Budapesti Hírlap, 1889. június(9. évfolyam, 150-177. szám)
1889-06-01 / 150. szám
2 BUDAPESTi mm.AP. (150. sz.) 1889. Junius 1 szeesküvőket, Todorovits Pérát és társait, az emigrációban segélyezte, kitartotta és felhasználta, hogy a viszonyok fordultával ismét ügynökei legyenek hazájukban. Épp úgy tesz Bulgáriában, hol, midőn Cankov megbukott s igazán semmi pártja az országban nem volt, Oroszország mégis adott neki pénzt és dolgot s különféle missziókat bízott reá, hogy el ne merüljön. Benderev és Gruev, Sándor fejedelem árulói, társaikkal Oroszországba menekültek, ott minden jóban részesültek s ma is szolgálatára állnak Oroszországnak, hogy Bulgáriába betörjenek. De csak Natália királynét vegyük, a szeszélyes és ideges asszonyt, az eltaszitott hitvest, a számkivetett királynét, kit Németországból kiutasítottak, az orosz cár rendelkezésére bocsátotta palotáját s hivatalos fogadtatásokkal emelte tekintélyét, hogy legyen neki kezében egy fegyver, melyet felhasználhat, a mikor akar. Oroszország a keleten barátait a legkétségbeesettebb helyzetekben el nem hagyja s ezért vannak neki hű barátai s pártja mindenütt, mely az orosz diplomaták és ügynökök intéseit követi. Ellenben Ausztria-Magyarország, ime, ugyefogyottan nézi, hogyan ütik, verik és gyilkolják a szerb kormány emberei párthiveit, köztük Garasanint, a legokosabb szerb államférfiak egyikét, azt, ki soha Oroszországgal nem tartott és soha monarchiánktól el nem pártolt. Miután élve maradt, elfogják s megölni nem fogják, hanem biróilag el fogják ítélni, mint gyilkost s fegyházba küldik. Másokkal másként végeznek, a kivel hogy lehet. Ezzel megsemmisítik hosszú évtizedekre monarchiánk befolyását Szerbiában. És a mi külügyminisztériumunk nem talál okot és szavakat, hogy ez ellen óvást emeljen, hogy az üldözötteknek védelmére keljen, hogy őket pártfogásából biztosítsa, hogy a szerb régenseket és minisztereket felelőssé tegye és megfenyegesse. Mindössze is Hengelni a 11 er úr kijelenti, hogy elmegy Belgrádból, ha őt és hivatalát inzultálnák. Ki bánná Szerbiában, ha összepakolna? Hisz éppen ezt akarják elérni, csak még most nem, egy kicsit később. Demonstrálva van tehát egész keleten, mirgy Ausztria-Magyarországra támaszkodni, benne bizni, nem lehet senkinek s hogy mindenki bolond, ki velünk tart, mert, ez nemcsak életveszélyes, de háládatlan politika, mely még csak elismerést sem talál Bécsben és Budapesten a kormánykörökben. Mert hiszen külügyminiszterünk, valamint a magyar kormány férfiai azt tartják, hogy mindaz, ami Belgrádban és Szerbiában történik, eme szomszédállam belügye, melyhez semmi közünk nincs, de sőt a külügyminisztérium félhivatalos lapja, a Politische Correspondenz, Risztics úr félhivatalos levelezéseinek ad helyet s az összes félhivatalos sajtó Bécsben és Budapesten a legfilozofikusabb rezignáció hangján ir a belgrádi eseményekről. Nem tenni semmit , nem foglalni állást , kitérni a kérdések elöl s elhalasztani a megoldást: valóban kényelmes s a legolcsóbb politika a világon. Ezt követik Kálnokz, Tisza és Taaffe s kétségkívül igen meg vannak elégedve önmagukkal. A kvietizmus békepolitikája ez, olyan, mint Dobzse Lászlóé, ki szintén a nem bánom elvét követte , hagyta a keleti veszedelmet tornyosulni. Csodálkozunk rajta, hogy a magyar képviselőházban sem