Budapesti Hírlap, 1889. december (9. évfolyam, 331-360. szám)
1889-12-03 / 333. szám
I Budapest, dec. a. Tisza, a királynál. Tisza miniszterelnököt ma délelőtt ő felsége hosszabb kihallgatáson fogadta. 2 1889 december 3 - 1 ( BUDAPESTI HÍRLAP, #33 sz.) gukról gyakran elhárították, de mivel a kormány és pártja boszosan bevádolta őket, hogy okai a parlamentarizmus zavaros folyásának : önvédelmükre ma mind a ketten felkeltek, Ugrón és Apponyi s elutasítván végleg magukról a felelősséget, visszahárították Tiszára, a ki a nagy izgatottságnak oka s azt, is kijelentették, hogy ők e harcot meg nem gátolhatják, nem az ő feladatuk a házban a rendet fenntartani és Tisza Kálmánt megvédelmezni. Védje meg maga magát, ahogy tudja, ha bírja. Védje meg őt a saját pártja, ne az ellenzéktől követelje. Szóval: „amint vetsz, ugr' aratsz.“ E tagadó válasz után világos mindenki előtt, hogy még rosszabbra lehetünk elkészülve, sőt Ugron Gábor ezt nem is tagadta. Egyenesen utalt arra, hogy ami nem volt a magyar képviselőházban, az agyonbeszélés óta, 1872- ben , ismét obstrukció fenyeget, ezúttal nem a beszédek sokaságával, hanem az írek módja szerint az angol parlamentben, folytonos név szerinti szavazásokkal, vita nélkül, a budget minden tételénél, a törvényjavaslatok minden szakaszánál. Mart ez a valódi obstrukció, mely tökéletesen í megakasztja a törvénydíjzás üsküdlését s a kormányt kényszerhelyzetbe hozza. reméljük,—hogy—ez _ a fenyegetés min fog megvakaulni^^Ámbáp ..ivojgy vannak, kik az ellenzéken ettől a végső eszköztől sem riadnak vissza: Ugrón szavaiból gyanítjuk. Kár lesz a dől go- if kát ennyire felhaiteai. -Mariit. lyjateik I 1 Neszről s„ tanacsosanu a Helyzetet k.Q. mol van megfontolni uiesztendöre.^ ''egyelűre az obstrukciótól félni még nem kell, mert e hó tizenkettedikén az országgyűlés elnapoltatik, s még két napig tart a miniszterelnök budgetje, azután jön a belügyminisztériumé. Többre már ez idén nem kerül a sor. Hazamenvén az országgyűlés, az államférfiaknak, közöttük Tiszának is, ajánljuk, hogy gondolkozzanak a helyzet fölött s elbizakodottak ne legyenek. A képviselőház karácsonyi szünete. Az országgyűlési szabadelsipárt ma tartott értekezletén Tisza Kálmán miniszterelnök ismertette ama válaszok szövegét, melyet Izakovics Milánnak a szerb egyházi kongresszus összehívása tárgyában intézett interpellációjára, továbbá Poónyi Gézának a rendjelek adományozása tárgyában tett interpellációjára a legközelebbi ülésekben adni fog. Az értekezlet mindkét választ helyeslőleg tudomásul vette. Ezután Tisza miniszterelnök közölte nézeteit a képviselőház ünnep előtti teendőiről, mely szerint az ülések december 12-iben berekesztetnének ; a most tárgyalás alatt levő tárcán kívül még a belügyi tárca költségvetése fog tárgyalás alá kerülni. Ezenkívül felvétetnék még a jelzálogkölcsönök konvertálása, az áruvédjegyek, az 1890-iki újoncok megajánlása, Újpest és Rákospalotának a budapesti fővárosi rendőrséghez bekebelezése és hét vasúti törvényjavaslat és jelentés; ezeken kívül továbbá, ha idő marad, a pénzügyi és kereskedelmi tárca költségvetésének tárgyalása. Az ünnepi szünet a megyei tisztújításokra való tekintettel e hó 13-án kezdődik. A képviselőház kérvényt bizottsága mai ülésében tárgyalta a 15-ik sos jegyzékben foglalt 119 darab kérvényt. A közigazgatási, bíróság szervezete. A képviselőházhoz legközelebb beterjesztendő közigazgatási bíráskodásról szóló törvényjavaslat — mint félhivatalosan jelentik — részletesen fel fogja sorolni mindamak egyes eseteket, melyekben — eltérőleg az eddigi törvényes intézkedésektől — a közigazgatási bírósághoz másod-, illetőleg harmadfokban folyamodni lehet. Nevezetesen nem úgy, mint Ausztriában, csupán