Budapesti Hírlap, 1889. február (9. évfolyam, 37-58. szám)

1889-02-14 / 45. szám

Budapest, 1889. IX. évfolyam 45. sz. Csütörtök, február 14. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 írt, félévre 7 írt, negyedévre Szerkesztetési és kiadóhivatal: IV. kalap­ utca 16. sz. 3 írt és­­kr., egy hóra­­ írt 20 kr. 0­ Hirdetések díjszabály szerint. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után Tálé napon is. Cs­kálfi József. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken & kr. Az uj fordulat. Budapest, febr. 13. A lélekzetvétel napja volt a mai nap. De a kormány gondoskodott im­már ma délre oly meglepetésekről, me­lyektől újból levegőre van az embernek szüksége. Közrebocsáttattak a feleletek, melyeket a király adott a nála részvét­ben járt küldöttségeknek. Jól esik e fe­leletekből megtudnunk ő felsége lelki egyensúlyának kiválóságát. A király ki­rályi bánatának nem enged magán annyi hatalmat, hogy midőn alattvalói részvételét fájdalmában megköszöni, egyszersmind ne intse p. o. a képviselő­házat arra, hogy „ily válságos időben a helyzet követelményeinek megfelelő, bölcs és higgadt felfogással“ támogassa a korona szándékait „és kormá­nyomat, mely teljes bizal­mamat bírj­a.“ A főrendiház és a főváros enyhébb alakban aposztrofáltatnak. Kétségkívül nagy lelki megnyugvá­sára fog szolgálni minden hű magyar­nak a tudat, hogy királya erkölcsi vi­lágában megrendíthetetlenül áll a leg­borzasztóbb csapások ellenében is. Mi­kor a szívéhez vág a sors egészen kö­zel, könyvein keresztül is kötelességére néz és vonagló ajkkal is, fogadván gyá­szos tisztelgőket, az ország dolgáról ejt szókat. Az ebben mellékes, hogy nem oly szókat, a minőket az ország ujon­­gással fogadott volna. Végre is a ma­gyar király, alkotmányos fejedelem s nyilatkozataiért nem ő a felelős, hanem a kormány. És a mi szabadelvű kormá­nyunk ízlésének teljesen megfelel, hogy a feketével bevont trónról, egy gyászoló küldöttség előtt, reklámot csináltasson magának megrendült reputációja érde­kében. Hazafi fájdalommal veszszük tudo­másul,“h­ogy a kormány ő­felségének még mindig teljes bizodalmát bírja s megkettőztetve látjuk ezzel abbeli kö­telességünket, hogy minden módot fel­használjunk annak bizonyítására és egyébként is kiderítésére, hogy e kor­mány immár nem méltó a korona tel­jes bizodalmára. Mert a nemzet bizo­dalmát eljátszotta s nevében ma már illetéktelenül gyakorolja a hatalmát. Ennyit ezekről. A nap kérdése és kérdése a követ­kező napoknak is a kormány befordu­­lása tegnapi engedményeivel. A fordu­lat két szempontból bírálható: politikai szempontból és érdemileg. Politikailag fontos az, hogy a kor­mány ismételve tett ünnepies abbeli nyilatkozatok után, hogy nem engedhet, végre mégis engedett; fontos, hogy ál­lását kötötte a sérelmes paragrafusok­hoz és végre elvetette a szakaszokat, hogy megtarthassa állását; fontos ab­beli kijelentése nyílt ülésben, hogy „senki annál többet (a­mennyi a §§-ban van) kieszközölni nem lenne képes“ és ime, ő maga eszközölt ki többet. Egy kormány, mely szavával, állá­sával, a képviselőházzal, országos érde­kekkel ily könnyed és hazug játékot űz, egész teljességében csak egyet kép­visel : a politikai erkölcstelenség in­tegritását. Milliók, nemzedékek jó és rossz sorsa van e felületes, megfontolat­lan, e gyermekes hétfejű sárkány lelki­ismeretére bízva. A miniszterelnökben állása komolyságából csak egy van meg : a komoly ragaszkodás ez állás­hoz. Lesújtó látvány, hogy neki úgy is jó volt a javaslat, a­mint volt, úgy is jó, a­mint van, csak ő állásában meg­maradhasson. Valószínűleg egy harma­dik mód is jó lenne,­­ha ő vihetné ke­resztül és semmire lenne jó, a­mi nála nélkül, vagy éppen ellenére jönne létre. Tetézi e visszás színváltozásait a modern státusférfiúi jellemeknek az a fenhéjázás, melylyel a fordulat