Budapesti Hírlap, 1889. február (9. évfolyam, 37-58. szám)

1889-02-06 / 37. szám

4 BUDAPESTI HÍRLAP. (3. sz.­ 1889. február 6. előtti tért elfoglalta. Andrássy Gyula Kálnoky Gusztáv grófok szintén magyar tábor­noki egyenruhában jelentek meg. Érdekes alakok voltak a kínai követ mandarin ruhájával, melyre párkányok voltak hímezve, és hosszú copfjával, to­vábbá a japáni követ, ki nejével együtt európai ruhát viselt. Mindenki figyelmét magára vonta egy agg tábornok, aki folytonosan sírt. Kérdéseinkre megmondták, hogy ez O d­o­n­e 11 gróf, ugyanaz a tiszt, aki 36 év előtt, a Libényi-féle merénylet al­kalmával, ő felsége életét megmentette. A kolostor-templom lépcsőit és az egész teret úgy ellepte már a sokaság, hogy ott nem maradt többé egy talpalattnyi hely. Maga a templom is tömve volt. Mindössze pár pillanatba telett, hogy a koporsót levegyék a kocsiról, a szt. Mihály lovára tegyék és fölvigyék a lépcsőkön a nagy kapu alá, mely mindkét szárnyát föltárta, befogadni a halott királyfit. Még csak egy másodperc és a koporsó el­tűnt a gyászszal bevont templom homályába. Fő­­urak, tábornokok, udvarbeliek tolongtak utána. Erre becsapódtak a portálé hatalmas ajtói. A kívül állók már a trónörökös koporsóját sem láthatták többé. A kapucinusok templomának falait, boltíveit fekete gyászszőnyegek fedték ; középen a viaszgyer­tyák százai között emelkedő aranytól ragyogó rava­tal.­­ Pont negyedfél órakor jelent meg az osztrák és magyar püspöki kar. Sem S i­m o­r kardinális, sem N­­a­v­n­a­­­d kardinális nem jött el ; az utóbbi betegséggel mentette ki magát Ausztria és Magyar­­ország bíbort viselő főpapjai közül tehát csak a bécsi érsek, Ganglbauer Celeszlin volt jelen. A pápai nuncius , Monsignore Galimberti, látható volt a követek sorában. Ott sorakozott a n­é­m­e­t ka­tona­i küldöttség is, a német császár sógo­rának, a szász -meiningeni herceg vezetése alatt. E szerint a német udvar mégis képviseltette magát a temetésen. Az o­r­o­s­z katonai k­ü­l­­d­ö­t­t­s­é­g távirattal jelentette, hogy a vonat el­akadt a hóban és ezért nem érkezhetett meg kellő időben a temetésre. A h 1 bécsi polgármester mellett álltak Budapest város képviselői: R­á­t­h főpolgármester, Kamermayer polgár­mester, G­e­r­l­ó­c­z­y alpolgármester, egy városi képviselő. A ravataltól jobbra foglaltak helyet a szertartásos rendben a miniszterek, valóságos belső titkos taná­csosok, valamint a magyar és osztrák képviselőhá­zak küldöttségei. Középen a ravatal előtt a tábor­­nokok, élükön a festői egyenruhájú testőrökkel. A királyné és a trónörökösné nem voltak jelen a temetésen. Ők ezalatt a József-kápolnában áhitatosan imádkoztak. 3 óra 40 perckor kezdődött az udvar felvonu­lása. Az uralkodók, valamint a főhercegek a szűk Kloster­gasseban szállottak ki a kocsiból és a sekrestyén át mentek a templomba. Az udvar ré­széről ott voltak : Károly Lajos, Ferenc Ferdinánd, Ottó, Ferdi­­nánd, Lajos Viktor, Albrecht, Vilmos, Rainer, Ernő, Henrik, Frigyes, János, Károly Szalvátor főhercegek, Mária Terézia, Klotild, Izabella, Mária Jozefa, Margit, Mária és Erzsébet főhercegnők, továbbá Ferdinánd toszkánai nagyherceg, Koburg Fülöp herceg, Lujza hercegasszony, a cumberlandi herceg és neje, a nasszaui herceg, Vilmos szász-meiningeni herceg, a szász-wweimári herceg, a modenai hercegnő, Lipót bajor herceg, a braganzai herceg, Gusztáv szász-weimári herceg, Miksa Emánuel és Lajos hercegek, az alengoni herceg és neje, Koburg Kle­mentina hercegnő, az oldenburgi herceg, Mária hannoveri hercegnő, az orleánsi hercegnő stb. Legkésőbb érkezett a gyászoló közönség közé a király, Lipót belga király és a belga királyné kíséretében. Hin­táik kis távolságban követték a gyászmene­­tet. A király az egész után barátságosan kö­­szöngetett