Budapesti Hírlap, 1889. április (9. évfolyam, 91-118. szám)

1889-04-17 / 106. szám

1889­. április 1T. BUDAPESTI HÍRLAP. (106. sz.) kint ötben Nyugat-Európa középhalandósága nagy városai mellé sorakozott.­­ Az 1886-dik év kedvezőtlen fordulata ismét annyira hátravetette városunkat, hogy e szomorú emlékezetű évben, va­lamint még 1887-ben is, Európának a nemzetközi statisztikában foglalt 56 nagy városa között az utolsó helyre jutottunk. Az 1888. évben Budapest az 54-ik helyen áll az 56 nagy város között. A Statisztikai Havi Füzetek ezt az el­szomorító eredményt nem annyira a saját állapo­taink rosszabbra fordulásának, mint inkább annak tulajdonítják, hogy a többi városokban az egészségi állapotok j­avulása gyorsabban halad, mint nálunk. Az egyes kerületek halandósági koefficienseit tekintve, azt találjuk, hogy a főváros nagyobb ha­landóságának oka nem annyira lokális, mint in­kább egyéni viszonyokban keresendő. A legvagyo­nosabb városrészekben: a bel- és Lipótvárosban ugyanis a halandósági koefficiens oly alacsony, mint az igen kedvező egészségügyi viszonyokat feltüntető angol vagy belga városokban; az I., II., VI. és VII. kerületek halandósági koefficienseik tekintetében a középhalandóságú nagyvárosok mellé sorakoznak, s igy csupán a részben, vagy túlnyomóan szegényebb nép által lakott Ó-Buda, Kőbánya, József- és Fe­rencvárosok tüntetnek föl határozottan magasnak nevezhető halandósági arányokat. IRODAIOM és MŰVÉSZET. Budapest, ápr. 16. „Az új Rómeó.“ Az operában ma este láttuk és hallottuk elő­ször Sztojanovits Jenő és Steiger Lajos hallétjét, Az új Rom­eo-t. Mindkét szerző magyar em­ber és testvérünk az újságírásban , helybeli lapok zenereferensei lévén. Az elfogulatlan, igaz és bölcs bíró tehát ma csakis a közönség lehetett és nem mi céhbeliek, a­kiket a munka és barátság szövetsége köt a kollégákhoz. Azt hiszszük, megmaradtunk az objektívség mellett, ha azt mondjuk, hogy a közön­sg nagyon kedvezően ítélte meg az újdonságot. A siker fényes volt, főképp betű szerint való értelmében, mert az opera még nem kölcsönzött ennyi fényt semmi hallétnek, beleszámítva magát az Excelsiort is. Renaissance-terem ragyogó, mély per­spektívája (egyike az opera legszebb díszleteinek), a szivárvány színeit percenként cserélgető hat mé­ter magas szökőkút a színpad fenekén, egy kilenc­ven elektromos lámpát csillogtató rengeteg lusztar (a­melyet szolid vésett­ réz munkája miatt megiri­gyelhetne minden szalon), sülyesztőből fölemelkedő óriás váza, eleven kariatidekkel, piros-zöld-sárga elektrom­fénynyel és egy szénaboglyányi Makart­­bokrétával, aztán minden, a­mit a lestöműteremmé magasodott szabóműhely selyemből, bársonyból és keleti szövetekből alkothat: kacér incroyable­ ruhák, okul a példán egy sem, a­mely pedig ott van, mellettük az őszh­ajú lemondás képében. Az már nem igen törődik az éggel, elég neki immár egy darab kenyér is. Eszembe jutnak a remekművek és azok írói s látom a csodás erővel megalkotott nagy szerepeket a vándormadarak vadszárnyai alatt. Ki tanítja meg őket arra a tudományra, mi adja meg nekik az ihletet, honnan veszik az erőt és bátorságot, hogy Learek, Hamletok s ezekhez hasonló nagyságok legyenek ?!.... Ezek, a kik a maguk színpadán szükségből épp úgy komikusok, mint tragikusok, de a kik az élet színpadán sokszor kényszerülnek együtt játszani a két szerepet s tragikomédiák hőseivé lenni ? ! . . . Mi