Budapesti Hírlap, 1889. november (9. évfolyam, 301-330. szám)

1889-11-08 / 308. szám

Budapest, 1889. IX. évfolyam 308. sz. Péntek, november ----------r-r» ~r- . Tín­— - —rmMB,. ii . ...... Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy bóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mi­dennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kalap-utca Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. 16. Igazságsértés. Budapest, nov. 7. Azért képzelték az igazság isten­nőjét bekötött szemekkel a rómaiak, hogy ne lássa a személyeket, ha ítéle­tet mond. A személyekre való tekintet nélkül köteles határozni a törvényho­zás is, valahányszor az igazságszolgál­tatást, magának bármi részben politikai okokból fenntartja. Mert csak politikai okok, kizárólag ilyenek lehetnek mérv­adók abban, hogy a törvényhozás kivé­telesen a bíróságok eljárásába avatkoz­hat­­, azok teendőit magának fenn­tartja. A képviselők és főrendiházi ta­gok mentelmi joga ily­en , célja, hogy a törvényhozás tagjai politikai hivatá­sukat szabadon végezhessék, ebben meg­­akadályozhatók ne legyenek, zaklatá­sokkal ne üldöztessenek, politikai visel­kedésükért hoszúállás ellen védve, bün­tetéstől mentve legyenek. Ezen túl a képviselők mentelmi jogának nincs ér­telme, nincs jogosultsága semmi esetre, e mentelmi jog sem a polgári magán­jog, sem pedig a büntető törvény kere­seteit meg nem akaszthatja. Ebből ki­folyólag általános elv és gyakorlat, hogy a­hol a politikai zaklatás lehető­sége ki van zárva, a­hol a bíróság a tényálladékot eljárásra valónak találta és a­hol a személy azonossága iránt kétség fenn nem forog, hogy a kapcso­lat a tett és a személy között megálla­pítható : minden ily esetben az ország­gyűlés két háza köteles tagjait, a bíró­ság kívánatéra, ennek kiadni, a végből, hogy az ország rendes bírái törvényes igazságot szolgáltathassanak. A személyektől mi is eltekintünk egészen, midőn felháborodásunknak adunk kifejezést a képviselőháznak men­telmi ügyben ma hozott határozata fe­lett. Az ott történteket országgyűlési tudósításunkban tessék elolvasni. Minket a dolognak jogi oldala érdekel. Egy képviselő vadászaton meglőtt egy em­bert, ki ennek következtében fel sze­mére megvakult. Feljelentés következ­tében az eset bírói vizsgálatra alkalma­tosnak találtatott. A főrendiház, mikor még nem volt az illető képviselőnek megválasztva, mint főrendiházi tagot öt kiadta. Új mentelmi joga keletkez­vén a tettesnek, miután képviselőnek meg választatott, a képviselőház a bíró­ság további eljárását megakasztotta, így — miután a törvényszék másod­szor is kérte az illető kiadatását, most már a képviselőháztól — ez érdemileg most először foglalkozott a kérdéssel, s a mentelmi bizottság egész korrektül, a képviselő kiadatását hozta javaslatba. Ekkor történt, hogy egy más kép­viselő felkelt, kezeskedett arról, hogy a vadászaton véletlenül sebze meg a vadász embertársát, azt állítá, hogy a feljelentő csak zsarolni akar, s ez ala­pon kérte a házat, hogy tagját a bíró­ságnak ki ne adja. S ámbár világos volt, hogy annak megítélése, vájjon a testi sértés fog­lal-e magában büntetendő cselekményt vagy sem, s vájjon a feljelentőnek van-e igénye kártérítésre vagy nincs, bizonyosan a bíró­ság megítélése alá tarto­zik s a ház határozatának semmiesetre tárgyát nem képezheti, ennek dacára a kép­­viselőház többsége a kívánt kiadatást a törvényszéknek megtagadta. Ez az igazságszolgáltatásnak le­­gyilkolása a törvényhozás által. Nagyobb botrány, mint mindama botrányok, me­lyek politikai pártharcokból keletkezve, a házban történtek. Mert ez eset azt ta­núsítja, hogy a képviselők magukat a törvényen fölül állóknak képzelik s mint privilegizált kaszt, jogot formálnak arra, hogy nekik polgártársaik ellen bármi sértést avagy bűntényt szabadjon el­követni, a nélkül, hogy az igazságszol­gáltatás keze őket utolérhesse, csak le­gyen nekik a házban többségük, mely magának és a képviselőháznak arro­­gálva az ország ítélőszékeinek fenntar­tott bíráskodást, az ellenfél kihallgatása és jogi képviselete nélkül, egyszerű sza­vazással a felmentést kimondja. Ez tehát minden igazságszolgálta­tásnak negációja. Oly visszaélés a kép­viselői immunitással, mely minden pol­gárt, ki nem képviselő, elszörnyüküdtet s a népben megrendíti a hitet az igaz­ságszolgáltatásban, a törvényhozásban