minden oldalra ; mindenki kalapot emelt a kettős fenség előtt, az uralkodó és a gyá­szoló apa fensége előtt. A király bámulatosan ural­kodott magán. Nem jött köny szemébe, m­íg a belga királyné félájultan támaszkodott hátra a ko­csiban. A király megérkezése után kezdődött az ünnepies beszentelés szertartása, mely alatt a gyászoló családban megren­dítő jelenetek folytak le. Mi­,­kor az udvari énekkar rázendítette a Libera megható hangjait, a gyászolók felzokogtak és a belga királyné hangosan f­e­l­jajdult fájdalmában. II. Lipót belga király folyton szeméhez szorította kesz­kenőjét és görcsösen zokogott. Lajos Viktor főherceg és Koburg Fülöp herceg is hango­san sírtak. Csak a magyar királynak nem volt kénye. Emelt fővel ült és mereven nézett a ravatalra. Midőn végre a feloldozás után a koporsót le­emelték az állványról, hogy fáklya­világnál és halottas imádságok mellett levigyék a krip­­tába : ekkor fájdalom cikázott át a szegény apa arcán, kezé­vel takarta el szemét, egy pil­lanatig ingadozott, aztán oda rohant a koporsóhoz, mellé tér­delt és hosszas, görcsös zo­kogás tört ki melléből Az egész gyászoló gyülekezet együtt jajongott ő felségével, ki arcára szorított kézzel tér­delt a koporsó mellett, soká, soká imádkozott, azután meg­csókolta a szem­födél szélét és végre kimondhatatlan lassan, nehezen fölkelt és intett, hogy a nyilvános gyászszertartás vég­ződjék. Erre ismét fölemelték a koporsót és ének, imádság mellett vitték a szokott szertartás szerint a főudvarmester kíséretében utolsó útjára a sötét sírbolt nyilasa felé. Az apa, a király, fájdalma azonban ismét megszakította a szertartás hagyományait. L­e­­kísérte egyetlen fiát a krip­tába, vele mentek Károly L­a­j­o­s, E­s­­tei Ferenc Ferdinánd főhercegek, Kob­u­r­g herceg és Kálnoky gróf. Lent ismét odaborult a boldogtalan apa a koporsóra, szivtépő han­gos sírással és hallania kellett, a mint a főudvarmester a kapucinusok guardiánjának e hagyományos szavakkal adta át a holttestet: — Ráismersz a boldogultban a trónörö­kös ő fenségére ? — Igen, a fenséges halottat kötelesség­­szerű gonddal fogjuk megőrizni, — hangzott a válasz. Mire Hohenlohe átadta a koporsó kulcsát a gvárdiánnak, aztán valamennyien visszatér­tek a sírboltból a templomba, csak Rudolf trónörökös maradt ott lent őseinél. Bécs, febr. 5. (Saját tudósítónk távirat­a.) A Cerr. de VEst jelenti, hogy Stefánia főhercegnő évi 200.000 forint apanaget fog kapni, a­mi megfelel 4 millió forint tőkének. A kis Erzsébet főher­cegnő nagyszülei gondozása alatt marad. Bombelles gróf, hir szerint, n­y­u­g­­díj­b­a megy és a Lipót-rend nagykeresztjét kapja. Rosenberg gróf a Ferenc­ József­­rend lovagkeresztjét, G­i­e­s­t a vaskorona­­rendet kapja és őrnagygyá fog előléptettetni. — Laibachban kövekkel ver­ték be a püspöki kastély abla­kait, mert nem volt gyászlobogó kitűzve. Bécs, febr. 5. (Saját tudósítónk távirata.) Eichhorn pater, ország­­képviselő, fioridsdorf (Bécs mellett) plébános a polgármester felszólítása dacára határozottan megtagadta a trónörökösért való gyászisteni tisztelet tar­­t­á­s­á­t. A községi képviselet elhatározta, hogy erélyes nyilatkozatot fog tenni. A dolog rendkívüli feltűnést kelt. Bécs, febr. 5. (Saját tudósítónk távirata.) Ogonovszki tanár Lem­­bergből az ifju ruthén párt nevében koszorút küldött páter Grabowiczhoz Bécsbe, Rudolf sírjára. A koszorú átvételénél az mondatott Grabowicznak, hogy a király jobb szeretné, ha Rudolf emlékét jótékony ala­pítványokkal ülik meg. Bécs, febr. 5. A magyar miniszterek hol­nap még Bécsben maradnak, hogy résztvegye­­nek a holnap tartandó vigíliákon. Bécs, febr. 5. (Saját tudósítónk távirata.) Hire jár, hogy a trónörökös kedves frakkerosinak, Bratfisehnak, 10.000 irtot hagyott. Bécs, febr. 