Budapesti Hírlap, 1889. szeptember (9. évfolyam, 240-269. szám)
1889-09-12 / 251. szám
n nem készpénzt sikkasztanak a közhivatalnokok, hanem a polgárok jogait, érdekeit, erkölcseit sikkasztják el. Megesik, hogy Kókán pere egy másikat fog szülni. A szerencsétlen sikkasztó nevében védője, Polónyi Géza, ma följelentést tett a vállalás hevében ama vádakra nézve, melyeket Kókán saját védelmére mások ellen az utolsó órában támasztott. Mi egy második pert nem óhajtanánk , de nagyon kívánatosnak tartanók, ha mindazok, akiknek nevét Kókán a maga perébe belekeverni jónak látja, a folyó tárgyaláson tanuképen megjelennének s a fölkeltett gyanút felvilágosításukkal eloszlatnák. Kókán ülni fog, 25 ezer forint erejéig a saját vallomása alapján. Kérdés: a többiért is ő ül-e illetékesen és kérdés, hogy enyhít-e helyzetén, vagy pedig súlyosbít, amikor tisztátalan ügyébe olyanokat von be, mint érdekletteket, akik, midőn őt elejtették s a bírói eljárás útjára bocsátották, nyilván készen voltak arra, hogy általa támadtatni fognak. Az illetők, mint országos hivatalnokok gyanusittatnak s igy a magok érdekének és közmoráléinak tesznek eleget, ha a gyanakvásra hajló közvéleménynyel szemben percet sem késve, iparkodnak az ügy tisztázásához járulni. Ezt nem tehetik hathatósabban, mint hogy ha tanuknak jelentkeznek. Királykoronázás Csehországban. A Lembergben megjelenő Przeglaud bécsi levelezője, ki közel áll a konzervatív lengyelek vezéreihez és a kormánykörökhöz, azt újságolja, hogy Csehország helytartójának, Thun grófnak, az a missziója, hogy a békebontó ifjú cseheket, mint politikailag beszámíthatatlan és szinte kártékony elemet, az állam és az ország érdekében elnyomja. Ezekkel szemben az a csehek hazafias és politikailag érett pártot képeznek, kik szintén kívánják a királykoronázást. Ez nagy győzelme lenne a cseheknek, a csehországi németeknek pedig kárt nem okozna. Épp ezért Thun gróf és a többi csehországi konzervatív németek nem ellenzik a koronázást. A levelező azután egy merész tervvel áll elő s ez az, hogy Csehország, Morvaország és Szilézia egy szerves egészszé egyesi 11 esdék, minden alkotmánymódosítás nélkül, egyesegyedül csak a komplikált parlamenti apparátus egyszerűsítése végett. Ez az egyesítés sem állami, sem dinasztikus érdekbe nem ütköznek , mert Magyarország érdekszféráját sem érintené, a levelező úgy véli, hogy a magyaroknak nincs i3 joguk ebbe a kérdésbe beleavatkozni. Budapest, szept. 11. Tisza Kálmán választói előtt. A miniszterelnök, ki e hó 11-én Budapestre érkezik, 20-én leutazik Nagyváradra, hogy ott választói előtt beszéljen. Ez alkalommal a miniszterelnök többek közt a közigazgatási reformról is fog nyilatkozni. A tüzérség szaporítása. A Reichsuehr jelentése szerint a tábori tüzérség ismét szaporíttatni fog és ennek következtében a hadügyi költségvetés is meg fog nőni újra. A technikai és adminisztratív katonai bizottság ugyanis egy 12 centiméteres vetőágyút konstruált; minden tüzérségi dandárhoz egyelőre egy, négyvetőágyúból és négy lőszeres kocsiból álló üteg fog beosztatni. A tábori tüzérség állománya tehát 14 vetőágyú-üteggel, vagyis14 ágyúval és ö1 lőszeres kocsival, 50 katonatisztel, 1000 emberrel és 800 lóval fog szaporodni.gen, akik parádés szobáikat, melyekre nincs mindennap szükség, rendelkezésére bocsátottak a bizottságnak, de viszont igen sokan úgy bátorkodtak okoskodni, hogy ők egyszer már leszolgálták azt, a mivel a vendégszeretetnek és a város reputációjának tartoztak s különben is annyi közük van a tűzoltók országos kongresszusához, mint a sárbogárdi kisbirónak ez angol külügyi politikához. Van egy üveg orvosunk, aki húsz esztendő óta járogat a himlőoltást ellenző doktorok kongresszusaira s ezen a réren megfordult már a világnak csaknem valamennyi fővárosában. Hát ez a jó öreg is azok közt volt, akik nem akartak ajtót zárni a