Budapesti Hírlap, 1889. december (9. évfolyam, 331-360. szám)
1889-12-01 / 331. szám
2 a legszorosabban összefügg parlamentünk minőségével. S az csak szerencse volna, hogy ha parlamentünkre vezethetjük vissza a politikai életet, mert ez azt tenné, hogy alkotmányosságunk igen tökéletes, ha minden a népképviselők akaratától függ, ámde ez az állítás valósággal egy nagy csalódás volna, mert az igazság az, hogy a mi parlamentarizmusunkban nincs igazság, az csak forma, a tartalom máshonnan kerül. Jelenleg Magyarországon a parlamentarizmus a törvényesség jogával bíró tételes alkotmány s nekünk más alkotmányunk nincs, tehát akár jó, akár rossz, ha testünkhöz van szabva, vagy nincs, ahhoz ragaszkodnunk kell, migyen Európában más jobb alkotmányokat ki nem találnak s mi is a magunkét a szerint nem reformáljuk. Hiszen az alkotmányosságnak a történetben is már számos formája van, a görög köztársaságtól a suffrage universelle-ig. Történelmi jogon a magyar alkotmány sokféleképp idomult Pusztaszertől az 1867-iki kiegyezésig, de mivel most ez az alkotmány uralkodik, mi a parlamentarizmus mellett vagyunk, mert ha ez nem volna, úgy bizonyosan az osztrák abszolutizmus volna a nyakunkon. Ámde, ha ez az idegen növény magyar honosságot akar nyerni, tegyen úgy, mint az akácfa, foglaljon helyet mindenütt a magyar földben, élje be azzal, amit ez nyújt, adjon nekünk árnyékot, gyönyyörűséget és hasznot, ne pedig, mint üvegházi növény, elkülönítve, a kormány kertészsége alatt éljen és virágozzék kevesek gyönyörűségére, szabad levegő nélkül, drága ápolással, akképen nőzve, amint nyírják, kontaktus nélkül az anyafölddel, csekély haszonnal a nemzetre nézve. Minden igaz alkotmányosságnak s így a parlamentarizmusnak is folytonos és szoros összefüggésben kell lenni magával a nemzettel s mindenekfölött kell, hogy annak többsége a nemzet többségével egy véleményen legyen, egyetértsen, mert hiszen a többség a nemzeti közakaratnak jogerőre és hatalomra emelése, életbeléptetése; ha nem az, úgy a parlamentarizmus hazugság s ellentétben van a nemzettel s nem képes a nemzetet szolgálni. Hanem mit tesz? Öncéllá válik, fölibe helyezi magát a nemzetnek, de nem állhatván meg a saját lábán, szolgálatába szegődik a hatalomnak, vagyis éppen ellenkezőjét cselekszi annak, ami minden alkotmányosság s különösen a parlamentarizmus fogalma, hogy a hatalmat ellenőrizze s a nemzet számára lefoglalja, úgy, hogy a kormány a nemzetből vegye eredetét a parlamentarizmus által s tehát ne tehessen semmit a nemzet ellenére. Ez így is van más országokban. De nálunk a parlamentarizmust mindjárt gyökereiben hamisítják meg a választók névsorának összeállításával; azután egy rossz, mert elavult s a viszonyoknak meg nem felelő választási törvényben ; aztán ennek brutális kijátszásában. Mikor így összehoztak egy hamis parlamentet, mely amint összeül, a nemzettől különválik és se a képviselők a választókkal, s a választók a képviselőkkel többé nem törődnek, míg a mandátum tart: első gondjuk csinálni egy olyan többséget, amelynek semmi politikai meggyőződése, közös elve, megállapított porgrammja nincs, hanem a mely napról-napra csinálja és változtatja politikáját a szerint, amint a viszonyok és a kormány ezt tőle követelik, egyedüli legfőbb szabálya az lévén e többségnek, hogy az őt létesítő és pártoló kormányt minden körülmények között feltétlenül támogassa. És ilyen parlamentarizmussal kormányoztatik Magyarország évtizedek óta, aminek az a következménye, hogy