Budapesti Hírlap, 1889. augusztus (9. évfolyam, 209-239. szám)
1889-08-02 / 210. szám
Budapest, 1889. IX. évfolyam 210. 1 2. Péntek, augusztus 2 Előruítís; árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap utca 16. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. AZ. Előléptetés. Budapest, aug. 1. Mi lehet Fejérváryból, a honvédelmi miniszterből ? Közös hadügyminiszter lehet belőle. Az lesz nemsokára, ezt írják Bécsből. Nenn kételkedünk a hir valóságában. A véderővitánál szerzett érdemeinek jutalmát veszi, így van ez nálunk régóta : ki Bécsnek szolgál a magyarok ellen, nem szokott elmaradni jutalma soha. Különben Fejérváry kinevezésének közös hadügyminiszterré*.. .„Oiyg£.dünk. Először azért, hogy innen elmegy, azután azért, hogy oda jön. Mert miután Fejérváry Budapesten jó osztrák, reméljük, hogy Bécsben jó magyar lesz. A honvédség élére olyan feketesárga minisztert nem szeretünk, mert hogyan szeresse az a mi nemzeti szín zászlóinkat ? A mi magyar honvédségünk fejének az olyan cseppentett német, kinek a német szó jobban esik, ha hallja s ki szerint nem művelt ember a magyar, ha nincs élnémetesedve, nem való. Ellenben a közös hadseregben jobban nem germanizálhat s eleget tud magyarul, hogy a delegációban egyszer már magyarul is beszélhessünk a hadügyminiszterrel , akkor tán jobban megért, mert hogy németül beszéltünk, idáig soha bennünket meg nem értett egy sem. Fejérváry, ki honvédelmi miniszternek soha fölfogni képes nem volt, hogy ő felelős, alkotmányos, parlamentáris, magyar miniszter, Bécsben, a közös hadügyminisztérium élére állítva, jobban megfelelhet a követelményeknek, mert abban az állásban kevesebb alkotmányos és magyar érzék kívántatik s ennyivel talán bír. Nem mintha megszerette volna az alkotmányos szabadságot Magyarországon, hanem valami kevés ragadt rá belőle s megtanulta a véderő vitában ismerni a törvény szentségét s a nemzeti érzés hatalmát, úgyszintén, hogy a kormány abszolutizmusának a kaszárnyán kívül határai vannak, melyeket büntetlenül átlépni nálunk nem szabad. Eszünkbe se jut hinni, vagy állítani, hogy Fejérváry az alkotmányosság iránt rokonszenvet érez, sőt ennek ellenkezőjéről vagyunk meggyőződve, arról, hogy a véderővitában reakcionárius hajlamai nem gyengültek, sőt megerősödtek. Haragot és lenézést árult el minden felszólalása s katonás őszinteséggel vallotta be, mennyire visszatetsző előtte a parlament befolyása a katonai ügyekben s ötletekben gazdag szelleme csak gúnyt talált fegyverül az ellenzék hatalmas érveivel szemben. Elfogni és becsukatni az egész ellenzéket, lett volna alkalmasint a legjobb politika, Fejérváry felfogása szerint. Ámde sokkal okosabb ember a honvédelmi miniszter, semhogy a politikai közéletben hosszú évekig folytatott szereplése nyomtalanul és tanulságok nélkül maradhatott volna emlékezetében. Erős ítélőképessége ma már hevesebben bírálja meg a monarchia és a hadsereg viszonyait az alkotmányosságban s a magyar nemzet viszonyát a közös hadsereghez, mint a többi osztrák generális, kiknek a dualizmus és parlamentarizmus csak szörnyűség. Fejérvárynak sem tetszenek ezek, de tapasztalásból tudja, hogy tényezők, melyekkel számolni kell s hogy Magyarország nélkül Ausztriát képzelni és fenntartani nem lehet. Magyarországot pedig hűségben tartani legjobban akként lehet, ha alkotmányossága nem sértetik s magyarságának engedmények létetnek a hadseregben. Fejérváry látta, hallotta és meggyőződött róla,” hogy a függetlenségi párt Magyarországon elő, mely terjed s a külön magyar hadsereget követeli, mely követelés a hadsereg közösségére annál veszélyesebb, minél exkluzívabb osztrák és német esereg s minél elégületlenebb a magyar nemzet, mert sérelmei a közös hadseregben nem orvosoltatnak, hogy