vendégek előtt s azzal agitált a városban, hogy vele, mióta efféle sokadalmakra jár, még a fogpiszkálót is megfizettették mindenütt. Így történt aztán, hogy a tűzoltókat nagyon bajos volt elszállásolni, amikor bevonultak a hatalmas diadalkapun, melyet a város emeltetett tiszteletükre. Hanem azért födél alá kerültek mindannyian, s a legnagyobb rendben ment végbe a kongresszus is. A mi jó népünk tőle telhető lelkesedéssel ünnepelte a mindenfelől összesereglett daliákat; nem volt hiány lakomákban s természetesen fölköszöntőkben sem. És most, mikor már rég elfeledték nálunk a kétnapos ünnepséget minden zajával és fényével együtt, innen is, onnan is hallatszik a panasz, hogy az én derék városom csúffá tette a saját reputációját és csorbát ejtett a magyar vendégszeretetnek világra szóló hirnevén is. Nem volnék igaz fia, ha meg nem védeném s különben sem lesz haszontalan dolog elmondani egyet-mást arról a mi híres vendégszeretetünkről. A kerek világon mindenütt szeretik a vendéget, de csak úgy, ha fizet. A franciánál nincs a földön kedvesebb, udvariasabb, szeretetreméltóbb ember, de azért tessék megkérdezni a Párisban járt honfitársaktól, hogy kaptak-e ott ingyen csak egy pohár vizet is ? Az a nyolcszázötven magyar, akit a városi hatóság megpezsgőztetett, szintén busásan lerótta az árát e vendégségnek. Ugyan hová is lenne a világ metropolisa, ha most úgy fogná föl a vendégszeretetet, ahogy nálunk, Magyarországon hirdetik ? Az az öt milliárd, melyet a francia nemzet hadisarcul fizetett a németnek s megint visszasétáltatott a saját zsebébe, hamar elpárolgott volna a vendégszeretet oltárán. Bezzeg a magyar főváros jól tartott franciát, csehet, lengyelt és németet, a mikor eljöttek megnézni a kiállítását! Hiszen csak lett volna hasznunk valaha abból a nagy vendégszeretetből! Százados erénye (vagy talán hibája) ez a magyarnak s a sok tejbe-vajba fürösztött idegen, a ki megfordult közöttünk, veszett hírünket költötte mind. Az igaz, hogy világgá hordták vendégszeretetünk hírét is, de ez megint csak arra szolgált, hogy újabb, kedves vendégeket csődítsen a nyakunkra. Nem igen vakmerő állítás az sem, hogy a régi magyar gentry pusztulását alaposan elősegítették a hat országra szóló lakóik, amelyekben szintén csak a vendégszeretet töltögette a poharakat. Bizony el lehet mondani, hogy akárhány derék magyar család egymást ette itt a koldussá, mert hát a vendéglátás is külcsönkenyér, amely visszajár s a régi jó időkben örökösen vándorolt egyik kúriáról a másikra. A zónatarifa egy tatárjárással fölérő országos csapássá lehetett volna hajdanán, amikor az emberek egy kis mulatság kedvéért akár négy napi járó földre is elmentek döcögő kocsikon! A külföldön arra valók a vidéki kongresszusok, a tornászok, turisták, lövészek és más testületek kirándulásai, hogy növeljék az illető helyek forgalmát, fölfrisítsék társadalmi életét, de nálunk imádkoznia kell minden városnak, hogy a jó Isten rá ne szabadítson valami kiránduló gyülekezetet. A francia, a német, az angol tudós, tornász, dalár és biciklista egészen természetesnek találja, hogy megfizettetik vele az ellátást, ha valahol tömegesen megjelenik. A mieink azonban megkívánják, hogy kongresszusaik, kirándulásaik költségét mindig a város viselje, melyet gyülekezésük helyéül választottak s valahogy el ne maradjon ékes tósztjaival a lakoma se! Az írók és művészek társasága csak azért hagyta abba nyári kirándulásait, mert már nincs város az országban, amelytől föl ne szedte volna a vendégszeretet keserves adóját. A mi vidéki városaink drágán szokták megfizetni egy-egy tűzoltó-kongresszus, halárgyűlés vagy vasparipa-verseny gyönyöreit, holott vajmi kevés erkölcsi és még kevesebb anyagi haszon jár velük. Az én városomnak is régóta jobb volna a kövezete s fölépült volna már tíz esztendőval ezelőtt a reáliskolája, ha ritkábban