egy semmite joggal felruházott közigazgatási törvényszék alakítása van tervbe véve, hanem minden egyes megyében egy másodfokú közigazgatási törvénykezési hatóság és aztán harmadfokban egyetlen legfelsőbb közigazgatási törvényszék felállítása van tervben. E legfelsőbb közigazgatási törvényszék egyik osztályát, aztán jövőben a pénzügyi közigazgatási törvényszék fogná képezni, mely e szerint eddigi összeállításában fel fog oszlattatni és a legfelsőbb közigazgatási törvényszék keretébe fog beosztatni. E közigazgatási törvényszékek volnának hivatva érdemleges határozatokat hozni és ennélfogva működésük által a különböző minisztériumokat igen tetemes munkától szabadítanák meg, úgy, hogy a közigazgatási bíráskodás behozatala által az államnak okozott költségek más oldalról csaknem teljesen megtakaríttatnak. A sajtótörvény reformja. A fiumei városi képviselőtestület szombati ülésének egy incidenséből azt a meglepő újságot tudjuk meg, hogy Szi- lágyi Dezső igazságügyminiszter jelenleg az 1848-as sajtótörvény, valamint a sajtóügyi eljárás reformján dolgozik. Ez a dolog következőképpen került nyilvánosságra: Ga c ich dr. fiumei városi képviselő pár hó előtt interpellációt intézett Co 1t a podestához, sürgetve, hogy a magyar sajtótörvény miniszteri rendelet útján terjesztessék ki Fiuméra rs, ahol mindmostanig az osztrák törvény érvényes. A podesta, hogy ez interpellációra megfelelhessen, Csernátony Lajoshoz, Fiume orsz. képviselőjéhez fordult. Ciotta a Csernátonytól kapott levelet válaszképpen felolvasta a rappresentanza szombati ülésén. Csernátony e levélben reprodukálja Szilágyi Dezsőnek hozzáintézett sajátkezű sorait, amelyekben az igazságügyminiszter azt írja, hogy ő jelenleg az 1848 : XVIII. t.-c. (a sajtótörvény) és az ezt illető eljárás reformján dolgozik, mely közelebb mint törvényjavaslata képviselőház elé fog terjesztetni. E reform „egyik“ célja lesz a magyar birodalom egyes részeiben még mindig meglevő provizórius állapotok megszüntetése. A miniszter kijelenti, hogy míg az országgyűlés nem határozott e javaslat fölött, nem tartja opportunusnak megváltoztatni a jelen viszonyokat, mert az ilyen intézkedés ismét csak új provizóriumot kreálna , melynek természetesen szintén meg kellene szünnie, mihelyt érvénybe lép az uj törvény. Éppen igy a tájképfestészetben is mód nélkül nagy hiányát látom mindannak, a mi magyar, mindannak, a mi magyaros. A képírásnak ez a fontos ága azt az impressziót teszi rám, mintha a gyéren feldolgozott hazai motívumokat is idegen művészek készítették volna, kik a mi viszonyainkat, klímánkat a saját külön szemüvegükön átlátják és reprodukálják. Mert látok én ott Bajorország magas plateaux-it jellemző mezőket, Norraandiára emlékeztető virányokat, alpesi tavakat, hangulatot nélkülöző mocsarakat és dekorációként felfogott, „csinált“ világítású folyamkanyarulatokat, melyek — mint később a tárgymutatóból ijedten meggyőződtem — nagyobbrészt magyar művészek munkái és magyar földünk képmásai. Pedig bizony valljuk be az igazat, csak olyan atelierben készült magyarság ez, sem sava, sem borsa nincs. Egyes német, osztrák, vagy egészen költött motívumok, melyeket nem maga a tárgy, hanem a rajtuk levő fölírás magyaráz meg. Igaz, hogy nem is közönséges, iskolában szerzett ügyesség kell ahhoz, hogya művész kellőképpen ki tudja választani minden tátékból azt, ami azt leginkább jellemzi. És aztán, ha már egyszer kiválasztotta, a vásznon vissza is tudja adni annak speciális tulajdonságait, azt a „semmit“ és mégis azt a „mindent“, mely egyik vidék hangulatát a másikétól megkülönbözteti. Ehhez a „semmi-hez végtelenül sok szükséges megfigyelni, hogy a homokos föld flórájának színe más, mint az agyagosé, a