Budapesti Hírlap, 1889. november (9. évfolyam, 301-330. szám)

1889-11-09 / 309. szám

1889. november 9. BUDAPESTI HÍRLAP. (809 sz.) Pálmay Ilka búcsúja- I. A színházban. Az operett-kultusz, mely egész Európában ural­kodik, ma érte el tetőpontját Magyarországon. Az operett leghivatottabb magyar képviselőjétől, Pál­may Ilkától, a népszínház közönsége oly lelkes ün­neplések közt búcsúzott el, mintha a kiváló művésznő azért menne Amerikába, hogy elfoglalja az Egyesült­ Államok elnöki székét. Bucsu felléptéül a Kertész- leány-t választotta s a lefolyt jelenetek után egy cseppet se csudálunk, hogy manapság minden má­sodik leány művésznőnek készül s nincs az a kis külvárosi ház, melyben legalább egy fiatal szív ne ábrándoznék a színpad dicsőségéről. A színházat a közönség már d. u. 6 órakor ostrom alá fogta s a kapuk kinyitásakor a karzatra aspirálók Zrínyi Miklós csapataként rohantak föl a magasba. Háromnegyed hétkor kezdtek robogni a bérkocsik és fogatok s hét órára szinültig megtelt a színház. A zsöllyeszék első sorában a nemzeti ka­szinó, a másodikban az országos kaszinó ült, a páholyokat elegáns közönség foglalta el. A habottuék ünnepies ábrázattal és bizonyos meghatottsággal sürögtek-forogtak s a laikusokat elkészítették a bekövetkezendő nagy dolgokra. Végre elkezdődött az előadás s szép csöndesen folyt addig, m­ig Pál­may Ilka meg nem jelent. Akkor . . . Nem ecsetelem a tapsvihart és az éljenzugást, mely körülbelül tizenöt percre megakasztotta az elő­adást. Fönt kezdődött és úgy terjedt lefelé. E­köz­ben a zenekarból a virágok és koszorúk oly tömege kezdett fölvándorolni a színpadra, hogy a birnami erdő megmozdulása se lehetett impozánsabb. Két muzsikus nyújtotta, két kórista szedegette s a királyi kertet ábrázoló színpad lassan átváltozott igazi élő virágos kertté, melynek kábító illata meg­töltötte a színházat. A suhogó selyemszalagok tar­kasága szinte vakította a szemet. A zsinórpadlásról virágeső hullt alá. Bokrétát és koszorút nyúj­tottak . A népszínházi bizottság (a viszontlátásig), a nemzeti kaszinó néhány tagja, az országos kaszinó több tagja, Piufsics Klarissz (kamélia mellcsokor), Ewa Lajos, a városligeti színkör igazgatósága, Streliszky Sándor (rózsából és jácintból készült hajó), Geisztinger Mária, Schneider Hortense, Piuf­sics Lajos, ismét Evva Lajos (egy bokréta, benne levél, talán a meghosszabbított szerződés ?) Volt egy virágból készült nagy szív. Volt egy gyönyörű csokor kaméliából és malmaison-rózsából, tetején egy fehér galambbal, mely szájában rózsa­­szín szalagot tart. Mikor megszűnt a virágok vándorlása, meg­szűnt a taps is s Pálmay játszani kezdett. Akkor egy, az ágyudörgés túlharsogására született karzati hang lebödült a csöndbe : Éljen Pálmay Ilka ! Ha­­talmas visszhang keletkezett. Ez igy ment három­szor. Végre helyreállt a nyugalom s a művésznő megkezdte a játékot. Az első fölvonás végén valami tízszer kihív­ták s ő megjelent, nyakába akasztva egy óriási ba­bérkoszorút. A kóristánc-apródok pedig fölragadtak egy-egy bokrétát s elvonultak a közönség előtt. A bucsuzás java a második felvonás után, a Meresztett függöny mögött folyt le. Pályatársai bú­csúztatták, átnyújtván neki egy gyönyörű aranyba­­bérkoszorút. az óriás