Budapesti Hírlap, 1889. február (9. évfolyam, 37-58. szám)
1889-02-14 / 45. szám
Budapest, 1889. IX. évfolyam 45. sz. Csütörtök, február 14. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 írt, félévre 7 írt, negyedévre Szerkesztetési és kiadóhivatal: IV. kalap utca 16. sz. 3 írt éskr., egy hóra írt 20 kr. 0 Hirdetések díjszabály szerint. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után Tálé napon is. Cskálfi József. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken & kr. Az uj fordulat. Budapest, febr. 13. A lélekzetvétel napja volt a mai nap. De a kormány gondoskodott immár ma délre oly meglepetésekről, melyektől újból levegőre van az embernek szüksége. Közrebocsáttattak a feleletek, melyeket a király adott a nála részvétben járt küldöttségeknek. Jól esik e feleletekből megtudnunk ő felsége lelki egyensúlyának kiválóságát. A király királyi bánatának nem enged magán annyi hatalmat, hogy midőn alattvalói részvételét fájdalmában megköszöni, egyszersmind ne intse p. o. a képviselőházat arra, hogy „ily válságos időben a helyzet követelményeinek megfelelő, bölcs és higgadt felfogással“ támogassa a korona szándékait „és kormányomat, mely teljes bizalmamat bírja.“ A főrendiház és a főváros enyhébb alakban aposztrofáltatnak. Kétségkívül nagy lelki megnyugvására fog szolgálni minden hű magyarnak a tudat, hogy királya erkölcsi világában megrendíthetetlenül áll a legborzasztóbb csapások ellenében is. Mikor a szívéhez vág a sors egészen közel, könyvein keresztül is kötelességére néz és vonagló ajkkal is, fogadván gyászos tisztelgőket, az ország dolgáról ejt szókat. Az ebben mellékes, hogy nem oly szókat, a minőket az ország ujongással fogadott volna. Végre is a magyar király, alkotmányos fejedelem s nyilatkozataiért nem ő a felelős, hanem a kormány. És a mi szabadelvű kormányunk ízlésének teljesen megfelel, hogy a feketével bevont trónról, egy gyászoló küldöttség előtt, reklámot csináltasson magának megrendült reputációja érdekében. Hazafi fájdalommal veszszük tudomásul,“hogy a kormány őfelségének még mindig teljes bizodalmát bírja s megkettőztetve látjuk ezzel abbeli kötelességünket, hogy minden módot felhasználjunk annak bizonyítására és egyébként is kiderítésére, hogy e kormány immár nem méltó a korona teljes bizodalmára. Mert a nemzet bizodalmát eljátszotta s nevében ma már illetéktelenül gyakorolja a hatalmát. Ennyit ezekről. A nap kérdése és kérdése a következő napoknak is a kormány befordulása tegnapi engedményeivel. A fordulat két szempontból bírálható: politikai szempontból és érdemileg. Politikailag fontos az, hogy a kormány ismételve tett ünnepies abbeli nyilatkozatok után, hogy nem engedhet, végre mégis engedett; fontos, hogy állását kötötte a sérelmes paragrafusokhoz és végre elvetette a szakaszokat, hogy megtarthassa állását; fontos abbeli kijelentése nyílt ülésben, hogy „senki annál többet (amennyi a §§-ban van) kieszközölni nem lenne képes“ és ime, ő maga eszközölt ki többet. Egy kormány, mely szavával, állásával, a képviselőházzal, országos érdekekkel ily könnyed és hazug játékot űz, egész teljességében csak egyet képvisel : a politikai erkölcstelenség integritását. Milliók, nemzedékek jó és rossz sorsa van e felületes, megfontolatlan, e gyermekes hétfejű sárkány lelkiismeretére bízva. A miniszterelnökben állása komolyságából csak egy van meg : a komoly ragaszkodás ez álláshoz. Lesújtó látvány, hogy neki úgy is jó volt a javaslat, amint volt, úgy is jó, amint van, csak ő állásában megmaradhasson. Valószínűleg egy harmadik mód is jó lenne,ha ő vihetné keresztül és semmire lenne jó, ami nála nélkül, vagy éppen ellenére jönne létre. Tetézi e visszás színváltozásait a modern státusférfiúi jellemeknek az a fenhéjázás, melylyel a