szerencséltetnék kedves vendégek. Alba. BUDAPESTI HÍRLAP. (251. sz.) 1869. szeptember 12. A cár látogatása. A berlini lapok, melyek azt híresztelték, hogy a cár látogatására udvari körökben már nem is számítanak, elsiették a dolgot. A cár kétségkívül még ez őszön fogja viszonozni a német császár látogatását, amit az is bizonyít, hogy az orosz trónörökös-nagyherceg ma Kielbe érkezik, hol hivatalosan fogadják és onnan Mindenbe utazik és ott Vilmos császár oldala mellett fog részt venni a német hadgyakorlatokban. A carevics valószínűleg hírül hozza majd a cár megérkezésének végleges dátumát. A Vessische Zeitung értesülése szerint az orosz trónörökös csak akkor hivatott meg a hadgyakorlatokra, mikor már bizonyos volt, hogy a cár a hadgyakorlatok befejezése után fogja viszonozni a látogatást. A Kreuzzeitungnak azt jelentik Pétervárról, hogy a cárovics októberre jelentette be párisi látogatását. A dalmát unió s a szerbek. A Zárában megjelenő Sigrski Glas, mely a dalmáciai szerbek közlönye s szerkesztője képviselő a tartománygyűlésen, érdemileg hozzászól a horvát-dalmát unió kérdéséhez. Cikkének címe ez : „Az új párt új terve.“ Többek közt így nyilatkozik az unió tervéről : „Ez a terv a tartománygyűlés ülésszakának második felében jött létre nagy nehezen, s két héttel az ülésszak bezárása után, illetőleg egy héttel a terv formulázása után, temérdek szülési fájdalom közepett jutott nyilvánosságra. Van tehát egy új klubunk, s előttünk fekszik egy új terv, melyhez számos régi és új képviselő odaadta nevét. Az egykori „nemzeti klub“ átalakult „horvát nemzeti klub“-bá. S ez a „horvát nemzeti klub“ nemcsak a „háromegy királyságot“ követeli, hanem „Nagy Horvátország“ fölállítását is. Igényt emel ugyanis némely egyéb, még most közelebbről meg se határozható „régi alkatrészére“ a horvát államnak. Lényeges változás ez a korábbiakhoz képest. A dalmáciai horvátok elhunyt vezérének , Pavlinovic Mihály páternek csontjai a sírban örvendezve fordulhatnak meg, mert az ő eszméje, melyet minden elszántsága dacára nem birt megvalósitni, immár ténynyé vált, legalább a papiroson. De jellemző ama 24 tartománygyűlési képviselőre, kik kész komoly tervvel lépnek föl s végrehajtásra a kormány elé is terjesztik, — hogy a programmban nem sorolják föl név szerint a horvát állam számára követelt régi részeit Horvátországnak. Mi azonban percig se kétkedünk abban, hogy miféle célokról van itt voltakép szó. Hallottuk Barcic és Bianchini képviselők beszédeit az Unió tárgyában. A horvát nemzeti párt Boszniát, Hercegovinát, Spizza partvidékét a Bajan á igé a Novibazart követeli. Ez hangzik ki beszédeikből s a programom szelleméből, mert hisz mindenki tudhatja, hogy egy Nagy-Horvátországhoz egyelőre legalább is ez a négy tartományrész szükséges, azonkívül sok egyéb még, ami Horvátországnak még most hiányzik. Mindazáltal célszerű lett volna ez országokat név szerinti határaik pontos megjelölésével fölsorolni, már csak a legközelebbi európai kongresszus diplomatái érdekében is, kiknek e kérdéssel majd foglalkozni kell. Mert amit a dalmáciai horvátok kívánnak, azt se Taaffe vagy Sválnoky Bécsben, se Blasekovics vagy Panic Zárában nem adhatják meg nekik. Ama programm megjelenéséig, tehát 1889. aug. 24-ig azt képzeltük, hogy Ausztriában lakunk s az osztrák állam jogait élvezzük. Váratlanul döbbentettek meg minket ama programra kijelentésével, hogy mi a horvát államjog oltalma alatt élünk s tulajdonkép egy nemzetet alkotunk a horvátokkal. A szerb nemzet, mely Dalmáciát a törökök alól fölszabaditá, e hősi küzdelmet bizonynyal idegen segítséggé vívta ki, de soha se a horvát államjog oltalma alatt, melyet a szerb nemzet se nem kívánt, se nem ismert, ahogy mi, a szerb nemzet fiai, szintúgy nem kívánjuk, rém ismerjük. Mi, Dalmácia szerbjei, se Horvátország, se egy horvát közjog oltalma alatt állani nem akarunk.