vezetné más őket, mint a művészetért való rajongás, amit még akkor sem bírok el­ítélni, ha egy pályatévesztett élet törik is meg benne. Hadd törjek, hacsak legalább boldog volt általa. Pedig az volt, mert azt az örömet, ami a művészet imádásából és gyakorlásából születik, nem pótolja semmi, s akik a színpa­don egy óráig a mesék világában élhetnek , megenyhülnek a csinált fényűén is, melynek nincs melege. Thália vándorpapjai nemsokára szétreb­bennek megint a kerepesi útról; tarka csa­patjuk szerte szóródik: vége lesz a nagy ren­­dez-vousnak. Lombtalanok lesznek újra a fák, mire viszontlátjuk őket, akkorra talán egy-kettő hiányzik is majd közülük. Hisz a vándorma­daraknak is joguk van hozzá, hogy egyszer, valamikor, a föld felett, vagy a föld alatt, megpihenjenek. Bársony István: indus kosztümök, harlekinek és pierrotok sokasága, lengyel díszöltözetek, eredeti japán viseletért — nincs oly tág tüdő, a­mely mindezt egy lélekzetre el bírná mondani. Az opera új balletmestere, Mazzantini, kitűnően dolgozta ki az újdonság koreográfiai részét. Leleményesség, a színpadi szenzáció felfokozása a csoportok eredeti rendezésével, az evolúciók sok­félesége, a folytonos élénkség és a látnivalóknak folytonos crescendoja: ez a mi Mazzantinit igazi mesterré, az új balletet pedig az operának egy két­ségtelen vonzóerejévé teszik. Kár, hogy a szerzők kevésbbé jó librettisták, mint muzsikusok és meséül Hoffmann E. T. A. egy fantasztikus novelláját, a maioravőlegényt kérték kölcsön. Callot-féle modor­ban megírva még hagyján ez a démoni gunyu történet , de eltáncolva szinte sértő abszur­dum. A mai szkeptikus világban hinni akarunk , mi éppenséggel nem jámbor embe­rek és akár kob­urnus, akár balletcipő kop­jék a színpadon , lehetetlenségeket nem foga­dunk el. Egy kőnyomatú lap nyomán tegnap vadé mecummal szolgáltunk a mai est balletközönségé­­nek, hogy tudniillik meg lehessen érteni a történe­tet , de azért nem akadt ember, a­ki megértette volna : miképpen utasíthat vissza Stella kisasszonyt az okos ballerina, egy jól berendezett indiai utazót és miképpen vállalhat helyette vőlegényül egy otromba álarcú majmot. Szerencse, hogy a logika élességét mindnyá­junkban meglehetősen eltompította a fényes látvá­nyosság és a kelletes, fülbemászó, ízléssel és ké­szültséggel írott zene. A folyosón tüstént dudolás szár­­nyára kelt keringők, egy bájos gavette, egy szikrázó polka, szerelmes szentimentálisságú programm-mu­­zsikák, több orientálja stb. „Reminiszcenciák ! Kel­leténél jobb emlékező tehetség: Verdi, Gounod, sőt az aprók is !“ Csóválják sörényüket a hivatásos zené­szek, a­kik a térdükön zongorakivonattal ülnek a zsöly­­lyén. De mi közönség (mert mi is az voltunk ma) lát­­­tunk, hallottunk és a két fiatal újságíró-muzsikus győzött. Az előadást sokszor szakította meg nagy, örvendő taps és végül (ez az őszinteség legfonto­sabb bizonyítéka.) ott maradt a máskor oly siető publikum, háromszor-négyszer hívni ki a szerzőket, Mazzantini mestert és a rendezőt, azon munkás­­ruháján. Mazzantini különben jobb koreográfus, mint majom. (Mert ő ugrálta a négykezű vőlegényt.) Az öreg Klitschnigg, ez a nagy állatutánzó, ízléstelen­­ségek nélkül is százszor jobban tudta karakterizálni a Darwin ősemberét. A Mazzantini majmának főkép egy skatulya Zachori-porra van szüksége és sürgő­sen kívánatos, hogy ez már holnap is használtas­sák. Operai szereplésre