akadt idáig párt vagy férfiú, ki megkérdezné Tiszától : mi a kormánynak keleti politikája ? Budapest, máj. 31. A képviselőhöz ma Péchy Tamás elnöklete alatt ülést tartott. Az elnök bemutatta Győrmegye feliratát a vármegyék javadalmazása tárgyában, továbbá több tanító testület kérvényét a nyugdíjügyben. Szathmáry György beterjesztette a közoktatásügyi bizottság jelentését a katonahöteles tanárjelölteknek, jog- és orvostanhallgatóknak adandó kedvezményekről. Bezerédj Viktor beterjesztette a 21-es bizottság jelentését a közutakról és vámokról szóló törvényjavaslat tárgyában. Viss Imre beterjesztette a pénzügyi bizottság jelentését az 1887-iki költségvetési törvényjavaslatról, továbbá a Budapest főváros által fölveendő kölcsön bélyegét adómentességérül szóló javaslat tárgyában. Ezután az 1887. évi záró számadásokat tárgyalták. Földváry Miklós előadó kérte a házat a felmentés megadására. Madarász József megtámadta a 6 milliós túlkiadást. Rakovszky István a zárószámadási bizottság szigorú ellenőrzését bizonyította, Wekerle Sándor pénzügyminiszter pedig a túlkiadások okait és elkerülhetetlenségét magyarázta. Koránszky Nándor megadta a kormánynak a felmentést, mert a helyzetben javulást lát, bár azt elégnek még nem tartja és a fillérekig menő takarékosságot ajánl. Ezzel a többség megadta a kormánynak a felmentést Következett volna a nemzetközi fulcsera-egyezség becikkelyezéséről szóló javaslat tárgyalása. De először nem volt szakelőadó. Perlaky Elek vállalkozott az előadói tisztségre, de — előadói beszéd nélkül. Ez ellen Herman Ottó és Madarász József óvást emelt, annál inkább, mert a szakminiszter és a szakállamtitkár nem volt jelen. A törvényjavalat tárgyalását el kellett halasztani. A ház holnap d. e. 10 órakor ülést tart. Az ülés tárgya: a cheque- és clearing-forgalom, a csáktornya-akki vasút, a honvédelmi palota kiépítésének költségei, a nemzetközi filloxéraegyezség kiegészítése, a magyar földhitelintézet által engedélyezendő vízszabályozási és talajjavítási kölcsönök ügye. Az ülés végén az igazságügyminiszter fog válaszolni Csatár Zsigmond interpellációjára a naszódvidéki erdők tárgyában. A delegációk egybehívásának napja június 2- re tűzetett ki. A főrendiház, mivel a delegációk összehívásának határideje június 2- re állapíttatott meg, a különböző törvényjavaslatok érdemleges tárgyalásait nyilvános ülésekben csak június 12-én fogja megkezdeni. Képviselő-választás: Nyírbátorról jelentik lapunknak táviratban . A nyírbátori választókerületben, ezernél több választó jelenlétében, Czencsy Albert földbirtokos fia. — Hát nagysád nem megy többé férjhez soha? — Nagyon jó volt az első férjem . .. félek ! — feleség. — Én meg attól félnék : nem lesz jó az első feleségem ! — Oly keveset tart a nőkről, Hamvas úr ? — Sőt inkább : oly sokat, hogy nem akarok, vagy nem akarnék csalódni. Mert a csalódás után nincs vigasztalás . . . Valamint a derékban ketté tört jegenyefát nem lehet spanyolviaszszal összeragasztani, úgy a szívbeli csalódásra sincs hegesztő tapasz ! Megható hasonlatom nagyon megtetszhetett a szép özvegynek, mert úgy rám nézett ragyogó szemeivel, mintha mondani akarta volna : „Ebben az emberben van szív !