb híve Ferenc József király­nak, a­ki az egyháznak oly nagy pártfogója. A kievi telegrammról igen röviden írt a pápához intézett levelében. Csak annyit, hogy a kievi ünnepek érdekelhették az egész ke­reszténységet, tekintet nélkül a hitszakadásokra és felekezetekre; érdekelhették pedig főleg a nagy szláv népcsaládot. Ezért tartotta hát jogának, sőt kötelességének tudatni a rendező bizott­sággal, hogy csatlakozik az ünnephez. Egy­szerű táviratáért nem lehet őt felelőssé tenni bizonyos pohárköszöntök és beszédek miatt, a melyek az osztrák-magyar monarchia ellen for­dultak s a melyek természetesen az uralkodó rosszalását vonták maguk után. — Rómában Strossmayernek sok az ellensége, de vannak

Next