kavicsosé más, mint a himnusban gazdagé; meglátni, hogy széljárta helyek fáinak arjitektúrája más, mint a szélmentes vidékeké; a mocsaras, vízpárákkal telített tájon másként süt keresztül a nap, mint a tiszta alpesi levegőben; itt más az árnyék, ott más a felhő, más szóval minden. Ez a megfigyelő képesség, ez a szó szoros értelmében vett nemzeti géniusz tette a XXI. század németalföldi tájképfestőit, egy Van der Neer-t, Ruysdael-t, Hobbemát oly óriásokká, hogy őket e téren máig sem érte utól senki. A kiknek szellemét, akiknek működését, egy kiváló kritikusunk igen találóan így jellemzi: „Képírásuk, a szó igazi értelmében, felöleli a látóérzékük alá eső mindenséget, egyszerű, keresetlen felfogásuk mindent méltónak tart a művészi ábrázolásra, csak a valóságot és azt csak Hollandiában keresik.“ De az újabb időben is megért a tájképfestés egy erőteljes renaissance-ot, még pedig az újkor minden művészetének hazájában , Franciaországban. Corot eszményi tájképeket festett, melyeket az illúzió kiegészítése végett még nimfákkal, faunokkal népesített, és ime, aki csak egyszer látta is a Marne és Oise kies ligeteit, párákkal telített látókörét és a gőzökön imitt-amott keresztül törő napsugár alkotta költői perspektívákat, az a nevezett helyekre az első pillanatban ráismer. Rousseau tölgyerdői csak a Champagneban vagy Bretagneban lehetnek. Daubigny az Ile de France poétikus vidékeinek hű visszaadója, mig Dupró kövér mezői, átlátszó vizei csak Normandia áldott legelőire vallhatnak. Nekünk is volt a művészet e nemének egy hivatott képviselője, de az — mint már annyi tehetségünk — művészetére, hazájára nagyon korán hunyt el. Mészöly Géza volt a magyar tájképírásnak ez ihletett művésze. Alkotásai, ha nagyszerűségben nem is versenyezhetnek az előbb nevezett Titánok műveivel, nemzetiességben méltán melléjük sorolhatók. Ő egy valóban rendkívüli megfigyelő tehetség volt, és az obszerváltakat példátlan lelkiismeretességgel adta vissza ; megértette hazája természetének szavát, és tudta azt vászonra varázsolni. Ha ő a Balatont festette, az csak a Balaton lehetett és nem a bodeni — sem a Chiem tó. Egy búzatábla szegletébe bele tudta varázsolni a Tiszavidék rekkenő déli melegét és lábas jószágtól benépesített udvarai, szárnyasoktól hemzsegő szőke vizei a magyarországi belső majorságoknak hű tükrei. De ő volt — és nyomában senki sem jár! A zsánerképekben is azoknak a kendőzött parasztmenyecskéknek olyan elegáns mozdulataik vannak, — azok a bakák olyan végtelenül unalmasak, azoknak a vesszőcskékkel sétálgató birkapásztornaknak (nálunk magyarok között eddig tudtommal csak a libáknak szokott nőnemű pásztoruk lenni) olyan belgahollandus romájuk van, hogy kénytelen vagyok azokat műtermekben csinált és nem a természetben észlelt személyeknek, nem a természetből ellesett helyzeteknek venni. Bizony nagy lépés van Munkácsy Mihály „Siralomházá”-tól a „Husvét-keddi öntözés“ címe alatt egymást kölni vízzel locsolgató m. kir. opera balletkarának tagjaiig. Hasonló reflexiók támadtak bennem a kiállításból kijövet a képcsarnok melankolikus félhomályu lépcsőházában. Jövünk innen hűséges kísérőm, — itt nyomasztó a levegő — jörünk a szabadba, végig az Andrássy-úton, a városerdőn és pihenjünk meg a Rákosnak valamely igénytelen helyén, honnan tekintetünk végig öleli a szemhatárt a budai hegyek klaszszikus egyszerűségű körvonalaitól a nagy magyar rónaság beláthatatlan ködéig. E térség sovány homokját túrták hajdanra királyválasztó dicső őseid paripái és nem akadna a nyolc millió epigon között egyetlen igaz, hivatott géniusz, a ki a tetteknek, melyik itt elvégeztettek, vagy a helynek, hol ezek történtek, hivatott megörökítője lenne ? Fittler Kamill.