színpadon összegyűlt a nép- színház egész személyzete, a habituék, tisztelők, hír­lapírók és jóbarátok roppant tömege, elhelyezkedve az erdők, falvak, várromok, szikláshegyek és hold­világos éjszakák között. Két csinos apród tartotta a koszorút, Szirmai tartotta a beszédet. A babér­levelek körét lent bezáró csokorra ez a felirat volt vésve : Pálmay Ilkának, a legjobb pályatársnak, 1889. nov. 8. Nehéz a válás, vigasztal a viszontlátás. Szirmai, a népszínház tagja, a következő beszédet mondotta : Ki érthetne meg téged e pillanatban jobban, mint pályatársaid, a­kik geniális lelkeddel együtt küzdöttek éveken keresztül e deszkákon a múló dicsőségért, a hervadó babérokért. Ki érezne veled jobban e pillanatban, mint pályatársaid, a­kik érdek nélkül szeretnek téged azért az önzetlen igaz barátság­ért, a­melynek annyiszor és oly fényesen adtad jeleit. Nem is búcsúzunk mi el tőled, kedves, jó kollégánk, hiszen a hihetetlent, hogy végkép elhagysz bennün­ket, ily rövid idő alatt megszokni, elhinni sem le­hetett, hanem szerencsét, türelmet, kitartást kívá­nunk neked nem­ merész feladathoz, a­melyre nagyratörő tehetséged ösztönzött. Szerezz hirt és dicsőséget na­gy világban magadnak és ezzel ne­künk is. íme, átnyújtom neked a téged nagyon szerető pályatársak e szerény megemlékezését azon általános óhajtással, hogy miként Cézár, menj, láss, győzz — és jöjj vissza. Isten vezéreljen, az Isten hozzon vissza, Zajos éljenzés követte e beszédet, mire Pál­may Ilka kezdett szónokolni. De az első pár szó után elfogta a sírás s csak zokogás közt tudott kö­szönetet mondani pályatársainak. Újra kitörő éljeng­zés közt elfutott öltözőszobájába. A virágok Blaháné öltözőszobájában voltak elhelyezve s valóságos népvándorlás özönlött e szo­bába, mert mindenki egy szál virágot akart emlékül elvinni. Néhány bokrétát és koszorút pár pillanat alatt szétszedtek. Pálmay szobája folytonos ostrom alatt állt: barátai búcsúztak tőle. A hirlapirók együtt külön. Szóval a színpadon és a kulisszák mögött ma minden fenekestül felfordult s alig lehetett mozogni-Miközben Pálmay öltözött, a női kar egy bús szerb dalt énekelt az ajtaja előtt. A dalt Vasváriné fordította magyarra. A darab végén Pálmay Ilka még egy beszőtt kuplét énekelt, melyben összes szerepeit fölsorolja , megígéri, hogy vissza fog térni Amerikáából. Taps, számos kihívás, azután pedig a közönség lassan ki­vonult. De nem távozott el a színház tájékáról. Több száz ember, leginkább az egyetemi ifjúság köréből, a színház hátulsó kapujánál foglalt állást, merre a színészek szoktak távozni. Óriási tolongás volt, min­denki a kapuhoz akart férkőzni. Mikor Pálmay meg­jelent, oly éljen zaj támadt, hogy a sarki lovasrend­őrök odarugtattak. Alig, hogy beült a kocsijába, tüstént kifogták belőle a lovakat s az ötszáz főnyi tömeg óriási diadalzajjal megindult az Erzsébet­­körut felé. Az Excelsior-ká­véház előtt azonban vissza­fordultak s a kerepesi utón, gyöngytyuk-utcán át Pálmayt a lólábú ifjak tisztességes ügetésben haza­húzták a lakására. Pálmay a középső ülésen állt, feje vörös kendővel bekötve, kezében egy fehér kendőt lobogtatott. A kis utcák sötétsége lassan­­kint elnyelte az operettművészetnek Budapesten szo­­katlan diadalmenetét. A