tegnap a klubban bevezettetett. Nem az ellen­zék kedvéért, nem is a tüntetők presz­­sziója alatt határozta el magát arra, engedmények kieszközlésére, hanem mi­vel saját pártjának voltak aggodalmai. Avagy ez aggodalmak nem vol­tak-e még kezdettől fogva ? Nem kény­­szerí­tettek-e a félénkebbek a névsze­rinti szavazásban való megaláztatásra, a bátrabbak a klubból való kilépésre, folyton a kabinetkérdés hangoztatásá­val ? Ha csak e pártot akarta megnyug­tatni, mert nem nyugtatta meg, mielőtt megalázta s erkölcsileg megtörte ? S midőn már megtörte, mire való volt azt az impozáns 126 főnyi többséget és a hetyke kabinetkérdést meghazud­tolni utólagos engedményekkel ? Hasztalan szépíti Tisza Kálmán a dolgot. Tudta, hogy e kérdésben nem­csak a házbeli ellenzékkel áll szemben, hanem szemben áll az egész nemzettel. Tudta, hogy a 126 csak parlamentári­san numerál, de erkölcsi súly nélkül lévén, nem ponderál. Csak formai igazságot mond tehát, a­mikor állítja, hogy nem az ellenzéknek s a tüntetőknek tesz engedményt. Az igazság az, hogy az ellenzéknek hálára kötelező hadjá­rata s a nemzet lelkiismeretének kitö­rése nélkül úgy leszavaztatta volna gyászos országházi masináját végig, mint a­hogy sikerrel megkísértette egyszer. . Senki, a­ki az igazságot tiszteli, nem lehet elég vakmerő eltagadni, hogy a mi szerény’ engedmény Tisza Kálmán megfordulásában van, azt az ellen­zékek zászlai alatt a nem­zet c­s­i­k­a­r­t­a k­i a kormány­t­ó­l. És a kérdés politikai kritikájához tartozik még az is, hogy kiemeljük: hova fajult a parlamentarizmus nálunk, holott egy minisztérium kabinetkérdés­­sel elsáncolt állásából kivettetvén, se szavához, se meggyőződéséhez, se al­kotásához nem ragaszkodik, még a ténybeli igazságot is frázisok rongyai­val iparkodik eltakarni, csupán, hogy állásában megmaradhasson. Ez pedig nem volna lehetséges, ha a parlamenti többség többsége az or­szág, a nemzet érdekeit féltené, nem pedig az állásokat, a pozíciót, az össze­köttetéseket, a mandátumot és a jöve­delmeket, melyek Tisza Kálmán mi­niszterségéhez hötyék, nem pedig a nemzet boldogulásához, a kérdés politikai részéhez tarto­zik még ez: a „Budapesti Hírlap“ jobb szerette volna, ha a 14. és 25. §§-ok módosítása teljesen megtagadta­tik, mint­ szereti azt, a­mi bekövetkezett. A mozgalom, a­mely lezajlott, el­­enyészhetetlen nyomokat hagy a szí­vekben és az elmékben, de a kecseg­tető jövőt, a­melyet egy félsiker — mert megosztja a küzdőket, — csak távo­­­labb tol ki tőlünk, közelebb hozza a teljes kudarc, mely fölháborítja vala az egész országot. Sokan rövidlátásból, sokan egyoldalúságból, sokan kishitű­ségből szeretnek kapni az engedmé­nyeken ; vannak, a­kiket természetes békeszeretetek csábít reá. De én azt mondom, vannak dolgok, a­melyekben alkudni nem szabad, csak győzni vagy legyőzetni. A győzelem növeli az er­kölcsöt, a legyőzetés megérleli a boszut. Az alku ellenben elpuhítja a lelket és csatára képtelenné teszi. Ez áll egy nemzet erkölcsi javairól, ez áll min­denek felett legfőbb erkölcsi jószágá­ról , nyelvéről. Egy faj vagy nemzet nyelve ellen támadna erőszakkal, min­dig végzetes és hiú dolog. Mikor erővel germanizáltak bennünket, akkor lobo­gott fel leggyújtóbb erővel bennünk nyelvünk szeretete. Nem tanácslanám soha a magyar államférfiaknak az erő­szakos magyarosítást. Azonban más az, egy nemzet nyelvé­nek természetes jogait megvédelmezni. A­ki ebben alkura lép, eladta nemzetét, eladta vérét, eladta szülője szerető szavát, me­lyen emberi ajka először dadogta: édes­anyám, édes­apám. És már a dolog érdemébe vág. A 25. paragrafus a következő hely- ■ zetet iktatja sor eHybe”: Magyarországon­­ van egy állás, a­melyre minden ma-­­ gyarországi intelligens" (tanuló) fiatal­­­ember bizonyos kort érvén, pályázni is tartozik. Azonban csak úgy fogad- Mai számunk 12 oldal.

Next