fordulat tegnap a klubban bevezettetett. Nem az ellenzék kedvéért, nem is a tüntetők preszsziója alatt határozta el magát arra, engedmények kieszközlésére, hanem mivel saját pártjának voltak aggodalmai. Avagy ez aggodalmak nem voltak-e még kezdettől fogva ? Nem kényszerítettek-e a félénkebbek a névszerinti szavazásban való megaláztatásra, a bátrabbak a klubból való kilépésre, folyton a kabinetkérdés hangoztatásával ? Ha csak e pártot akarta megnyugtatni, mert nem nyugtatta meg, mielőtt megalázta s erkölcsileg megtörte ? S midőn már megtörte, mire való volt azt az impozáns 126 főnyi többséget és a hetyke kabinetkérdést meghazudtolni utólagos engedményekkel ? Hasztalan szépíti Tisza Kálmán a dolgot. Tudta, hogy e kérdésben nemcsak a házbeli ellenzékkel áll szemben, hanem szemben áll az egész nemzettel. Tudta, hogy a 126 csak parlamentárisan numerál, de erkölcsi súly nélkül lévén, nem ponderál. Csak formai igazságot mond tehát, amikor állítja, hogy nem az ellenzéknek s a tüntetőknek tesz engedményt. Az igazság az, hogy az ellenzéknek hálára kötelező hadjárata s a nemzet lelkiismeretének kitörése nélkül úgy leszavaztatta volna gyászos országházi masináját végig, mint ahogy sikerrel megkísértette egyszer. . Senki, aki az igazságot tiszteli, nem lehet elég vakmerő eltagadni, hogy a mi szerény’ engedmény Tisza Kálmán megfordulásában van, azt az ellenzékek zászlai alatt a nemzet csikarta ki a kormánytól. És a kérdés politikai kritikájához tartozik még az is, hogy kiemeljük: hova fajult a parlamentarizmus nálunk, holott egy minisztérium kabinetkérdéssel elsáncolt állásából kivettetvén, se szavához, se meggyőződéséhez, se alkotásához nem ragaszkodik, még a ténybeli igazságot is frázisok rongyaival iparkodik eltakarni, csupán, hogy állásában megmaradhasson. Ez pedig nem volna lehetséges, ha a parlamenti többség többsége az ország, a nemzet érdekeit féltené, nem pedig az állásokat, a pozíciót, az összeköttetéseket, a mandátumot és a jövedelmeket, melyek Tisza Kálmán miniszterségéhez hötyék, nem pedig a nemzet boldogulásához, a kérdés politikai részéhez tartozik még ez: a „Budapesti Hírlap“ jobb szerette volna, ha a 14. és 25. §§-ok módosítása teljesen megtagadtatik, mint szereti azt, ami bekövetkezett. A mozgalom, amely lezajlott, elenyészhetetlen nyomokat hagy a szívekben és az elmékben, de a kecsegtető jövőt, amelyet egy félsiker — mert megosztja a küzdőket, — csak távolabb tol ki tőlünk, közelebb hozza a teljes kudarc, mely fölháborítja vala az egész országot. Sokan rövidlátásból, sokan egyoldalúságból, sokan kishitűségből szeretnek kapni az engedményeken ; vannak, akiket természetes békeszeretetek csábít reá. De én azt mondom, vannak dolgok, amelyekben alkudni nem szabad, csak győzni vagy legyőzetni. A győzelem növeli az erkölcsöt, a legyőzetés megérleli a boszut. Az alku ellenben elpuhítja a lelket és csatára képtelenné teszi. Ez áll egy nemzet erkölcsi javairól, ez áll mindenek felett legfőbb erkölcsi jószágáról , nyelvéről. Egy faj vagy nemzet nyelve ellen támadna erőszakkal, mindig végzetes és hiú dolog. Mikor erővel germanizáltak bennünket, akkor lobogott fel leggyújtóbb erővel bennünk nyelvünk szeretete. Nem tanácslanám soha a magyar államférfiaknak az erőszakos magyarosítást. Azonban más az, egy nemzet nyelvének természetes jogait megvédelmezni. Aki ebben alkura lép, eladta nemzetét, eladta vérét, eladta szülője szerető szavát, melyen emberi ajka először dadogta: édesanyám, édesapám. És már a dolog érdemébe vág. A 25. paragrafus a következő hely- ■ zetet iktatja sor eHybe”: Magyarországon van egy állás, amelyre minden ma- gyarországi intelligens" (tanuló) fiatalember bizonyos kort érvén, pályázni is tartozik. Azonban csak úgy fogad- Mai számunk 12 oldal.