lakoma. Tizenegy óra is elmúlt már, mire Pálmay Ilka elérkezett a VI—VII. kerületi klub földszinti étter­mébe, a­hol mintegy 150 főnyi társaság várta. Ott voltak többi között Evva Lajos és neje, Plussich Lajos és neje, Tarcsay János és neje, Csepreghyné, Rákosi Jenő, Lukácsy Sándor és neje, a népszínház férfi- és nőtagjai, a népszínházi primadonnák közül F. Hegyi Aranka, a nemzeti színház részéről Rákosi Szidi, Gyenes László, Zilahi Gyula, a német szín­ház több tagja, a nemzeti- és gentry-kaszinók néhány tagja és sok népszínházi habitus. A vacsora alatt a cigány egyre azt a nótát húzta, hogy : „Ne menj el, maradj itt, majd meglátod, jobb lesz itt.“ A harmadik fogásnál megkezdődtek a felköszöntök, melyeket Szirmai a távozó mű­­­vésznő pályatársai nevében, Feld Zsigmond és Mészáros János mondtak Pálmay Tibára. A lakoma körülbelül 1 óra tájban ért véget, mire a társaság az első emeleti díszterembe vonult és buzgón hozzá­látott a tánchoz. IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, nov. 8. Napamasszony. Vígjáték 3 felvonásban. írták : Sardou és Deslandes. Először a nemzeti színházban nov. 8. A mai újdonság nem a megszokott házsártos, gyanakvó, érzékenykedő anyósfigurát hozta szín­padra, a­kinek már annyi változatát, torzképét lát­tuk. Egy jószívü, csupa figyelmességtől s előzékeny­ségtől áradozó hölgy a Sardou-féle új vígjáték hőse, aféle mintaanyós, kiről akárhány vő ábrándozik, — de a vigjátékíró bebizonyítja róla, hogy az ilyen tán még több bajt hozhat a vő házára, mint a sokat szidott, üldözött és kikacagott másik tipus. Ez a „napam asszony.“ üzv. Novielné szereti a leányát, becsüli a vejét s boldogságuk, kényelmük az ő állandó gondosko­­dása tárgya, de folyvást olyan furcsa eszközöket használ, hogy minden jó szándékával mindennek el­­rontója lesz. Vígjátéki feladatnak ez új, hálás és gazdag tárgyú. A szerzők a könnyebb végéről fon­ták meg dolgukat: nem az anyós jellemképét dolgozták ki darabjuk hősnőjében, hanem elénk ve­zettek egy tapasztalatlan, fölületes s az együgyü­­ségig jóhiszemű fiatal hölgyet, kit szülei korán kény­­szeritettek férjhez, rideg üzletember oldalán unalmas 19 évet töltött s hirtelen özvegygyé, szabaddá, gaz­daggá, függetlenné lett, — ami elég ok, hogy fejét kissé megzavarja s egyik hóbortot a másik után követtessen el vele. A „napam asszony“ csak annyi­­ban szerepel e hölgy bolondságai közt, hogy ezeket többnyire a veje házánál s ennek rovására követi el. A darab nem is jellemvígjáték, hanem bobó ötletek, fordulatok, handabandák, félreértések és kergetődzések szövevénye. Az első felvonás még a szalonkomikum hangján indul s a cselekményből erős, avatott kézzel domborítja ki a fő- és mellék­­alakokat : ez Sardou mesterkezére vall. Itt — úgy látszik — átadta a munkát vaudeville-b­e dolgozó­ Mrsának , Deslandes-nak, hogy folytassa ő, magának csak a revíziót, átsizallást tartva fönn, így a darab­ból kacagtató bohóság lett, minden mélyebb tarta­­lom, maradandóbb érték nélkül. A közönség ilyennek fogta föl s szivesen adta át magát a jókedvnek, tréfának, pajzánságnak : jól mulatott, sokat tapsolt s elnézte még a szöveg si­kamlós részéből a durvábbját is. A színészek jó kedvvel játszottak, a könnyű­­vérű tréfák biztos