méltatott simpánt köteles olvasni a Nem illik könyvecskét, a táncosok közül Müller Kati kisasszony tűnt ki és érdemlett sok tapsot. De pompásan működött közre a hallétnek egész csinos hada is, beleszámítva a nem csinost, az urakat tudniillik. Az újdonság előtt az Alvajáróban ragadta el a tömérdek közönséget Bianchi kisasszony, a­kit rég hallottunk ily szívből és ily nagy művészet­tel énekelni. * (A népszínházban) holnap d. e. 10 órakor tartják meg a „M­a­g­d­o­l­n­a“ főpróbáját. A darab J­á­s­z­a­y Mari és G. C­s­i­ll­a­g Teréz asszonyok vendégjátékával holnap este kerül színre a Fröbel fővárosi jótékony nőegyesület tavira. Az előadás bérleten kívül tartatván, a bérlők megmaradt jegyeit holnap a rendes nappali pénztárnál szintén el­adják. * (Főrangú színi előadások.) Az országos kisdedóvó-egyesület és az országos nőképző-egyesü­­let .javára a várszínházban május 10., 11. és 13. napján rendezendő előadások fölötte érdekeseknek ígérkeznek. A rendezés élén Tisza Kálmánné, Csáky Albinna és Teleki Sándorné grófnék állanak. Mind a három estén ugyanazon két víg­játék kerül előadásra, mely daraboknak érdekessé­gét emeli az a körülmény, hogy mindkettőt Csáky Albinna grófné fordította s ugyan ő fogja az egyik főszerepet is játszani. — Az egyik darab címe: „Periculum in mora.“ (Veszély'' van a késede­lemben); a másiké: „Telivér mexikói.“ A jó­tékony cél iránti tekintetből közreműködésü­ket ígérték: Csáky Albinné grófné, P­e­jachevich Tódor gr. és neje, szül. V­a­y Lilla bárónő, Csáky Natália grófné, Janko­­vich Ilona, Zichy Antal gr., B­o­­­z­a Pál gr., ifj. Batthyány Géza gr., N­á­d­a­y, a nemzeti színház tagja. Helyárak: földszinti és első emeleti páholy 25 frt; másoder­eleti páholy : 15 frt) földszinti zártszékek első sorban 5 frt, a többi sorok­ban 4 frt, 8 frt és 2 frt; első emeleti erkélyszék 5 frt. Az előadásokra szóló jegyekre előjegyzést elfo­gadnak a koronaherceg­ utcai és az Andrássy­ uton levő központi színházjegy iroda. * (A festészeti mesteriskola)ügyében Ben­­c­z­u­r Gyula úrtól, a mesteriskola igazgatójától, a következő levelet kaptuk: „Tisztelt szerkesztő úr ! A magyar képviselő­­ház közoktatási bizottságnak e hó 11-én tartott ülé­sében, a napilapokban megjelent tudósítások szerint Fenyvessy Ferenc képviselő úr, mint a művészi szakiskolák előadója, egy pár megjegyzést tett a vezetésem alatt álló intézetre vonatkozólag, me­lyekre e helyen reflektálni óhajtok. A budapesti mesteriskoláról szólva, azt hozta fel, hogy a mester­­iskola növendékei félreismerve ez intézet művészi hivatását, a művészet magasabb fejlesztése helyett „utóbbi időben fénykép utáni arcképfestészetre ad­ták magukat.“ Eltekintve e méltatlan vád alaptalan­ságától, mely közvetve reám is, mint ez intézet ve­zetőjére hárul, felszólalásra kizárólag tanítványaira érdeke és elfogultan megítélt működése késztet , mert Fenyvessy úr nyilatkozataiból azt­­ kell követ­keztetnem, hogy a mesteriskola működésének ered­ményéről kellőleg, vagy jobban mondva,­­ egyálta­lán tájékozva nincs. Ugyanis a mesteriskolának, mint a festőművészet legfőbb ápolójának, hivatás­szerű feladata abban áll, hogy a hazai fiatal tehetségeknek a festőművészet minden terén való kiképeztetését lehetővé tegye, hogy pe­dig e feladatának teljesen megfelelt, arról Fenyvessy Ferenc úr meggyőződhetett volna, ha előadói jelentésének megszerkesztése előtt a leg­utóbbi őszi tárlatokra