kormány és parlament elvesztették érzéküket a nemzet iránt, a nemzet pedig elvesztette bizalmát a parlamentarizmushoz. Ha ez így tovább menne, ez okvetlen vagy a nemzet alkotmányosságának, vagy a parlamentarizmusnak bukására vezetne, minthogy máris tapasztaltuk a kormány támadását az alkotmány ellen s viszont a nemzet izgalmait jogainak és nemzetilegszentebb érzelmeinek védelmére. Ez az ellentét magában a parlamentben létrehozta azt az elkeseredett pártviszályt, mely tehetetlenné teszi magát a parlamentet és a kormányt. Hogy ez az elfajult parlamentarizmus válságos: tudja mindenki; hiába tagadná akárki s a válság azért késik, noha már régen kitört, mert maga a parlament beteg, lázas, de erőtlen. S a nemzet közönye parlamentje iránt a legelszomorítóbb. De azért nem esünk kétségbe sem a nemzet, sem az alkotmány, sem a parlamentarizmus iránt. Idáig kellett annak jutnia, hogy maguk a majoritást csináló kormányok belássák, miszerint a mesterséges parlamentarizmus nem ér semmit — természetes parlamentarizmus kell. A parlamenti reform, ez az igazi szükség, erre kell törekedni az ellenzéki pártoknak elsősorban. Magának a nemzetnek is, köbkilométer, vagy hogy számmal is leírjam ide : 140000000000000000000000, ezek a nullák, hogy tízzel több-e vagy kevesebb, nekem is, önnek is mindegy ; nem leszünk tőlük okosabbak, sem ön, sem én ; nem adnak erősebb matematikai fogalmat, mint egy hosszú gyöngysor szemei, azt nem is említve, hogy sem ön, sem én nem tudunk egy csomóba képzelni már csak száz köbkilométert sem. És így vagyon ennek a megfordítottja is. Ha azt olvasom, hogy az aranyfüstöt már oly vékonyra tudják lapítani, hogy tízezer darab egymásra rakva csak egy milliméter vastag , ha azt tudom, hogy az orrom szagoló idegét förtelmes bűzével izgató kén-alkoholparány a milligrammnak csak 1104 milliomodrésze , a kicsinek ez a kicsisége épp úgy meghibbantja az eszemet, mint a nagynak az a nagysága. A fény egy másodperc alatt 300.000 kilométert halad." Ezt elképzelni épp úgy nem bírom, mint azt, hogy mekkora csöppség az az idő, amely alatt a világosság egy métert megy , vagyis meddig tart egy másodpercnek a háromszázezred része. Mert az idő is voltaképp nincsen. Mi az? Minden csillagon és minden porszemen más. A mi időnket az határozza meg, hogy a föld mily sebességgel fordul meg maga körül. Ránk nézve ez az egység , ezzel teszszük viszonyba a tünemények egymás után következését, ezzel van arányban mozgékonyságunk. A napbeli ember (majd ha lesz egy pár millió év múlva) sokkal kényelmesebben fog élni, mint mi ; nem fogja kergetni olyan hamarság, mint minket. A nap huszonötször lassabban fordul tengelye körül, mint a föld ; az idő ott hát huszonötször hosszabb. Mialatt a naplakó (tegyünk úgy, mintha már élne) csak felköti az asztalkendőt, én végigeszem egy katfogásos ebédet; mig ő csak kiterjeszti és felvágja az újságot, én már elolvastam húsz hasábot; mig a nap embere fölmegy háza harmadik emeletére, én megmásztam az Eiffel-tornyot. Fürgeségem, tevékenységem, mozgékonyságom szédületes az övéhez képest. De persze hamarabb is leélem világomat. Mikor őt még csak elválasztják a dajkájától, én már életunt ifjú vagyok és harmadik reménytelen szerelmem miatt kezdem magamat félrelövöldözni ; mikor ő az első lépést teszi meg a járószalagon, én mint rokkant vén gonosztevő mankót veszek magamnak ; mikor a nap fia három éves korában megkapja az első nadrágot, én otthon, zsöllyeszékben, unokáim serege