tehát elkerülje a válságot a hadszervezetben és hogy megnyugtassa a kedélyeket, melyek a véderővita következtében Magyarországot izgalomban tartják. Fejérváry, mint közös hadügyminiszter, politikai miszsziót teljesíthet abban az irányban, amelyben látjuk, hogy Albrecht főherceg is a magyarokhoz közeledni kiván, itt utazgat s mindenütt magyarul beszél. Meglehet, hogy a közelgő háborúnak szele okozza e változást s Fejérváryt is azért viszik föl Bécsbe, mert adminisztratív talentumát és magyar születését becsesnek tartják, ha háborúnk lenne. Bármi legyen azonban oka a bécsi katonai körök ez időszerint enyhébb viselkedésének Magyarországgal szemben, nekünk feladatunk a helyzet előnyeit felhasználni s ha Fejérváry bécsi hadügyminiszter lesz, tőle jogos igényeinknek kielégítését követelni. Ne számítsunk e katonás természetnél arra, hogy e nemzeti álláspontunkat elfogadja s igyekezni fog a magyaroknak csak azt is megadni, amit a szabadelvűpártiak jogosult követelésnek elismernek. Egyáltalában Fejérváry nem szokott ,,engedni“, mert szeret hadakozni s elve nem engedni. Hanem saját belátása rá fogja az vinni, ha ugyan már is rá nem vitte, hogy tanácsos „őfelsége legmagasabb szabad elhatározásából“ némely változtatásokat és módosításokat tenni az eddigi osztrák-német rendszeren és gyakorlaton. Egy kissé tehát reméljük, hogy Fejérváry bécsi hadügyminisztersége nemzetünknek előnyös lesz s kerülni fog nemzeti ellentétbe jutni a magyarokkal. Hogy kinevezik: ez a király bizodalma. Hogy tőlünk szívesen elmegy, nem titkolta a képviselőházban, mert Fejérváry szereti a csatát a szabadban, de nem a teremben. Azt hittük, hadparancsnok lesz; nem gondoltuk, hogy Bauer oly hamar visszalépjen. De Bauer, ki jó és okos ember, nem miniszternek való, s ezt hamar belátta maga is, azok is, kik a hadügyminisztereket választják. Békében kétségkívül Bauer megfelelt volna, de háború esetére erélye talán ki nem futja. Fiatalabb, tevékenyebb, a közigazgatásban gyakorlottabb erő kell oda s ezt Fejérváryban megtalálták. De Fejérváry távozásának egyéni szempontból még egy oka lehet s ez a Tisza-kabinet rekonstrukciója, a véderővita után Fejérváry maradjon? Abszurdum, hogy a földmivelési miniszter menesztetett s a honvédelmi miniszter megmaradt. Ámde a kabinetben nem erőnek maradt meg, hanem gyengeségnek. A nemzeti közfelháborodás ugyan Tisza Kálmán ellen fordult, mert Fejérvárytól úgy sem várt senki egyebet, de mégis Fejérváry állandó jele és emléke a minisztériumban a nemzet legyőzetésének s tehát egyik népszerűtlen faktor a rekonstruált kabinetben. Ez se neki, se társainak nem lehet kedves s igy inkább megválnak egymástól barátságosan. S mivel kilökni Fejérváryt nem lehet, fölfelé taszítják. Ezt természetesen nagyon szívesen veszi, mert bizton igen szeret Bécsben lakni és hadügyminiszter lenni, ami előtte több, mint ha magyar miniszterelnök volna. Valóban különös ez a rekonstrukció : egymásután potyognak, ki a régi miniszterek a kabinetből s neveztetnek ki helyükbe újak, míg végre maga Tisza Kálmán is kipottyan. Meglesz nemsokára ez is. Hogy ki legyen Fejérváry utódja a honvédelmi miniszterségben, az iránt mindent összevetve könnyű lenne határozni. Ho 11 ,án Ernő altábornagy, nemcsak katonai rangjára, hanem parlamentáris múltjára a honvédség körül, ennek keletkezése percétől tett szolgálataira, alkotmányos és magyar jellemére, szónoki és szakbeli képzettségére, pártállására s a főrendiházban tartott utolsó beszédjére való vonatkozással, egészen az az ember, kit a kormánynak keresnie kell, ha alkalmas államférfiút akar e hely betöltésére kapni, olyat, ki nemcsak a király bizalmát bírja, hanem a magyar közvélemény által is szívesen fogadtatnék. Itforszámunk 12 oldal.