Budapesti Hírlap, 1889. október(9. évfolyam, 271-300. szám)
1889-10-18 / 287. szám
Budapest, 1889. IX. évfolyam 287. sz Péntek, október 18. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik midennap , hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: IV. kalap utca IC. az Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám óra helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A magyar-horvát kiegyezés. Budapest, okt. 17. (bp.) Rég nem volt alkalmunk a zágrábi tartománygyűléssel foglalkozni. Zaj nélkül működik hasznosan, a bán égisze alatt, az autonom ország belügyei érdekében, melyekhez nekünk közünk nincs. Az a pár elszigetelt magyarfaló, ki a horvát ellenzéken közjogi különállásról ábrándozik s az a pár felkurjantás, a mi a csendet a Dráván túl zavarja, nem érdemes arra, hogy oda figyeljünk. Khuen-Héderváry gróf szerencsésen oda fejlesztette korábbi elvadult állapotából a horvát közviszonyokat, hogy ma már az ország túlnyomó többsége nemcsak belenyugodott a horvát status quo mai törvényes kereteibe, hanem jól is érzi magát bennük s a tartomány mai segélyforrásaival akarja is, tudja is mindama reformokat fokozatosan előteremteni, melyekre Horvátországnak annyira szüksége van. Megelégedéssel látjuk mindezt. A nemzeti párt Magyarország iránt lojálisan gyakorolja azt a hatalmat, melyre szavazatainak túlnyomó ereje képesíti ; a „mérsékeltnek“ nevezett Brlics-féle ellenzék valódi „törpe minoritás,“ a mai szavazásnál csak 4 szót bírt latba venni a többség 69 szava ellen ; a Starcsevicsék szélső ellenzékének szarvai letörtek, méregfogai kihulltak, nyers ereje lesorvadt, Strossmayer püspök javai pedig hatósági zár alatt vannak. gawautf ■BfcfTmwnraMKBaiiwL,. ■ ..............iiüTTwiirBmlfTTrMii^M^^ Ilyen konstellációk kizárják a közeljövőben egy újabb „horvát kérdés“ izgalmait. A horvátok nyugodtan élhetnek autonóm jogaik keretében hazafias hivatásuknak, Magyarország is nyugton fejlődhetik föl ama misszió magaslatára, mely rá Európa e poliglott keleti részén vár. Maradjon is igy mentül tovább ; tartson mindkét fél e jelszóhoz: „ne zavarjátok köreinket, hogy ne legyünk kénytelenek zavarni a tieteket.“ Akkor békén megélhetünk együtt, akár még ezer évig. Annál alkalomszerűbb mindezt ma konstatálnunk, mert a zágrábi gyűlés ma fogadta el négy napi élénk, de komoly, higgadt és parlamentáris vita után az új magyar , horvát pénzügyi egyezményt, melyet a két ország regnikoláris küldöttségei tíz évre kötöttek. Az ügy a kényesebb fórumon e szerint baj nélkül átkerült, a másik illetékes tényező : a magyar országgyűlés, bizonynyal még nyugodtabban fogja ratifikálni pár hét múlva a szerződést, mely mindkét fél érdekeivel számot vet s egyfelől Horvátországnak számos új adónemet bocsát percentuális megosztás alá eső saját jövedelem gyanánt rendelkezésére, másfelől a volt horvát határőrvidék igazgatására eddig külön kivetett pausalét törli és a régi megosztási arányt Magyarországra nézve egy százalékkal kedvezőbbé teszi. A lezajlott kiegyezési vitából csakis lesújt s ízletes szószszal föltálal. Nem kínlódunk mellette. De a tudós, az szörnyű, az kegyetlen, az kérlelhetetlen, mikor egy tudományos tétel kiderítéséről van szó. És miért éppen a mi segítségünkkel derítik ki a tudományos tételeket, melyekhez abszolúte semmi közünk? Ezer meg ezer állat hemzseg a föld szikén és mégis mi ránk, a legártatlanabbakra, esett, a tudós világ szeme. A harapós kutya, az alattomos macska kíméletnek örvendenek s a nyúl, a ki sohase harapott meg senkit, a nyiltszivü nyúl, üldözés tárgya. Ott van először a viviszekió. Elevenen fölboncolnak bennünket, mikor az halva is olyan kellemetlen. Bátrak vagyunk megjegyezni, hogy a kutya épp olyan eleven, mint mi s épp úgy fogja őt a kés, mint minket. Hát mért nem a kutyát boncolják ? Tisztelt uram! Én egy tengeri nyúl-anya vagyok, kinek hatvannégy gyermeke van. Egyik fiamba itt Budapesten isőgyes úr (kísérletképpen !) beleoltotta a tüdővészt, úgy, hogy kénytelen voltam őt Meránba