visszagondol, vagy legalább is az azokról kiadott katalógusok alapozásának szen­tel némi időt. Ezekből azt a meggy­őződést szerez­hette volna, hogy a mesteriskolában úgy most, valamint a legutóbbi időben is működött fiatal mű­vészek a festőművészet minden ágára kiterjedő fel­adatokat oldtak meg. A­mi pedig az utóbbi időben kifejtett állítólagos egy­oldalú működést illeti, annak ellenkezőjéről Feny­vessy Ferenc úr meggyőződhe­tett volna, ha e nem oly távol eső intézet megte­kintésére időt szakít, annak beléletéről személyesen tudomást szerez és jelentésének idevonatkozó ré­szét az ez alkalommal szerzett személyes tapaszta­latokra fekteti. De minthogy ily látogatásról sem nekem, mint intézeti igazgatónak, sem tanítványaim­nak közvetlen tudomása nincs, az igazság és a mes­teriskola eddigi jó hírnevének fenntartása érdeké­ben annál is inkább szükségesnek tartottam e helyre­­igazítást, mert a személyesen szerzett tapasztalatok Fenyvessy Ferenc úr e fentebbi nyilatkozatának tart­hatatlanságát kétségtelenné tették volna.“ * (Holub Emil dr.,) az ismert afrikai utazó­ — mint már említettük — ápr. 29-én felolvasást fog tartani Délafrika kiválóbb néptörzseinek műveltségi állapotáról. A főváros e célra átengedte az új vá­rosháza dísztermét. A felolvasás célját Holub egy hozzánk írt levélben a következőkben adja elő : „Délafrikából visszatérve, szakadatlanul tar­tottam felolvasásokat, hogy gazdag gyűjteményeim kitömésére és preparálására a szükséges eszközöket beszerezhessem. A gyűjteményt ki fogom állítani. A kiállítás megnyitásáig a munkálatok bele kerülnek százhúszezer forintba. Bár az egész gyűjtemény — éppen úgy, mint az első afrikai utam gyűjtése — osztrák és magyar múzeumoknak és iskoláknak van szánva, eddig állami részről pénzbeli támogatásban nem részesültem s igy magamnak kell gondoskodni a kitömés és preparálás költségeiről. A gyűjtés fel­­dolgozatlanul is megér legkevesebb százötvenezer forintot. Első utazásom gyűjtése (1881—82-ik évben) feldolgozatlanul osztatott ki. Később tapasztaltam, hogy a rossz preparálás miatt sok tárgy elromlott. H­ogy ez ne ismétlődhessék, saját felügyeletem alatt fogják a második gyűjtést feldolgozni és szétosz­tani. Hy­formán a múzeumokat és iskolákat jelenté­keny költségtől kímélem meg. A kiállítás után az ajándékban része lesz majdnem minden városnak, a­melyben felolvasást tartottam, még­pedig a fel­olvasások tiszta jövedelmének arányában. Száz város közül (ennyiben tartottam felolvasást) Bécsben volt a legnagyobb tiszta jövedelem, aztán Zágrábban, Temesvárott, Brassóban, Prágában és Grácban. Bu­dapest jövedelmezőség dolgában a tizenötödik helyen áll, tényleg azonban, a lakosság szá­mát tekintve, egyike a legkisebb bevételekkel szereplő városoknak.­­* (Szépirodalmi újdonságok.) A következő új könyvek jelentek meg : Jó kedvemből. Humorost elbeszélések és életképek. Irta Kiséri Péter De­vnes. Kiadta Singer és Wolfner könyvkereskedése. Ára 1 frt 20 kr. — A ,,pénzes molnár" románca, irta A­b­o­n­y­i Lajos. Megjelent a Singer és Wolfner­­cég egyetemes regénytárában. Ára 50 kr. — A ma, holnap nélkül, regény egy kötetben,­­irta Kazár Emil, megjelent a Pallas kiadásában. Ára 60 kr. — Kunországból, elbeszélések, irta Mészáros Sán­dor, megjelent a Rudnyánszky-nyomda kiállításában, ira 1 frt. — Paris elemei, irta J­u­s­t­h Zsigmond, kiadta a Révai-testvérek cége, ára 1 frt. 9

Next