5. Mint a Fremdenblatt jelenti, a trón­örökös hagyatékában több naplót és több, részint megkezdett, részben már befejezett dolgozatot találtak. Még nincs elhatározva, va­jon a hagyaték egy részét nyilvánosságra hozzák-e. Az udvari gyász. A hivatalos lap mai száma közli a három havi udvari gyászra vonatkozó rendeletet. A cs. és kir. tábornokok, valamint a törzs- és főtisztek a gyászidő első szakában, vagyis február hó 5 től bezárólag március hó­­1-ig, szolgálatban és szolgálaton kívül balkarjukon gyászfátyolt viselnek, s a kardbojtot — a tábornokok ezenkívül az arany tábori­ szalagot (övét) is — fátyollal bevonva hord­ják ; a gyászidő hátralevő részében azonban szol­gálatban és szolgálaton kívül csupán balkarjukon viselnek gyászfátyolt. A cs. és kir. titkos tanácsosok, a kamarások és asztalnokok az első hónapban, vagyis február hó 5-étól bezárólag március hó 4 éig nemsima posztóból készült fekete ruhában, feketén bevont karddal, fe­­­­kete kertyükkel és kalapjukon gyászfátyollal tartoz­nak megjelenni ; a ruhák hajtókáiról a gombok ez alkalomra el­távolí­tandók, de a kantyh­ási és asztal­­noki díszjelvények nem vonandók be fátyollal. A következő hónapban, vagyis március hó 5 étől bezá­rólag április hó 4-ig, ugyanazok sima posztóból ké­szült fekete ruhában, befuttatott karddal és fe­hér kertyükkel,­­ az utolsó hónapban, vágyás ápri­lis hó 5-étől bezárólag május hó 4-ig pedig ugyan­olyan ruhában, de színes (aranyozott) karddal jelen­nek meg. A legi, uralkodóház nőtagjai, valamint az udva­rhölgyek az első hónapban, vagyis február hó 5-től bezárólag március hó 4-ig fekete gyapjúszövet­ből készült ruhában, fekete fejdíszszel, vagy fekete crépe-kalapokkal, fekete ékszerrel, fekete kertyük­­kel és fekete legyezővel; — a következő hónapban, vagyis március hó 5-étől bezárólag április hó 4-ig, fekete selyemruhában, fekete fejdiszszel, fekete ék­szerrel, fehér kertyükkel és fekete legyezővel ; — az utolsó hónapban, vagyis április hó 5-étől bezáró­lag május hó 4-éig pedig fekete selyemruhában, fehér csipkediszítéssel és ugyanolyan fejdiszszel és valódi ékszerrel, vagy pedig szürke és fehér ruhá­ban, fekete csipkedíszszel és fekete ékszerrel, vagy gyöngyökkel jelennek meg. A részvét. A fővárosban. A magyar főváros ma, a temetés napján, mu­tatta meg legjobban, hogy mily őszinte fájdalommal gyászolja a boldogtalan királyfit, a ki annyi szép reményt vitt magával a sírba. Mialatt a bécsiek egymást­ gázolva tolongtak az utcákon, hogy meg­láthassák a fényes gyászmenetet, a budapesti kö­­zönség bánatos szivvel zarándokolt a templomokba s csöndes áhitattal hallgatta imádkozó papjait. Négy órakor, a midőn Bécsben megindult a gyász­menet, bezárultak sorra a főbb utcák boltjai s meg­­kondultak városszerte a harangok. Igazi gyásznap Volt ez a mai, méltó a nemzethez, mely egy szebb jövendő vesztett reményeit siratja. A templomok mind megteltek ájtatos közön­séggel. A nők legtöbbje gyászruhát öltött, a férfiak pedig gyászfátyolt fűztek karjukra. Az evangélikus templom nem győzte befogadni a maga híveit, s a­míg el nem hangzott ott benn az imádság, a Deák­téren a kinnmaradt részvevők százai szorongtak. A dohány­ utcai templom karzatát roskadásig ellepték a nők s attól lehetett tartani, hogy ismétlődik a katasztrófa, mely néhány évvel ezelőtt megzavarta a hosszú nap ünnepét. Az utcákon karszalagokkal járnak a képviselő­ház ellenzéki tagjai s az egyetemi polgárok. Az is­kolás fiúk szintén gyászfátyolt kötöttek karjaikra vagy kalapjaikra s a leányiskolák növendékei, a­kik a tüntetések napjaiban nemzetiszín kokárdákat vi­seltek, most fekete szalagokat tűzdeltek ruháikra. A belvárosi plébánia­templomban pénteken délelőtt tíz órakor tartanak gyászmisét a trónörökös lelki üdvéért.•

Next