közepett fogadom az akadémia küldöttségét, mely a félszázados jubiláns oklevelet nyújtja át, és a napbeli boldog gyerek még el se lopta az első almát, mikor én már rég egy vagyok a temető földjével. Azt a rettenetes időt, mikor a napbeli legény szerelemre gyulad és gitározni kezd kedvesének ablaka alatt, azt már csak a szépunokáim szépunokái érik meg, mert az ő tizennyolc éve épp ötödfél földi század, tisztelt uraim. De a naplakó hosszadalmas, lassít életénél mennyivel lustább, mennyivel lomhább folyású az enyém, ha összehasonlítom a mi időnket a porszem fiának idejével. Tudják-e azt önök, hogy ez a picike fényes csillag, amely itt lebeg a behulló verőfényben : egy másodperc alatt 3650-szer fordul meg tengelye körül és tízszer futja be kicsiny elliptikus pályáját ? Vagyis : a mi földi óránk egy másodperce ezen a parányi bolygón teljes tíz esztendő. A rövid idő alatt, míg csak ezt leírtam, rettenetes dolgok történtek ott , hirtelenében megvívtak egy kis harminc éves háborút, megkötöttek egy vesztfáliai békét s mikor épp ezt szedem betűkbe, ők már odáig érkeztek, hogy lefejezik az ő XVI. Lajosukat, mig lefirkantam e nevet: Napóleon, az övék föl is tűnt, le is tűnt, sőt meg is halt Szent Ilona szigetén, gyomorrák következtében. Mire oda jutok e cikkely írásában, hogy új bekezdést csináljak, a porszembeli Gyulai Pál befejezte a Ranihányiját, az Edisonok rég föltalálták a repülő masinát s a civilizációk immár a falanszter-rendszerbe tengettek túl. Mindebből látható, hogy ezen az én kis porszememen meglehetős gyors a világ folyása. Magam sem tudom, irigyeljem-e, vagy sajnáljam lakóit? Különben most veszem észre,hogy se az egyikre, se a másikra nincsen ok. Várjon föltűnik-e nekünk az, hogy egy óra épp egy óráig s egy perc épp egy percig tart ? A porszem lakójára az ő saját idejének rövidsége vagy hosszúsága épp oly észrevehetetlen, mint reánk a magunké. Ne gondoljuk, hogy a porszembeli liliputissimus teste arányaihoz képest sebesebben mozog, mint mi. Ne feledjük, hogy az a mi mozdulatunk hossza, amelylyel a szivarunkat a hamus tálcára teszszük, ama csöpp ember által már csak porszem-kilométerek épp oly sok nullás kvadrillióival volna kifejezhető, mint a minőktől az imént szédültünk, a napról beszélvén. Azon a mákszemnél, tudja Isten, hány ezerszer kisebb világon a természet törvényei, a teremtett állatoknak arányai épp oly egyforma egyensúlyban vannak meg, mint a földön, vagy az égnek minden lakott csillagzatán. A mennyboltjuk is kék és végtelen, ők nem is sejtik, hogy ez a rettenetes mindenség, amelynek nyitját nem találta meg ezer generáció ezer csillagtudósa, hogy ez a ragyogó égi testekkel népes univerzum egy budapesti vendégfogadó hamuszínű virágokkal befestett falában végződik. Atmoszférájuk nekünk elképzelhetetlen vékony rétegében viharok kergetik egymást, elektromosság vív háborút a földdel, óceánok kavarodnak föl a tropikus szélvészek haragjától s páncélos hajók sülyednek el porszembeli húsz tonnás ágyúikkal. Himalájájukat megmászsza az ő Humboldtjuk és — itt akad el bennem a továbbbolondozás kedve — az a pirinyó tudós az Isten lángjából csak épp akkora szikrát hoz BUDAPESTI HÍRLAP. (331 sz.) 1889 december 1 Budapest, nov. 80. A „Nemzet“ rebuaza. A félhivatalos Nemec ma esti lapja a következő rejtelmes sorokat közli: (A tegnapi szavazás a képviselőházban.) Széll Kálmán tegnap minden kérdésben a kormánynyal szavazott, ennek jelentőségét bizonyára senki sem fogja kétségbe vonni.