Budapesti Hírlap, 1889. augusztus (9. évfolyam, 209-239. szám)

1889-08-02 / 210. szám

Budapest, 1889. IX. évfolyam 210. 1 2. Péntek, augusztus 2 Előru­­ítís; árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Kalap­ utca 16. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. AZ. Előléptetés. Budapest, aug. 1. Mi lehet Fejérváryból, a honvédelmi miniszterből ? Közös had­ügyminiszter lehet belőle. Az lesz nem­sokára, ezt írják Bécsből. Nenn kételkedünk a hir valóságá­ban. A véderővitánál szerzett érdemei­nek jutalmát veszi, így van ez nálunk régóta : ki Bécsnek szolgál a magyarok ellen, nem szokott elmaradni jutalma soha. Különben Fejérváry kinevezésének közös hadügyminiszterré*.. .„Oiyg£.dünk. Először azért, hogy innen elmegy, az­után azért, hogy oda jön. Mert mi­után Fejérváry Budapesten jó osztrák, reméljük, hogy Bécsben jó magyar lesz. A honvédség élére olyan feketesárga minisztert nem szeretünk, mert hogyan szeresse az a mi nemzeti szín zászlóin­kat ? A mi magyar honvédségünk fejé­nek az olyan cseppentett német, kinek a német szó jobban esik, ha hallja s ki szerint nem művelt ember a ma­gyar, ha nincs élném­etesed­ve, nem való. Ellenben a közös hadseregben jobban nem germanizálhat s eleget tud magyarul, hogy a delegációban egyszer már magyarul is beszélhessünk a had­ügyminiszterrel , akkor tán jobban meg­ért, mert hogy németül beszéltünk, idáig soha bennünket meg nem értett egy sem. Fejérváry, ki honvédelmi miniszter­nek soha fölfogni képes nem volt, hogy ő­ felelős, alkotmányos, parlamen­táris, magyar miniszter, Bécsben, a kö­zös hadügyminisztérium élére állítva, jobban megfelelhet a követelmények­nek, mert abban az állásban kevesebb alkotmányos és magyar érzék kívánta­tik s ennyivel talán bír. Nem­ mintha megszerette volna az alkotmányos sza­badságot Magyarországon, hanem va­lami kevés ragadt rá belőle s megta­nulta a véderő vitában ismerni a tör­vény szentségét s a nemzeti érzés ha­talmát, úgyszintén, hogy a kormány abszolutizmusának a kaszárnyán kívül határai vannak, melyeket büntetlenül átlépni nálunk nem szabad. Eszünkbe se jut hinni, vagy állítani, hogy Fejérváry az alkotmányosság iránt rokonszenvet érez, sőt ennek ellenkezőjéről vagyunk meggyőződve, arról, hogy a véderővitában reakcionárius hajlamai nem gyengültek, sőt megerősödtek. Haragot és lenézést árult el minden felszólalása s katonás őszinteséggel vallotta be, mennyire visszatetsző előtte a parlament befolyása a katonai ügyekben s ötletekben gaz­dag szelleme csak gúnyt talált fegyve­rül az ellenzék hatalmas érveivel szem­ben. Elfogni és becsukatni az egész ellenzéket, lett volna alkalmasint a leg­jobb politika, Fejérváry felfogása sze­rint. Ámde sokkal okosabb ember a honvédelmi miniszter, semhogy a poli­tikai közéletben hosszú évekig folytatott szereplése nyomtalanul és tanulságok nélkül maradhatott volna emlékezeté­ben. Erős ítélő­képessége ma már he­vesebben bírálja meg a monarchia és a hadsereg viszonyait az alkotmányosság­ban s a magyar nemzet viszonyát a közös hadsereghez, mint a többi osztrák generális, kiknek a dualizmus és parla­­mentarizmus csak szörnyűség. Fejérvá­­rynak sem tetszenek ezek, de tapaszta­lásból tudja, hogy tényezők, melyekkel számolni kell s hogy Magyarország nélkül Ausztriát képzelni és fenntartani nem lehet. Magyarországot pedig hű­ségben tartani legjobban akként lehet, ha alkotmányossága nem sértetik s ma­gyarságának engedmények létetnek a hadseregben. Fejérváry látta, hallotta és meggyőződött róla,” h­ogy a független­ségi párt Magyarországon elő, mely ter­jed s a külön magyar hadsereget köve­teli, mely követelés a hadsereg közös­ségére annál veszélyesebb, minél exklu­zívabb osztrák és német e­sereg s mi­nél elégületlenebb a magyar nemzet, mert sérelmei a közös hadseregben nem orvosoltatnak, hogy