és a jogegyenlőségben. Valóságos junkerb­um nyilatkozott e szavazásban. A sportkedvelő úri tár­saság, melynek az semmi, hogy a vadá­szaton egy eltévedt lövés valakit talál s kik nem szívelhetik, hogy ily csekély A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Pálmay Ilka, — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Pálmay Ilka holnap búcsút vesz a fővá­rostól. Minden jelentékenyebb művészi egyé­niségre nézve elérkezik egyszer egy idő, a­melyben az illető egy kissé nem fér a bőrébe. Ez olyan rendes dolog, hogy szinte kritérium számba megy. Nem is igazi, a­kin erőt nem vesz a természete. Oly bizonyosan jön, mint a gyermekbetegségek, vagy mint a fogzás. Ter­mészetesen, hogy a neve krízis és néha válsá­gos fordulatot is vesz. Teszem azt itt, a mi szomszéd sógorunk három nevezetessége soha sem heverte ki : Gallmeyer, Geistinger asszo­nyok és a híres Szvoboda ezen mentek tönkre. A művész ilyenkor direktor lesz, vagy vállal­kozó, vagy vándorvirtuóz, vagy ha kisebb számú nemzet szülötte, átcsap egy terjedtebb, idegen nyelv területére. Némelyik nagy sze­rencsét csinál, némelyik ott hagyja a fogát. De ismétlem, oly törvény szerint nyilatkozik meg ez irányban az erősebb művészi egyéniségek természete, hogy senkit sem lehet érte méltá­nyosan gáncsolni. Minden távolabb áll tőlünk, mint hogy csak egy ürömcsöppöt is ejtsünk a pohárba, melylyel Pálmay Ilkától búcsúzunk. Elég fa­nyar az üröm nélkül is. Hiszen a modern múzsa egyik legbájosabb papnőjétől kell bú­csúznunk. Egy alakjától művészetünk világá­nak, melynek emlékéhez csupa kedv, mosoly, merő taps és jóizü kacaj köt bennünket: szemünknek, fülünknek és szivünknek pajzán gyönyörűsége illan el közülünk. Egy neme annak, a­mit éreznünk kell, ha észreveszszük, hogy arcunk elveszti az ifjúkor fris színét s hogy hajunkba fehér szálak lopóznak. A nem­zedék, melyet a víg múzsa ily sokféleképpen megáldott tündére itt hagy, máról-holnapra öregebb lett azzal, hogy e kedvderítő pajkos szellemet elveszítette. Mert hat, ezrek közül van ám az kiválasztva és megáldva, a­ki ter­mészeti adományaképpen leírja azt a tulajdon­ságot, hogy kortársai indulásának, gyönyörkö­désének, lelki pihenésének forrása legyen. A mi fővárosi közönségünk ebben szerencsésebb és gazdagabb bármely európai fővárosnál, mert Párisban egy van, Bécsben egy sincs, Berlinben még úgy sincs és máshol sincs egy se olyan, a­milyen nálunk három van egy­szerre. Ily pazarságot csak a régi görögök Olympusa élvezett. Ott is t. i. éppen hárman voltak a­­ gráciák. De most a mieink közül ime az egyik el­megy Amerikába s immár két hét óta bucsuz­­gat az ő honi közönségétől. S két hét óta va­lahányszor egy-egy szerepében utoljára lép föl, a színház tele van virágillattal, közönséggel és mérhetetlen tapsolással. A holnapi előadás je­gyeiért ma délelőtt valóságos csatákat vívtak a budapesti halandók. Elegáns urak boldogok voltak, ha egy 40 krajcáros állójegy birtokába jutottak. Hogy milyen hőfokra hág ezek után hol­nap a lelkesedés, alig lehet csak gondolni is, de ha a búcsúzó Ilka azt túléli, akkor hiszem, hogy nem lesz a tengeri potykák eledele, azaz megjön még Amerikából is. Mert baj, azt hal­lom, hogy van ott ugyan sok pénz az átvitor­lázó művészek számára, de szív és szeretet és szép magyar szó, az csak itt van. A nélkül pedig melyikünk tudna tartósan megélni ? Tehát eképpen vonul ki Pálmay Ilka eddigi dicsősége színhelyéről. Népszerűsége delelőjén, művészi fejlődése tetőpontján, asszonyi bájai­nak teljében. Mindezt veszti benne egyszerre eddigi közönsége, melynek tenyerén nőtt akko­rára; nem csoda, ha verekszik azért, hogy még egyszer láthassa s tanúja lehessen, mint komo­­rodik el végül a vigság maga, mint szakad a nevető szemből köny s mint pityeredik el a leghamiskásabb ajak, mielőtt utolszor borulna rá a népszínház függönye. Mert valószínű, hogy a holnapi zajos estének egy kis sírás lesz a vége. A függöny legördül, a diva öltözőjébe siet, de már csak vetkőzni, nem többé magát előadásra piperézni. Ha felöltötte utcai ruhá­ját, elvégezte minden dolgát ez öltözőben is. Ha kimegy belőle, nincs többé mert vissza­térjen. És végigsurran a folyosón, végig a dobogón, mely a szinpad egyik feléről a má­sikra szolgál — lábai kísérteties zajjal kopog­nak a deszkán, — aztán ki a nagy lépcsőre. Mai számunk 12 oldal.

Next