“ úgy elgondolkoztam . Hogy ha most hirtelen megkérném a kezét, milyen színdarab lenne ebből a fekete kávé készítésből. Komédia vagy tragédia ! Egy kézcsók, rövid bucsuzás és vége. . . . Mindenki indul a maga dolga után. Milyen balsors, hogy én már senkit sem szerethetek, — mert vén vagyok ! — s engem sem szerethet senki. Sajnálj ! . . . Barátod Andor. III. És mégis, a múltkori ebéd után, az a pulykapecsenye, az a pezsgő, az a fekete kávé — mely olyan jól esett — végzetes lehet. Hiába gondolok a derekában ketté törhető jegenyefára, meg a spanyolviaszra, nem tudok kitérni az elöl a Bérczi Gábor honvédőrnagy elől (ki pedig már nincsen is a világon !). Igen, barátom, ez a hős kísért folytonosan, kinek bátorsága volt, nemcsak az ellenséggel szembeszállni, hanem Maros Amália pártáját is fölcserélte a főkötővel . . . Mindig előttem lebeg, mégis a feleségét látom mindenütt : színházban, templomban, kiállításon, még a múzeumban is (hova pedig éppenséggel nem való !) Csakis őt látom — de nem képzeletben ám, mint a poéták szokták, hanem valósággal, a maga szépségében. Ha ránézek és barátságosan üdvözlöm, már látom az ötvenhat éves őrnagyot, amint Amáliát az oltárhoz vezeti ... Az az ember tetszik nekem ! . . . Annak az embernek volt bizalma! ... És én harmincöt éves férfiú?... Én gyáva vagyok . . . Pardon ! . .. Csak voltam. Képzeld , tegnap meglátom a szép özvegyet, kérem , engedje meg, hogy elkísérhessem. Megengedi. . . Én kísérem, kisérem , el vagyunk foglalva, a legérdekesebb dolgokról beszélgetünk (a görög grammatikára nem is gondoltam) és egy kiálló köbe megbotlunk és a szép özvegy el is bukott. Fölemeltem a földről, miközben hevesen szivembe nyilatt ; azt gondoltam, megsértette a lábát. — Szabad karját kérnem,asszonyom? — Nappal ? . . . Az nem lehet ! Ugyan, kérem, ki látott szegény zongoratanítónőket karonfogva menni az órára ? — szólt . — Kezdjük meg mi ! — mondom komolyan. — Bocsánat , még férj és feleségnek gondolnának ! — Nos ? — kérelem egy görög nyelvtanárnál szokatlan élénkséggel. — Uram ! Hisz ön csak a karomat kérte, nem a kezemet ? — viszonzá nevetve Amália. — S ha a kezét kérném ? — Akkor azt mondanám önnek, tanár úr, hogy . . . — Hogy ? — Az utcán nem szokás senki kezét megkérni ! — S ha én meglátogatnám lakásán és ott térden állva ismételném kérelmemet s megváltanám, hogy már azt hittem, sohsem fogok szeretni és ime , kegyed megtanított a hitre, reményre és szeretetre, szóljon : akar-e imádott feleségem lenni ? — Akkor azt mondanám önnek . . . — Mondaná ? — Bennem nem fog csalódni és a széttört jegenyefát nem kell majd spanyolviaszszal összeragasztani, mert a jegenyefa nem fog széttörni .... Most adieu, éppen a lakás előtt vagyunk, hol órát kell adnom. — Tehát holnap, ha megengedi? — Elvárom. — Angyal!! Kézcsók és a szép özvegy eltűnt a kapu alatt. Te! Nem is képzeled, mennyire szeretem legújabban az aranyműveseket, kik a jegygyűrűket készítik . . . No, meg azt az öreg vitéz Bérczi Gábort is szeretem, aki oly szives volt és meghalt, Andor. Szépfaludi ö. F.hatok, vetve. Kedves barátom ! Irigyeltem mindig a te házas életedet; de, amint tudod, lemondtam a gondolatról is, hogy magára megházasodjam. Olyat, mint a te Matildod, ki karcsú, magas termetével, ragyogó kék szemével, melynél az isten ege sem tisztább, imponál a hölgyeknek is, szivjóságával pedig a családi életet paradicsommá változtatja. . . .ilyet úgy sem talál-