sikere minden szereplőt egyaránt fölmelegített. A címszerep H­e­­­v­e­y Laura kezé­ben volt, neki került legtöbb fáradságába, hogy a „tapasztalatlan“ anyós, a koros naiva hangjában az őszinteséget elhitesse a hallgatósággal. N­á­d­a­y mint vő ismét egy pompás szerepet kreált magának Cs. Alszeghy Irma mint kis menyecske termé­szetes bájjal, frisseséggel s minden szavában igaz­­sággal ruházta föl szerepét. Az epizodisták közül a Vízvári pár, Benedek, Zilahi, Gye­nes, Császár, Szigeti Imre és Faludi egyaránt elismerést érdemelnek. * (Opera.) A Rajna kincse holnapi és A WaU kiír holnaputáni előadásán Füred­i Eszter k. a., a kölni színház volt tagja, fog föllépni. Az elsőben Erda, a másodikban Rossweise szerepét adja. A közönség figyelmeztetésére szolgáljon, hogy a Rajna kincse egyfolytában, minden félbeszakítás nélkül megy, miért is a közönséget az igazgatóság pontos megjelenésre kéri. A Walkür előadása vasárnap 7 óra helyett fél 7-kor kezdődik. * (Hangverseny.) Bürger, az opera jónevű gordonkása, igen sikerült hangversenyt rendezett ma a Vigadó kistermében. Többször elmondatott már Bü­rgerről, hogy technikája mesteri, de jóval hát­rább marad a gondolat magyarázásában, az­ érzés felkeltésében. Elismeréssel hallgatta mindenki tőle Beethoven szonátájának scherzoját, Raft gordonka­­versenyét, Moszkovszki Guittarját, vagy Klemgel scherzoját, de Bruch Kol Nidrei című­, héber motí­vumok feletti miseszerű ábrándjának előadásával hi­degen hagyta a közönséget. A hangversenyben részt­­vett N á­d a y n ó asszony is, ki üde, csengő éneké­vel elragadta a közönséget. Mozart Figaro házassá­gának Susanne-áriáját, Braga Serenataját és Schu­bert egy kedves dalát énekelte, majd pedig a nagy tapsot egy rövid német dal eléneklésével köszönte meg. Kivülök még S­á­r­v­á­r­y Irma kisasszony zongorázott, egy kettőst Bürgerrel, kész iskolázott­sággal. A Kol Nidrei hárfaszólamát M­o­s­e­r-P­i­s­­t­o­r asszony játszotta. * (Kamara-zeneestély.) Krancsevics, Pinkus, Sábát­hiel és Bürger vonós­négyes-társulat második kamarai zeneestélyét e hó 18-án, szerdán rendezi a fővárosi vigadó kistermé­ben. Közreműködnek még az estélyen B­i­a­n­c­h­­i Bianka, az operaház tagja és Mahler Gusztáv igazgató. * (Munkácsy Mihály kitüntetése.) Pária­b­ó­l táviratozzák : Munkácsy Mihály a világ­kiállítás berekesztése alkalmából a becsületrend közép­keresztjét fogja kapni. * (Tizenhárom magyar író.) Tizenhárom ma­gyar írót mutat be a Singer és Wolfner­ cég jövő évre szóló Alnanach­-ja, mely ma jelent meg a könyvpiacon. A harmadik Almanach jelenik meg most és évről-évre nagyobb népszerűségre tesz szert. Ezer és ezer példányban forog közkézen min­denfelé, a­mit tartalmasságának és olcsóságának köszönhet. A 260 lapra terjedő díszes kötet ára­­ írt. A 13 író közül 3 nő, úgymint Beniczkyné Bajza Lenke, Gyarma­n­t­h­y Zsigáné, T­u­t­s­e­k Anna, a többiek a következők : Jókai Mór, V­a­d­n­a­i Károly, Mikszáth Kálmán, Bársony István, Murai Károly, Tóth Béla, Hevesi József, P­e­t­e­r­e­i István, J­u­s­t­h Zsigmond és Rákosi Viktor. A könyvhöz elő­szót Mikszáth Kálmán írt, kifejtvén, hogy a könyv­­litteraturát az virágoztatja föl, ha a sajtó a színhá­zakkal és drámákkal egyenlő pártfogásban ré­szesíti .

Next