küldeni. És mi történt ? Pragerhofban lefogták és beleoltották a kolerát. A tüdővészből kigyógyult volna, de a kolerába belehalt. Pasteur úr egész nemzedékeket kipusztított belőlünk, mialatt rajtunk megtanulta, hogyan kell veszettség ellen az embereket beoltani. Ha ezt a mesterséget a kutyákon tanulta volna egy epizód ragadja meg figyelmünket, ez a Dalmácia bekeblezése érdekében pártkülönbség nélkül kifejezett kívánság. Biztosra vettük ugyan, hogy ez ügy a zárai új pártalakulás folytán szóba kerül a horvát tartománygyűlésen, mert ez a legközvetlenebbül érdekelt tényező, de az mégis meglep, hogy az összes pártok már most időszerűnek tartották az állásfoglalást, sőt maga a bán úgy nyilatkozott, hogy a bekeblezés csupán idő kérdése. A bán szavaiban van egy pikáns megjegyzés is, melyet észrevétel nélkül nem hagyhatunk. Azt mondá — ha híven reprodukálta kifejezését a távíró — hogy Magyarország a bekeblezést nem fogja gátolni, hisz a magyarok többsége azt se tudja, hol fekszik Dalmácia. E mondás tréfás záradéka ellen semmi kifogásunk, sőt — ha a bán a 10 éven aluli gyermekek millióit beleszámította — igazat kell neki adnunk. De a mondat bekezdő részéhez van néhány szavunk. A magyar államjog Dalmáciát szent István koronájához tartozónak s a kiegyezési törvény is Horvát-Szlavonországok kiegészítő részének ismeri el. A kérdés közjogi részéhez tehát vita nem fér. De miután Dalmácia száz év óta tényleg Ausztria által kormányoztatik s az átkapcsolás csak úgy válik az érdeklettek javára, ha komplikációkat a gyakorlatban nem idéz elő se túl, se nálunk, se a dalmatáknál. Magyarország helyeslése csak föltételes . ---■ Az átmeg, most már nem kellene az embereket beoltani, mert nem volna többé kutya. Egy másik fiam — ifin nyul-kisded — elment sétálni a múzeumkertbe. Elfogták a tudósok, kioltottak belőle minden ifjúságot, át egy főrendiházi tagba s kis gyermekem, mint öszbecsavarodó, fogatlan aggastyán tért haza. Reggel még megszoptattam őt s este, a boldogtalan, már unokáit emlegette. Az illető főrendiházi tag pedig, a ki reggel még végrendeletet csinált s rokonaitól is elbúcsúzott, este megházasodott s ifjú nejével Velencébe ment, nászútra. Az én fiam ifjúságával ! Ön mint hirlapiró bizonyára olvassa a lapokat s látja, hogy minden uj mérget mi rajtunk próbálnak ki. A tudósok roppant kiváncsiak. Szeretnék tudni, hány perc alatt öli meg pl. az arzenikum a tengeri nyulat. Pedig még azt se tudják, hogy mennyi idő alatt végez az arzenikum az elefánttal ! Azután azt kutatják, hogy a tengeri nyúl fülébe csöpögtetett dsankák ugyanolyan hatással van-e rá, mintha a gyomrába fecskendeznék ? Azután sztrichnines kenyeret adnak neki s utána fölboncolják, tudni óhajtván, hogy megemésztette-e a gyomor a kenyeret is, vagy csupán a sztrichninre szorítkozott ? Szeretném tudni, hogy mi közünk nekünk mindéhez ? Ha valaki egy uj mérget talál föl, annak bizonyára áldozatul esik néhány ezer nyúl. Akkor aztán kiderül, hogy a méreg rossz. De ■ A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA A tudomány vértanúi. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A mai napon, elég olvasható írással, a következő levelet kaptam : Tisztelt uram ! Látott ön már lóvasúti kocsit, melyen százhatvan ember siet a lóversenyre ? Látott ön már legyet, melynek végtagjait egyenkint húzza ki a csintalan gyermek? Látott ön medvét, erdők hatalmas vadállatát, melyet orrán keresztülhúzott vaskarikánál fogva táncoltat és korbácscsal ver az olasz ? Látott ön ürgét, amint fuldokolva nyeli a vizet, melyet furfangos cigánygyerekek öntenek a lyukba? Látott ön már közönséget akadémiai felolvasás alatt ? Tegyük föl, hogy látott ilyen lóvasutat, ilyen ürgét, ilyen medvét és ilyen közönséget. No hát ezeknek a szenvedései paradicsomi jóllétté törpülnek a tengeri nyíltak szenvedései mellett. Hogy történt, azt nem tudom, de tény, hogy a tudósok szemet vetettek ránk. Míg csak ételül szolgáltunk a világnak, belenyugodtunk. A szakács hirtelen halállal Mii számunk 12 oldal.