tehát elkerülje a válságot a hadszervezetben és hogy megnyugtassa a kedélyeket, melyek a véderővita következtében Magyarorszá­got izgalomban tartják. Fejérváry, mint közös hadügyminiszter, politikai misz­­sziót teljesíthet abban az irányban, a­melyben látjuk, hogy Albrecht fő­herceg is a magyarokhoz közeledni ki­­ván, itt utazgat s mindenütt magyarul beszél. Meglehet, hogy a közelgő hábo­rúnak szele okozza e változást s Fejér­váry­t is azért viszik föl Bécsbe, mert adminisztratív talentumát és magyar születését becsesnek tartják, ha hábo­rúnk lenne. Bármi legyen azonban oka a bécsi katonai körök ez időszerint enyhébb vi­selkedésének Magyarországgal szemben, nekünk feladatunk a helyzet előnyeit felhasználni s ha Fejérváry bécsi had­ügyminiszter lesz, tőle jogos igényeink­nek kielégítését követelni. Ne számít­sunk e katonás természetnél arra, hogy e nemzeti álláspontunkat elfogadja s igyekezni fog a magyaroknak csak azt is megadni, a­mit a szabadelvűpártiak jogosult követelésnek elismernek. Egy­általában Fejérváry nem szokott ,,en­gedni“, mert szeret hadakozni s elve nem engedni. Hanem saját belátása rá fogja az vinni, ha ugyan már is rá nem vitte, hogy tanácsos „ő­felsége legma­gasabb szabad elhatározásából“ némely változtatásokat és módosításokat tenni az eddigi osztrák-német rendszeren és gyakorlaton. Egy kissé tehát remél­jük, hogy Fejérváry bécsi hadügymi­­nisztersége nemzetünknek előnyös lesz s kerülni fog nemzeti ellentétbe jutni a magyarokkal. Hogy kinevezik: ez a király bizo­dalma. Hogy tőlünk szívesen elmegy, nem titkolta a képviselőházban, mert Fejérváry szereti a csatát a szabadban, de nem a teremben. Azt hittük, had­parancsnok lesz; nem gondoltuk, hogy Bauer oly hamar visszalépjen. De Bauer, ki jó és okos ember, nem mi­niszternek való, s ezt hamar belátta maga is, azok is, kik a hadügyminisz­tereket választják. Békében kétségkívül Bauer megfelelt volna, de háború ese­tére erélye talán ki nem futja. Fiata­labb, tevékenyebb, a közigazgatásban gyakorlottabb erő kell oda s ezt Fejér­­váryban megtalálták. De Fejérváry távozásának egyéni szempontból még egy oka lehet s ez­­ a Tisza-kabinet rekonstrukciója, a­ véderővita után Fejérváry maradjon? Abszurdum, hogy a földmivelési minisz­ter menesztetett s a honvédelmi minisz­ter megmaradt. Ámde a kabinet­ben nem erőnek maradt meg, ha­nem gyengeségnek. A nemzeti köz­felháborodás ugyan Tisza Kálmán ellen fordult, mert Fejérváry­tól úgy sem várt­ senki egyebet, de mégis Fe­jérváry állandó jele és emléke a minisz­tériumban a nemzet legyőzetésének s tehát egyik népszerűtlen faktor a re­konstruált kabinetben. Ez se neki, se társainak nem lehet kedves s igy in­kább megválnak egymástól barátságo­san. S mivel kilökni Fejérváryt nem le­het, fölfelé taszítják. Ezt­­ természete­sen nagyon szívesen veszi, mert bizton igen szeret Bécsben lakni és hadügy­miniszter lenni, a­mi előtte több, mint ha magyar miniszterelnök volna. Valóban különös ez a rekonstruk­ció : egymásután potyognak, ki a régi miniszterek a kabinetből s neveztetnek ki helyükbe újak, míg végre maga Tisza Kálmán is kipottyan. Meglesz nemso­kára ez is. Hogy ki legyen Fejérváry utódja a honvédelmi miniszterségben, az iránt mindent összevetve könnyű lenne határozni. H­o 11 ,á­n Ernő altá­bornagy, nemcsak katonai rangjára, ha­nem parlamentáris múltjára a honvéd­ség körül, ennek keletkezése percétől tett szolgálataira, alkotmányos és ma­gyar jellemére, szónoki és szakbeli kép­zettségére, pártállására s a főrendiház­ban tartott utolsó beszédjére való vo­natkozással, egészen az az ember, kit a kormánynak keresnie kell, ha alkal­mas államférfiút akar e hely betölté­sére kapni, olyat, ki nemcsak a király bizalmát bírja, hanem a magyar köz­vélemény által is szívesen fogadtatnék. Itfor­számunk 12 oldal.

Next