Budapesti Hírlap, 1889. október(9. évfolyam, 271-300. szám)

1889-10-02 / 271. szám

Budapest, 1889. IX. évfolyam 27Í. sz. Szerda, október 2. Budapesti Hírlap Előfizetési árat: Egész évre 14 írt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mi dennap ; hétfőn és ünnep utón való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség: és kiadóhivatal: IV. kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fönnakadást szenvedjen. A berlini nt. Budapest, okt. 1. M Két forrásból is jelentik egy­szerre: III. Sándor két hónapi ingado­zás után végre elhatározta, hogy a né­met császár múlt évi látogatását viszo­nozni fogja Berlinben. Bármily határozott hangú a jelentés, mely a cári vendég megérkezését okt. 8-ára tűzi ki, — volna rá elég ok, hogy kételkedjünk benne mindaddig, mig csak íöl nem harsan az orosz himnusz a potsdami pályaház perroDján s a különvonat szalonkocsijá­ból ki nem lép a minden oroszok ura porosz egyenruhában, mellén a fekete sas-rend nagy kér észtjével. Annyiszor megváltoztatta már e szeszélyes és ideg­beteg autokrata az ő úti rendelkezéseit az utolsó hetekben, hogy nem birliat többé bizonyító erővel se a kiadott hi­vatalos menetterv, melyet az utolsó óráig vissza lehet vonni, — se az Orosz­országból a kiéli kikötő felé már meg­indított külön udvari vonat, melyet az utolsó percben vissza lehet rendelni. Csakis egy körülmény hitelesíti a cár szándékának komolyságát és végle­gességét : az, hogy október 8-dika tény­leg az utolsó terminus, mikor III. Sándor ez udvariassági tisztet a német császár iránt leróhatja, anélkül, hogy az eddigi késedelem-okozta le- hangoltságot méltó neheztelés súlyos­bítsa. E végső határnap elmulasztása esetén a muszka cárnak már alig volna egyhamar alkalma Berlinbe utazni, mert II. Vilmos a Keletre készül, csak hetek múlva tér újra onnan vissza s azon a na­pon, melyen a „Hokenzollem“-yacht ten­gerre kelését fogják jelenteni, a muszka cár is tudomásul veheti, hogy a német udvarnál többé nem várják. Eddig személyes hiúságának tán tetszett a gondolat, hogy jól megvára­koztatja a német császárt s érezteti vele, hogy egy muszka cár etikett-kér­désben legalább is annyi szabadságot engedhet magának Berlin irányában, mint a mennyit eddig az osztrák császár megengedett Róma irányában. A kü­lönbség a kettő közt — úgy lát­szik — mégis lényeges: Olaszország szövetséges viszonyban ól Ausztria-Ma- gyarországgal, dacára, hogyl. Umberto bécsi látogatását I. Ferenc József nem viszonozta, — ellenben a cár előtt az október 8-iki terminus után csak két alternativa állna nyitva : vagy a nyilt szakítás a német udvarral, vagy az utólagos jóvátétel. Az első orosz­német konfliktust jelentene, a második Canossát az orosz cár számára. E vé­szes alternatívák elől menekül III. Sán­dor Berlinbe, s az udvariassági tisztet sietve rója le, az utolsó órákban, — késön, de még el nem késve. Sok öröme a két monarhának egy­más látásában igy se lesz s a viszony köztük bensőbbé válni nem íog. Nagyon is kiélesedett birodalmaik közt az érdekellentét az utolsó években 3 nagyon is sok a fegyveres erő határai­kon a válság megoldására. Az egyik uralkodó nagyon is világosan hozta köztudomásra, hogy kelletlenül jön, — a másik nagyon is érthetően fejezte ki, hogy kedvetlenül fogadja. Amaz azt hiszi, hogy felsöbbséget gyakorolt ven­dégvárója fölött, midőn megvárakoz­tatta, — emez úgy érzi, hogy megtörte büszke vendége dölyfét, midőn kény­szerítő őt, hogy záros határnapig nála megjelenjen. A cár a látogatásnak az unalmas forma, a császár pedig a szi­gorú kötelesség jellegét adta, — amaz a baráti kézszoritásra kegyesen leeresz­kedik, emez pedig ezt tartozás gyanánt bekasszálja tőle. Ilyen kilátások dacára az a nagy jelentősége mégis van a két császár személyes érintkezésének: hogy a nyíl­tan kitörni készült orosz-német viszályt egyidöre elnapolja. S e tényből kon­statálni véljük azt is, hogy nem a cár jó szándékán múlt ez a békés fordulat. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA Arany János ifjúkorából. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A ki ösmeri Arany önéletírását, tudni fogja, liogy minő tartózkodó szerénységgel van az a pár íapnyi vallomása papírra vetve. Va­laki csak elolvassa, a ki nem elégített kíván­csiság érzetével teszi le a vázlatot, mivel a rajta átvonuló igénytelen zárkózottság vágyat ébreszt az olvasóban ez univerzális alakot fejlődése minden fázisában ismerni. Midőn nehány éve Szalontán időztem, módom volt szemügyre venni egyetmást, mi e becses vallomások kiegészitósébez járulhat. Egy-egy életrajzi adatot nem tekintek ugyan múlhatatlan kelléknek valamely költői lélek megértéséhez; nem is a biografusok boldogi- tására óvtam meg az alább közlendő aprósá­gokat Arany János ifjúságából: szándékom csupán oda szögellik, hogy megvilágítsak a költő gyermekkorából olyast, a minek képe késő vénségében sem foszlott ki emlékezeté­ből, továbbá lehetőleg kiegészítsem azt, a mi­nek önéletírásában ö maga is jelentőséget tulajdonit, de róla számot nem adhat. Gyermeknapjaiból olyan teljes rajzot, mi­lyet diák- és szinószkorából a Bolond Istók Il-ik éneke elénk tár, éppen nem bírunk ; egyéb dolgozatai közt elszórva alig nehány sor hordja magán gyenr ekkorabeli emlékek nyo­mát. Ugyané nyomokon vezetnek tisztes sza- lontai vének egykorú emlékei, ha az ember multjokra tereli a szót. — Sajátságos egy nép ez a hajdu-ivadók, szeretettel függ múltján, ápolja a török világ tradícióit, a magyar tör­ténelem ama szomorú korszakának emlékét, a midőn kardosán követte az ekét a szántó.“ Könnyebben, mint hinnéd, igazodik a história kerékvágásába, ha szóba ereszkedel vele ; me­sél Bocskai hajdúiról, Bákóczy György csa­táiról, a török becsapásokról, a végek küzdel­méről, mintha ö maga, e beszédes utód is egy volna ama háromszáz közül. Ha kérded, kitől tudja mindezt, apján kí­vül a legtöbb egy nevet említ, melyet ma­gunknak is érdemes feljegyezni. Valamennyi sánta Oláh Ijdhályra, Arany János szüleinek szomszédjára utal, kit az öreg Arany György után legjobb meséiének tartottak. Az elődök százados küzdelmei, Győri Jakab vitézeinek győzelme, meg a többi bajduhadnagy portyá­zása oly gaadag anyagot adott, hogy a két öreg szomszéd bőven ozztozbatott az elbeszé­lésben. Maga Arany János idevonatkozó vallo­mása sem zárja ki föltevésünket, mint 1880. május 25-én barátjához, Rozvány Györgyhöz írott levelében mondja : „Én a szalontai mon­dákat nem már félnött koromban, de zsenge gyermekségemben, főleg apámtól hallottam és igy azok csak homályosan maradtak meg em­lékezetemben.“ Nem vétünk tehát nagyot, ha felteszszük, hogy édesatyja mellett sánta Oláh Mihály is hatott a költő gyermekfantáziájára. — Az öregek ajakéról tej gyanánt csurgóit a meseszó, de maga a tájék is ébren tarthatta fogékony lelkében a múlt iránti kegyeletet. A csonkatorony, a Testhalom, a Gyilkosrét, meg a három nyárfa susogó lombja, mind tanúja a derék milites campestres hosszú küzdelmeinek, j A három nyárfa Kölesór város helyét je­löli, melyet a hajdúk hűségük jutalmául nyer­tek Bocskaitól 1606-ban ; a Testhalom mu­tatja, hogy e jutalmat emberül megszolgálták I. Bákóczy Györgynek. Geszt irányában ma is feltűnő dombja alá a török ezrével var temetve; valamennyit a maroknyi hajdúság az a hires háromszáz kaszabolta le 1636-ban E domb és hőse — Győri Jakab — köré cső portosul az egész szalontai hajdu-mitosz mely sokáig foglalkoztatta, sőt nyugtalanította a költő lelkét. Tájkép cimü töredéke azt sej­teti, hogy még 1853-ban önálló elbeszélés alakjában akarta az esetet megírni, de abba­hagyta. Később megint neki melegszik s öröm­mel zengi ol Győri Jakab diadalát; jól esik neki, hogy az igénytelen históriás versnek előkelő helyet talált. Mert midőn a kései, jó­formán jelentéktelen szalontai parasztháborút a lovagkori, romantikus Toldi szerelmébe bele­szövi : szülőföldje iránt érzett háláját kívánta leróni. A Testhalom ma már nem sokat mutat, dombja horpadoz s megadja magát az ekevas. nak, itt-ott ha fölvet egy fegyvercsonkot vagy cserópdarabot, máskülönben megterem hol bú­zát, hol bükkönyt. — A három nyárfa sem susog már ; valamely nyáron ugyanis beléje kapaszkodott a villám s mindhármat tövestöl kicsavarta. A nép ma is emlegeti, hogy a há­rom nyárfa táján boszorkány lovagol, seprű a paripája, nyárfalevól a lekötöje. A Szigettön, Gyilkosréten pedig, hova annak idején „egy s más hajdú a törököt hordta“ s melynek más cseperedő gyerekkel együtt Arany is „szedte vadréce-tojásit“, ma már azon a Gyilkosréten nincs se zsombék, se sás, hogy veszélyt rejt­Mai ss&muak 14 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék