Budapesti Hírlap, 1889. december (9. évfolyam, 331-360. szám)

1889-12-01 / 331. szám

2 a legszorosabban összefügg parlamen­tünk minőségével. S az csak szerencse volna, hogy ha parlamentünkre vezet­hetjük vissza a politikai életet, mert ez azt tenné, hogy alkotmányosságunk igen tökéletes, ha minden a népképviselők akaratától függ, ámde ez az állítás va­lósággal egy nagy csalódás volna, mert az igazság az, hogy a mi parlamenta­rizmusunkban nincs igazság, az csak forma, a tartalom máshonnan kerül. Jelenleg Magyarországon a parla­­mentarizmus a törvényesség jogával bíró tételes alkotmány s nekünk más alkotmányunk nincs, tehát akár jó, akár rossz, ha testünkhöz van szabva, vagy nincs, ahhoz ragaszkodnunk kell, m­igyen Európában más jobb alkotmá­nyokat ki nem találnak s mi is a ma­gunkét a szerint nem reformáljuk. Hi­szen az alkotmányosságnak a történet­ben is már számos formája van, a gö­rög köztársaságtól a suffrage univer­­selle-ig. Történelmi jogon a magyar alkotmány sokféleképp idomult Puszta­szertől az 1867-iki kiegyezésig, de mi­vel most ez az alkotmány uralkodik, mi a parlamentarizmus mellett vagyunk, mert ha ez nem volna, úgy bizonyosan az osztrák abszolutizmus volna a nya­kunkon. Ámde, ha ez az idegen növény magyar honosságot akar nyerni, tegyen úgy, mint az akácfa, foglaljon helyet mindenütt a magyar földben, élje be azzal, a­mit ez nyújt, adjon nekünk árnyékot, gyönyyörű­séget és hasznot, ne pedig, mint üvegházi növény, elkülö­nítve, a kormány kertészsége alatt él­jen és virágozzék kevesek gyönyörűsé­gére, szabad levegő nélkül, drága ápo­lással, akképen nőzve, a­mint nyírják, kontaktus nélkül az anyafölddel, cse­kély haszonnal a nemzetre nézve. Minden igaz alkotmányosságnak s így a parlamentarizmusnak is folytonos és szoros összefüggésben kell lenni ma­gával a nemzettel s mindenekfölött kell, hogy annak többsége a nemzet többsé­gével egy véleményen legyen, egyet­értsen, mert hiszen a többség a nem­zeti közakaratnak jogerőre és hatalomra emelése, életbeléptetése; ha nem az, úgy a parlamentarizmus hazugság s ellentétben van a nemzettel s nem ké­pes a nemzetet szolgálni. Hanem mit tesz? Öncéllá válik, fölibe helyezi ma­gát a nemzetnek, de nem állhatván meg a saját lábán, szolgálatába szegő­dik a hatalomnak, vagyis éppen ellen­kezőjét cselekszi annak, a­mi minden alkotmányosság s különösen a parla­mentarizmus fogalma, hogy a hatalmat ellenőrizze s a nemzet számára lefog­lalja, úgy, hogy a kormány a nemzet­ből vegye eredetét a parlamentarizmus által s tehát ne tehessen semmit a nem­zet ellenére. Ez így is van más orszá­gokban. De nálunk a parlamentarizmust mindjárt gyökereiben hamisítják meg a választók névsorának összeállításával; azután egy rossz, mert elavult s a viszo­nyoknak meg nem felelő választási tör­vényben ; aztán ennek brutális kijátszásá­ban. Mikor így összehoztak egy hamis parlamentet, mely a­mint összeül, a nemzettől különválik és se a képvise­lők a választókkal, s a választók a kép­viselőkkel többé nem törődnek, míg a mandátum tart: első gondjuk csinálni egy olyan többséget, a­melynek semmi politikai meggyőződése, közös elve, megállapított porgrammja nincs, hanem a mely napról-napra csinálja és változ­tatja politikáját a szerint, a­mint a viszonyok és a kormány ezt tőle kö­vetelik, egyedüli legfőbb szabálya az lévén e többségnek, hogy az őt létesítő és pártoló kormányt minden körülmé­nyek között feltétlenül támogassa. És ilyen parlamentarizmussal kormányoz­tatik Magyarország évtizedek óta, a­minek az a következménye, hogy kor­mány és parlament elvesztették érzé­küket a nemzet iránt, a nemzet pedig elvesztette bizalmát a parlamentariz­­mushoz. Ha ez így tovább menne, ez ok­vetlen vagy a nemzet alkotmányossá­gának, vagy a parlamentarizmusnak bukására vezetne,­­ minthogy máris tapasztaltuk a kormány támadását az alkotmány ellen s viszont a nemzet izgalmait jogainak és nemzeti­legszen­tebb érzelmeinek védelmére. Ez az el­lentét magában a parlamentben létre­hozta azt az elkeseredett pártviszályt, mely tehetetlenné teszi magát a parla­mentet és a kormányt. Hogy ez az el­fajult parlamentarizmus válságos: tudja mindenki; hiába tagadná akárki s a válság azért késik, noha már régen kitört, mert­ maga a parlament beteg, lázas, de erőtlen. S a nemzet közönye parlamentje iránt a legelszomorítóbb. De azért nem esünk kétségbe sem a nemzet, sem az alkotmány, sem a parlamentarizmus iránt. Idáig kellett annak jutnia, hogy maguk a majoritást csináló kormányok belássák, miszerint a mesterséges parlamentarizmus nem ér semmit — természetes parlamenta­rizmus kell. A parlamenti reform, ez az igazi szükség, erre kell törekedni az ellen­zéki pártoknak első­sorban. Magának a nemzetnek is, köbkilométer, vagy hogy számmal is leír­jam ide : 140000000000000000000000, ezek a nullák, hogy tízzel több-e vagy kevesebb, ne­kem is, önnek is mindegy ; nem leszünk tőlük okosabbak, sem ön, sem én ; nem adnak erő­sebb matematikai fogalmat, mint egy hosszú gyöngysor szemei, azt nem is említve, hogy sem ön, sem én nem tudunk egy csomóba képzelni már csak száz köbkilométert sem. És így vagyon ennek a megfordítottja is. Ha azt olvasom, hogy az aranyfüstöt már oly vékonyra tudják lapítani, hogy tízezer darab egymásra rakva csak egy milliméter vastag , ha azt tudom, hogy az orrom szagoló idegét förtelmes bűzével izgató kén-alkoholparány a milligrammnak csak 1104 milliomodrésze , a ki­csinek ez a kicsisége épp úgy meghibbantja az eszemet, mint a nagynak az a nagysága. A fény egy másodperc alatt 300.000 kilométert halad." Ezt elképzelni épp úgy nem bírom, mint azt, hogy mekkora csöppség az az idő, a­mely alatt a világosság egy métert megy , vagyis meddig tart egy másodpercnek a há­romszázezred része. Mert az idő is voltaképp nincsen. Mi az? Minden csillagon és minden porszemen más. A mi időnket az határozza meg, hogy a föld mily sebességgel fordul meg maga körül. Ránk nézve ez az egység , ezzel teszszük vi­szonyba a tünemények egymás után követke­zését, ezzel van arányban mozgékonyságunk. A napbeli ember (majd ha lesz egy pár millió év múlva) sokkal kényelmesebben fog élni, mint mi ; nem fogja kergetni olyan hamarság, mint minket. A nap huszonötször lassabban fordul tengelye körül, mint a föld ; az idő ott hát huszonötször hosszabb. Mialatt a naplakó (tegyünk úgy, mintha már élne) csak felköti az asztalkendőt, én végigeszem egy katfogásos ebédet; mig ő csak kiterjeszti és felvágja az újságot, én már elolvastam húsz hasábot; mig a nap embere fölmegy háza harmadik emele­tére, én megmásztam az Eiffel-tornyot. Fürge­ségem, tevékenységem, mozgékonyságom szé­dületes az övéhez képest. De persze hamarabb is leélem világomat. Mikor őt még csak elvá­lasztják a dajkájától, én már életunt ifjú va­gyok és harmadik reménytelen szerelmem miatt kezdem magamat félrelövöldözni ; mikor ő az első lépést teszi meg a járószalagon, én mint rokkant vén gonosztevő mankót veszek magamnak ; mikor a nap fia három éves ko­rában megkapja az első nadrágot, én otthon, zsöllyeszékben, unokáim serege közepett foga­dom az akadémia küldöttségét, mely a félszá­­zados jubiláns oklevelet nyújtja át, és a nap­beli boldog gyerek még el se lopta az első almát, mikor én már rég egy vagyok a temető földjével. Azt a rettenetes időt, mikor a nap­beli legény szerelemre gyulad és gitározni kezd kedvesének ablaka alatt, azt már csak a szépunokáim szépunokái érik meg, mert az ő tizennyolc éve épp ötödfél földi század, tisztelt uraim. De a naplakó hosszadalmas, lassít életé­nél mennyivel lustább, mennyivel lomhább fo­lyású az enyém, ha összehasonlítom a mi időn­ket a porszem fiának idejével. Tudják-e azt önök, hogy ez a picike fényes csillag, a­mely itt lebeg a behulló verőfényben : egy másod­perc alatt 3650-szer fordul meg tengelye körül és tízszer futja be kicsiny elliptikus pályáját ? Vagyis : a mi földi óránk egy másodperce ezen a parányi bolygón teljes tíz esztendő. A rövid idő alatt, míg csak ezt leírtam, rettene­tes dolgok történtek ott , hirtelenében megvív­tak egy kis harminc éves háborút, megkötöt­tek egy vesztfáliai békét s mikor épp ezt sze­dem betűkbe, ők már odáig érkeztek, hogy lefejezik az ő XVI. Lajosukat, mig lefirkan­tam e nevet: Napóleon, az övék föl is tűnt, le is tűnt, sőt meg is halt Szent Ilona szigetén, gyomorrák következtében. Mire oda jutok e cikkely írásában, hogy új bekezdést csináljak, a porszembeli Gyulai Pál befejezte a Ranihányi­­ját, az Edisonok rég föltalálták a repülő ma­sinát s a civilizációk immár a falanszter-rend­szerbe tengettek túl. Mindebből látható, hogy ezen az én kis porszememen meglehetős gyors a világ folyása. Magam sem tudom, irigyeljem-e, vagy sajnál­jam lakóit? Különben most veszem észre,hogy se az egyikre, se a másikra nincsen ok. Várjon föltűnik-e nekünk az, hogy egy óra épp egy óráig s egy perc épp egy percig tart ? A porszem la­kójára az ő saját idejének rövidsége vagy hosszúsága épp oly észrevehetetlen, mint reánk a magunké. Ne gondoljuk, hogy a porszem­beli liliputissimus teste arányaihoz képest se­besebben mozog, mint mi. Ne feledjük, hogy az a mi mozdulatunk hossza, a­melylyel a szi­varunkat a hamus tálcára teszszük, ama csöpp ember által már csak porszem-kilométerek épp oly sok nullás kvadrillióival volna kife­jezhető, mint a minőktől az imént szédültünk, a napról beszélvén. Azon a mákszemnél, tudja Isten, hány ezerszer kisebb világon a természet törvényei, a teremtett állatoknak arányai épp oly egyforma egyensúlyban vannak meg, mint a földön, vagy az égnek minden lakott csillag­zatán. A­­ mennyboltjuk is kék és végtelen, ők nem is sejtik, hogy ez a rettenetes min­­denség, a­melynek nyitját nem találta meg ezer generáció ezer csillagtudósa, hogy ez a ragyogó égi testekkel népes univerzum egy budapesti vendégfogadó hamuszínű virágokkal befestett falában végződik. Atmoszférájuk ne­künk elképzelhetetlen vékony rétegében viha­rok kergetik egymást, elektromosság vív há­borút a földdel, óceánok kavarodnak föl a tropikus szélvészek haragjától s páncélos hajók sülyednek el porszembeli húsz tonnás ágyúik­kal. Himalájájukat megmászsza az ő Hum­boldtjuk és — itt akad el bennem a tovább­­bolondozás kedve — az a pirinyó tudós az Isten lángjából csak épp akkora szikrát hoz­ BUDAPESTI HÍRLAP. (331 sz.) 1889 december 1 Budapest, nov. 80. A „Nemzet“ rebuaza. A félhivatalos Nemec ma esti lapja a következő rejtelmes sorokat közli: (A tegnapi szavazás a képviselőházban.) Széll Kálmán tegnap minden kérdésben a kormánynyal szavazott, ennek jelentőségét bizo­nyára senki sem fogja kétségbe vonni.

Next